Tolnai Népújság, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-21 / 92. szám
2. oldal Világtükör — Hazai Tükör ____________1997. április 21., hétfő K özel került a Távol-Kelet Segítik hazánk gazdasági törekvéseit Kormányzati szerepre készülnek A Fidesz-MPP ajánlata: polgári Magyarország „Az MSZP-SZDSZ kormánynak 1998-ban mennie kell, hogy átvehesse a hatalmat a mérsékelt jobbközép polgári erőknek egy olyan koalíciója, amely képes megteremteni a XXI. század modern Magyarországát” - ez volt a legfontosabb üzenete a Fidesz-Magyar Polgári Párt hétvégi tisztújító kongresszusának. A sportbalesete miatt kórházban fekvő Orbán Viktor - aki ellenfél nélkül nyerte el ismét az elnöki posztot - levelében azt írta a tanácskozás résztvevőinek: „talpon maradtunk, mert van még elvégzetlen dolgunk”. Mintegy 360 küldött, valamint számos hazai és határon túli vendég gyűlt össze a kétnapos rendezvénynek helyet adó Elektromos SE sportcsarnokában. A parlamenti ellenzék pártjai közül az MDF, az MDNP és a KDNP lsépy Tamás nevével fémjelzett szárnya kapott meghívót. Nagy sikerű beszédet tartottak a határon túli magyar szervezetek közismert személyiségei, közöttük az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Tőkés László. Vasárnap villámlátogatást tett a helyszínen Lech Walesa is. A kongresszus alaphangját Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke adta meg. Bevezetőjében kíméletlenül ostorozta a hivatalban lévő kormányt, amely - szerinte - „egy ki nem mondott választási ígéretet teljesít a polgárok bizalmából, saját zsebre”. Célja a hatalom mindenáron való megtartása, miközben működésképtelenné teszi az országot. Ezért - vonta le a következtetést Deutsch - az MSZP-SZDSZ kormánynak mennie kell. Ader János ügyvezető alel- nök a párt programtéziseit vázoló vitaindítójában mindehhez hozzátette: általános az elégedetlenség az országban, aminek oka, hogy miközben Az elnök ismét Orbán Vikor lett FOTÓ: FEB/SUCH TAMÁS egy szűk réteg folyamatosan gazdagszik, addig a többség nem jut ötről hatra. A kabinet felelősségére hívta fel a figyelmet, majd nagy taps kíséretében kijelentette, „van más választás: a polgári Magyarország”. Ez a mondat volt a tanácskozás jelszava, s ezt a címet viseli a választási program alapjául szolgáló tézisgyűjtemény is, amelyet a kongresz- szus egyhangúlag fogadott el. Eszerint a Fidesz hatalomra jutása után fokozottan támogatja majd a gyermekes családokat, a nyugdíjasokat. Esély- egyenlőséget garantál az oktatásban a fiatal generációnak, növeli a gazdaság teljesítőképességét, levegőhöz juttatja a kis- és középvállalkozásokat. A kongresszus tisztújítással folytatódott. Orbán Viktor - akinek lábát egy csütörtöki futballbalesete miatt operálni kellett - a kórházból „pótolta” elnöki programbeszédét. Levelében egyebek mellett azt írta: a legfontosabb feladatunk most egy mérsékelt jobbközép koalíció összekovácsolása. Orbánt 311 szavazattal (egy ellenszavazat mellett) a kongresszus megerősítette •’posztján, csakúgy, mint a nyolc al- elnököt. Megválasztották a párt vezető testületéit is. A tanácskozás végén a küldöttek állásfoglalásban rögzítették a privatizációval, a jog- államisággal, az agrárszférával, a közbiztonsággal és az oktatással kapcsolatos véleményüket. Takács Mariann Atlanti krónika Békefenntartás és válságkezelés A NATO bővítésének várható hatásait elemzik Brüsszelben A brüsszeli NATO főhadiszállás egyik régi munkatársának asztalát a boszniai békefenntartó erők iratai borítják el „Négy évtizeden át azzal foglalkoztunk, hogyan leszünk ké pesek megakadályozni egy keletről induló tömeges inváziót Most békefenntartó erőket küldünk délre, s közben tele va gyünk papírmunkával.” így kezdi a NATO-ról szóló kom Horn Gyula miniszterelnök nagyon hasznosnak minősítette szingapúri látogatását, amelynek célja a kétoldalú kapcsolatok új szakaszának megnyitása, valamint a dinamikusan fejlődő Szingapúr tapasztalatainak alaposabb megismerése volt. Szingapúrban is megerősítették azt a nemzetközi vélekedést, hogy Magyarország rendkívüli eredményeket mutat fel a gazdasági egyensúly megteremtésében. Nemzetközi megítélése, a bizalom nagyot javult, ami a befektetési légkört is tovább javítja a következő időszakban - nyilatkozta a hét végén Szingapúrban Medgyessy Péter pénzügyminiszter, aki elkísérte Horn Gyula kormányfőt a délA Miniszterelnöki Hivatal szombaton délután közleményt adott ki, amelyben reagált a Fidesz-MPP kongresszusán elhangzottakra. Erre válaszolt az MDF is. ■ A Fidesz vezetőinek kongresz- szusi kijelentései valóságos ’ nyilatkozatháborút váltottak ki. „A Fidesz-MPP kongresszusán megalapozatlan állítások, vádak hangzottak el a kormány gazdaság- és társadalompolitikájáról.” A hivatal közleménye szerint a rendszerváltás után súlyos gazdasági-társadalmi válság alakult ki, amelynek kezelése elkerülhetetlen volt, de az előző kormány nem szánta el magát strukturális átalakításokra. Ehelyett, a választások előtt egy évvel, a gazdaság megalapozatlan élénkítésébe kezdett, s a A közép- és kelet-európai jobbközép - kereszténydemokrata, konzervatív és nemzeti liberális - pártok Lakiteleken Közép-európai Demokrata Fórum néven közös szervezetet alakítottak. Lezsák Sándor, az MDF és egyben a Közép-európai Demokrata Fórum ügyvezető elnöke a 16 ország 30 pártjának részvételével megtartott tanácskozás zárszavában elmondta, hogy Közép-Európa rá fog döbbenni tévedésére, amikor a legutóbbi választásokon a posztkommunistákra szavazott. kelet-ázsiai városállamba. A pénzügyi tárca vezetője elmondta azt is, hogy Szingapúrban láthatóan régiókban gondolkodnak, éppen ezért számukra külön vonzerőt jelent, hogy Magyarország egy régió központjává szeretne válni. * Japánba érkezett szombaton Kovács László külügyminiszter, aki Magyarország NATO-csat- lakozásával, a két országnak a boszniai együttműködésben való részvételével kapcsolatos kérdésekről tárgyal majd. Aki- hito császár audiencián fogadja a magyar külügyminisztert, akinek látogatása alkalmából aláírják a vízumkényszer megszüntetéséről szóló japán-magyar egyezményt. központi áremelések elhalasztásával szorította le az inflációt. Ezért az 1994/95 fordulójára pénzügyi csődhelyzet alakult ki, ami elkerülhetetlenné tette a „Bokros-csomagként” ismert intézkedéseket. Az MDF nevében Lezsák Sándor, a párt elnöke tiltakozott a Miniszterelnöki Hivatal „megtévesztő sikerpropagandája” ellen. Szerinte „szombati közleményük ismét szánalmas igyekezettel vezeti félre a közvéleményt. A kormányzat szocialista gazdaságpolitikusai is elismerik, hogy a többmilliárdos kártételeket okozó Bokroscsomag az MSZP-SZDSZ kormányzat minden előzményt és alapot nélkülöző rossz döntése volt, amely a mai kormányzat súlyos és számon kérhető felelőssége.” Bulgáriában ezt már felismerték, s most a jobboldali erők kerültek hatalomra.- Bízni lehet abban - mondta Lezsák -, hogy a változások hozzásegítik ezeket az országokat az egészséges gazdasági, erkölcsi és kulturális felemelkedéshez. A kétnapos tanácskozás végén a pártok elfogadtak és aláírtak egy nyilatkozatot, amely tartalmazza a közös értékeket, az együttműködés szabályait és módjait, s rögzíti azt a meggyőződésüket, hogy a társadalom egészének kell lehetőséget kapnia a felemelkedésre. mentarjat a Los Angeles Times. A NATO történetében a legállandóbb tényező a mindenkori átalakulás volt. Az ellenséges kommunista tábor szétesése óta a 16 tagú szövetség 20 százalékkal csökkentette kiadásait, negyedével fegyveres erőinek létszámát, átalakította szervezetét, hogy megfeleljen az új idők új kihívásainak. Fő feladata a békefenntartás és a válságkezelés lett. Ám a NATO korábbi változásai és állandó bővülése semmiség a jövőhöz képest. Kezdeti lépésként a keleteurópai országok közül az első hármat még az idén meghívja tagjai sorába. Ma még szinte senki sem tudja a brüsszeli főhadiszálláson, mit hoz a „keleti bővülés”. Bizalmasan még a legtapasztaltabb tisztségviselők is elárulják: fogalmuk sincs, mi lesz a keleti nyitás hatása a NATO-ra nézve. Erő- södik-e, vagy gyengül a NATO? „Olyan ez - mondják -, mint amikor valaki a túlvilágról kérdezne. Sosem találjuk ki, csak ha már ott leszünk.” Mindamellett a brüsszeli központ 1650 civil és katonai alkalmazottja között Solana főtitkár is csak egyben bizonyos: „Minden döntésnek megvannak a maga előnyei és a hátrányai - mondja -, de az én számomra egyértelmű: a NATO kiterjesztésének hoza- déka többszörösen meghaladja azt, mint amennyi teherrel jár.” Ferenczy Europress Veszélybe kerülhet az Európai Unió tervezett bővítése, ha a tagországok a Kormányközi Konferencia két hónap múlva esedékes befejezéséig nem tudnak megegyezésre jutni a közös kül- és biztonságpolitika kezelésében - figyelmeztetett Günther Burghardt, az Európai Bizottság egyik vezető szakembere. Prágába érkezett Viktor Csemomirgyin orosz miniszterelnök. Elutazása előtt a moszkvai repülőtéren adott nyilatkozatában a kormányfő kijelentette: Csehországnak saját magának kell eldöntenie, hogy megéri-e a belépés az északatlanti szövetségbe. Az izraeli válság folytatódik. Simon Peresz, az izraeli ellenzéki Munkapárt vezetője szombaton kizárta egy nemzeti egységkormány megalakítását a Benjamin Netanjahu kormányfőt érintő, Bibigate-nek nevezett botrány miatt. Eliakim Rubinstein izraeli főügyész úgy döntött, hogy nem emel vádat Benjamin Netanjahu kormányfő ellen befolyással való visszaélés miatt. Vak Draskovicot jelöli az Együtt nevű ellenzéki koalíció az ősszel esedékes szerbiai elnökválasztáson. * Egyesülő szocdemek. A Történelmi Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Kéthly Anna Szociáldemokrata Párt (KSZDP) szombati közös kongresszusa kimondta a két párt egyesítését, és az Egyesült Történelmi Szociáldemokrata Párt létrehozását. Az egyesülők nem kívánnak a „Kapolyi-féle” Magyar- országi Szociáldemokrata Párttal együttműködni, amely szerintük nem szociáldemokrata. PDSZ a NAT-ról. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint illúzió a Nemzeti alaptanterv 1998 szeptemberi bevezetésétől minőségi változásokat várni a közoktatásban. A PDSZ választmánya úgy véli, hogy nagyon megkésett a NAT-hoz kapcsolódó alapműveltségi, valamint az új érettségi vizsgát szabályozó dokumentumok előkészítése. Pozitív országvélemény. Bár a részterületek érdekeinek meghatározása jelenleg is zajlik, hazánk rendelkezik átfogó integrációs stratégiával - mondta Pataki István helyettes külügyi államtitkár vasárnap Budapesten, a „bEUtaló” elnevezésű konferencián. Szerinte az uniós kérdőívre adott válaszok alapján Magyarország várhatóan pozitív országvéleményt kap. A dokumentum ismeretterjesztő változata hamarosan megjelenik. A régi és mai kormánypártok egymásra mutogatnak Mindig a másik a felelős Konzervatív szövetség született Jobbközép pártok együttműködése A kora miatt senkit nem zárnak ki a tagok sorából A kártyák külföldre is érvényesek A Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetségéhez (MISZSZ) több mint száz, összesen 30 000 ággyal rendelkező ifjúsági szállás tartozik. Kevesen tudják, hol és miként lehet azokat igénybe venni - erről kérdeztük Németh Ferencet, az öt éve működő szövetség főtitkárát.- A Szállodaszövetség csak a kétcsillagosnál magasabb fokozatú szállodákat veszi fel tagjai sorába - mondja a főtitkár. - A mi szövetségünk a kétcsillagos és annál alacsonyabb fokozatú szálláshelyek gazdája. A szövetség kiadott egy katalógust, amelyben valamennyi szálláshely részletes adatait közük. Ezeket minden iskoláNémeth Ferenc fotó: feb nak megküldték, de az Express Utazási Iroda vidéki fiókjaiban és a szövetség budapesti központjában is bárki hozzájuthat. A magyar szövetség az európai Youth Hostels szövetség tagja, ezért magas követelményeknek kell eleget tennie. A MISZSZ tagkártyája 600 forintért megvásárolható. Ezzel szálláshelyein 10-25 százalékos kedvezmény kapható nemcsak itthon, hanem a külföldi szálláshelyeken is. Sőt több országban csak e kártya felmutatásával lehet szállást bérelni. Az Euro-Line autóbusz-hálózat járataira - a Volán is indít ilyeneket - 10 százalék kedvezménnyel lehet jegyet váltani. Korhatár nincs, Európában van már 95 éve működő szövetség is, és ezeknek olyan vendégei, akik évtizedek óta ilyen helyeken szállnak meg. A kora miatt senkit nem zárnak ki a tagok sorából. (koós) Agassi beúszott a Kék lagúnába. A híres film főszereplőjével, Brooke Shieldsszel a teniszsztár szombaton Montereyben, a St. John's katedráüsban a nyilvánosság kizárásával kötött csendben házasságot. Ez az archív kép még 1994-ben a New York-i nyűt teniszbajnokság megnyitóján készült a szerelmespárról. fotó: feb/reuter