Tolnai Népújság, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-19-20 / 91. szám

Kétéves a szentgyörgyi Vadrózsa Születésnapot ünnepel ma Du- naszentgyörgy: a Vadrózsa Népi Együttes két éves. Önálló műsoruk délután fél négykor kezdődik a Faluházban, ahol színpadra lép a 29 gyermek, mindazzal, amit az elmúlt két esztendőben tanultak. A történet 1994. decemberé­ben kezdődött, ekkor vették át a Rozmaring együttes örökét, ám a születésnapot az első önálló műsortól számítják, az 1995. március 18-i táncháztól - mondja Lisztmájer Henrikné, az együttes vezetője. Az indu­lásban nagy segítséget nyújtott a falu általános iskolájának igazgatója. Szántó Péter (az együttes ma is az iskola szak­köreként működik), és Szabadi Mihály koreográfus, Sióagárd- ról - ő a keresztapánk - fogal­mazza meg Lisztmájerné. Nem szabad megfeledkezni a két tánccsoport vezetőjéről, Huszá- rikné Böröcz Zsófiáról, a cite- razenekarok első gazdájáról, Gutái Istvánról, aki elfoglaltsá­gai miatt most adta át a „húro­kat” Kiss Csillának. A gazda­sági vezető Csötönyi Ferencné és a titkár Vargáné Drubits Er­zsébet nélkül is aligha lenne a mai gálaműsor. A táncosok re- pertoáija dunántúli koreográfi­ákból áll, nyolc számmal lép­nek időről-időre a közönség elé, ugyanennyit tudnak a cite- rások is. A két év fellépéseinek sora igen hosszú. 1995-ben ott­hon, Dunaszentgyörgyön, a táncházzal kezdték, majd a Tolnai kavalkád, a Kistormási falunapok következett. Pün­kösdkor újra Szentgyörgyön, a Nyugdíjas Érdekszövetség mű­során léptek fel, szeptemberben pedig hagyományt teremtettek a Nyárbúcsúztató című műsor­ral, ahol (csakúgy mint egy év­vel később) a megye más együtteseivel közös műsort szerveztek. Tavaly sem volt kevesebb fellépésük, részt vet­tek Bonyhádon a néptáncbemu­tatón, egy jótékonysági műso­ron Pakson, millecentenáriumi ünnepségeken, Tolnán és oda­haza, Zombán szüreti napokon. A Cinege madár elnevezésű megyei népdalversenyen két évben is a középdöntőig jutot­tak. Mindez aligha jöhetett volna létre a falu vállalkozói­nak támogatása nélkül. Születésnapi köszöntőnk Ta- ricskó István szikvízkészítő, Kiss Ferenc, a Nádas Csárda tulajdonosa, Kardos Tibor, a szentgyörgyi benzinkút tulaj­donosa, a Dunaszentgyörgyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és Hanoi Józsefné, a Tolnai Népújság paksi terjesztési ügynöksége vezetőjének se­gítségével készült. Szekszárd, Művészetek Háza Világ-tükör-kalodák Leitner Sándor alkotásai között Játszani kél kedve a nézőnek Leitner Sándor festőművész alkotásai között Szekszárdon a Művészetek Házában. Játszani mindjárt a szavakkal, a gondo­latokat igazító alkotások előtt. Például: világ-tükör-kalodák, vagy kalodavilágok tükrei, tükrözött világunk kalodái, és lehetne folytatni... Aki a hagyományos érte­lemben vett festőművész foga­lomhoz társítandó tárlatra igyekszik, talán értetlenül áll e szcenikai, színpadtechnikai ef­fektusokat, hatásokat felsora­koztató kiállításon. Nem látni klasszikus táblaképeket, vagy nem jellemző ezek bemuta­tása, inkább a térélmény jelzi a megtestesült gondolatokat. Anyagszerűségük is érzé­kelteti a másság hangulatát. Gondoljunk csak a festett fa- forgácslap és tükör kompozí­ciókra, a rajzolt, körbevágott kartonpapír és tükörfóliás vagy a bordázott, vászonnal bevont, plasztikus műanyage­lemekre, az átlátszó színtelen üveglapokra, a festett, áttört, körbevágott faforgácslapos konstrukciókra. No, és mind­ezek méreteire, amelyek ha­talmasnak tetsző teret hasíta­nak ki a maguk javára. Leitner Sándor könnyedén bánik az anyaggal és a külön­böző formákkal. Mindez azért lehetséges, mert minden mun­kája mögött a kalodába zárt tudatosság rejtőzik. Tudatosan készült a pályára is. Neves művész akart lenni. Lett! Olyan művész-pedagógiai múltat teremtett negyedszázad alatt, mellyel beírta nevét a hu­szadik századvég magyar mű­vészetébe és oktatáspolitiká­jába is. A szekszárdi kiállítás eme­leti sorára fekete fólián kell lépkedni, és közben tükörsző­nyeg állja utunk, hogy sze­münk aztán megpillantsa azt a felhődarabot idéző kék foltot, amiből kéttenyémyi nagyságot kimetsz egy képkeret. Mindez válasz lehet, hogy a fellegjáró álmainkat igenis megszerez­hetjük, magunkénak mondhat­juk! A trónkaloda tükröző fe­lülete is annyit ad, jelöl ki a környezetből, amit a szem be­fogad. Ekkora a birodalom, ahol mozoghatunk saját akara­tunk, életkalodánk szerint. A tócsatükörként fektetett sík­üveg gondolatiságában is a „Leitner-féle” reményteli fele­let érzékelhető. Valamennyi alkotáson az improvizációs készség uralkodik. E képesség fejlesztése Leitner Sándor egyik pedagógiai célja, ha tet­szik ars poeticája. Vallja, hogy „az ember a szellemével, az ér­telmes biológiai lényével, mindazzal ami a lehetősége, nem tud igazán a küldetéséhez méltóan működni, ha nem tud improvizálni”. A vizuális ne­velés alapvető eszközének te­kinti az improvizációs képes­ség fejlesztését. Tavaly lépte át életének 50. évét Leitner Sándor. Retros­pektív kiállítással összegezte pályáján megfogalmazott mű­vészi, pedagógiai gondolatai­nak tárgyiasult világát. Ennek része látható Szekszárdon a Művészetek Házában. Ide hívja május 9-re azokat az ér­deklődőket, akik részesei sze­retnének lenni annak a folya­matnak, melyben a festő kita­lált gondolatait a kiállítóte­remben önti végső formába, így a műalkotás készítésébe a közönséget is bevonja. Idegen szóval ezt performance-nek nevezik. A művésszel való személyes találkozás, beszél­getés közelebb viheti a nézőt ahhoz az alkotó szellemhez, melynek világ-tükör-kalodái között első helyen a szabad­ságé áll. Decsi Kiss János Temetetlen holtak, avagy hétköznapi rémtörténetek A panaszosok azt írják, a sárpilisi K. J. életének 43. évében önkezével véget vetett életének. A rendkívüli halál­eset kapcsán megindult a rendőrségi államigazgatási el­járás. Ennek célja, hogy ki­zárja a bűncselekmény gya­núját. Ha az felmerül, akkor indul a nyomozás. A sárpilisi esetben a körülmények egyér­telműen kizárták az úgyneve­zett idegenkezűséget. Az öngyilkosság február 19- én történt, a hatósági boncolást követően 20-án már át is adták a holttestet a temetési engedéllyel együtt a Pantheon KFt.-nek. Idézet a panaszosok leveléből. „ Felháborodásunk alapja, hogy az elhunyt hozzátartozóját március 27-én értesítették az elhalálozásról. A Pantheon Kft.-nél ért bennünket a megle­pett megrökönyödés. Ugyanis az kft. ügyintézői felháborodá­suknak adták jelét, hogy feb­ruár 20-tól nem jelentkeztünk. E közlés az időpontot illetően „ K. O. ”-val padlóra küldött bennünket. Felállásunk és „ sűrű bocsánatkérés után ” kér­tük informáljanak bennünket, kit terhel a felelősség e nagy mulasztás után, mivel viselke­désükből arra következtettünk, hogy nem ők a felelősek az érte­sítés elmulasztásáért. ” A szerkesztőségnek írott le­vélben a Mészáros Lázár utcai rendőrkapitányság szerepel. A panaszosok a temetés ügyeinek elintézése után oda is mentek, hogy kiderítsék, ki terhel a fele­lősség azért, hogy hozzátarto­zójukat több, mint egy hónapig nem temették el. Idézet a panaszos levélből: „De sajnos kíváncsiságunk nem elégült ki. Az ott ügyeletet teljesítő rendőr kérésünk kifeje­zése után elment érdeklődni az ügy hovatartozása ügyében. Sajnos azzal a válasszal jött vissza, hogy az ügy illetékese húsvét előtt nagypéntek lévén szabadságon van. Az ügy to­vábbi érdekében forduljunk a katonai ügyészséghez. ” Az említett utcában nem a városi, hanem a megyei rendőr­főkapitányság van. Dávid Kálmán alezredes bűnügyi osztályvezető kereszt­kérdések nélkül, kapásból „be­vallja”, hogy az ő feladata alá­írni az államigazgatási határoza­tot, ha bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Már amennyi­ben ők folytatták le az eljárást. K. J. öngyilkosságának ügyében nem a megye, hanem a városi rendőrkapitányság járt el. Elmondta még tájékoztatásul, hogy az eljárás lefolytatásának határideje 30 nap, amit indokolt esetben egyszer ugyanennyivel meg lehet hosszabbítani. A la­kossági panaszokkal kapcsolat­ban azt a tájékoztatást adta, hogy a főkapitánynak, a helyettesei­nek, a városi kapitányoknak is van ügyfélfogadási napja, leve­let is lehet írni. Minden kifogá­solt ügyet kivizsgálnak, minden levélre válaszolnak. Varga Péter, a szekszárdi rendőrkapitányság bűnmegelő­zési alosztályvezetője emléke­zett az esetre, de arra nem, hogy valami gond lett volna azzal kapcsolatban. Az iratokat elő­véve kiderült, hogy a határozat éppen március 27-i dátummal egy dombóvári címre ment el az elhunyt nővérének, de cím­zett ismeretlen jelzéssel vissza is jött. A határozatnak termé­szetesen semmi köze a temetési engedélyhez, hiszen a bonco­lásra általában 1-2 nap alatt, de 1-2 héten belül feltétlenül sor kerül. A temetéssel nem kell megvárni az eljárás végét. Az esetek 95 százalékában a köz­vetlen hozzátartozó már a holt­test feltalálásától kezdve részt vesz az államigazgatási eljárás­ban, tehát tudomást szerez az orvostól, boncmestertől, hogy lehet temetni, vagy érdeklődik a temetkezési vállalkozónál. Az alosztályvezető nem győzi hangsúlyozni, ha őket akár a temetkezési vállalkozó, akár az önkormányzat megke­reste volna, hogy a hozzátarto­zót nem találják, akkor ők hala­déktalanul tettek volna valamit. Más esetekben is előfordul, hogy felkutatnak hozzátartozót, akkor is, ha adott esetben ez nem kötelező számukra. A kérdés viszont nyitva ma­radt, hogy az esetek azon 5 szá­zalékában, amikor nincs kéznél a legközelebbi hozzátartozó, kinek is kellene őt hivatalosan értesíteni arról, hogy az elhuny­tat el lehet temetni. A rendőrség szerint ez a haláleset szerint il­letékes önkormányzat dolga, az önkormányzat szerint meg a rendőrségé. Futó Józsefné, a Pantheon Kft. irodavezetője nagyot só­hajt. ő is emlékszik K. J-re, hi­szen többször is felhívta a sár­pilisi önkormányzatot, hogy ér­tesítsék valamelyik hozzátarto­zót. A temetéshez szükség van az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatára is, nem elég hozzá a rendőrség temetési engedélye. Nem beszélve arról, hogy ki fi­zesse a költségeket. Az idén K. J-vel együtt már negyedik halott temetésével vannak gondok. Hárman jelen­leg is a végtisztességre várnak. Ha nincs, vagy nem lelhető fel hozzátartozó, akkor a közteme­tésről kell intézkedni. Ez utóbbit nem egyszerű el­érni, előfordult már, hogy ön- kormányzatok az elhunyt felett vitatkoztak. Más esetben a te- mettetést minden további nél­kül vállalta egy település, de nem volt meg az orvosi doku­mentáció. A férfi a szőlők között hunyt el. Az ügyeletes orvos kiment, kiállította a a halotti bizonyít­ványt, és azt a halott egyik jelen lévő ismerősére bízta. Ő lelki- ismeretesen járt el, értesítette az elhunyt testvérét s átadta neki a papírokat is. A testvér azokat továbbadta intézkedés végett az elhunyt férfi fiának, aki viszont nem tett a világon semmit. Közben eltelt 5 hét és senki nem tett semmit. Végül a tiszti- orvosi szolgálathoz fordult a temetkezési kft, Dr. Sudár Géza, Szekszárd tisztifőorvosa kérdésünkre el­mondta, hogy a jogszabály vi­lágosan előírja minden szereplő teendőjét. Ha nincs hozzátar­tozó, akkor a köztemetésről a lakóhely szerinti önkormányzat köteles gondoskodni. Ismeret­len holttest esetében az a tele­pülés, amelyiknek a területén megtalálták. Az eredeti panaszos ügy ak­táiból kiderült, hogy elérhető hozzátartozó híján Erlich János sárpilisi polgármester vett részt a halottszemlén, ő adta meg a dombóvári hozzátartozó nevét, címét is. Úgy véli, ez már nem volt kötelességük, mégis tele­fonáltak Dombóvárra, ahol az elhunyt egyik nőtestvére lakik, miután a temetkezésitől megke­resték őket. A többszöri telefo­nálás tényét az anyakönyvve­zető is megerősíti. Úgy tudják, a hozzátartozók csak a dombó­vári hivatal második értesítése után jöttek el a temetést intézni. A polgármester elmondta, Sárpilis sokat tett az elhunytért. Kapott ingyen ebédet, rendsze­res szociális segélyt, sőt, még rendkívülit is, hogy a gyógy­szereit kiválthassa. K. J. úgy­szólván semmit sem tett sorsa jobbra fordulásáért, mégis tö­rődtek vele. A család, - a szer­kesztőségnek írott levelet az el­hunyt két nővére és sógorai ír­ták alá, - viszont úgymond a környéken sem járt, mióta az öccsük visszatért a szülői házba a szegedi Csillag börtönből, ahol hét évet töltött. Emberölé­sért. Ihárosi Ibolya

Next

/
Thumbnails
Contents