Tolnai Népújság, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-01-02 / 51. szám

r r r MÁRCIUS 1. SZOMBAT Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő ALBIN nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Albin. Latin eredetű név, jelentése: fehér. Védőszentje: Szent Albinus angers-i püspök (+ 554). Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Eudokia vértanúnő emléke­zete. Hajdan. Március elsején 150 éve, 1847-ben Irodalmi deres, írta: Harapófogó Dániel címmel jelent meg Vas Gereben gúnyirata Zerfi Gusztáv, a Honderű szerkesztője ellen. 80 éve, 1917-ben a Nyugatot Babits Mihály Fortissimo című verse miatt elkobozták és a költő ellen vallási vétség miatt vádat emeltek. A Tolnavármegye és a Közérdek hírül adta, hogy a szekszárdi gimnázium tanulói Bartal Koméi vezetésével cipőtalpalást tanulnak. 60 éve, 1937-ben a dombóvári zárda a magyaros kézimunka megtanulására hathetes tanfolyamot indított. A bonyhádi Gál István a magyar rádióban tar­tott előadást, Széchenyi István életéről. A napi igék: Katolikus: Mik. 7.14-15.18-20. Zsolt. 102. Lk. 15.1-3.11-32. Református: Mt. 20.20.34. Jer. 50.29-^16. Evan­gélikus: Mt. 12.38-42. Lk. 19.11.27. Ortodox: lKor. 10.12-28. Lk. 21.8-9.25-27.33-36. A Nap kél 6.25 órakor, nyugszik 17.29 órakor. A Hold kél 0.20 órakor, nyugszik 10.27 órakor. Vízállások a Dunán február 28-án, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 73 cm, Paks 200 cm, Dombori 219 cm, Árvízkapu 598 cm. A Sió Palánknál 301 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffîpax: 6.00-14.00 óra között a 6-os főút Tamási, Zomba, Iregszemcse. Felelős szerkesztő: D. Varga Márta. Tel: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, 455-239. Dom­bóvár: Nagy László, 464-635. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. POP TV - Népújság: Ma ismét: főzzünk együtt! Ma ismét jelentkezik a POP TV délelőtti adásában a Tolnai Népújsággal közös rovat, a Főzzünk együtt! Ma a milánói ma­karónit készíthetik el. Hozzávalók négy személyre: 50 kg spagetti vagy makaróni tészta, 10 dkg vaj, 8 dkg vörös­hagyma, 15 dkg gomba, 15 dkg gépsonka, 15 dkg paradicsom­püré, 10 dkg trappistasajt, 3 dkg porcukor, ízlés szerint só, őrölt bors, kakukkfű. Elkészítése: A makarónit 10 centiméter hosszú darabokra tördeljük, sós vízben kifőzzük, leöblítjük, alaposan lecsurgat­juk. Vajat olvasztunk, a tésztát átforgatjuk és melegre tesszük. A többi vajon finomra vágott vöröshagymát pirítunk, hozzá­adjuk a gombát, zsírjára pirít­juk, beletesszük a metéltre vá­gott sonkát, tovább pirítjuk, majd hozzáadjuk a paradi­csompürét. Ízesítjük sóval, por­cukorral, fűszerezzük borssal és elmorzsolt kakukkfűvel. Ha elkészült, összekeverjük a tésztával a ragut, és a reszelt sajt egyharmadát is hozzátesz- szük. À többi sajtot a tetejére szóljuk. Közelebb a vevőkhöz. Első ízben rendeztek szakmai napot a Marley Gemenc Plast Rt. szekszárdi gyárában. A rendezvényre a cég legnagyobb üzleti partnerei kaptak meghívót. Az ország minden részéből érkezett szakembereket termékbemutatóval várták, majd bemu­tatták az üzem minden részét. Tegnap helyezték el az idén építendő 3500 négyzetméteres fedett raktár alapkövét is. fotó: g. k. Nyolc liter pálinka a tehénnek is sok Egy szerb parasztasszony víznek vélt egy vödör pálinkát, s megitatta a tehenével. Történt mindez a nyugat-boszniai Medna faluban, késő este, amikor Boza Savic helybeli gazda épp a neveze­tes házi szilvapálinka lepárlásával volt elfog­lalva. Váratlan áramszünet borította sötétbe a házat, de a gazda felesége úgy vélte, a teheneket sötétben is meg kell itatni. Fogta hát a vödröt, már nem is kellett telememi, s vitte az istállóba. Az egyik tehén húzódozott, nem akarta meginni, de a másik fenékig ürítette a nyolcliteres vödröt. Három napba tellett, míg az élvhajhász tehén egyáltalán újra lábra tudott állni, s további egy hétbe, mire ismét rendesen adott tejet. Olvastam írta: Gyuricza Mihály Trágyalé O lvasom az egyik lapban, hogyan lehet hamis bort készíteni. Nem mint gyártót, legfeljebb mint potenciális fogyasztót érdekel a dolog, bár nekem az is bőségesen elég, ami a kertben megterem. Azok között, akik kóstolták, volt aki dicsérte, mások kritizálták, azt viszont biztosan tudom, hogy ez a bor szőlőből - és legfeljebb némi kis kaposvári napfényből - készül, nem pedig tehéntrágyából. Hogyan kerül a csizma, azaz a tehéntrágya az asztalra? Hát úgy, hogy állítólag az ilyen anyagcsere végter­mékkel lehet színezni, ízesíteni a szalmából készült műbőrt. De erre csak azok a hamisítók vetemednek, akik nem sajnálják az időt és fáradságot, hajlandóak pepecselni is egy kicsit a haszon reményében. Mert ezt a fajta nedűt például erjeszteni kell. El­lenben akinek kevés az ideje, az hideg eljárással is összekever­heti a vizet, alkoholt, aromát, miegymást. J Tol vagytok ti régi jó kocsmárosok, akiknek csak a szimpla 11 borvizezésig tartott a tudománya ?! Ráadásul ha rajtakap­tak benneteket, botozás, pellengérre állítás lett az osztályrésze­tek abban a barbár feudalizmusban. Azóta sokat fejlődött a vi­lág, humánusabbak lettünk. A fene tudja, én azért apránként megitatnék néhány hektó trágyaleves műbort azzal, aki előál­lítja. Vagy azzal, aki hagyja, hogy az ilyesmi megtörténhessen. Fülöp herceg Gemencben Fülöp herceg vasárnap Magyarországon kezdi háromhetes, kilenc orszá­got érintő körútját - je­lezte a londoni Bucking­ham palota. Az AP jelentése szerint II. Erzsébet brit királynő félje a Worldwide Fund for Nature International nevű termé­szetvédelmi alapítvány tisz­teletbeli elnökeként érkezik Magyarországra, ahol dunai hajómat tesz, felkeresve a Gemenci Tájvédelmi Körze­tet. A 75 éves edinburgh-i herceg útjának további ál­lomásai: Törökország, Abu Dzabi, Omán, Mongólia, Japán, Oroszország, Alaszka és Kanada. Humor Kilóg a disznóláb Egy vágóhídi munkást vallat a nyomozó. — Beismeri, hogy húst lo­pott a hűtőkamrából? — Igen, felügyelő úr, el­emeltem egy csülköt. — De hiszen a jegyző­könyvben az áll, hogy nyolc kiló húst lopott. — Lehet, mert elfelejtettem levágni róla a combot. Vezess óvatosan! Figyelmeztető tábla a kisváros bejáratánál: „Kéijük, vezessen óvatosan, mert az orvos és a sírásó szabadságon van”. Egy jó kis példa Koldus áll az ajtó előtt: — Nagyságos asszony, há­rom napja nem ettem. — Bár nekem lenne ilyen akaraterőm! - sóhajt a molett háziasszony. Hölgyválasz A lakótelepi ház előtt jócskán elázott férfitársaság nyomkodja a kapucsengőt. Lehetnek vagy nyolcán. A lármára végre kijön az asszony. — Mit akarnak itt? - kér­dezi mérgesen. — Tessék mondani, itt lakik Szabóné? - kérdi az egyik. — Igen, itt. Mit akarnak tőle? — Tessék szólni neki, hogy jöjjön ki és válassza ki közü­lünk a férjét, mert a többiek is haza akarnak menni ! Foghúzás — Tegnap kihúzta a mama fogát a fogorvos és nagyon jaj­gatott - meséli Peti. — Nem hiszem. Az én ma­mám minden este maga szedi ki az összes fogát és még csak meg sem mukkan - feleli Gyu­rika. Foglalkozási ártalom Tudod, én mindig sokat adtam arra, hogy ne tegyem ki magam a foglalkozási ártalmaknak. Például télen, nyáron nem az óra ébreszt, hanem a napfel­kelte. — Miért? Mi foglalkozá­sod? — Éjjeliőr vagyok az óra­gyárban. Hamvasztás a világűrben? Napjainkban már teljesedhet némely embernek az a kíván­sága, hogy halála után a vi­lágmindenség részévé váljék. Aki arra vágyik, hogy a világ­űrben hamvasszák el, az 12.800 márkáért jegyet válthat magá­nak utolsó útjára egy amerikai rakétán - ezért az árért ajánl egy Hannover közelében élő német vállalkozó, Manfred Lessing urnakihelyezést a világűrbe. „Már egész sor érdeklődőt je­gyeztem elő” - mondta Lessing, aki 1996 óta egy amerikai vi­lágűr-temetkezési vállalat eu­rópai képviselője. Az eljárás a következő: az elhunyt hamvait kis, alumínium bevonatú üveg­csövekben helyezik el, majd azokat műholdakkal fellövik a világűrbe. Csak néhány hóna­ponként van hely egy-egy ame­rikai rakétában ilyen umatar- tóra, amelyet aztán alacsony földkörüli pályára bocsátanak. Az umatartó egy-két nap után elég az atmoszférában. Lessing, aki maga is a világűrben óhajtja meglelni végső nyugalmát, normális eljárásnak tartja és tengeri temetéshez hasonlítja ezt. A szolgáltatáshoz tartozik egy kegyeleti ünnepség és egy videokazetta a rakéta startjáról. Időt, pénzt, fáradtságot takarít meg, ha egyhelyen mindent egyszerre megvásárol. VISZONTELADÓKNAK, VÁLLALKOZÓKNAK! Szekszárd, Mátyás király u. 74. Nyitva tartás: KERESKEDŐK ÁRUHÁZA hétfő péntek 6-18 óráig, szombat 6-12 óráig. Közel 3000 termék nagykereskedelmi áron. Kéthetente változó engedményes akciók! Kényelmes vásárlási és parkolási lehetőség. Kérjük, hasonlítsa össze árainkat és győződjön meg róla, hogy ha nálunk vásárol, jól jár! _______________________;________________^ K apuciner, Autós, Lottó, Ezeijó szeletek 27,­Győri háztartási keksz 200 g 49,­Negró 200 g 88,­Konyakmeggy 200 g 307,­Perlux Lemon mosópor 600 g 161,­Quanto öblítő konc. 250 ml 86,­Sil áztatópor 330 g 66,­Komfort wc tisztító 750 ml 190,­ÁRAINK AZ ÁFÁT TARTALMAZZÁK. .>.■......................-■ , ■ - --.481*3) I dőnkénti felhősödés Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Nyugat, északnyugat felől egy fron- tálzóna éri el a Kárpát-medencét. Ez azonban csupán súrolja térségünket, ezért jelentős változást nem okoz idő­járásunkban. A tegnapinál természe­tesen több lesz a felhő felettünk, de csak az északi, északkeleti vidékeken fordulhat elő kisebb eső. Megélénkü­lő, időnként megerősödő délnyugati áramlással pedig egyre enyhébb leve­gő érkezik fölénk. Ezért a több felhő ellenére is a tegnapinál magasabbra, általában 8 és 13 fok közé emelkedik a hőmérséklet. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Térségünkben ma többször megnö­vekedhet a felhőzet, de még némi napsütésben is lesz részünk. Csapa­déktól nem kell tartanunk. Sokfelé megélénkül, olykor megerősödik a délnyugati szél. Kora délután 10, 13 fok valószínű. Holnap viszont ismét naposabb és enyhébb idő várható. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 4 Velencei-tó: 6 Tisza-tó: 3 Fertő-tó: 6 Tisza: 1-4 Duna: 4-6 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 11 Paks: u Siófok: 10 Pécs: 13 Szekszárd: 12 Mohács: 13 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-50 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 35-45 Fertö-tó: 40-55 Kaposvár: 45-50 Paks: 45-50 Siófok: 40-45 Pécs: 40-45 Szekszárd: 40-50 Mohács: 40-50 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Általában kedvező időjárási feltételek fogadják ma az autósokat. A hajnali pára- és ködfoltok gyorsan felosztanak, kisebb eső pedig csupán északkeleten fordulhat elő. Egyedül a szél követel majd nagyobb figyelmet. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZÍu Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógép Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizet kát terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Péc>, király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: IS$1 GYÖRGYNÉ. !A ANDRÁS. rendszerén. :tői példányo- Nagy Lajos átutalással a IN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents