Tolnai Népújság, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-01-02 / 51. szám
1997. március 1., szombat Sport 7. oldal Mészöly Kálmán ma Györköny vendége Szombaton 15.30 órakor első előkészületi mérkőzését játsz- sza hazai környezetben a labdarúgó NB III Dráva-csoport- jában őszi harmadik Györköny együttese. A Kalocsa elleni összecsapást megtekinti a korábbi magyar- és világválogatott labdarúgó, volt szövetségi kapitány Mészöly Kálmán, aki a györkönyi mecénás, Johann Koch meghívására látogat a községbe. Azon szurkolóknak, akik eddig csak lapunkból értesültek a csapat eredményeiről, és az új játékosokat is csak névről ismerték, most alkalmuk nyílik „élőben” látni a korábban Szekszárdon és Pakson NB II-ben játszott Nagyfalusi Lászlót, a megyei I. osztályú Nagydorog együtteséből érkezett Huszti Gyulát, és a Dunaferrtől félévre kölcsön kapott Csizmadia Ferencet. A palánk mellől A hölgyek is belevágnak Női NB I, rájátszás KSC Szekszárd-Ikarus KC: szombat, 16.30 óra. Újvári Miklós: — Nincs okom panaszra, szépen dolgozik a csapat, érezhető a lányok győzni akarása. A sorsolásunk rendkívül szerencsés, csak rajtunk múlik, hogy élünk-e a lehetőséggel. Úgy vélem, az Ikarus ellen Szekszárdon mindenféleképpen nyernünk kell. Első mérkőzésünket nagyon jó ráhangolásnak tekintem a következő három - szintén hazai - találkozónkra. Természetesen óriási hibát követnénk el, ha leírnánk a fehérváriakat, hiszen több jó együttest is megszorongattak már, ezzel együtt, hazai környezetben bizonyítanunk kell közönségünknek, vezetőinknek egyaránt. Újvári Miklós, az új edző Férfi NB I/B, rájátszás Dombóvári VMSE-Sze- deák-Akuterm: szombat, 17 óra. Molnár István: — Salgótarjánban egy mesterségesen felfújt légkörben kellett pályára lépnünk azzal a tudattal, hogy az igazi csattanó a mi vereségünk lehetett volna. Sajnos, egy-két játékosom nem megfelelő hozzáállásával bosszantó hibákat okozott az első félidőben, ha nem is jobb játékkal, de nagyobb elszántsággal szünet után már biztos győzelmet arattunk. Soros ellenfelünket idegenben jó játékkal győztük le, de az igazsághoz tartozik, hogy a szegediek nagyon indiszponáltan játszottak. Gondolom, fiatalokkal tűzdelt, szimpatikus csapatuk szeretné bizonyítani, hogy sokkal jobb teljesítményre is képes a múltkorinál. Mindenkit óva intek az elbizakodottságtól, hiszen szeretnénk megfelelően kiszolgálni közönségünket. Férfi Magyar-kupa, első negyeddöntő Hódmezővásárhely- Atomerőmű SE: szombat, 15 óra. Vertetics István: — Úgy tűnik, Gulyás sérülése nem jött rendbe, a szerdai válogatott találkozón sem tudott pályára lépni, így nagy valószínűség szerint a hétvégi kupamérkőzésen sem számíthatok játékára. Ha már a maródiaknál tartunk, Muntean is csak „edzegetett” a héten, bizonyos mozdulatoknál még fájdalmat érez, de remélem szombatig rendbe jön és játszani tud a Hódmezővásárhely ellen. A B-csoportban szereplő kupaellenfelünket két alkalommal is megnéztem, feltérképeztem. Játékukat leginkább a Nagykőröséhez lehetne hasonlítani, bár magasabb, ugyanakkor lassúbb csapat is a körösieknél. Úgy gondolom, ha megfelelő komolysággal vesszük a mérkőzést, akkor nem érhet minket kellemetlen meglepetés, idegenben is biztosan nyernünk kell az utóbbi időben légiósait is elvesztő, nehézségekkel küzdő vásárhelyiek ellen. Tudjuk, hogy nagy lehetőség előtt áll csapatunk, hiszen a Magyar-kupában a legjobb négybe juthatunk, szeretnénk is élni vele. Kanizsáról indul az atomvonat? Az első nyolc bennmarad, a kilencedik osztályozol játszhat, a többi kiesik. A paksiak négy ponttal leszakadva a nyolcadiktól a 12. helyről folytatják. Őrült tavasz következik. Aki a fentiekből nem találta volna ki, a labdarúgó NB II Nyugati-csoportjának küzdelmeiről van szó. A téli holtidényben lobbihadjáratba kezdtek a kétcsoportos másodosztály résztvevői az őket érintő átszervezés ellen. Az MLSZ- ben már egyszer véglegesen elhatározták az egy csoportba tömörítést, ám a szövetség elnöksége hamarosan rendkívüli ülést tart az ügyben. Mi mással is kezdhetnénk tavaszváró beszélgetésünket, Reszeli Soós Istvánnal, a Paksi ASE vezető edzőjével. — A csapatok mindenáron benn akarnak maradni. Nagyon bízom benne, hogy ésszerű döntés születik a kérdésben - mondja a bajuszos mester. — Nem szabadna öt-hatszáz ember egzisztenciáját kitenni egy adminisztratív döntésnek, illetve az utánpótlást megfosztani a játéklehetőségtől. — Arról is suttognak, hogy egy NB I/B-s, s két NB Il-es csoportot hoznának létre. — Én is hallottam róla, ám szerintem ilyen megoldásra már nem lesz idő, legfeljebb egy évvel később, 1998-ban hajtják végre az átszervezést, s így a csapatok megfelelően fel tudnak majd készülni. Úgy gondolom, Magyarországon, a jelen gazdasági helyzetben nem szabad összevonni a két csoportot. A pillanatnyi húsz-harminc helyett ötven-hatvan milliós költségvetéssel kevés egyesület tudná vállalni az NB Il-t. A szakma már eddig is kellően háttérbe szorult, s most a kiesők is feladnák a harcot. Az új rendszer nem szolgálná az előrelépést, nem lenne honnan meríteni, épp amikof tömegesíteni kellene, hiszen a mennyiség szüli a minőséget. Mi természetesen, mindentől függetlenül a nyolc közé kerülésre készülünk, ez alapvető elvárás a csapattól. — Az ellenfelek sem gondolkodnak másképp, s alaposan megerősödtek. — Az erősítés nem csak az igazolásokon múlik. A téli alapozás alatt jobban „kijön” a szakvezetés, a szakosztály vezetés munkája is. Az első öt fordulóban eldől, ki hogy időzített formát, az új labdarúgókkal valóban erősebb lett-e az adott csapat, begyakoroltak-e valamit, vagy csak küzdenek. Szinte mindegyik klub igazolt egy-két „ászt” az NB I-ből, a Pécs, a Gázszer, a Dunaújváros, a Százhalombatta és a Nagykanizsa is hiányposztra igazolt. Őrjítő harc lesz, parányi dolgok döntenek majd. — Pakson sok játékos megfordult a télen, miképp értékeled az igazolásaitokat? — Center posztra sajnos nem tudtunk igazolni. Ezt némiképp hátránynak érzem, szerencsére saját házon belül részben megoldottuk a problémát. Fejes elég szépen bejátszotta magát, bízom Zoliban, de ő nem egy igazi, Gerd Müller-tí- pusú középcsatár, bár benne van a gól. Osztermájer váratlan távozása, s Répási „elszökése” után a legfőbb gondot a nem várt keretszűkülés jelenti. A vezetőkkel megegyeztünk, hogy további kétjátékost igazolunk, csak 16-17 egészséges játékossal vághatunk neki nyugodtan a bajnokságnak. Az újakkal, Tóth Lajossal, Soós Krisztiánnal, Molnár Péterrel elégedett vagyok, képesek lesznek megoldani a szakmai elképzeléseimet. A Siófokról érkezett Tóth-tal és Soóssal stabillá vált a jobb oldalunk, míg Molnár több poszton bevethető, ügyes játékos. Még egy magas középpályás elkelne, de hát behatároltak az anyagi és a piaci lehetőségeink is. — Taktikailag hogyan próbáljátok meg kiküszöbölni a centerhiányt? — Kétfajta alapjátékot gyakoroltunk, melyek elvei azonosak, szerkezetileg azonban különböznek egymástól. Mivel a tizenöt meccsből nyolcszor-ki- lencszer győznünk kell, olyan taktikát kell alkalmaznunk, melyből jobban adódik a győzelem lehetősége. Nem nagyon óvatoskodhatunk, játszhatunk defenzív futballt, még ha a biztonság alapvető dolog is. Minél ütőképesebbnek kell lennünk, a gólnak, a győzelemnek benne kell lennie a csapat játékában, erre készültünk egész télen. — Az edzőmérkőzések többségét megnyertétek, nem egyszer NB I-es együtteseket győztetek le jó játékkal. Ezeknek a találkozóknak mindig vegyes a megítélése. — Nem ünnepeltük túl magunkat NB I-es ellenfeleink legyőzésekor, de most Komlón sem bújtunk a Föld alá szégyenünkben, mert kikaptunk. Minden edzőmeccs célját ismertettem a fiúkkal, az első négy hétben a mérkőzés nyilván eszköze volt a felkészülésnek, míg utána már a célja. Fontosnak tartottam, hogy megtanuljunk győzni, eredménycentrikusan játszani. Téli mérkőzéseink összességében jól szolgálták a felkészülésünket, előjöttek a hibáink, erényeink egyaránt, teljes mértékben elégedett vagyok játékosaim teljesítményével. Például, a PSE ellen katasztrofális talajon játszottunk, ennek ellenére is küzdött, akart a csapat, az ősszel többször éppen ez hiányzott. — A nem túl sikeres ősz mennyire nyomta rá a bélyegét az alapozó időszakra? — Miután decemberben további bizalmat kaptam, s eldőlt, hogy kik maradnak a játékosok közül, januárban teljesen más alaphelyzetben láttunk munkához. Kiheverve az őszi idényt, meg az előző sikertelen keszthelyi időszakomat sokkal hatá- rozottabbá, magabiztosabbá váltam. A régi önmagámra kezdtem hasonlítani, ezt a játékosok is megérezték, s hamar partnerekké váltak. Egyedi edzésmunkát végeztünk, játék- rendszerünk elsajátításának rendeltük alá a felkészülést. Ki- sebb-nagyobb konfliktus helyzetek, morgolódások adódtak, de végül mindenki beállt a sorba. Megértették a fiúk, hogy mit miért csinálunk, remélem ennek a látszata is lesz a mérkőzéseken. Az ősz csak annyiban foglalkoztat, hogy tudjuk, sok pontot kell szereznünk a tavasszal. — Mit vársz a Nagykanizsa elleni nyitányon? — A csapat minden tagja átérzi felelősségét a rajt előtt. Tudjuk, hogy nagyon sokan szeretnék - megye- és városszerte -, hogy Pakson a jövőben is NB Il-es csapat legyen (maradjon). A rajt mindig megadja az alaphangot, ezen túl szeretnénk visszavágni őszi hazai vereségünkért, ám tudjuk, hogy nem ezen az egy mérkőzésen dől el a sorsunk. Lélekben és testben megerősödve várjuk a folytatást és biztos vagyok benne, hogy fiatal játékosaink, illetve a bevált régi nevek is nagy „produkcióra” lehetnek képesek a tavasszal. Ennek megfelelően már Nagykanizsán le kell tennünk névjegyünket. Sérülés miatt egyedül Jávorka hiányzik majd az utazó keretünkből. Keret: Kovácsevics, Mausz (kapusok)- Barna, Eger, Jenéi, Bábik, Orosz, Ignácz, Búzás, Tóth, Soós, Kiss, Fejes, Majsai B., Vayer, Molnár (mezőnyjátékosok). Ifj. Teszler Vendel A Nyugati-csoport állása 1. Agárd 15 8 5 2 25-13 29 2. Dunaferr 15 7 6 2 26-13 27 3. Soproni FAC 15 7 5 3 18-13 26 4. Pécs'96 15 7 4 4 14-10 25 5. Érd 15 6 6 3 21-18 24 6. BKV Előre 15 6 5 4 18-12 23 7. Nagykanizsa 15 7 2 6 25-21 23 8. Kaposvár 15 5 8 2 16-13 23 9. Matáv Sopron 15 6 4 5 16-12 22 10. Budafok 15 4 9 2 18-11 21 11. Sz.halombatta 15 4 8 3 17-14 20 12. Paks 15 4 6 5 18-16 18 13. Soroksár* 15 4 5 6 23-26 14 14. Tatabánya 15 1 5 9 10-31 8 15. Veszprém 15 1 4 10 15-31 7 16. Balatonfiired 15 1 2 12 5-31 5 * = 3 büntetőpont levonva A hétvége sportműsora Szombat Kosárlabda: NB I, nők, rájátszás a 9-13. helyért: KSC Szekszárd-Ikarus KC 16.30 óra. NB I/B, férfiak: Dombóvári VMSE-Szedeák- Akuterm 17 (ifi: 15) óra. Férfi Magyar-kupa negyeddöntő, első mérkőzés: Hódmezővásárhely-Atom- erőmű SE 15 óra. NB II, nők: Bonyhád-BEAC II 13 óra, Férfiak: Reménység- Fortuna-Autó Techno Szekszárd 14.30 óra. Labdarúgás: Losonczi- kupa: Szálka-Geijen (Szekszárdon) 11 óra. Előkészületi mérkőzések: Paksi SE-Solt 10.30, Bölcske- Dunaszentgyörgy Limex SE 11, Dombóvár-Komló (DVMSE-pálya) 11 (ifi: 15), Györköny-Kalocsa 15.30 óra. Teremlabdarúgás: Sárköz-kupa ifjúsági torna a decsi tornacsarnokban 8 órától. Vasárnap Kézilabda: NB I/B, nők: Ferencváros II-Tolna SE 11.30, Nagykanizsai Olaj- bányász-Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd 18 óra. Va- szari György ifjúsági emlék- torna a szekszárdi sportcsarnokban 8 órától. Kosárlabda: NB II, férfiak: Balatel-Krúdy DSE- Bonyhád 15 óra. Labdarúgás: NB II: Nagykanizsai Olajbányász- Paksi ASE 14.30 óra. Új VDN-kupa: Bátaszék-Du- naszekcső 14.30 óra. Lo- sonczi-kupa: BonyhádUFC Szekszárd 15 óra. Völgység-kupa, A-csoport: Aparhant-Majos, Kisdo- rog-Nagymányok 15 óra, B-csoport: Bonyhád ifi-Ka- kasd 13, Bonyhádvarasd- Bonyhádbörzsöny 15 óra. Előkészületi mérkőzés Baja-Györköny 0-1 (0-0). Baja, 100 néző. V: Farkas. Baja: Domik- Ivancsan, Angeli (Viszmeg), Orbán, Goretich G - Tóth (Goretich K.), István, Czifra, Koch- Földvári, Somogyi (Milas- sin). Edző: Raffai Rudolf. Györköny: Újvári- Nagyfalusi (Török), Somogyi, Gracza, Kovács B.- Lacza, Farsang, Sánta (Huszti), Kindl- Cseke, Csizmadia (Horváth). Edző: Blatt Pál. G: Horváth. Sepsiker-Hungária-kupa nemzetközi cselgáncs verseny Hétvégi „rügyfakadás” a tatamin Triatlonosok Horvátországban A bonyhádi Quinter SE öt fős junior leány triatlonos csapata tegnap tíznapos déltengeri edzőtáborozásra indult a Danubiana Bt., a Völgy ségi Takarékszövetkezet és az Aranyeső Kft. támogatásával. A Szekszárdi Sportes Szabadidőközpont igazgatója PÁLYÁZATOT HŰIDET az intézményben működő' SPORTBÜFÉ IÍ|üikd#ptáBér|j A pályázattal kapcsolatban részletes tájékoztatást ad személyesen vagy telefonon • 74/315-733 Keresztes János igazgató vagy Dóczy Tibomé igazgató-helyettes. A pályázat benyújtási határideje: 1997. március 20. Ha Üzbegisztán és Tunézia küldöttsége is befut, szombaton és vasárnap a Körcsarnokban 33 nemzet cselgáncsozói lépnek tatamira a Sepsiker-Hungá- ria-kupáért. Hetényi Antal, a Magyar Judo Szövetség szakmai elnök- helyettese azzal az érdekességgel szolgált, hogy nepáli csel- gáncsozó először teszi tiszteletét magyar földön. Az sem mindennapi tény, hogy India is csapatot küld. Az Egyesült Államok 30 sportembert nevezett. Elképzelhető, hogy kategóriánként 3-3 női vagy férfi versenyzőjük vitézkedik. A tengerentúliak általában igencsak „aktivizálódnak”; nem olyan régen az ausztriai Leondingban szervezett nemzetközi edzőtáborozáson a házigazdákon kívül csak a magyarok képviselték az öreg kontinenst, a többiek távoli földrészekről érkeztek. A Körcsarnokban a 78 kg-os, számára új súlycsoportban startol a veterán Hajtós Bertalan. Az elnyűhetetlen Csák József - a válogatott szőnyegedzője - ezúttal a 65 kg-osok között próbál szerencsét. Nem verseny viszont az olimpiai és világbajnok paksi Kovács Antal (95 kg). Az Atomerőmű SE színeit a férfiak mezőnyében Braun Ákos és Treszl Gábor képviseli. A női mezőnnyel kapcsolatos hír: Pekli Mária (56 kg) Európa bajnoki második helyezett bajai kiválóság Ausztráliában él. Ott kíván házasságot kötni, ezért felettébb valószínű, hogy a 2000-ben, Sydneyben esedékes nyári olimpián „aussie” színekben verseng. Az 52 kg- ban viszont nagy viaskodás várható. Vészi Klára és az első éves felnőtt paksi Till Barbara mellett a még junior korú, magyar-holland kettős állampolgár Nagy Patrícia leghőbb vágya az, hogy magyar válogatott legyen. S ezért persze tatamira is lép a hétvégén! A Sepsiker-Hungária-kupa műsora: szombat: női 61, 66, 72 kg és nehézsúly; férfi 78, 86, 95 kg és nehézsúly (selejtezők: 9 órától; döntők, helyosztók 17 órától). Vasárnap: női 48, 52, 56 kg, férfi 60, 65, 71 kg (selejtezők 9 órától, döntők, helyosztók 16 órától.) NB Il-es tavaszi menetrend A hétvégén útjára indul az 1996/97-es NB Il-es labdarúgó bajnokság tavaszi idénye. A Paksi ASE programja: 16. forduló: március 2., vasárnap: NagykanizsaPaks 14.30 óra. 17. ford.: március 9., vasárnap: Paks-Balatonfüred 14.30 óra. 18. ford.: március 15., szombat: Tatabánya-Paks 14.30 óra. 19. ford.: márc. 23., vasárnap: Paks-Kaposvár 15. 20. ford.: március 30., vasárnap: SzázhalombattaPaks 16 óra. 21. ford.: április 6., vasárnap: Paks-Budafok 16.30 óra. 22. ford.: április 12., szombat: Soproni FAC-Paks 15 óra. 23. ford.: április 20., vasárnap: Paks-Soroksár 17 óra. 24. ford.: április 27., vasárnap: Gázszer FC-Paks 17 óra. 25. ford.: május 3., szombat: Paks-Jutas Veszprém 17 óra. 26. ford.: május 7., szerda: Pécs ’96 FC-Paks 17 óra. 27. ford.: május 11., vasárnap: Paks-Dunaferr 17 óra. 28. ford.: május 18., vasárnap: Érdi VSE-Paks 17 óra. 29. ford.: május 25., vasárnap: Paks-BKV Előre 17 óra. 30. ford.: május 31., szombat: Matáv SopronPaks 17 óra. »