Tolnai Népújság, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-27 / 72. szám

MÁRCIUS 27. CSÜTÖRTÖK Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Hajnalka: Újmagyar név a hajnal közszó­ból. Védőszentje: Szent Auróra (hajnal) párizsi apátnő (+666). Nagycsütörtökön a keresztény egyházak az utolsó vacsorára emlé­keznek, melyet Jézus apostolaival költött el. Hajdan. Március 27-én 115 éve, 1882-ben Ritter István gyönki es­peres cikket írt Németország és a magyarhoni evangélikus egyház­ban mutatkozó nemzetiségi mozgalmak címmel: visszautasította a soviniszta nagynémet eszmét és az „elnyomott nemzetiségek” megjelölést is. 105 éve, 1892-ben a Vasárnapi Újság Kontsits János uzdi földbirtokos haláláról adott hírt. 100 éve, 1897-ben Szekszárd elöljárósága közölte hivatalnokaival, hogy fizetésük késni fog, mert a község lakosai 22000 forint adótartozásban vannak. 90 éve, 1907-ben meghalt Szendrődy Károly volt szekszárdi járásbíró, akinek három fia közül kettő bíró, egy orvos volt. A napi igék: Katolikus: Kiv. 12,2-8.11-14. Zsolt. 115. lKor. 11.23- 26. Jn. 13,1-15. Református: Mt. 27,27-44. Észt. 6. Evangélikus: lKor. 11,23-32. Lk. 7,36-50. Ortodox: Gál. 3.23- 29. Lk. 7,36-50. A Nap kél 5.33 órakor, nyugszik 18.07 órakor. A Hold kél 21.34 órakor, nyugszik 7.11 órakor. Vízállások a Dunán március 26-án, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 146 cm, Paks 298 cm, Dombori 336 cm, Árvízkapu 710 cm. A Sió Palánknál 178 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 14.00-22.00: 63-as főút nagydorogi szakaszán, Szed­res belterületén. Tablószezon van ezekben a napokban az iskolákban, a fényképészek házatáján. A megyében a legkülönbözőbb iskolákban végző sok ezer fiatal szépen felöltözik, elmegy a fényképész bácsihoz, komoly képet vág, hogy a tabló méltán reprezentálhasson egy-egy osz­tályt az iskola valamelyik folyosóján. fotó: bakó jenó Taxival utazott Londonból Párizsba Lekésve a Londonból Párizsba tartó gépét, s ahhoz is túl későn, hogy az Eurostar megfelelő vonatát elérje, kénytelen volt taxit fogni egy rohanó üzletember. Amint azt a fuvart lebonyo­lító szerencsés taxis a The Times hasábjain el­mesélte, utasának, s neki magának sem volt fo­galma a London-Párizs tarifáról. Miután kollé­gáitól rádión megkérdezte, azok 500-600 font közötti árat javasoltak (135-160 ezer forint). Ezt azonban drágáiba az utas, s így végül 300 fontban (több mint 80 ezer forint) egyeztek meg, valamint abban, hogy ő állja a költségeket az egész út alatt. - Az úr végül időben megér­kezett a fontos találkozóra, nekem pedig volt egy kellemes estém - tette hozzá a lapnak nyi­latkozó taxis. Felelős szerkesztő: D. Varga Márta. Tel: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, 455-239. Dom­bóvár: Nagy László, 464—635. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: , Rákosi Gusztáv, 75/316-388. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez sze­retnénk segítséget nyújtani so­rozatunkkal, amelyben minden nap egy-egy receptet ajánlunk olvasóinknak. ízletes, olcsó éte­leket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. A borítékra írják rá: „Mit főzzek ma?”. Most a szekszárdi Somogyi Jánosné töltött rántott gomba receptjét ajánljuk elkészíteni. Hozzávalók: 60 dkg közepes nagyságú gomba, 1 kis fej vö­röshagyma, só, bors, petrezse­lyem zöldje. Elkészítése: A gombát megtisztítom, szárát ki­szedem és a gombafejeket be­sózom. A töltelék elkészítése: A vöröshagymát üvegesre pirí­tom. Kb. 7-8 fej gombát nagy reszelőn lereszelve megpáro­lom a hagymával és a petrezse­lyemzölddel. Amint elkészül, sózom, borsozom. A tölteléket púposán a gombákra rakom és két gombát összecsukok. Végül panírozom, és bő olajban, vagy zsírban kisütöm. Tartármártás- sal, rizzsel tálalom. A szárából levest főzök. Ne add fel! A 36. kísérletre végre sike­rült átmennie az autóveze­tői vizsgán egy izraeli asz- szonynak. A négy évtizede próbálkozó hölgy 82 évesen kapta meg a hőn óhajtott jogosítványt. Shulamit Dezhin a siker nyomán üdvözlő telefonok tucatjait kapta, s esete kü­lönlegességét mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy a közlekedési minisztérium illetékes osztályának igaz­gatója személyesen közölte vele hivatalában a jó hírt. Dezhin asszony eredetileg idős szüleit akarta megláto­gatni. Ma már az unokákat látogatja. Azt tervezi, hogy a jogosítványát a szobája fa­lára kiakasztja. Olvastam írta: Ihárosi Ibolya * Klet és méltóság F ellángolt a vita az eutanázia, azaz a kegyes halál kérdésé­ben, mert az új egészségügyi törvény szabályozni szeretné a helyzetet. Lényegileg arról szól az egyik tervezett megoldás, hogy jogot ad a betegnek arra, hogy tiszta tudattal visszauta­sítsa az életmentő kezelést. A kérdés ebben a formában nem is érthető, hiszen a beteg is ember. Magyar állampolgár, aki amíg cselekvőképes, azt csinál, amit akar. Bemehet a kórházba, és ki­jöhet onnan. Elfogadhat, vagy visszautasíthat kezelést. Az al­kotmány biztosítja az élethez és az emberi méltósághoz való jo­got. Hogy ez utóbbit miként gyakorolhatja a beteg, azt szabá­lyozni kell. Az Orvoskamara elutasítja az eutanázia minden formáját, a halálba segítés szándékát is. Eddig az elmélet, a gyakorlatban meg az orvos lelkiismerete szerint nap mint nap dönteni kényszerül a kezelésről, és ezzel együtt abban a kérdés­ben, hogy feleslegesen kínoz, vagy inkább segít a betegen. Tfgy ember, valahol Magyarországon nem járult hozzá, hogy L2j levágják érszűkületes lábát. A orvosok azt mondták, életve­szély esetén beleegyezés nélkül is megteszik, bár a beteg állapo­tában a műtét is kockázatos volt. Vártak néhány napot, és a be­teg kívánsága szerint két lábon távozott e földi létből. Humor TÍSZlaoág Az étteremben teát rendel há­rom vendég. Az egyikük a pincér után ki­ált: — Az én teámat feltétlenül tiszta pohárban hozza! Kis idő múlva megjön a pin­cér a három teával. — Melyikük kérte a tiszta poharat? Szempont Tévét akar venni a patkány. Bemegy a boltba. Az eladó megkérdezi: — Milyen tévét szeretne, patkány úr, színeset vagy fe­kete-fehéret? — Az teljesen mindegy, csak sok csatorna legyen benne! Igeragozás A gyerekek az igeragozást ta­nulják. — Kovács - szól a tanító néni - ha azt mondom, én aján­dékozom, te ajándékozol, ő ajándékoz, akkor ez milyen időben van? — Úgy karácsony táján. Állati Tanár a leendő állatorvoshoz: — Tudja, kolléga, miért sze­relmeskedik a tehén évente csak egyszer? — Tudom, tanár úr. Mert marha! Gyermekáldás — Hurrá! Tudtam, hogy fiú lesz! - ujjong az újdonsült apa a szülészeten. Mire a gyereket tartó nővér: — Nem fiú ez, hanem kis­lány! És tessék már elengedni a kisujjamat! Időjárás-jelentés A háború idején a hadnagy teát- rális beszédet intéz a katonák­hoz. — Sötét felhők tornyosul­nak imádott hazánk egén! - üvölti. Ekkor küldönc jön, mondván, hogy a hadnagyot hívatja az ezredes. — őrmester, folytassa! - így a hadnagy, és elrohan. Az őrmester folytatja: — Hallhatták, barmok, rossz idő lesz! Kivonulás kö­penyben, sátorlappal! ................................ H úsvét előtt a 13. héten Dombóváron a szerencse. Az idei évben immár másodszor kerül sor Tolna megyében hatoslottó sorso­lásra. Bonyhád után, március 29-én, a Dombóvári Művelődési Központ lesz a házigazda. A13. játékhét nyerőszámai­nak kihúzására szórakoztató gálaműsor keretében kerül sor, mely a húsvéti ké­szülődés közepette kellemes kikapcso­lódásnak ígérkezik. A fellépők között lesznek többek között: Benkóczi Zoltán, Pregiczer Fruzsina, Szerencsi Éva, EM­BEREK Együttes, a Karsai pantomim. A kezdés időpontja 16 óra. Az ingyenesen megtekinthető műsort és a nézők között kisorsolt értékes szeren­cse csomagokat a Szerencsejáték Részvénytársaság szerény húsvéti aján­déknak szánja dombóvári játékosainak. Az, hogy Fortuna a „szerencsés 13. hé­ten" kit fog megajándékozni, mely szá­mok érnek majd több milliót, arra 16.55- kor derül fény, amikor is hét dombóvári polgár húzza ki a 6+1 nyerőszámot. A sorsolást a Kossuth és Danubius Rá­dió egyenes adásban, míg az MSAT Te­levízió az esti órákban felvételről közve­títi. A műsorra és a sorsolásra minden érdeklődőt vár a * SZERENCSEJÁTÉK RT. ________________________ T egnapi hirdetésünk helyesen: LV/il : h ál] c* KVANTUM Számítástechnika 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 70. Telefon/fax: (74) 419-541 E-mail: kvantum@mail.matav.hu CD-s programok vására Húsvétig! Régi ár Új ár Legjobb játékok 96/1 (50 játszható program) 2000 MB (288 játszható program 2 CD-n 94-95-ből) CD Ultra magazin 97/1. (legújabb Netscape, stb.) Manóka-Land (5-7 éves gyerekeknek!) Révai Nagylexikona (4 CD-n a teljes sorozat) Tolnai Világtörténelem (a reprint változat CD-n) Úton (KRESZ oktató) Nyelvoktató programok: PicDic (angol-, német-, francia-magyar képes szótár) ClipDic (angol, német beszélt nyelv megértéséhez) Angol kiejtésiskola (akár otthon, tanár nélkül is...) Manó Angol (8 éves kortól, de kezdő felnőtteknek is) Nyelvmester (angol, német, kezdő, haladó nyelvleckék) Nyelvész 1. és 2. (angol és német egy lemezen) Haladó angol tesztek (nyelvvizsgához) Hangosszótár (angol- és német-magyar) 6 nyelvű hangosszótár 6 nyelvű Európa szótár (rengeteg szóval) Nagyszótár (angol- és német-magyar) Műszaki szótár (angol-mhgyar) Számítástechnikai szótár (angol-magyar) J425Í,­Jv80(|­2000ÖI- 21500,: :i 8500,1 1570,­1330,­840,­5100,­12000,­15350,­3600,­5850,­5850,­5400,­5550,­5850,­5850,­5875,­8400,­3450,­7200,­16800,­18000,­7050,­...valamint az összes többi sláger játék engedménnyel! Az árak bruttó árak, az ÁFÁ-t már tartalmazzák! Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszámmal, mely szerepel a kiadó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben rémeken megegyezik előfizetői kódjával, édességcsomag! PETRITS JÓZSEF mézeskalács- édességkészítő HÚSVÉTI VÁSÁR Szekszárd,Liszt F. tér Tel.: 06-20/467-112 TÓTH ANGELIKA női-férfi fodrász Szekszárd, Központi fodrászat Tel.: 74/312-339. Melegedés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Kissé melegszik az idő: ma a hő­mérséklet csúcsértéke már-már meg­közelíti a március végén elvárhatót. A térségünkbe áramló levegő azonban nemcsak melegebb, de jóval nedve­sebb is, ezért tóképp az ország északi része fölött sok lesz a felhő, s elszór­tan eső is előfordulhat. Délen azon­ban napsütést is remélhetünk. A nyu­gati, délnyugati szél többfelé meg­élénkül. A kora délutáni órákban az ország északi részén 10 fok körül, dé­len 15 fok közelében alakul a hőmér­séklet. A térségünk fölé áramló nevesebb levegő hatására északon több, délen valamivel kevesebb felhő lesz az égen; emellett némi napsütésre is van remény. Élénk lesz a nyugati, délnyu­gati szél. Délen akár 15 fokig is fel- melgedhet a kora délutáni órákra a le­vegő. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 5 Velencei-tó: 6 Tisza-tó: 6 Fertő-tó: 4 Tisza: 3-6 Duna: 5-7 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 13 Paks: 12 Siófok: 11 Pécs: 15 Szekszárd: 13 Mohács: 15 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 40-45 Velencei-tó: 40-45 Tisza-tó: 35-45 Fertő-tó: 40-45 Kaposvár: 35-45 Paks: 40-45 Siófok: 40-45 Pécs: 35-40 Szekszárd: 40-45 Mohács: 35-40 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Sok csapadék nem várható, de - elsősorban az ország északi részén - nedves útszakaszok előfordulhatnak. A frontér­zékenyek melegfronti hatásra számítsanak! Prémiumtelefonon a meteorológiai szolgáltatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel. TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents