Tolnai Népújság, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-14 / 62. szám
1997. március 14. péntek — Mi jut elsőként eszedbe, ha azt hallod, március 15-e? - kérdeztük Gyuricza Esztertől a szekszárdi Garay János Gimnázium 3/b. osztályos tanulójától. — A diákságnak először a kötelező ünnepségek jutnak eszébe, a szokásos rend felborulása, az ünnepi műsor készítése. Mégis megmozdul valami az emberben, hiszen tanulmányainkból tudjuk, annak idején Gyuricza Eszter a diákság a forradalom mellé állt, mozgatórugója, hajtóereje volt. — Vajon miért pont a diákság, a fiatalok? — Ennek talán az az oka, hogy koruknál fogva nyitot- tabbak az új dolgokra, nem törték meg őket az élet mindennapi gondjai, hiszik, hogy megváltoztathatják a világot, eltörölhetik a rosszat. — Gondolkodtál-e már azon, hogy hogyan reagáltál volna ha akkoriban élsz, a forradalmi eseményekre? — Hogy hogyan reagáltam volna, ha akkoriban élek? Személyiségtől függ a reagálás, nem vagyok forrófejű típus, szeretem az előre eltervezett dolgokat. Éppen ezért valószínű, hogy először megzavart és összezavart volna a forradalom híre. De később, biztos vagyok benne, hogy valaÁ márciusi ifjak és mai társaik milyen szinten és formában magam is bekapcsolódtam volna az eseményekbe. — Mikor érezhető legerősebben ’48 hangulata? — A jelenben talán a diákok esti fáklyás felvonulása, a sötét, a lobogó lángok, az együtt vonuló tömeg az, aminek a hangulata a legtöbbet visszaad ennek az ünnepnek a szelleméből. Ilyenkor mindenkit megérint valami 1848 elképzelt hangulatából. * — Csatlakozott volna-e a márciusi ifjakhoz? - a kérdésre Nagy László, a Garay gimnázium tanára válaszol. — Ha akkoriban éltem volna, mint budapesti diák, bizonyára magam is csatlakoztam volna hozzájuk, az eszmékért, ideálokért lelkesedve. A politika a márciusi ifjakban rejlő erőt és lelkesedést maximálisan ki is használta annak idején. Hiszen az áprilisi törvények megalkotása során sokszor hivatkoztak a márciusi ifjakra, sőt, fenyegetőztek velük. — Vajon mi lehet az oka, hogy március 15-ét minden rendszer, minden politikai irányzat igyekszik kisajátítani, egy-egy mozzanata alapján saját elveivel, eszméivel azonosítani? — Az, hogy a márciusi if- jakból sosem lettek „márciusi felnőttek”. Ez a forradalom és szabadságharc nem érhette meg, hogy stabilizálódjon a hatalom, az állam. Ahogy a történelem megmutatta, a mozgalmak kirobbantói, élharcosai a stabilitást követően a politikai játszma nemkívánatos figuráivá, kerékkötőivé válnak. A márciusi ifjak címszó alatt egy heterogén közegre kell gondolnunk, a legkülönfélébb társadalmi rétegekből érkezett és néha egymásnak ellentmondó eszméket hirdető fiatalok csapatára. Nyilvánvaló, hogy győzelem esetén mindenki a saját „vonalát” kívánta volna tovább vinni. Az 1848-as forradalmat és szabadságharcot tehát egy „befejezetlen” eseménynek nevezhetjük, a fentiek tükrében. Bármi lehetett volna belőle, győzhetett volna akármelyik irányvonal. Ezt csak találgatni lehet, s pontosan ezért használhatják fel a különféle irányzatok. A fő eszmék, a szabadság, a függetlenség, az egyenlőség pedig örökérvényű eszmék, tehát mindenkihez utat találnak. Az már más kérdés, hogy ki hogyan „fordítja le” ezeket a saját nyelvére. * — Szinte misztikus varázs kapcsolódott március 15-e megünnepléséhez a nyolcvanas évek elején - mondja riportalanyunk, aki kérte, nevét ne hozzuk nyilvánosságra. — Az akkoriban „szokásos”, hivatalos ünnepek nagy része semmit sem mondott az embereknek. Egyetlen kivétel volt közöttük, a mi saját, külön, „magyar ünnepünk”, március 15-e, amit hosszú évtizedeken át megpróbáltak ellapo- sítani. A fent említett években Budapesten tanultam. Már az ünnep előtti napokban olyan hangokat lehetett hallani az iskolában, hogy jobban tennénk, ha nyugton maradnánk március 15-én, nem tanácsos kivonulni a Petőfi szoborhoz, meg a Nemzeti Múzeum elé. Persze mégis elmentünk, hatalmas tömeg kellős közepében találtuk magunkat, a hangulat utánozhatatlan volt. Néhány jólértesült azt mondta, itt az „ávó” is, mindenkit lefényképeznek és nyilvántartásba vesznek. 'Tény és való, rengeteg fotós volt kint, ablakokból, járdáról, úttesttől csattogtatták a masinákat megállás nélkül, az arcokat fényképezték. Máig sem tudom, mi igaz ebből, de jól érzékelteti az akkori pesti közhangulatot. Az ünnepség felemelő volt. Akkor azt éreztem, van nekünk is olyan ünnepünk, ami teljesen a miénk, amire igazán büszkék lehetünk, ami segít magunkban megerősíteni, meghatározni az „én magyar vagyok” fogalmát. Vituska Ildikót, a Csapó Dániel szakközépiskola másodikos mezőgazdasági technikus hallgatóját arról kérdeztük elsőként, hogy mi a véleménye a hajdani márciusi ifjakról? — Fiatalok voltak, tele voltak tűzzel és azt gondolták, hogy megválthatják a világot. Végül is megpróbálták ... — A mai fiatalok képesek lennének-e ugyanerre? — Szerintem igen. Nem Vituska Ildikó fotó: bakó jenó mindenki, de egy réteg az biztosan. — Mi lenne az a cél, amiért például Vituska Ildikó kimenne az utcára tüntetni? — A jogainkért! A diákok jogaiért. — És fegyverrel harcolni? — Semmiért. Nem lenne jó dolog fegyveres eszközökkel hirdetni az eszméinket. — És, ha megtámadnák Magyarországot? — Az más, akkor védekezni kényszerülnénk s biztosan védekeznénk is. — Mit jelent egy mai fiatalnak az a szó, hogy haza ? — Fontos, szeretjük. Az otthonom a családom, a barátaim, akikkel egyformán gondolkodunk, mint például Dávid Rózsa és Abrahám Anita, akikkel most éppen együtt harcolunk azért, hogy ők legyenek a diákigazgatók. Bíró Gyula, a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskola történelemtanára szerint: — Ezt a korszakot szeretik a diákok. A nap eseményeit jól ismerik, beleélik magukat a történelmi helyzetbe. Romantikus korszakról van szó és a diákok ebben az életkorban érzelmileg telítettebbek, tehát szívesen tanulják. Ugyanakkor sok összefüggést nem igen értenek. Az idén éppen február végén került sorra a harmadik osztályban a 48-as szabadság- harc. — Mit nem értenek? — Például Kossuth és Görgey vitáját, valamint azt, hogy miért nem támadtuk meg Bécset, miért nem lépük át a határt, egyáltalán mire vártunk? Egészséges, fiatalos türelmetlenség érződik a megnyilvánulásaikban. Tizenhét éves fiataloktól nem is várható el higgadt történelemszemlélet és gondolkodásmód. — Tanári tapasztalatai szerint a mai fiatalok képesek lennének a márciusi ifjakhoz hasonló tettekre, kiállásra? — Ha lenne olyan ügy, ami lelkesíti őket, akkor jónéhá- nyan biztosan képesek lennének azért harcba szállni. — Pályája tizenkét éve alatt mennyit változott az ifjúság életszemlélete? — Nagyon sokat. Az iskolában is észrevehető a társadalomban jelen lévő összes probléma, amit a családok és e?en keresztül a diákok megéreznek. Amikor a pályát kezdtem, a tanítványaim sokkal érdeklődőbbek voltak, sokkal többet olvastak. Ma már legfeljebb videón nézik meg, ha úgy adódik a történelmi filmeket is, de regényt alig olvasnak. — Mégis mi érdekli a fiatalokat? — A történelemből egy-egy király élete, a legendák, amik történelmi személyiségekhez kapcsolódnak. Szeretnék tudni, hogy mi igaz belőle. Egy-két filmekből ismert nagy csata valódi története érdekli őket. Az a baj, hogy nagyon keveset tanulnak. Amit a füzetbe leírunk, azt elmondják, de otthon már aligha foglalkoznak a tanagyaggal. — Milyen a diákok jövőképe? ' — Éppen az a baj, hogy nem látják, milyen jövő vár rájuk. Érzik, hogy otthon milyen a hangulat, s nemigen látnak a jelenlegi helyzetükből kiutat. A problémáikat elmondják, s megkérdezik tőlem, hogy mi a Bíró Gyula véleményem például a napi aktualitásokról. Politikai kérdéseket is feltesznek, bár én nem nagyon szeretek politizálni. — El tudnak-e igazodni a középiskolások a mai valóságban? — Hogyan tudnának éppen a fiatalok eligazodni? Nem tudnak. Lesznek közöttük né- hányan, akik jövőre már szavaznak, ezért kell majd az állampolgári ismeretek között a pártokról is egy kicsit beszélni. Bár, az az igazság, hogy magam sem tudom hogyan kellene elhelyezkedni a jelenlegi palettán, mit ajánljak nekik. Akik továbbtanulnak, vagy eldöntötték, hogy családi példára vállalkoznak, azok néhány évre előre tudják, hogy mit fognak csinálni. A többiek között nagy a bizonytalanság. Ihárosi Ibolya Venter Marianna Hirdetni csak a tényeket lehet A hippokratészi eskü kötelez Interjú a megyei orvosi etikai bizottság elnökével Milyen tevékenységek egyeztethetők össze az orvosi hivatással, mi etikus és mi nem? A kérdés az utóbbi időben egyre gyakrabban merül fel. A témáról dr. Schultz Károly főorvossal, a megyei orvoskamra etikai bizottságának elnökével beszélgettünk. — A Tolna Megyei Orvoskamara napirendre tűzte a témát, legutóbbi ülésén foglalkozott a kérdéssel. Megkértek, fejtsem ki az etikai bizottság véleményét egy terjedőben lévő jelenségről, nevezetesen arról, hogy orvosok folytathatnak-e kereskedelmi tevékenységet vagy nem. Én tájékoztatásul elmondtam, hogy az orvoskamara etikai kollégiuma foglalkozott a kérdéskörrel, eddig 15 állásfoglalást dolgozott ki. Konkrétan all. számú álláspont foglalkozik az orvos kereskedelmi tevékenységének orvosetikai vonatkozásaival, amivel a Tolna Megyei Orvoskamara elnöksége és az etikai bizottság is teljes mértékben egyetért. Ennek értelmében tehát az orvos nem létesíthet kereskedelmi kapcsolatot a betegével, mert nagyon kiszolgáltatott helyzetbe hozza az egyébként is kiszolgáltatott helyzetben lévő beteget és ez csökkenti az orvosok tekintélyét, társadalmi megbecsülését. — Hallhatnánk valami konkrét példát? — Nemrég foglalkozott a megyei etikai bizottság éppen egy ilyen üggyel. Konkrétan arról volt szó, hogy egy szemész orvos optikai üzletet nyitott és a saját betegeit oda irányította, ezért az etikai bizottság megrovásban részesítette. Az orvos ugyanis nem folytathat kereskedelmi tevékenységet, mert az összeegyeztethetetlen az orvosetikával. — Vannak akik úgy vélik, az ilyen ügyekről jobb hallgatni, nem beszélni, nem írni róla, mert az árt az orvosok tekintélyének. — Én úgy gondolom, hogy ezekről a dolgokról nem szabad hallgatni és éppen a többségben lévő, ilyen tevékenységet nem folytató orvosok érdekében. Beszélgettem a téma kapcsán „civilekkel”, és ők is azt mondták, hogy szó sincs arról, hogy egy-két kirívó eset közzététele csökkentené az orvosok presztízsét. Nekem személy szerint az a véleményem, a kamarának az a dolga, hogy egyrészt ha az orvosokat igaztalan vád éri, megvédje, de ha olyan jelenséget tapasztal, amit nem tart etikailag megengedhetőnek, arra hívja fel a figyelmet, akár különböző szankciók meghozatalával is. — Melyek azok a kereskedelmi tevékenységek, amik nem egyeztethetők össze az orvosi hivatással? — Összeegyeztethetetlen gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású szert vagy gyógyászati segédeszközt árusítani, legyen az szemüveg vagy lúdtalpbetét - mindegyikre van példa -, főleg, ha ezt saját maga árusítja az orvos. De közvetett tevékenység is kifogásolható, például ha társas vállalkozásban végzi azt az orvos, tehát önmaga nem árulja a készítményeket, de üzleti szempontból érdekelt a vállalkozásban és anyagi haszonszerzés miatt létesít kapcsolatot a beteggel. — Ön tagja az országos etikai bizottságnak is. Ott milyen esetekkel szembesülnek? — Egyre gyakoribb, hogy ilyen jellegű ügyekkel kell foglalkoznunk. Az utóbbi időben kétféle dolog került fókuszba, az egyik az orvosok kereskedelmi tevékenysége, ami nyilván kapcsolatban van azzal, hogy a kórházban dolgozó orvosok jövedelme rendkívül alacsony, bár ez nem mentség arra, ha ilyet tesznek. A másik az etikátlan reklámozás. Egyre-másra jelennek meg újságokban olyan magánorvosi ténykedések reklámjai, amelyek etikátlanok. — Például? — Erre kis gyűjteményem van. A legaranyosabb a következő, egy országos napilapban megjelent hirdetés: „Eldobhatja szemüvegét, ha nálunk műtteti meg a szemét!” — Egy fizetett hirdetésnél miért ne írhatnák ezt? — Azért, mert etikátlan, ha az orvos minősíti a saját tevékenységét és azzal próbál beDr. Schultz Károly fotó: gk teget toborozni. A kamarának ugyanis arra is van egy állás- foglalása, hogyan szabad hirdetni. Az orvos csak a tényeket közölheti, hogy ez és ez a szakképesítése, ekkor van a rendelése és ott ezt meg azt csinálja. Tilos azt írni, hogy ő a legjobb, biztosan meggyógyítja a hozzá fordulókat, azaz olyan dolgokat ígérni, amik nem valószínű, hogy igazak és amik alkalmasak arra, hogy megtévesszék a beteget. A hippokratészi eskü kötelez. __ F. Kováts Éva
