Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-22 / 18. szám

4. oldal 1997. január 22., szerda Megyei Körkép — Dombóvár És Környéke Hírmondó Névnap és véradás A dombóvári nyugdíjas vö­röskeresztesek klubja teg­nap délután tartotta meg immár hagyományos, han­gulatos társas összejövete­lét, a „Mindenki névnapja” elnevezésű rendezvényt, a dombóvári művelődési ház­ban. A Vöröskereszt hírei közé tartozik az is, hogy holnap reggel kilenc órától délután kettőig önkéntes véradást tartanak a dombó­vári kórház véradó állomá­sán, ahová minden véradót szeretettel várnak. Jegyzői fogadóórák Frellemé dr. Kovács Anna, Dombóvár város jegyzője ma, szerdán reggel nyolc órától délután négy óráig várja fogadóóráira a város polgárait. Együttes ülés Szakcson Január 23-án este öt órai kezdettel tart együttes ülést a szakcsi polgármesteri hi­vatalban a szakcsi, a várongi és lápafői képviselő testület. A körjegyzőségben működő települések együttes ülésé­nek fő napirendi pontja lesz a körjegyzőség és a társu­lásban működtetett iskola idei költségvetésének meg­tárgyalása. Ez után - még ebtym a hónapban - a testü­letek megtartják a települési költségvetést meghatározó üléseket is. Álláskeresők figyelmébe A Tolna Megyei Munkaü­gyi Központ dombóvári ki­rendeltsége álláskeresők, munkanélküliek részére a következő álláshelyeket tartja nyilván: anyagkönyvelő, bolti el­adónő, elletős nő, esztergá­lyos, épületgépész-üzem­mérnök, felszolgáló, gumi- szerelő-centírozó, gyógy­tornász, illemhely üzemel­tető, inszeminátor, kárszak­értő, lakatos-hegesztő, pul­tos, tartósító üzemvezető, ügyvezető igazgatóhelyet­tes, üzletkötő. A kirendeltség munkatár­sai készséggel adnak bő­vebb felvilágosítást az ér­deklődő álláskeresőknek személyesen a Bezerédj utca 14. szám alatt munka­időben, illetve a 466-338-as és a 466-835-ös telefonszá­mon. A nyolcvanadik kiállítás képei A tárlaton is látható a Jeruzsálem című alkotás Csonka Sándor immár nyolc­vanadik kiállítása a dombóvári művelődési ház most is látható előtér-tárlata. A számos egyéni és csoportos kiállítás révén munkáit, nevét Szegedtől Mis- kolcig, Budapesttől Zalaeger­szegig ismerik, s a művelődési ház nyitva tartási idejében a hónap végig megtekinthető ki­állítás révén, kedves témáit ed­dig nem ismerők is közelebb kerülhetnek akár Jeruzsálem­hez, akár a Balaton parthoz, vagy éppen a Téli tanyához. Hagyományos bál, bővülő tevékenység  liga már kivívta az elismerést (Folytatás az 1. oldalról.) A különböző kulturális prog­ramokba bele tartoznak a zenés programok, a táncház, irodalmi estek, és sportdélután is.- Az idei bál sikeresebb volt. mint az előző években rendezett jótékonysági bálok?- Mindegyik sikeres volt, ami talán annak is köszönhető, hogy igyekszünk nívós rendez­vényre invitálni a bálozókat. így mindig valami új dologgal igyekszünk előállni, illetve hí­vunk sztárvendégeket is.- Úgy tudom, hogy idén a város vezetői is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt.- Eddig minden bálunkban volt illusztris vendég. Tavaly például a Gyermek- és Ifjúsági Koordinációs Tanács államtit­kára vett részt a bálon. Idén azonban - első ízben - a helyi önkormányzat alpolgármeste­rei, illetve az oktatási- és kultu­rális ügyekért felelős hivatali tisztségviselő is részt vett a bá­lon. A korábban említett szer­vezet részéről az ifjúságpoliti­kai főtanácsos, valamint a men­tálhigiénés programirodától Veér András miniszteri biztos is jelen volt a bálon, aki egyben az Országos Gyermekvédő Liga jelenlegi elnöke.- Említette, hogy a bevétel egy részét táborokra költik majd. Milyen táborokat szer­veznek?- Hagyományosnak mond­ható az immár öt éve működő művészeti tábor, amit Nagyatá­don rendezünk. Ott kimondot­tan rajzzal foglalkoznak a gye­rekek. Tavaly pedig - egy pá­lyázati sikernek köszönhetően - Orfűn is két tábort tudtunk rendezni. Ez a tábor pedig a rajzon túl más alkotó tevékeny­ségek fortélyainak elsajátítá­sára is jó volt. Hagyományosnak mondható az a környezetvédelmi tábor, ahol a gyerekek madarakat gyűrűzhetnek, lovagolhatnak, növényeket és ősi mestersége­ket ismerhetnek meg.- A gyermekvédő liga kifeje­zés azt sugallja a kívülállónak, hogy egyfajta szociális tevé­kenységet végeznek. Ennek el­lenére úgy túhik, ez nem telje­sen igaz­- A két dolog, vagyis a gye­rekek fejlesztése, a szabadide­jük kulturált eltöltése és a szo­ciális tevékenység összehan­golható, hiszen a megelőzés szempontjából az előző tevé­kenységek hasznosak. Másrészt valóban végzünk szociális se­gítő munkát, hiszen egyszeri segélyeket adunk, vagy éppen ruhagyűjtés után segítjük a rá­szoruló gyermekeket. Segítünk azoknak a szülőknek, akik nem tudják, hogy problémájukkal hová forduljanak, kérvényeket fogalmazunk meg, így a meg­előzés és a valós szociális se­gítség összehangolható szerve­zetünkben. . - Ezek szerint a liga dombó­vári ténykedése - lévén itt tanít - csak az Ön személyén keresz­tül köthető a Molnár György Általános Iskolához.- Ez valóban így van, hiszen bárki segítségért fordulhat hoz­zánk, s programjainkat is úgy szervezzük meg, hogy a város más iskoláiba járó gyermekeit is érintse. Kapcsolatunk van a családsegítő központtal, s - mint eddig - a jövőben is együtt szeretnénk működni velük. Felvettük a kapcsolatot, illetve tagként segítjük a dombóvári egészségvédő egyesület mun­káját is, s reméljük, hogy széle­sedő kapcsolataink megalapoz­zák további munkánkat.- A bálra, illetve a mostani sikerére visszatérve meg kell kérdeznem, hogy a város lakói­nak adakozási kedve miként alakult az elmúlt években?- Az adakozási kedv válto­zónak mondható, ám nekünk szerencsére nincs gondunk, hi­szen mindig találunk segítőket. Persze vannak olyan megjegy­zések az adakozók részéről, hogy nem biztos, hogy a fel­ajánlásaik a megfelelő helyre, vagy személyekhez kerülnek. Szerencsére nekünk nincs ilyen gondunk, hiszen mindig megta­láljuk a „címzetteket”. Öröm­mel mondhatom, hogy a liga kivívta azt az elismerést, hogy ha kér, bizton számíthat a segít­ségre.- nagy ­Ezúttal már nők fociznak Éppen hogy véget ért a nagy sikerrel, tizenhat csapat rész­vételével lebonyolított kispá­lyás Rutin-DTV Focikupa az elmúlt hétvégén, s máris újabb terem-béli összecsapá­soknak lehet szemtanúja a sportszerető dombóvári és környékbeli közönség. Január 25-én, szombaton ugyanis nem mindennapi sportcsemegéből nassolhat­nak a sportbarátok a dombó­vári szakmunkásképző iskola sportcsarnokában. A Dombóvári Kórház SE - ez női labdarúgó csapatot ta­kar - meghívására ugyanis a városba érkezik a reggel fél kilenckor kezdődő, s nyolc női focicsapat részvételével lezajló Téli Kupa '97 elneve­zésű labdarúgó tornára a női Magyar Nosztalgia Kézilabda Válogatott Török Bódog ve­zetésével. Bár a kezezés csak a foci­ban szabálytalan, a magyar bajnokokat, világbajnokokat, VB és Olimpiai érmeseket, nagyon sokszoros magyar vá­logatottakat felvonultató -sa Dombóvári Kórház Se meg­hívásának örömmel eleget tevő - nosztalgia válogatott nemcsak Kocsola női kézi­labdázóival együtt lép pá­lyára, hanem a meghívók el­len labdába is rúg. Ez persze képletes, hiszen a hajdani klasszis kézilabdázó hölgyek minden bizonnyal örülnének egy döntetlennek is fociban. Tehát a férfiak három hét- végés csatározása után ez a hétvége a női labdarúgóké lesz Dombóváron, ahol a a harmadik helyért 16.30-kor kezdődik a mérkőzés, míg a döntőre 17 órakor kerül sor. A nosztalgiázó kézilabdások este hatkor lépnek pályára a kocsolaiak ellen, s hét órától az is kiderül, hogy a dombó­váriak ellen mit nyújtanak majd lábbal. ni Szakértelem és kultúra Az elmúlt hétvégén - András- falvy Bertalan volt kultusz- miniszter, néprajzkutató láto­gatása után - Pásztóhy And­rás kaposvári országgyűlési képviselő is megtekintette a dombóvári Fekete István em­lékszobát, amit Bodó Imre, a híres író nagy tisztelője és is­merője rendezett be és tart fenn, illetve egyúttal a város egyetlen múzeumaként üze­meltet. Mint azt Pásztóhy András elmondta, pedagógus család­ból származik, s nemcsak szü­lei, hanem egész családja íro­gató-olvasó emberekből áll. A képviselő Fekete István nagy tisztelője, s Göllén - ahonnan Bodó Imre is szár­mazik - már látta a Fekete István emlékházat, így nem csak udvariasságból volt számára fontos, hogy megte­kintse a dombóvári kiállítást. Ugyanakkor a képviselő elmondta, hogy - lévén az ag­rár ágazat szakértője - öröm­mel tölti el, hogy Bodó Imre kollégája a szakmai munkán túlmenően a kulturális életben is tevékeny részt vállal.- nagy ­Döntés előtt Dombóváron Felelősség nem vethető fel Dombóvár képviselő-testü- lete január 27-én, hétfőn délután három órától tartja következő ülését, amelyen összesen tizennégy napi­rendi pontot tárgyalnak meg a városatyák. A képviselőknek eljuttatott írásos előterjesztésekben egyebek mellett szerepel a Kommunális Szolgáltató Vál­lalat végelszámolásáról szóló jelentés is, ami tartalmazza, hogy a vállalat tárgyi eszkö­zeit az ingatlanok kivételével az önkormányzat nem a tény­leges, hanem a könyv szerinti értéken vette át, s ezzel vált fedezhetővé az önkormányzat kezesség vállalása a vállalat kötelezettségeiért. A jelentés­ből kiderül, hogy a Kommu­nális Szolgáltató Vállalatot 54,6 millió forinttal létesítet­ték, s a végelszámolás befe­jeztével mintegy 29 millió fo­rintos vagyonvesztéssel kell számolnia az önkormányzat­nak. A végelszámolást végző Régió Rt. jelentése azt is tar­talmazza, hogy a vagyonvesz­tés a végelszámolást meg­előző időszakban keletkezett, s a vállalat 1995. június 16-i végelszámolás kezdetéig 41 millió forint veszteséget hal­mozott fel. Ugyanakkor a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején foly­tatott tevékenység minősítése ma már nem végezhető el, így sem általános felelősséget, sem személyi felelősséget a végelszámoló nem tud fel­vetni a vagyonvesztés miatt. A kórház ismét üzemel Mint arról lapunk is hírt adott, az időjárásnak „kö­szönhetően” a Gunarasi Kór­házat kénytelenek voltak be­zárni időszakosan, s a betege­ket hazaküldeni, mert az épü­let lapostetője beázott. Azóta két hét telt el, s az ügyben most kedvező hírt adhatunk. Mint azt megtudtuk, a kórház­ban ismét fogadják a betegeket. A kéthetes kényszerszünet alatt nemcsak az eltört csatomale- mezeket javították ki, hanem a dombóvári kórház ezt az időt kihasználta a szobákban lepo­tyogott vakolat helyrehozására, festésére. Úgymond most minden megy a maga rendjén a kórház­ban, ám ez még változhat. Márpedig - ahogy Bőr Nagy Adám, a Gunaras Kft. ügyve­zető igazgatója elmondta - nem baljós fejlemények várhatóak, hiszen a beázás mostani okát várhatóan még idén kiküszöbö­lik, hiszen már korábban is ter­veztette a kft. az épület nyereg­tetőjének tervezését, s elkészült Gunaras fürdő teljes beépítési terve is. Bár nem biztos, hogy a nyeregető - ami további szobák kialakítását tenné lehetővé - elkészítéséhez szükséges 10 milliós beruházásra a pénzt elő tudják teremteni, ám arra bizto­san futja az idei évben, hogy a lapostetőt 3,5-4 millió forintból korszerű technológiával kijavít­tassák. Azt még nem tudni tehát, hogy a két lehetséges megol­dásból melyik valósul meg, ám az biztos, hogy a következő té­len már nem kell félni a kórház beázásától. - nagy ­Lebilincselő A dombóvári rendőrkapitány­ság illetékességi területén az elmúlt hét, illetve néhány nap sikeres felderítések mellett olyan bűncselekményeket is hozott, amelyekben tovább fo­lyik a nyomozás. Ugyanakkor egy különösen nagy jelentő­ségű csalási ügyön is dolgoz­nak, aminek eddig négyszáz sértettje van. Sértettek kerestetnek Mint azt megtudtuk, 1996. áp­rilisától egy dombóvári vállal­kozó Tolna és Somogy megye területén is számos megrende­lést vett fel olcsó kristálycu­korra. Mivel igen kedvező ár­ajánlattal kereste meg ügyfe­leit sokan rendeltek tőle cuk­rot, ám a megrendeléseknek csak kis részét teljesítette az üzletelés elején. Tevékenységét egészen az elmúlt év novemberéig foly­tatta, s ellene több feljelentés is érkezett, amiért csalás ala­pos gyanúja miatt folyik ellene az eljárás. Azt is tudni lehet, hogy a hozzávetőleg négyszáz sértett között akad olyan is, aki több, mint egymillió forintot fizetett előre a később le nem szállított cukorért. Éppen ezért a dombóvári rendőrkapitányság arra kéri az ügyben esetleg sértettként érintetteket, hogy ha ilyen üz­letet kötöttek, akkor az ügy mielőbbi lezárásának érdeké­ben jelentkezzenek január 31- ig a 74/465-300-as telefon­számon. Megtalált karóra Jágónakon január 20-án tett bejelentést egy sértett, akinek házából lopták el 6200 forint értékű karóráját. A helyszínen végzett nyomozati munkának köszönhetően már sikerült megállapítani, hogy ki lehet a tolvajlás elkövetője, majd a nála tartott házkutatás során a karórát a rendőrök lefoglalták. Sportos látogató A dombóvári tanuszodába az elmúlt hétvégén két ízben is ismeretlen személy hatolt be. Bizonyára sportbarát az illető, hiszen az uszodában található értékek közül semmit nem vitt magával, így feltehetően csak tisztálkodott, vagy éppen úszni volt kedve. Fakitermelés, feketén Január 20-án a döbröközi kör­zeti megbízott rendőr fogott el három személyt, akik a halas­tónál - persze engedély nélkül - fakitermelést végeztek. Bár a kitermelt fa mennyisége nem mondható nagynak, annyi bi­zonyos, hogy minden elköve­tőre egy-egy sértett jut, hiszen az egy szakaszon végzett munka három tulajdonos terü­letén történt. Nem volt malaca Mondják malacnak, vagy ép­pen disznó szerencsének, ha valakit hihetetlenül kellemes meglepetés ér. Nem volt tehát malaca annak a kocsolai férfi­nak, aki éppen az elmúlt hét­végi disznóvágásról megfárad­tán, este betért egy italra a presszóba. A kerékpárját, s a szatyrát, amiben a böllérke- déshez szükséges célszerszá­mokat tartotta ellopták. A kár 12 ezer forintra tehető.

Next

/
Thumbnails
Contents