Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-11-12 / 9. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1997. január 11., szombat * Dr. Rónaky József egy virginiai atomerőmű ellenőrzésében vett részt Egy paksi atomfizikus kalandja Észak Annájával Megszoktuk már, hogy a paksi atomerőműben időnként nemzetközi szervezetek tartanak ellenőrzéseket, ezekről rendszeresen beszámol a sajtó. Kevésbé közismert, hogy ha ilyen felülvizsgálatokra kerül sor másutt, abban gyakran vesznek részt paksi szakemberek. Tavaly év vége felé két ellenőrzésben is szerepet kapott a magyar nukleáris erőmű. A WANO, az Atomerőműveket Üzemeltetők Világszervezete úgynevezett kollegális felülvizsgálatot tartott egy kínai és egy amerikai erőműben. Az utóbbi ellenőrzés résztvevője volt dr. Rónaky József fizikus a PA Rt. balesetelhárítási vezetője, aki az Egyesült Államok Virginia államában található North Anna atomerőmű sugárvédelmét tanulmányozta. Erről a munkáról és amerikai benyomásairól beszélt a Népújságnak. A North Anna erőmű Az Egyesült Államokban több mint száz atomerőművi blokk - reaktor - működik. A North Anna két, egyenként 960 megawatt teljesítményű, (nagyjából tehát akkora mint Paks) nyomott vizes erőmű, a hetvenes évek végén épült, ma is igen korszerű, az USA egyik legjobb atomerőműve. Az ellenőrzés néhány, biztonsággal összefüggő szakterületet ölelt fel, azt vizsgálva, hogy a világszínvonalhoz képest hol áll az erőmű. Nemzetközi gárda, amerikaiak, japánok, kanadaiak, angolok és jómagam alkottuk a csapatot, amely áttekintette a vezetés színvonalát, az üzemvitelt, a műszaki hátteret, a karbantartást, a vegyészetet. Az-én feladatom a sugárvédelem kontrollja volt, egyedül dolgoztam ezen a területen. A vizsgálatról Paksról már többen vettek részt hasonló felülvizsgálatokban a világ sok részén. A WANO tagerőműveitől kér listát, kit javasol ilyen csoportokba. Elvárás a szakterület alapos ismerete és az angol nyelvtudás, beleértve természetesen a szakmai kifejezések pontos ismeretét is. Ami meglepett, a North Anna igen szigorú feltételeket szab az erőműbe történő belépéshez, ami ránk is érvényes volt. Már kiutazásom előtt ellenőriztek, még a hitelképességét is vizsgálják mindenkinek, aki valamilyen okból az erőmű területére lép. Ujjlenyomatot Atlanta is Amerika! Dr. Rónaky József felvétele A North Anna erőmű vesznek, amit egyeztetnek az FBI-al, az üzemi területre történő belépésnél ennek alapján azonosítanak, különböző kapukon röntgennel ellenőrzik a csomagokat, táskákat. A vizsgálat eredményei - szemben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség hasonló ellenőrzéseivel - nem nyilvánosak, mert ez belső használatra készül. Ez a vizsgálat nem a világot tájékoztatja az atomerőműről, hanem az atomerőművet a világról. Előfordult már ugyanis, hogy a befeléfordulás súlyos hiányosságok kialakulásához vezetett, nemrégiben éppen Amerikában kellett emiatt 3 reaktorblokkot leállítani. A jelentés tehát titkos, még a szaksajtóban sem lehet publikálni a tá- pasztalatokról. Ánnyit elmondhatok összességében pozitív volt az eredmény, bár így is találtunk javítanivalókat. Egy egyszerű példa, milyen nehéz belülről észrevenni a hibákat: az irodaházakban mindenütt táblák jelzik a menekülési útvonalak irányát, az üzemi területen nem! Ez be sem került a jelentésembe, szóban jeleztem, mire a fejükhöz kaptak: „hogy nem vettük ezt észre!”, és azonnal intézkedtek. A tapasztalatok Érdekes párhuzamokat állapíthattam meg, amit Pakson is hasznosíthatunk, hiszen a kint végzett munkáról útijelentést kellett írnom, ez az erőművön belül hozzáférhető a különböző szakterületek számára. A North Anna sugárvédelmi tevékenysége a lehető legkorszerűbb, kitűnő műszerezettséggel. Rendkívül fegyelmezettek az egyéni védőeszközök használatában, minden előírást szigorúan betartanak, a munkavédelmi kultúrájuk példamutató. Magas színvonalú a képzési rendszerük is. A diplomásokat a munkaerőpiacról toborozzák, a technikusképzés remek, kétéves főiskolai alapoktatás után négy év tanulás következik, mire technikus lesz valaki. Nagy súlyt fektetnek a céghez való kötődés kialakítására. Mindenki egyenruhában jár dolgozni, büszkék arra, hogy a North Anna alkalmazottjai. Két dolog ragadta meg leginkább a tetszésemet: az egyik a sugár- védelmi műszakváltás, az információk átadása formanyomtatványon történik. A másik a fel- Dr. Rónaky József készítést szolgálja, egy számítógépes program, amelyet térképekkel és több millió fotóval dolgoztak ki, a munkavállalók a gép előtt ülve bejárhatják az üzemi területeket, mindenhová eljutva megismerhetik az útvonalakat, amelyekre adott esetben szükségük lehet, anélkül, hogy a gyakorlás során be kellene lépniük a területre. Ezt érdemes lenne itthon is elkészíteni. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Létszámleépítések Drasztikus leépítések zajlanak Amerika szerte a villamosenergia iparban. Ennek oka az új villamosenergia törvény, amely kötelezi az áramszolgáltatókat, hogy ha valaki olcsóbban kínálja az energiát, akkor köteles azt továbbítani a fogyasztóhoz, még a saját erőműveinek rovására is! Nagy a verseny, az önkormányzatok, az adott allant, kisbefektetőkkel együtt erőműveket építenek, és ez kihívás a meglévőknek, a költségek csökkentésére ösztönzik őket, miközben a biztonság színvonalát meg kell tartani. Mindez hozzájárul a nagyon fegyelmezett munkavégzéshez. A vidéki Amerika Olyan, hogy Amerika egyszerűen nincs. New York egészen más mint Atlanta vagy Washington, és a vidéki Amerika teljesen különbözik ezektől a nagyvárosoktól. Volt szerencsém két hétvégét New Yorkban tölteni, őrültekháza, klassz, de bolond világ. Jártam Washingtonban, Atlantában is. A vidéki Amerika más, tulajdonképpen tanyavilág, elképesztően kitűnő infrastruktúrával. Autós nép lakja, nincsenek járdák sem, vannak viszont remek utak, olcsó autók, olcsó üzem- A házak egymástól távol, az életük nagy részét a mindenütt megtalálható üzletközpontokban, a Shopping Mall-ban töltik. Ezek hatalmas építmények, nagy parkolókkal, két-három áruházzal, rengeteg kis üzlettel, 20-30 étteremmel, 8-9 termes mozival. Ennek ellenére nagyon pozitív a közösségek szerepe a vidéki Amerikában. Sokat költenek a helyi adókból a helyi kultúrára, szemben a nagyvárosokkal, a vidéki iskolák kitűnőek, a közkönyvtárak csodálatosak, minden megtalálható, könyvek, kazetták, CD-k. Tanítani való, ahogy a hátrányos helyzetűeket, a mozgássérülteket, látás- és hallássérülteket segítik. Minden feltétel adott ahhoz, hogy teljes értékű tagjai legyenek az általunk „individuálisnak” ismert amerikai társadalomnak. Már az utak, épületek tervezésénél megteremtenek számukra minden feltételt, és még arra is gondolnak például, hogy a már említett közkönyvtárakban szinte az egész világ- irodalom a vakok számára elérhető legyen hangkazettán, a legjobb színészek tolmácsolásában. Vagy mindenféle szerszám, eszköz kapható balkezesek számára. Ez is Amerika! Rákosi Gusztáv Szakály Ferenc: „Mindszenty József keresztelt” Felvételire várva a „száműzött” történészek között (Folytatás az 1. oldalról.) bár az igazi sztár Kosztolányi Gyuri - ma pécsi genetikus professzor - volt. Az atlétikának azonban vérnyomásproblémák miatt búcsút kellett mondani, s jött a kosárlabda, amihez kezdetben - bevallása szerint - Szakály Ferenc nem igazán konyított, ennek ellenére, köszönhetően a kiváló csapattársaknak, mégis sikerült beverekednie magát a legnevesebb utánpótlás-játékosok közé. Lehet, hogy egy kibontakozó sportkarrier tört ketté, amikor Szakály Ferenc mégis a történelemtudomány mellett kötelezte el magát? — Egész életem sportkarrierből áll, hiszen később, már felnőttkorban elkezdtem focizni. Nem voltam pengés játékos, de ettől függetlenül sok gólt rúgtam. Persze, olyan kemény, rakkolós fedezetsornak, mint Eszterházy Péter, Czakó Gábor és Gellér Kis Gábor - a legendás Mozgó Világ csapatáról van szó -, csak mutatnom kellett, hogy hova kérem a labdát, nekem már csak meg kellett azt pöccinteni. Azután orvosi tanácsra a fociról is lemondtam, s a tenisz mellett kötöttem ki, minden előzmény nélkül. S bármennyire is hihetetlen, a párosban is helyt álltam. Igaz, elsősorban ismét azért, mert mögöttem egy olyan vibráló tehetség fogta az alapvonalat, mint Glatz Ferenc, az Akadémia jelenlegi elnöke. Visszatérve a fiatalkori pályafutásra, Szakály Ferenc a Garay János Gimnáziumba nem egykönnyen jutott be: 1957-ben járunk, s ekkor már édesapját, aki komoly szerepet játszott a szekszárdi forradalmi eseményekben, letartóztatták. Ma is szeretettel említett általános iskolai osztályfőnöke gondoskodásának köszönhetően mégis kinyílt a fiatalabbik Szakály Ferenc előtt az Alma Mater kapuja ... — Nem állítanám, hogy egy életre meghatározó tanáregyéniségekkel találkoztam, már csak azért sem, mert az egyik legnagyobb pedagógus-személyiség, Létay Menyhért pont nem tanított. Viszont ha valamit, hát fegyelmet azt tanultunk a gimnáziumban. S így visszatekintve csak azt mondhatom, hogy máig örülök ennek a fiatalkori regulázásnak. Mindent összevetve jó közösségbe kerültem, a széthúzást még csak hírből sem ismertük. S azt sem mondhatom, hogy édesapám „pettyes” múltja miatt valamiféle borzasztó üldöztetésben vagy elnyomásban lett volna részem. A színfalak mögött persze kemény „meccs” zajlott, de erről csak a bennfentesek tudtak. Közéjük tartozott például az a tanár, aki az érettségi banketten közölte a nemcsak a történelemből, hanem minden más tantárgyból kitűnő eredményt elért Szakály Ferenccel: ne is számítson arra, hogy valaha is felveszik az egyetemre ... — Ereztem, hogy elfogyott körülöttem a levegő. így érettségi után szinte pánikszerűen hagytam el Tolna megye székhelyét, s meg sem álltam Budapestig, ahol - a családi ösz- szeköttetésnek köszönhetően - segédmunkásként elhelyezkedhettem a fővárosi levéltárban. Méghozzá olyan - '56-os múltjuk miatt ebbe az intézménybe „száműzött” - személyiségek társaságában, mint Wellmann Imre és Kosáry Domokos. „Csak” kettő mellé az akkori öt legnagyobb történész közül... S egy év elteltével - amikor már nem a gimnáziumnak, hanem a levéltárnak kellett ajánló sorokat írni a felvételi ügyében - sikerült a lehetetlennek tűnő fegyvertény: persze ezúttal sem teljesen véletlenül, hanem az 1990 utáni házelnök, a hálás Kosáry- tanítvány, Szabad György hathatós közreműködésével. S így lett Szakály Ferenc egyetemi hallgató, majd történész (mindenekelőtt a török kor kutatója), később történelmi témájú rádió- és televíziós műsorok vezetője, ezután akadémikus, s, hogy még valamit el ne felejtsünk: 1993-ben a Pro Űrbe Szekszárd kitüntetettje. Szeri Árpád