Tolnai Népújság, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-11-12 / 9. szám
1997. január 11., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Rejtett értékeink Dőry Lajos munkássága Az 1905-ben megjelent Magyar nemzetiségi zsebkönyv Nemes családok kilenc oldalon keresztül sorolja a Tolna megyében is jelentős szerepet vitt Dőry-család köznemesi ágának tagjait, köztük az egyik utolsóként bekerült adatot: 1904. január 23-át. Ezen a napon született Dőrypatlanban Dőry Elek és ábrahámfalvi Ugrón Márta fia, Lajos. Mind anyai, mind apai részről állami és megyei szolgálatban álló, vagy gazdálkodó ősöket mondhat magáénak az ifjú: nagybátyja Dőry Frigyes, az ezerholdas Paradicsompuszta birtokosa, távolabbi rokona Dőry Hugó, a jeles bérlő és mezőgazdasági szakíró, apja Andormajor részbirtokosa és a gazdaság vezetője. Szinte természetes volt tehát, hogy Dőry Lajost a mezőgazdaság felé irányítja a család, s így kerül az akkor nagyhírű mosonmagyaróvári akadémiára. Tanulmányait később már a keszthelyi Georgikonban fejezte be okleveles mezőgazdaként 1928-ban. Ezután látszólag egyszerű adat az, hogy az intézmény meghívja tanársegédnek, valójában ennél bonyolultabb a helyzet. Az 1925. évi bizalmas 45.503 számú, a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott rendelet nemcsak a hallgatói létszám, hanem a tanári gárda leépítését is szorgalmazta, tehát a legkiválóbbak közül is csupán kevesen maradhattak a nagyhírű falak között. Dőry Lajos tudásán kívül speciális témájának is köszönhette sikerét: már ekkor behatóan foglalkozott a legeltetés és a szénatermesztés kérdésével. A keszthelyi tangazdaság „1926-ban szelektálta tehenészetét és Bonyhád vidékéről hazai pirostarka egyedekkel töltötte fel állományát. Gümőkór- mentes tehenészet létrehozása volt a cél” - olvashatjuk az intézmény 175. évében megjelent jubileumi évkönyvben. Ugyanitt a gyors eredmény is magáért beszél: „1936-ban a Tangazdaságot a budapesti Országos Mező- gazdasági Kiállításon aranyéremmel tüntették ki a tiszta és egészséges tej termelésénél tett kiválóan eredményes intézkedésért. Nyilvánvaló, hogy ehhez döntően hozzájárult az akadémia gyakorlati tanszékének vezetője, Dőry, aki 1931-től a növénytermesztési tanszék oszlopos tagja. Arról is gondoskodott, hogy ne csak szűk, tudósi körben ismerjék meg eredményeit: cikkeket írt a Köztelekbe, a Mezőgazdába, a Zöld Mező című folyóiratba, amelynek 1936-tól rovatvezetője is lett, 1932- től pedig már az Alsódunántúli Zöldmező Egyesület titkára, 1935-től igazgatója, nagy siker volt e téren az 1933-ban ifjabb Széli Lászlóval közösen írt szakmunkája. A hozam megállapítása és célszerű kihasználása a legelőüzemben, valamint az általa szerkesztett 1939-es Zöldmező naptára. Nevét országosan is a legjobbak között emlegették, ezért bízták meg Eszak-Er- dély visszacsatolása után a kolozsvári mezőgazdasági főiskola növénytermesztési tanszékének vezetésével, majd a Debrecen-Pallag- pusztai Mezőgazdasági Kísérleti Intézet irányításával. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1946-1949 között volt tanszékvezető, 1953-tól tért vissza kedves Keszthelyére, ahol a Mező- gazdasági Kísérleti intézet gyepgazdálkodási és nö- vénynemesítési osztályát vezette. Érdemes munkásságának értékeléséről idéznünk a Magyar mezőgazdasági lexikont, amelynek egyébként szintén munkatársa volt: „A hazai gyepgazdálkodás nagy tudósa és nagy tanítója .. . Főleg a gyepek termőképességének vizsgálatával foglalkozott különböző talaj- és klimatikus viszonyok között, úttörő kutatási munkát végzett a gyepek cönológiai (társulásiam) összetétele terén. Számos nemesített fűfajtáját az Országos Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács elismerésben részesítette. Fajtái ma is köztermesztésben vannak. Az ismeretterjesztés fáradhatatlan munkása volt, számos tanulmánya és cikke jelent meg. Különösen sokat tett a Dunántúl mezőgazdaságának, gyepgazdálkodásának fejlesztéséért.” Legfőbb művének a Magyarország kultúrflórája című akadémiai sorozatban megírt A réti ecsetpázsit című monográfiáját tartják, amely 1968-ban jelent meg. Keszthelyen hunyt el 1977. január 10-én. Dr. Töttős Gábor A magyarországi németség legmagasabb elismerését első alkalommal ma nyújtják át Budapesten a Vigadóban. Az „Aranytű a magyarországi németségért” kitüntetést öt személynek, köztük Rittinger Antal országos elnökségi tagnak, a megyei szövetség és a Bonyhád városi kisebbségi önkormányzat elnökének is átadják. Ez alkalomból készítettünk vele interjút. — Beszéljünk először magáról a kitüntetésről, amelyet most első alkalommal adnak át. Maga az esemény is hagyományteremtő, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata az év második szombatját a hazai németség napjává nyilvánította. — Valóban. Két évvel ezelőtt, ilyenkor alakultak meg ugyanis a kisebbségi önkormányzatok. A mi önkormányzatunk ezen a napon gálakoncerttel egybekötött újévi fogadást ad a vigadóban, és ekkor kerül sor az „Ehrennadel in Gold für Ungamdeutschtum” díjak átadására. — Ön évtizedek óta vesz részt a német nemzetiségi mozgalomban. Milyen változást hozott a kisebbségi önkormányzatok két évvel ezelőtti megalakulása ? — Nagyon fontos, hogy immár törvény szabályozza a hazai németség működését. Ez biztosítja, hogy a saját sorsunkról magunk dönthetünk. Ugyanakkor rá kell mutatni, hogy a németség akkor is tevékenykedett, amikor a törvény nem tette lehetővé ezen önkormányzatok megválasztását. A megyében tizenhét német kisebbségi önkormányzat alakult, amelyek megalakították megyei szövetségüket. Örömmel tapasztaltuk, hogy a legtöbb településen sokan szavaztak a német önkormányzatok jelöltjeire, ami azt jelzi számunkra, hogy a nem németek is elismerik ténykedésünk létjogosultságát. — Visszatekintve, milyennek ítéli a nemzetiségek helyzetének változását? — Én Ófaluban születtem, ahol a település lakóinak nagy része német anyanyelvű volt. Egy kis falu egész másként éli életét, mint mondjuk Bonyhád. Az elején nehéz volt ezt megszoknom. Az eredményekben lépésről lépésre haladtunk. Bonyhádon 1966-ban kezdték meg a németoktatást, akkor még nem nemzetiségi hanem idegen nyelvként tanították. Ez nagy áldozatot követelt a pedagógusoktól és a gyerekektől is, hiszen a „nulladik” órákban, kora reggel tartották a németet. Azóta Bonyhádon, Gyönkön, Nagymányokon és Szekszár- don működik kéttannyelvű, és számos településen német nemzetiségi nyelvoktatást. Én azt gondolom, hogy ennek jelentősége rendkívüli, különös tekintettel arra, hogy nem csupán a német nemzetiségűek vesznek részt benne. Ha a jövőbe tekintünk, látni kell, hogy a kétnyelvűség milyen jelentőséggel bír. Nagy a jelentőségük az évek során szép számban megalakult nemzetiségi együtteseknek. — Ezen csoportok életében milyen változást hozott a legutóbbi két év? — Egyrészt: érezhetik maguk mögött a kisebbségi ön- kormányzatok támogatását, másrészt: tavaly az országos önkormányzat létrehozott egy kulturális bizottságot, Báling József, baranyai elnök vezetésével. E bizottság segíti a tánccsoportok, énekkarok munkáját, programokat, továbbképzéseket szerveznek számukra. — A törvény lehetővé tenné, hogy a kisebbségi önkormányzatok maguk működtessenek intézményeket. — Erre egyelőre nem gondolunk. Nincsenek meg hozzá a feltételek. A fejkvótát ugyan megkapnánk, de azt - az eredményes működéshez - ki kellene egészíteni. A német ön- kormányzat pedig egy évben összesen hatvanhárommillió forinttal gazdálkodik. Szerencsére sok segítséget kapunk az anyaországtól, de még így sem látjuk aktuálisnak, hogy óvodákat, iskolákat működtessünk. Annak azonban örülünk, hogy többhelyütt vannak közösségi házaink, helyiségeink, ezeket is nagyrészt németországi segítséggel tudtuk megszerezni. — Elégedett-e azzal, amit a többségi nemzet nyújt az Önök számára? — Nagyon fontosnak tartom, hogy ma már senkit nem ér hátrányos megkülönböztetés amiatt, hogy őrzi népe hagyományait. Ellenkezőleg: sokan bekapcsolódnak a programjainkba. Az elmúlt év során emlékeztünk meg a kitelepítés 50. évfordulójáról. Öröm volt látni, hogy a rendezvényeken sokan voltak a nem német származásúak közül is. Mi azt mondtuk, hogy erre a megemlékezésre szükség volt, de most már le kell zárni egy szakaszt. Felejteni ugyan nem szabad, de meg kell bocsátania mindenkinek a rajta esett sérelmeket. A jövőbe tekintünk tehát és azt szeretnénk, ha megtarthatnánk identitástudatunkat és mindazt, amit az őseinktől megkaptunk. A jelenlegi kisebbségi struktúra hiányossága, hogy nincs benne megyei szint, illetve csak mint a települési önkormányzatok szövetsége létezik. Mi szorgalmazzuk, hogy legyenek választott megyei fórumai is a szerveződésünknek. Másrészt: örömmel hallottam köztársasági elnökünktől, hogy tervezik a jogszabályok olyan módon történő módosítását, miszerint a kisebbségi önkormányzat elnöke szavazati joggal bír a települési önkormányzati képviselő-testületben. Hangyái Asztrológust a rendőrségnek! Végül is előre borítékolni lehetett volna, hogy nem sok esélyük lesz mindazoknak, akik Juszt László Nyitott száj című televíziós műsorában kártékony babonának bélyegzik az asztrológiát. Az ismert csillagász eléggé el nem ítélhető módon pontosan ezt tette, s meg is kapta a magáét a joggal felháborodott ellentábortól: akkor miként lehet az - szegezték neki a megdönthetetlen ellenérvet -, hogy Mátyás is tartott udvarában asztrológust, sőt, a két világháború között a magyar rendőrség is igénybe vette a csillagjós szolgáltatásait? A csillagász vérszegény replikája - mely szerint feltételezhetően az akkori rendőrkapitány hitt a babonában - szinte beleveszett az általános hangzavarba. Pedig ezt a kérdést érdemes megvizsgálni közelebbről is, megemlítve, hogy az asztrológia hívei még jónéhány adu ászt bent hagytak a pakliban. Különös, hogy nem hangzott el Kepler neve, pedig tudjuk jól, ha máshonnan nem, Madách művéből: a nagy tudós foglalkozott csillagjóslással, horoszkópkészítéssel, jóllehet 'dt Tragédiában imigyen kesereg Éva előtt: „Pi- rúlnom kell, mert rosszabbá le- vék,/Mint a szibillák, kik hívének abban,/Amit jósoltak, míg én nem hiszek.” Persze, Madách - lett légyen bármilyen nagy drámaíró - ne befolyásoljon bennünket, hiszen a fenti monológ a képzelet szüleménye. S azt is bátran figyelmen kívül hagyhatjuk, amit Kepler saját kezűleg vetett papírra: „mert a világ annyira bolond, hogy az öreg eszes mamát, az asztronómiát csak lányának, az asztrológiának csalafintaságával lehet neki bebeszélni és behazudni, s mert a matematikusok fizetése oly ritka s csekély, hogy az anya bizonyosan éhen halna, ha leánya nem keresne semmit sem.” Ezen látnoki, s négyszáz év eltelte ellenére a mai viszonyokra is kiválóan átültethető megállapítás - főként annak második része - éppenséggel azt bizonyítja, hogy igenis van valami a jövendőmondásban. Ne ítéljünk tehát elhamarkodottan, s tegyük félre előítéleteinket, ha azt halljuk, hogy a húszas-harmincas években asztrológus segítette a magyar rendőrség felelősségteljes munkáját. Bár az ebben az időszakban, egészen pontosan 1927-ben kiadott Tolnai Új Világlexikona - meglehetős fantáziátlanságról téve tanúbizonyságot - azt írja a csillagjóslásról, hogy az „asztronómia bebizonyította téves voltát”. De ne higgyünk vakon a tudós elmék által összeállított lexikonoknak sem, hiszen csak az elmúlt években is címszavak (és életrajzok, de ez most nem tartozik ide) százai, ezrei szorultak nem is csekély korrekcióra. Ilyen forradalmi változások közepette miért ne hihetnénk el, hogy párhuzamos világok miriádjai ölelnek körül bennünket, s az űrből és az égből érkezett titokzatos szellemalakok bukkannak fel időről időre a spájzban? S miért ne hihetnénk azt, hogy egy jó asztrológus igenis manapság is felbecsülhetetlen szolgálatot tenne a magyar rendőrségnek? Főleg azok után, hogy Juszt műsorában egy Soma (alias Spitzer Tavasz Gyöngyibaba) nevű hölgy - kétségkívül a téma szakértője - borotvaéles logikával bizonyította: tudomány az asztrológia, hiszen hatezer éves múltra tekinthet vissza. (A háttérben riadtan megszólaló fizikus érvelése, mely szerint több ókori elmélet - lapos föld, stb. - idővel tarthatatlanná vált, tendenciózus mivolta miatt nyilvánvalóan nem fogadható el). Tehát asztrológus kívántatik, minden mennyiségben. Ám ha ez még megoldhatatlan, elő a madárjósokkal, a kristálygömbös látnokokkal, a kártyavetőkkel, a kávézacc- és tenyérjósokkal: ez utóbbi tudomány gyakorlásához még segédeszköz sem szükséges, ám az eredmény megbízható és azonnali. Szeri Árpád „Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket". Máté ev. 4,19 A Galileai-tenger partján hangzottak el első ízben Jézus ezen szavai. A megszólított halászemberek az evangélium tanúbizonysága szerint Jézus követői lettek, miután elhagyták hálóikat - mondhatjuk - halász-ember mivoltukat, hogy megtörténhessen a gyökeres változás: emberek halászaivá tegye őket Jézus. Az emberi szó sokszor hatástalan:,Annak hiába beszélnek, megy a saját feje után”! Jézus szava nem ilyen volt! Abban a környezetben a mindennapi tápláléka sokaknak a hal volt, s ha a jólfizető keresetnek fordítottak hátat, akkor nekik igen sokat érhetett Jézus szava. Az, hogy máig így vannak nagyon sokan Jézus szavával, nem zátja ki, illetve nem zárta ki azt, hogy Jó hír nemcsak hogy nem hallgattak rá, hanem egyenesen végképp el akarták azt hallgatni. Úgy tűnt, hogy erősebb, befolyásosabb volt Jézus ellenfeleinek a szava az övénél. Csak később derült ki, hogy kinek a szavára volt érdemes hallgatni. A „derű” magyar szavunk a fénynyel, világossággal van kapcsolatban: Az idő beborulhat, de ki is derülhet, ha felderül valakinek az arca, akkor sugárzik még a tekintete is ... Jézus után menni, Jézust követni: A Biblia szavaival kifejezve azt jelenti, hogy világosságban járni, s hozzátehetjük: derűt sugározni egész környezetünkre. A fenti idézet szövegkörnyezete alapján bátran állíthatjuk, hogy a halászok ezt érzékelték Jézusban. Ezért kívántak közelében maradni. Jézus jól látta, hogy mily nagy szükség van emberhalászokra, vagyis olyan emberekre, akik sokak „alá” hálót terítenek, nemcsak a „szociális háló” értelmében, mely a végső nyomorba süllyedés ellen óv meg. Az Ő közelségében egymásnak „emberhalászaivá:” Világosságra, derűre segítő támaszaivá kell lennünk, hogy ne merüljön el a „mélybe”, „sötét homályba”, csődbe egyetlen élet se. Ehhez tudnom kell, hogy „igen magas helyről” hívnak: Isten Fia az, aki személy szerint elhív. Tudnom kell, hogy neki engedni: Minden kockázatot megér! És végül tudnom kell, hogy egész környezetemre életmentő és értékmentő hatása van annak, ha valaki „halászemberből” emberhalásszá lesz. Szilvássy Géza ref lelkész Értékelték a szavazatokat A napokban zárult a Szent István Házban a Szekszárd- Újvárosi Római Katolikus Társaskör tagjainak munkáiból rendezett kiállítás. A tizennyolc, jeligével ellátott kézimunkára szavazni is lehetett. A leadott többszáz szavazat közül első helyezett a horgolt és a gobelin kézimunkáival Horváth Mihályné lett. A második és a harmadik helyezett ugyanannyi szavazatot kapott, Búzás Lászlóné gobelin, horgolt és hímzett, valamint Péterbencze Istvánné kalocsai hímzett kézimunkái. A Horváth Dezső képkeretező által felajánlott ajándékot, s az okleveleket később adják át.- péteri Istentiszteletek Szekszárdon Római katolikus szentmisék. Szombat: 18.00 Belváros. 17.00 Újváros. Vasárnap: 7.30, 10.00, 18.00 Újváros, 9.00, 11.00, 18.00 Belváros. Református istentiszteletek. Vasárnap: 9.00 óra Kálvin tér, (gyermekistentisztelet), 10.00 Kálvin tér. 18. Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Vasárnap: 9.30 német áhítat, minden hónap 2. és 4. vasárnapján. 10.00 Luther tér. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Dózsa Gy. u. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa Gy. u. 1. Metodista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Munkácsy u. 1. Szombat: 16.00 Munkácsy u. 1. (gyermekistentisztelet). Vasárnap: 17.30 Munkácsy u. 1. Paks Római katolikus szentmisék. Jézus Szíve Nagytemplom: Hétköznap: 6.30, 7.00 órakor. Szombat: 18 óra. Vasárnap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), 11.15 óra. Rittinger Antal kitüntetése Megőrizzük az ősök örökségét
