Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-10 / 288. szám
6. oldal Megyei Körkép — Tamási, Simontornya És Környéke 1996. december 10., kedd Autóeladás: két szomszédvár Jövőre „átértékelődik” a lízing, de Hirt Ferenc nincs kétségbe esve Talán megjön a Suzuki presztízse is - véli Hirt Ferenc, a tamási Suzuki-autószalon tulajdonosa, akinek asztalán egy apró, bronzból öntött japán autó díszeleg - természetesen Suzuki. Az emléktárgyat 1994-ben kapta, mint a Kiemelkedő Suzuki Márkakereskedő. A kereskedő fejéből 1993-ban pattant ki a szikra: autót kell árulni. Annak idején a Suzuki és az Opel volt eladható - mondja -, és miután a japán márkák elkötelezettjének vallja magát, nem volt kérdéses a választás. Az ötlettel előállt a Magyar Suzuki Rt.-nél, a cég pedig a helyszín megtekintése után rábólintott a tervre. A terep persze akkor még más képet mutatott - emlékszik vissza -, hiszen egy tápbolt volt a helyén. Hogy nem tett rossz lóra sem Hirt Ferenc, sem a Suzuki Rt., már egy évvel később bebizonyosodott: a japánok által megadott tervszámot messze túlhaladva 230 autót értékesített, s így elnyerte a Kiemelkedő Suzuki Márkakereskedő megtisztelő címét. A következő év sem volt rossz - állítja -, bár 1995-ben „csak” 130 járművet vittek el, 1996-ra viszont 150-160 Su- zuki-eladást jósol. Időközben megjelent a „konkurencia” is: a magát az „utak szupersztárjaként” hirdető Daewoo. Ettől azonban a Suzuki-szalonban nem lettek idegesek: Hirt úr szerint semmit nem jelentett a márkának, amelyről „bebizonyosodott, hogy megvan a létjoga az ár, és fenntartási költségei miatt. Az autó már magát adja el, és a vevők nagyon kis százalékát lehet elcsábítani a másiktól.” A „mi autónkat” a tapasztalatok szerint a 30-45 éves korosztály, családosok, és idősebb emberek veszik - mondja érdeklődésünkre - a nagyvállalkozók eddig kimaradtak a körből. De talán megjön a Suzuki presztízse is - fűzi magyarázza. Arra, hogy mi keserítheti meg egy autókereskedő életét, azonban mégsem ezt hozza fel, inkább a jogszabályokat említi, és azt, ahogy egy vállalkozást ma kezelnek „1996-ban már a pénztárca is választ” FOTÓ: GOTTVALD hozzá. Ha másért nem, azért, mert 1996-ban a pénztárca már komolyan befolyásolja a választást, volt már példa arra, hogy Mercedest váltottak Se- danra. Nyolc évvel ezelőtt elszenvedett közlekedési balesete következtében tolókocsihoz kötött üzletember reggel héttől este hétig dolgozik, és szabad hétvégéi is ritkák. „Ennyi kell” Magyarországon. Kár sorolni - hangzik a sommás vélemény. Annyi bizonyos, hogy az áfa- befizetés időpontjának előrehozása miatt a kamatmentes részletre történő vásárlás megszűnik, jövőre a lízing átértékelődik. (Eddig tíz autóból hetet lízingeltek.) Hirt Ferenc azonban optimista: 1997-ben nem vár megtorpanást az autóeladásokban. Végül is az ügyfél dönt - véli a konkurenciáról Halász János, a tamási Daewoo-szalon gazdája, aki szintén nincs elkeseredve, bár ő már másfelé is kacsintgat: a tamási szalon mellett Siófokon készül autókereskedést nyitni. Ő sem elsősorban a szabadidejével dicsekszik (látogatásunkkor éppen takarító- személyzetként alkalmazta magát: felmosott). A szalon 1994. november 3-án nyílt meg - emlékszik vissza -, mint Renault- kereskedés, amelyet hamarosan felváltott a Daewoo - elsősorban az ár miatt. „Az elején tartottunk a minőségtől, de a félelmek szerencsére nem igazolódtak”. Megmondanám, ha másképp lenne -, fűzi hozzá diplomatikusan. Nem kevésbé szűkszavú a válasz, amikor az eladott autók számáról esik szó: „idén nem adtam el kevesebbet, mint tavaly”. A Daewoo-t az úgynevezett „kisemberek” vásárolják, de sokan kiszálltak már nagyobb nevű márkából, Fordból, Peugeot-ból a Daewoo kedvéért - említi némi büszkeséggel. A fő húzóerő szerinte a General Motors licence. Vállalkozása több lábon áll: autósiskolát vezet, használt autókkal kereskedik, és fuvarozásban is érdekelt. Erős pillérnek szánja a siófoki márkakereskedést, amely frekventált helyen épül, és átadását 1997 tavaszára tervezi. Tamásiban tíz Daewoo közül nyolcat a kamatmentes kölcsönre vittek el. Halász János arra számít, hogy a bankok alacsonyabb kamatra adnak majd autóvásárlási hitelt, mint például a személyi kölcsön esetében. Megoldást vár az Autókereskedők Országos Egyesületétől is, mindenesetre „az élet nem áll meg” - tekint némi derűvel a jövő elé. (tf) Hol hízik súlyadó? Egyelőre úgy tűnik, hogy a volt tamási járás területén „békén hagyják” az autóstársadalmat, legalábbis, ami a gépjárművek súlyadóját illeti. Az egyetlen kivétel Tamási, ahol 25 százalékkal hízik az adó. Értendő ezalatt, hogy az autók minden megkezdett száz kilogrammja után az eddigi négyszáz helyett ötszáz forintot kell fizetni. Máshol nem szerepel napirenden a súlyadó, így valószínűen marad a tavalyi 400 forint Hőgyészen, Gyön- kön, Ozorán, Iregszemcsén, és Simontomyán is. Kisváros, kistévé Kábelkilátások Tamásiban Kábeltelvíziós szemmel nézve Tamási négy részre osztható: háromban van kábel, egyben nincs. A három - a város északi részén, központjában és Miklós- váron - kiépített kábelrendszernek három különböző üzemeltetője van. A déli városrészen nem akadt vállalkozó, aki kábelrendszerbe invesztált volna - és nem sok remény van arra, hogy ez a helyzet változzék. Ennek oka az, hogy mesz- sze van, és hogy legfeljebb né- hányszáz lakásba lehetne bevezetni a kábelt - tudtuk meg a legnagyobb (a József Attila lakótelepi) rendszer gazdájától, Hegedűs Lászlótól. Az „északi kábeltévé” - ahol ma sokszor kifogásolt VHS-minőségben a Szív-tévét és a helyi televíziót foghatják - tavasszal talán jelentős változás elé néz: kiépítik az úgynevezett csillagpontos rendszert. Ezáltal több televíziós szolgáltatást élvezhet a néző: előfizethet a Multichoice- csatomák közül Filmnetre, a TV-3-ra, az MSAT-ra, valamint a HBO mozicsatomára is, amennyiben műholdas közvetí- tésű lesz. A Fimnet egyébként már egyszer „érdeklődés miatt” elmaradt Tamásiban, Hegedűs László tavaly meghirdette a Multichoice által meghatározott lakásonkénti 1500 forintos áron - jelentkező nem akadt. Most ismét megpróbálkoznak vele, azzal is számolva, hogy a kódolt adások szűrőjét roppant egyszerű hamisítani. (-h-c) Rendőrségi Hírek Megorroltak Magyarkesziből jelentette a község körorvosa, hogy két bántalmazásra utaló sérüléseket látott el december 7-én. A rendelőben megjelent férfinak és házastársának egyaránt az orrcsontja törött el. A rendőrségi eljárás alatt kiderült: két társaság különbözött össze a falu egy kocsmájában egy régebbi sérelem okán. Kifosztott utászok Több, mint fél millió forintos kárt érte Pincehelyen, az ott útépítést végző Strabag Rt.-t. Az útépítők ideiglenes otthonát jelentő konténerek feltörése után aggregátort, stílfűrészt, gázpalackot, fémvágó szerszámokat loptak el. DDGáz-igen a vezetékre Az elmúlt héten véglegessé vált, hogy a DDGáz Rt. a jövő évben kiépíti a Cece- Simontornya-Tamási közötti gázvezetéket. Az egyes településeken belül azonban még gazdaságossági számításokat végeznek - tájékoztatott Knipl Károly a DDGáz projektmenedzsere. Amennyiben ezek a településeken belül nem kedvezőek, bizonyos utcák kimaradnak a fejlesztésből. A számításokon még jelenleg dolgoznak, a gáz- vezetékes utcák listáját pedig még ez évben eljuttatják a helyi önkormányzatokhoz. Az gázvezeték igénylésének arányán még javíthatnak az ingatlantulajdonosok, s erre még - magasabb hozzájárulás ellenében - elvileg még jövőre is van mód, a kivitelezésről kötött szerződés után azonban már nehezebben oldható meg a „pótjelentkezés”. A lakossági önerő mérséklését is szolgáló 63 milliós területfejlesztési támogatás folyósítása egyelőre késik, a Magyar Államkincstár és kilenc település pályázati gesztora, Simon- tomya önkormányzat a hírek szerint a héten készül aláírni a támogatásról szóló szerződést. Ismert, hogy az önkormányzatok már előzetesen megegyeztek abban: lélekszámarányosan osztoznak az elnyert összegen. A igénylők lakosságon belüli aránya azonban a települések között eltérő. Ezért előfordulhat, hogy egyes községekben magasabb támogatásban részesülhetnek az igénylők, mint másutt. (tf) Nincs más lehetőség? Reagálást juttatott el lapunkhoz a tamási művelődési ház igazgatója, Küllemé Pálinkás Klára, egy december 4-én megjelent cikk kapcsán: „A Bérelhető házak hazára című cikk a tamási Diákcentrummal kapcsolatban többek közt a következőket tartalmazza: A Városüzemeltető Kft. olyan koncepción dolgozik, amely nem folyamatosan, hanem csak hétvégenként engedné bérbe adni a házat, hétközben - abból a megfontolásból, hogy a diákok számára városban nincs más lehetőség -, szakkörök és más gyermekrendezvények kapnának helyet. A tény ezzel szemben az, hogy a tamási képviselő-testület úgy döntött, hogy 1996. július 1-től a diákcentrum feladatait a művelődési központban kell ellátni. A művelődési központ a következő gyermek- és ifjúsági feladatokat látja el: 6 csoportban balett-, 5 csoportban társastáncoktatás folyik, beindult a makett, csillagász, a természet- járó, a képzőművész, két csoportban a madárbarát és a tűzzománc szakkör. Egész évben zajlanak közösségi játékaink, alkalmanként 80-120 gyermek részvételével. Második fordulójához érkezett a középiskolások közti viadal, januárban indul az általános iskolások és kisgimnazisták közti játék és a tini-tanakodó. Óvodások részére a Fogászati Hónap keretében játszót rendeztünk, kéthavonta mini-játszót tartunk. Gyermekszínházi sorozatunk nyolc előadásból áll, az első, novemberi előadáson telt ház volt. A DC hagyományos rendezvényei közül szép sikerrel tartottuk az évadnyitót, melyet diszkó követatt, már készítjük elő családok részére karácsonyi rendezvényünket. Adventi ablaknyitogató című játékunk december 1-23 között folyik apró ajándékokért, naponta ebben 30-50 gyermek vesz részt. Rendezvényeink látogatottsága nem azt bizonyítja, hogy a diákoknak a szabadidő eltöltésére „a városban nincs más lehetőség”. Tevékenységünkről csak azok nem vesznek tudomást, akik nem akarnak tudni róla.” Monstre bűnügy a bíróság előtt Nagyszabású, s igen bonyolult gazdasági bűnügy tárgyalását kezdte meg a Tamási Városi Bíróság Szekszárdon, a megyei bíróság dísztermében. Tamásiban azért nem lehet a tárgyalásokat megtartani, mert nincs akkora terem, ahol a vádlottak elférnének. A harmadik tárgyalási napon még a vádlottak meghallgatása folyik. Rajtuk kívül 147 tanú, igazságügyi könyvszakértő és írásszakértő meghallgatását indítványozta az ügyészség. Tizenhét személyt vádol a városi ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás, illetve adócsalás bűntettével, zömmel folytatólagosan és üzletszerűen, társtettesként elkövetve. A más bűncselekmények között szerepel például számviteli fegyelem megsértése, és minden vádlott esetében magánokirat-hamisítás. Mester Károlyt hamis tanúzásra való felhívással is vádolja az ügyész. A vádlottak Pöcz József, Balogh Dénes, Lajkó Károly, Lajkóné Glocker Márta, Vorák József, Szomor Dezső, Szomor Vilmos, Szabó János, Korbács István, Zsit- nyánszkyné Kecskeméti Valéria, Buncsics János, Nagy Miklós, Szigligeti István, Mester Károly, Pintér István, Szigeti István és Zsuga Istvánná, különböző mértékben és alkalommal hamis, illetve fiktív számlák alapján ők maguk, vagy mások igényeltek vissza általános forgalmi adót. Ezek egy részét az APEH ki is fizette, más összegek tekintetében a cselekmények kísérleti szakban maradtak. Más esetben fogyasztási adót nem fizettek be, s a számlát a könyvelésben nem szerepeltették. Nem fizették meg az útalaphozzájárulást sem. Volt aid olajszőkítéssel is kiegészítette jövedelmét. Többnyire azonban nem olajjal, hanem a lepecsételt és aláírt számlákkal kereskedtek, amelyek alapján mások igényelték vissza az áfát. Szerepüknek megfelelően van aki mint tettes, más társtetteseként, illetve bűnsegédként szerepel a vádirat különböző pontjaiban. A bűnügyben, ha mindent beleszámítunk több százmillió forintról van szó. A vádlottak fellelhető vagyonát zár alá vették, ítélet az idén nem várható. Árpádkor! pénzérméket mutat be a tamási Galéria múlt héten, a Vályi Péter Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet diáknapja alkalmából nyűt kiállítása. A kollekciót egy sárbogárdi gyűjtő, Örsi Emil bocsátotta a galéria rendelkezésére. Képünkön egy érdekesség: Lehel kürtjének Jászberényből származó gipszmásolata látható. A kiállítás december 20-ig tekinthető meg. Relax Café - télen is Egy nem hivatalos közvélemény-kutatás szerint három vonzereje van a tamási Relax Cafénak: a biliárdgolyók koccanásának hangja, a zenei kínálat és az ízletes hamburger. Balázs Imre, a Relax tulajdonosa ősszel azon fáradozott, hogy mindemellett igazán kulturált miliőt teremtsen. A nyáron nonstop vendéglő idén már a téli hónapokban is éjjelnappal várja bővülő vendégkörét, immár gázfűtéssel ellátott helyiségében. A Relax méltán büszke a mintegy ötszáz CD hanganyagát tartalmazó zenei katalógusára, s nem utolsósorban az igazi menüre, amelyről hideg és meleg ételeket egyaránt rendelhetnek a vendégek, akár éjjel is. (x) ♦