Tolnai Népújság, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-24 / 300. szám

16. oldal Gyermekvilág 1996. december 24., kedd Mai feladványunk A tíz éven aluliak zölddel szí- December 7-i rejtvényünk nézzék ki a ponttal jelölt ré- helyes megfejtése: „Ki a virá- szeket és küldjék be a képet. got szereti, rossz ember nem A tíz éven aluliak írják meg két lovagrend nevét. A meg­fejtéseket december 28-ig küldjétek be a Gyermekek Háza címére. (7101 Szek- szárd, Pf. 130.) A szerencsé­sek bélyeg-, vagy magnóka­zetta ajándékot nyernek. lehet.” Bélyeget vagy magnó- kazettát nyert: Nagy Nikoletta (Dombóvár), Dózsa Erika (Gyönk), Kocsis Csilla (Gyu- laj), Schmidt Boglárka (Kaj- dacs), Dom Antett (Szek- szárd) és László Sanyika (Tengelic). Készítsetek madáretetőt! A téli napok nagy megpróbál­tatásnak teszik ki a nálunk te­lelő madarakat, ám gondos­kodásotokkal számos kisma­dár életét megmenthetitek. Hogyan? Például úgy, hogy madáretetőket készítetek, ki­helyezitek a kertbe, vagy az iskolaudvarra és rendszeresen tesztek bele madáreledelt. Ha a cinege 16 órán át nem talál semmi ennivalót, annyira le­gyöngül, hogy elpusztul. A madarak gyorsan felfedezik a madáretetőt és odaszoknak. Persze ehhez egyszer, de még jobb ha kétszer naponta egy kis morzsát, magot kell szórni az etetőbe! Nagyon jó a fagy- gyú is (A sós szalonna ártal­mas!) Hogyan készítsük a madár­etetőt? Az első rajzon látható egy faládikóból készül. Az egyik oldalon vágjatok ki egy nagyobb nyílást bejáratnak. Lécdarabok segítségével sze­gezzetek föl tetőt, ami okvet­lenül legyen jóval nagyobb, mint maga a házikó, hogy megvédhesse az esőtől, hótól. Szereljetek az etetőházikóra leszállólécet - így könnyeb­ben odaszoknak a madarak. Az egészet csiszoljátok át dörzspapírral, hogy ne marad­janak éles szegélyek, majd fessétek be. Akasszátok szá­motokra elérhető, a madarak­nak jól megközelíthető, ám a macskák számára elérhetetlen helyre. A cinegék szeretik a zsira­dékot, ezért virágcserépből is készíthettek etetőt. A virág­cserépnek nyílásával lefelé kell lógnia egy vastagabb kö­téldarabon. A cinegekoszt a következő: olvasszatok fel egy kis marhafaggyút, kever­jetek hozzá búzát, uborka- és tökmagot, napraforgót, má­kot, vagy egyszerűen papa- gájkosztot. E keveréket öntsé­tek a virágcserépbe és a kötél­lel, mint égy gyertyakanóccal a végén hagyjátok kihűlni. Ezután már csak ki kell akasz­tani az etetőt és várni az éhes madarakat. Batár Levente A szeretet lovagrendje A Máltai Lovagrendről, illetve a lovagrend szeretetszolgálatá­ról aránylag keveset tud a világ, habár a rend több mint kilenc- száz éves és szeretetszolgálata is hosszú ideje tevékenykedik. Jelenleg mintegy 40 országban van fiókintézete. A legrégibb és legjelentősebb ispotályos (kórházas) beteg­ápoló lovagrend eredetét ma is homály fedi. Az bizonyos, hogy a történetírók a XI. század elejére teszik a rend születését. A rend szerzetes tagjai ekkor- tájt egy jeruzsálemi vendéghá­zat tartottak fenn, aminek ká­polnáját Keresztelő Szent János emlékének szentelték. A szer­zetesek a Szentföldre érkező zarándokok ellátásával és gon­dozásával foglalatoskodtak. Raymond Du Puy (1120-1160), a rend második elöljárója a Já- nos-kongregációt lovagi renddé alakította át. Ettől kezdve a jo- hannitáknak a beteg zarándo­kok ápolása mellett a félhold terjeszkedő hatalma elleni küz­delem is kötelességévé vált. A rend működésében a hadi szol­gálat lassan háttérbe is szorí­totta a betegápolást: s idővel a keresztény hit elszánt védelme­zői lettek. Miután kiverték őket a Szentföldről, először Rhodosz szigetén rendezkedtek be, de onnan - három évvel a mohácsi csata előtt - Nagy Szulimán szultán csapatai kiszorították őket. V. Károly 1530. október 26-ától Málta szigetét ajándé­kozta nekik. A fővárost 1565- ben 130 török hajóból álló had­sereg ostromolta, eredményte­lenül. A török hatalom hanyat­lásával azonban a johanniták tekintélye is lehanyatlott. Bo­naparte Napóleon 1798-ban el­foglalta Máltát, a rend szétesett, birtokait több államban elvet­ték. Székhelyük 1834 óta Róma. A Máltai Lovagrend napja­inkra ismét visszatért a rend­alapító eredeti elképzeléséhez. Fő feladatuknak a betegápolást és gondozást, a hit szolgálatát tekintik. A régi lovagok - mind a johanniták, mind a máltaiak - megkívánták a nemesi szárma­zást. Ez a kritérium mára csak a lovagi tagsághoz szükséges. Az úgynevezett Máltai Szeretet­szolgálathoz minden közrendű önként csatlakozik - mások el­lenszolgáltatás nélküli istápolá- sára. A ma is létező lovagren­dekhez 35 nemzeti szervezet tartozik. A szeretetszolgálat kórházakat tart fenn, számtalan mentőszervezetük van. A sze­mélyzet kétharmadát önkénte­sek adják. A Máltai Szeretet­szolgálat Tolna megyében is működik, szekszárdi központ­tal.-bézsé­Az Aida születésnapja Verdi, a nagy olasz opera­szerző máig hallatlanul nép­szerű művét, az Aidát, 125 év­vel ezelőtt mutatták be először, mégpedig december 24-én. Az Aida Verdi művészetének egyik csúcspontja. A mű szüle­tésének körülményei sem min­dennapiak. Izmail pasa, egyiptomi alki- rály megrendelt Verditől egy művet a kairói Operaház fel­avatására. Verdi azonban meg­felelő téma hiányában az aján­latot nem fogadta el. Csak ak­kor látott mégis munkához, amikor 1870-ben kézhez kapta az Adia szövegkönyvét, ami szintén nagyon érdekes körül­mények között jött létre. Edu­ard Mariette francia régész­egyiptológus Memphisz és Théba környékén ásatásokat végzett. Eközben szerzett be­nyomásainak hatása alatt költői ihletésű elbeszélést írt az etióp királylány és az egyiptomi had­vezér boldogtalan szerelméről. A mesének természetesen semmilyen történelmi alapja nincs, teljes egészében a régész képzeletének szülötte. Camille Du Locle, Verdi egyik szöveg­írója, ismerve a szerző érdeklő­dését a különleges témák iránt, Mariette novellájából merítve a cselekmény prózában írt válto­zatát nyújtotta át a zeneköltő­nek. Verdi első pillanattól kezdve lelkesedett a történetért és a szövegkönyv megírását Antonio Ghislanzonira bízta. A nagy mű elkészült. A kai­rói opera intendánsa Párizsból hozatta a díszleteket és a kosz­tümöket. Soha nem látott káp­rázatos pompával és fénnyel tartották meg az „olasz opera” bemutatóját 1871. december 24-én, Kairóban.-emzsé­Honnan ered? „Farkasordító hideg van” A meteorológiában a tél kezde­tét az első jelentősebb havazás napjától szokás számítani, ami­kor a hó nem olvad el azonnal, hanem megmarad a felszínen. A tájképnek ez a fehér színbe borulása november végén, de­cember elején esedékes. Nem csak a hó keseríti meg az éle­tünket, hanem az alacsony hő­mérséklet is. Sokszor mondjuk: hej, milyen farkasordító hideg reggelre ébredtünk! Ez sajáto­san magyar nyelvi kifejezés. Amikor már mindent vastag hótakaró borít, az állatok az er­dőben és a hegyekben nem jut­nak élelemhez. A természet pusztulásra ítéli őket. Az élel- mesebbje azonban nem nyug­szik ebbe bele, fölkeresi az em­berlakta helyeket, a tanyákat, a falvakat, sőt, olykor a városszé­leket is, hogy élelemhez jusson, így tett valaha a farkas is. Többnyire csordákba verődve, de olykor egyedül is élelem után indult. Ilyenkor fülsiketítő ordítása verte fel a csendet. Nos, innen ered a farkasordító elnevezés. A tél legnépszerűbb ismerte­tőjele az összefüggő hótakaró. Vajon barátunk-e, vagy ellen­ségünk a sokszor fél méter­nyire, vagy ennél is vasta­gabbra hízó fehér lepel? A hótakaróval bezárt levegő hőszigetelő hatása biztosítja ve­téseink áttelelését, mivel az őszi gabona a mérsékelt fagyot még károsodás nélkül elviseli. Hosszantartó, zord teleink azonban szerencsére hóban is bővelkednek és a tartós fagyok idején a vetéseket már hóbunda oltalmazza. Ennek ellenére - a mi éghajlatunkon - nem szá­míthatunk teljes biztonsággal a hó védelmére: előfordul, hogy előbb beállnak a fagyok, mint ahogy a hó leesne. A hó súlya okozta káros je­lenség az úgynevezett hótörés. Ez abból áll, hogy a nagy tö­megben hulló, tapadós, nedves hó rárakódik a fák ágaira, és le­tördeli őket. A nedves hóból már az egy centiméteres réteg is négyzetméterenként átlago­san két kilogramm tömeget je­lent, így egy-egy kiadós hava­zás négyzetméterenként akár egy mázsányi terhelést is. okoz­hat. A nedves hó főként a feny­veseket károsítja, mivel ott a sűrű lombozat miatt egy-egy fán nagyobb felületre rakódik rá a hó. Batár Zsolt A fehér ló mondája Árpád vezér és nemesei hal­lottak Pannónia gazdagsá­gáról, ezért közös elhatáro­zással elküldték egy hír­szerzőt, név szerint Kusidot, hogy az egész földet szem­lélje meg, és a föld lakóit kérdezze ki. Kusid felke­reste az ott uralkodó feje­delmet, Szvatoplukot is. Amikor Szvatopluk a ma­gyarok szándékát meghal­lotta, nagy örömmel örven­dezett, mert azt hitte, hogy ezek parasztok, akik azért jöttek, hogy az ő földjét megműveljék. Kusid pedig a Duna vizéből a kulacsát megtöltötte, fűvel a tömlőjét megrakta, aztán a fekete földből rögöket vett fel, az­zal visszatért az övéihez. Ezután közös határozattal Kusidot a fejedelemhez ' visszaküldték, és Szvatop- luknak egy nagy fehér pari­pát ajándékoztak aranyozott nyereggel, aranyos fékkel. Amikor a fejedelem az ajándékot meglátta, még jobban megörült. Kusid pe­dig a fejedelemtől földet, füvet és vizet kért. Az moso­lyogva így szólt: — Legyen nekik ezért ajándék annyi, amennyit akarnak. Árpád vezér ezalatt a hét vezérrel Pannóniába bejött, de nem mint vendég, hanem mint a föld jogos örököse és birtokosa. Akkor követet küldtek Szvatoplukhoz: — Árpád és vitézei ne­ked az mondják, hogy azon a földön, amit tőled megvet­tek, tovább semmiképpen se maradj. A földedet lovon, a füvedet féken, a vizedet nyergen megvették. Szvatopluk így szólt: — Azt a lovat bunkós­bottal agyonüssék, a féket a mezőre kivessék, az aranyos nyerget a Duna vizébe hajít­sák! — És ebből ugyan a ma­gyaroknak mi kára lesz? Ha a lovat megütteted, az ő ku­tyáiknak adsz eleséget, ha a féket a fűbe kiveted, az ő embereik lelik azt meg, ha a nyerget a Dunába hajítod, halászaik a partra kiteszik és hazaviszik. A fejedelem sereget gyűj­tött, mert félt a magyarok­tól, s szövetségeseitől is se­gítséget kért, úgy vonult a magyarok ellen. Azok eközben a Duna mellé ér­keztek és egy gyönyörű me­zőn hajnalhasadtával csatát kezdtek. Az Úr segedelme velük volt: Szvatopluk fu­tásnak eredt. A magyarok egészen a Dunáig üldözték. Ott Szvatopluk ijedtében a folyóba beleugrott és a se­bes vízbe belefulladt. Karácsonyi történet A kővé dermedt hókirálylány Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király. Ez az öreg király nem közönséges ki­rály volt, hanem hóból és jég­ből volt. A kocsija pedig, a ha­ragos szél volt. Nagyon jól érezte magát a hókirály, csak az volt a baj, hogy ha mérges volt, mindenkit elvarázsolt. Történt egyszer, amikor már hideg tél volt, lebetegedett a hókirály. Nagyon szomorú volt, mert nem tudta, mi lesz a föld­del, ha nem esik majd a hó. Volt a királynak egy kislánya is, aki szeretett játszani. Ami­kor az apja dolgozott, ő az álla­tokkal játszadozott. Ezért meg is szidta az apja: — Tanulj meg varázsolni, mérges havat fújni. Mert ha én már nem leszek, te kell, hogy a helyembe lépj! Neked kell a te­let elvinni a földre! . De a lánya nem szerette ez a munkát, ezért nem is tanulta meg az apja mesterségét. Már majdnem karácsony volt és se­hol egy tenyérnyi hó nem esett a földre. Mert beteg lett a ki­rály. Hívatta a lányát: — Lelkem, kislányom! Eredj lé a földre a mérges szél­lel és vigyél havat. Mert holnap itt a karácsony, és az nem szép hó nélkül. — Jól van, édesapám. Majd holnap elindulok. El is indult a lány másnap reggel korán, hiszen aznap ka­rácsony volt. Felült a mérges szél hátára és leszállt a földre. De elfeledkezett az ígéretéről. Amikor meglátta a sok állatot, elkezdett velük játszani, fo- gócskázni. A mérges szél ez­alatt bejárta a vidéket. Lett is nagy hideg a földön. Majd lefa­gyott az emberek orra. A szél visszaért a leányhoz, de az csak játszadozott tovább. Nem győzte várni, hazament egye- dült, s mindenről beszámolt a királynak. Mérges lett erre a ki­rály. Felkelt a betegágyból, s felült a szél hátára. Mikor meg­látta a lányát játszadozni, iga­zán elöntötte a méreg. Lesújtott a lányra, kővé változtatta. Köz­ben eleresztette a hópihéket a kabátja alól, csodás hó hullott a tájra. A gyerekek örültek neki. Mindjárt elővették a szánkókat, síléceket. A szegény hókirály­lányt meg betemette a hó, úgy nézett ki, mint egy igazi hóem­ber. Este, amikor megjelentek az angyalkák, felragyogtak a csillagok. Az angyalok meglát­ták a hókirálylányt. Egyikük odament hozzá. Lesöpörte arcá­ról a havat. A lány könnyei el­eredtek, az angyal nagyon meg­sajnálta. Kérte a Kisjézust, ad­jon neki annyi varázserőt, hogy segíthessen a királylányon. À Kisjézus meghallgatta kérését, az angyal átölelte a kővé der­medt hókirálylányt. Megszűnt a gonosz varázslat, s együtt re­pültek fel az égbe, ahol most is együtt vannak, ha eljön a szép karácsony. így volt, mese volt. Antalné Bíró Jolán Kedvenceinkről Macskát a színéről (2.) A tigris-csíkos szőrűek termé­szete vadonbeli társaikéra em­lékeztet. Ezért bánjunk csín­ján velük. Szabadságukat nem lehet korlátozni, gátolni. Sze­retnek kóborolni, kószálni, de az egerekre is szívesen va­dásznak. A nagy, kertes csa­ládi házban szeretnek lakni a legjobban. À vörös, illetve vörös-fehér szőrű macska általában csen­des és elégedett. Mindig megőrzi nyugalmát, nagyon nehéz a béke tűrésből kihozni. Az emberrel való együttélés során bebizonyította, hogy megértő társ. Egyszerű, nyu­godt természete miatt a ki­sebb, városi lakásokban is ki­tűnően érzi magát. Végül is mindegy, hogy fe­kete, fehér, csíkos, vagy vörös a kedvencetek, mindegyik egyformán szép és egyformán örömötöket fogjátok lelni benne. Hogyan érhetitek el ezt? Egyszerűen szeressétek!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents