Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-29 / 279. szám

MAREA - HÚZÓS MOTORRAL, HÚZÓS ÁRRAL (5. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORN Y A, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. NOVEMBER 29. PÉNTEK ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 279. SZÁM ■■■ Auto Bartex Kft. Paks- Kamatmentes hitel csak december 31-ig • Használt gépkocsiját beszámítjuk- CASCO díj nélkül- + 1 EXTRA AJÁNDÉK A szomszéd az idén még kamatmentesen veszi! Telefon: 75/311-828, 20/427-782,20/436-774. MSZOSZ megyei képviseleti fórum Üdülési utalvány féláron Véradásszervezők, véradók elismerése. Tegnap délután Szekszárdon, a megyei és Szekszárd városi vöröskeresztes ünnepségen kitüntették a sokszoros véradókat, illetve a véradás szervezésben kimagasló munkát végző aktivistákat. A szekszárdi Zrínyi utcai halász- csárdában megrendezett ünnepségen a szekszárdi Szent-Györgyi Albert szakközépiskola di­ákjai adtak műsort, majd dr. Magda Tamás megyei elnök köszöntötte a vendégeket. Képün­kön: Varga Endre (a kép bal oldalán) veszi át a kitüntetést. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: b. j. Solymosi József szerint nemcsak a menesztett miniszter a hibás Nem érte váratlanul Horn Gyula az EU-csatlakozási követelményeknek megfelelő nemzeti agrárprogram kidolgozásának szükségességévvel in­dokolta a jelenlegi mezőgazdasági miniszter menesztését. Ho­gyan vélekedik a döntésről dr. Solymosi József parlamenti képviselő, az Agrárszövetség elnöke, aki tagja a parlament EU-csatlakozást előkészítő mezőgazdasági albizottságának. A Hunguest Rt. által szervezett üdültetési lehetőségekről esett szó első napirendi pontként az MSZOSZ Tolna Megyei Kép­viseleti Fómmának tegnapi ülé­sén. A résztvevőket Péti Imre, az MSZOSZ megyei képvisele­tének vezetője köszöntötte Szekszárdon, a Szakszerveze­tek Házának konferenciatermé­ben, majd Király Katalin ügyin­téző adott tájékoztatást az üdü­lési tapasztalatokról, a jövő évi üzleti tervekről. Fontos tudni­valóként többek között el­mondta, hogy a vállalatok a Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány kétezer forintos A feketegazdaság és a gazda­sági bűncselekményekkel szembeni fellépés volt a témája annak a megbeszélésnek, me­lyet tegnap tartott a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság az RFK művelődési házában Szekszárdon. Az összejövetelre meghívást kaptak a kamarák képviselői és az OMMF Me­gyei Felügyelősége. Az előzményekről annyit, a megyei rendőr-főkapitányság a feketegazdaság és a gazdasági bűncselekmények elleni fellé­pésben érdekelt megyei és re­gionális szervek részvételével szándéknyilatkozatot írt alá idén januárban. A Miniszterel­nöki Hivatal Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottsága meg­A települési önkormányzatok, a termelőszövetkezetek, a gazda­körök, a takarékszövetkezetek, az oktatás és az élelmiszeripar képviselői kaptak meghívást a szekszárdi Művészetek Házában tegnap lezajlott fórumra, amit a Tolna Megyei Agrárkamara szervezett. Bálint Zoltán, a ka­mara elnöke elmondta, szeret­nének hozzájárulni a területfej­lesztési koncepció kidolgozásá­hoz azzal, hogy megismerik és összegyűjtik az agrárágazatban érdekeitek és érintettek minden utalványát ezer forintért is megvásárolhatják, ezzel is tá­mogatva a dolgozókat. Török Tibor, a Megyei Mun­kaügyi és Munkavédelmi Fel­ügyelőség vezetője a szervezet előtt álló tartalmi változásokról számolt be. A törvény értelmé­ben a dekoncentrált területi szervek, így a felügyeletek a jövőben integrálódnak, ez eset­ben a munkaügyi központokba. A résztvevők végezetül állást foglaltak abban, hogy a decem­ber 15-ig megalakuló, új mun­kaügyi tanácsban az MSZOSZ továbbra is képviselteti magát Kállai István révén. -rszá­alakulásától kezdődően fél­évenként állít össze munkater­veket, de a tapasztalat azt bizo­nyítja, hogy a feladatok csak széleskörű együttműködéssel, a megyékben megalakult bizott­ságokkal közösen valósíthatók meg. Ennek jegyében került sor a tegnapi megbeszélésre. A meg­hívottakat Imreh Tasnád rendőr-alezredes tájékoztatta az elmúlt időszak tapasztalatairól, a gazdaságvédelmi feladatokról a feketegazdaság elleni fellépés tükrében. A bizottság tagjai ér­tékelést adtak a saját szakterü­letükről, majd további javasla­tokat tettek a témával kapcso­latban. /. kováts rétegének véleményét, gondjait, ötleteit, elképzeléseit. Az ágazat megyénkben is nehézségekkel küzd, hanyatlik az állattartás és a növénytermesztésben is jelent­keznek gondok. A közös cél az agrár-ágazat fejlesztése, a terme­lési és piaci problémák megol­dása. Ehhez nyújtott segítséget a fórum két előadója is, Bujtor István, a Pécsi Regionális Mun­kaerő Fejlesztő és Képző Köz­pont munkatársa, valamint Gombos László, a Sigma Ex- Kft. ügyvezetője. — Nehéz nekem erről nyi­latkoznom, mert személyes barátságban vagyok Lakos Lászlóval. Ugyanakkor el kell A diabetes világnapot az inzu­lin felfedezésének évforduló­jára időzítették. Az idén 75 éve, hogy felfedezték ezt az életmentő gyógyszert. Ebből az alkalomból rendezte meg a cukorbetegek találkozóját Tegnap délután az ÁNTSZ megyei szervezete Szekszár­don. A nagy sikerű találkozón, s árubemutatón több, mint százan vettek részt. ismerni, hogy az utóbbi idők­ben sűrűsödtek a gondok a mezőgazdaság körül. — Mire gondol? A cukorbeteg önmagát gyógyítja, ezért fontos, hogy a legkorszerűbb ismeretek bir­tokában legyen. Felvetődött a diabetes klub alakításának a gondolata. Ezt a formát a cu­korbeteg gyerekek szülei sike­resen működtetik Szekszár­don. A vendégeket dr. Tor- nóczky János osztályvezető főorvos köszöntötte. Dr. Cu- cor Judit az inzulin kezelés ak­a döntés — A legfontosabb, hogy amit korábban a kormány a programjában vállalt - neve- ' zetesen, hogy a szféra kitünte­tett helyet kap a gazdaságban - , nem valósult meg. Nagyon fontos még, hogy nem sikerült az ágazatnak megfelelő nagy­ságú támogatottságot szerezni. tuális kérdéseiről, dr. Sudár Zsolt a tablettás kezelésről, dr. Rippl Ilona a diabetes és a testedzés címmel tartott elő­adást. Lafferton Mariann a diétával kapcsolatos tévhiteket igyekezett eloszlatni, dr. Lu­kács Ilona a cukorbetegség legújabb gyógyszeréről tartott előadást. Az országos szövet­ség képviselője a szervezetet mutatta be. Röviden Képzelt beteg. Moliere ko­médiája kerül színre ma, pénte­ken 19 órától Pakson a műve­lődési központban a Latinovits- bérlet keretében, a veszprémi Petőfi Színház előadásában. Öregek napja Zombán. Az immár hagyományos öregek napját rendezik meg december 1-jén, vasárnap Zombán. A 14 órakor a művelődési ház nagy­termében sorra kerülő ünnep­ségen a 65 évnél idősebbeket köszönti Fábián József iskolai­gazgató. A műsorban többek között bemutatkozik a zombai hagyományőrző tánccsoport. Általános horgászást tila­lom. A szekszárdi közalkalma­zotti horgász egyesület a sötét­völgyi horgásztavon általános horgászási tilalmat rendel el. A tilalom december 1-jétől 1997. február 28-ig tart. Dombóvár város idős polgá­rait tisztelettel meghívja a helyi önkormányzat a városi műve­lődési ház színháztermébe no­vember 30-ára 14 órára az Idő­sek Karácsonya című ünnepi műsorra, amelyen egyebek mel­lett fellép a Kapos táncegyüttes gyermekcsoportja, az Illyés Gyula Gimnázium kórusa és a Nyugdíjas Vöröskerszetesek Színjátszó Köre, valamint a vá­rosi Nosztalgia Klub is. Véradások a megyében. A megyei vértranszfúziós állomás december 2-án, hétfőn, intézeti véradónapot tart Szekszárdon, a véradó állomáson reggel 8-tól délután 15 óráig. Bonyhádon, a művelődési házban december 3-án, kedden lesz véradás 9-től 16 óráig. Az Abigél nevű, alternatív ze­nét játszó együttes lép fel a szekszárdi ZUG-ban november 29-én, pénteken, 21 órai kez­dettel. Dr. Radochai Imre, Dombó­vár város humán alpolgármes­tere december 4-én, 8-tól 10 óráig tartja fogadóóráit a dom­bóvári városházán, ahová szere­tettel várja a város polgárait észrevételeik, javaslataik, prob­lémáik meghallgatására. Tanácskozás a gazdasági bűncselekményekről Szürkül a feketegazdaság? Fórumot szervezett a kamara (Folytatás a 4. oldalon) Cukorbetegek szekszárdi találkozója Miniszterelnöki nyilatkozatok a kormányülés után Horn: vége a minisztercseréknek A kormányfő tegnapi tévé- és rádióinterjújában maga fog­lalta össze a kabinetülés fontosabb döntéseit. A minisztercse­rékkel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy januártól nem lesz ilyenre szükség. Az MTV 1 kérdéseire vála­szolva Horn Gyula elmondta: Lakos László tevékenységét nagyra értékeli; azért volt szükség a földművelési mi­niszter felmentésére, mert az EU-csatlakozáshoz olyan át­fogó és nagy súlyú feladatok megoldására van szükség, köztük a nemzeti agrárprog­ram kidolgozására, amelyek „az ügyekben otthonos em­bert” kívánnak. A kormányfő szerint az utód, Nagy Frigyes tájékozott integrációs ügyek­ben, 30 éves szakmai tapaszta­lattal rendelkezik, és határo­zottan tudja képviselni a kor­mány álláspontját a csoportér­dekekkel szemben. (Az Esti Krónikának elmondta, hogy Nagy Frigyes személyét egyeztette az SZDSZ-szel.) A kormányfő a személycse­rék kapcsán kitért arra, hogy csak két minisztert mentett fel, a többiek maguk döntöttek úgy, hogy távoznak. Főként azért, mert nem bírták a rájuk nehezedő terhelést. Horn re­ményét fejezte ki, hogy janu­ártól hasonló változások nem lesznek. Cáfolta, hogy a szo­cialisták részéről bárki igé­nyelte a kormány átalakítását. Az egészségügyi dolgozók bérproblémái kapcsán el­mondta: a kormány hiába jut­tatta el a szükséges fedezetet, azt sok önkormányzat a hiány pótlására fordította. Ugyanez volt tapasztalható a pedagó­guslétszám leépítése terén is, egyes önkormányzatok a fel­szabadult pénzt nem béreme­lésre, hanem működési cé­lokra használták fel. A jövőre tervezett megállapodás tartal­mazná a kormány garanciáit a tervezett béremelés végrehaj­tására az egészségügyben. Horn Gyula végül szorgal­mazta, hogy magánszemélyek is csatlakozzanak az elesettek javára indított kezdeménye­zéshez. FEB Maratoni megyegyűlés Cél: a működés biztosítása Az idei gazdálkodás háromnegyed éves helyzetéről szóló be­számolót elfogadva Tolna Megye Közgyűlése tegnap alapvető célkitűzésként jelölte meg az intézményi működés további biz­tosítását. Ez a feladat, nem kis erőfeszítéssel ugyan, de megva­lósítható, tekintettel a jelenlegi, elfogadható helyzetre. Szintén ennek a működésnek a fenntartása, sőt, garantálása je­lent meg - mint egyik lényegi szempont - a jövő évi költség- vetési koncepcióban: a testület zöld utat adott a tervezetnek, mely nem számol intézmény­bezárással, sőt, komolyabb lét­számleépítéssel sem. S jó hír a közalkalmazottaknak, köztiszt­viselőknek, hogy a koncepció ezen csoport bérhelyzetének rendezését is kilátásba helyezi. A megyei önkormányzat egészségügyi bizottsága a kö­zelmúltban megvizsgálta a szo­ciális intézmények tevékenysé­gét. A tegnapi közgyűlési elő­terjesztés szerint ezekben az in­tézményekben hangsúlyozan- dóan a körülményekhez képest maximális ellátásban részesül­nek a lakók. A képviselők kü­lön köszönetüket fejezték ki a dolgozóknak lelkiismeretes munkájukért. Egyébként a jövő évi költségvetési koncepcióban megfogalmazott elvek értelmé­ben a szociális ágazat is egy­fajta prioritást kapott. Sok kérdés hangzott el a me­gye mezőgazdasági helyzetét részletező beszámolóval kap­csolatban, s még többen érdek­lődtek a közútfejlesztési prog­ram részletei, elsősorban az au­tópálya, illetve a szekszárdi Duna-híd iránt. A testület egyetértett azzal, hogy szükséges egy új, a sport- és ifjúsági nevet viselő bizottság létrehozása. Ezt kö­vetően a résztvevők elfogad­ták a megyei önkormányzat testnevelési és sporthivatalá­nak alapító okiratát, s meg is választották az intézmény el­nökét Takács László, volt megyei diáksporttitkár szemé­lyében. A megyei közgyűlés lapzártakor még tartott, ezért újabb részletekkel lapunk holnapi számában ismerked­hetnek meg olvasóink, -szá-

Next

/
Thumbnails
Contents