Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-22 / 273. szám

2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1996. november 22., péntek Kormányhatározat az energiaárakról Márciusban mégis dönthetünk jövedelemadónk 1 százalékáról Az energiaár-emelésekre vonatkozó előzetes találgatások nem bizonyultak pontosnak: a kormány tegnapi döntése sze­rint január elsejétől 18,8 százalékkal nő a Földgáz, 24,9 száza­lékkal a villamosenergia, és 21,9 százalékkal a távhőszolgálta­tás ára. A kabinet elhatározta azt is, hogy szintén januártól 19,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Nem volt hiábavaló az energiaszolgáltatók költség- gazdálkodásának felülvizsgá­lata - hangzott el az ülést kö­vető tájékoztatón -, mert kide­rült, hogy az augusztusban ja­vasolt áremelés 10 százalékkal meghaladta a most elfogadott indokolt mértéket. (Az állami tulajdonú szolgáltatóknak pél­dául az eredetileg tervezett 8 százalékos nyereséghányad helyett 4 százalékkal kell megelégedniük.) Mint Kiss Elemér államtitkár elmondta, az energiaiparba befektetni szándékozó partnerek nem örülnek a kabinet döntésének, de kénytelen-kelletlen elfogad­ják. Januártól valamivel vasta­gabb borítékot visz a postás a nyugdíjasoknak, ám a 19,5 százalékos emeléshez július­ban nem társul újabb. Az elő­zetes számítások szerint ugyanis az emelés mértékét meghatározó ’96-os átlagkere­set növekedése nem haladja meg a 19,5 százalékot. Az emelés - amely az öreg­ségi és rokkantsági nyugdíjak esetében havi 2000 forintnál, az állandó özvegyi és szülői nyugdíjak esetében havi 1800 forintnál nem lehet kevesebb - az 1997. január 1-jét megelőző időponttól megállapított ellá­tásokra terjed ki. Ha valaki sa­játjogú és özvegyi nyugdíjat is kap, akkor ezek együttes ösz- szege 20 400 forintra emelke­dik. Ha a 19,5 százalékos nö­vekmény több lenne ennél, ak­kor a magasabb összeg jár. A korábbi kormányzati ál­lásponttal szemben már a ’97 márciusi adóbevallásoknál él­hetünk a lehetőséggel, hogy magunk rendelkezzünk jöve­delemadónk 1 százalékának felhasználásáról. A kabinet ugyanis engedett az MSZP-SZDSZ-frakció nyo­másának, s mérlegelte a törté­nelmi egyházak vezetőivel le­zajlott találkozón elhangzotta­kat is. Az eredeti törvényjavas­lathoz képest a tegnap elfoga­dott változat egyházakat érintő része szőkébb: az adóforinto­kat csak az egyházak iskolái­nak, karitatív és szociális szer­vezeteinek illetve épületeik felújítására lehet felajánlani.-rian Hí It HÁTTÉR Patthelyzet Minszkben A demokratikus berendezkedés vége? Teljes cenzúra? Újabb me­nekülthullámfenyeget? Ilyen és ehhez hasonlóan komor kérdések vagy jóslatok kavarognak néhány napja a frissen fellángolt fehér­orosz belpolitikai krízisben, amelyet a legtöbb megfigyelő immár teljes alkotmányos patthelyzetként jellemez. Alekszandr Lukasenko elnök az engedetlenkedő, az államfő túlhatalmától tartó törvény- hozás feloszlatására készül, ám közben a {máig Legfelsőbb Ta­nácsnak nevezett) testületben összejött a kellő számú aláírás Luka­senko elmozdításának kezdeményezéséhez. Az elnök és a parlament párharcának kiéleződése mögött Luka­senko legújabb népszavazási kísérlete húzódik meg. Az elnök ugyanis olyan referendumot íratott ki vasárnapra a 10 milliós, 1991-ben Beloruszra átkeresztelt országban, melynek sikere hiva­tali idejének 2001-ig való kiterjesztését, illetve befolyásának to­vábbi növelését jelentené. Pedig - így a korlátozott lehetőségekkel rendelkező ellenzék - az államfő már most is szinte diktatórikus eszközökkel irányítja a hajdani Belorussziát. A télies időben Minszk főterén tüntető sok ezernyi ember persze nem feltétlenül nagypolitikai indokok, hanem inkább a mindenna­pos gazdasági és közéleti gondok miatt tiltakozik. Mások a szólás- és sajtószabadság hiányát fájlalják a leginkább; a hideg mellett ta­lán ezért vonultak fel sokan szájuk elé húzott sállal, így jelképezve, hogy Belorusz a „csukott szájak ” országává vált. (szondy) A távozó külügyminiszter dicséri magyar partnereit Az RMDSZ-é a kisebbségügy? Hack Péter: Megoldást kell találni a párt válságának orvoslására Az SZDSZ a járt úton halad tovább Ma kezdődik Budapesten a Szabad Demokraták Szövetségé­nek tisztújító küldöttgyűlése, s a rendezvényen Tolna megyét képviselve Németh Zoltán, a szekszárdi Héliosz Kft. igazga­tója is részt vesz. Bukarestben csütörtökön hi­vatalosan is megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalá­sok. Az RMDSZ-re állítólag egy nemzetiségi minisztérium vagy hivatal vezetését bízná a győztes koalíció. A Romániai Magyar Demok­rata Szövetség szerepvállalásá­val kapcsolatban véleményt nyilvánított Tőkés László, a Ki- rályhágómelléki Református Egyházkerület püspöke is. Le­szögezte, hogy nagy előrelé­pésnek tekintené a romániai magyar szervezet részvételét az új kormányban, de ehhez írás­beli egyezséget tart szükséges­nek a tanügyi törvény felül­vizsgálatáról, a magyar nyelvű felsőoktatás és szakképzés biz­Összefogott két korszerű tu­domány: a számítástechnika és a távközlés. Eredménye­ként megszületett egy új mé­dium, amelynek használatá­hoz nem kell más, mint meg­kérni az érintetteket, fogják a telefont és tárcsázzanak. Az izraeli-magyar érdekeltségű TeleWestel Társaság a 60-as rádiótelefon-hálózat közremű­ködésével interaktív - kétirá­nyú - szolgáltatást épített ki, amely a világ számos országá­ban már polgárjogot nyert. Be­Rangos, idegenforgalommal kapcsolatos események házi­gazdája ezekben a napokban Pécs városa. Tegnap került sor a dél-dunántúli regionális turizmus tanácskozásra, s ugyancsak csütörtökön kez­dődött, s ma fejeződik be a Magyar Szállodaszövetség közgyűlése. A turizmus az egyik legjöve­delmezőbb ágazata a magyar gazdaságnak; az ebből szár­mazó bevétel ebben az eszten­dőben várhatóan eléri a 2,3 mil­liárd dollárt. Ezért nem csoda, hogy a hazai idegenforgalom kutatja a további lehetőségeket, s egyre intenzívebbé válik az intézményi rendszer átalakí­tása, koncepciók, tervek készí­tése, jogszabályok kiigazítása. E munka szellemében az Or­szágos Idegenforgalmi Bizott­ság (OIB), a szaktárca és a Ma­gyar Turisztikai Szolgálat Rt. térségi értekezleteken ismerteti elképzeléseit, céljait, s termé­tosításáról, valamint az egyházi és közösségi javak visszaszol­gáltatásáról. Teodor Melescanu, aki négy éven és egy hónapon át irányí­totta a román diplomáciát, mér­legkészítő szerdai sajtóértekez­letén részletesen fölidézte „ma­gyar emlékeit”. .Magyar részről rendkívüli felkészültségű tár­gyalópartnerekkel találkoztam” - mondta. Melescanu méltatta a kétoldalú alapszerződést, és megelégedéssel állapította meg, hogy a választási kampányban egyetlen mértékadó politikai erő sem vonta kétségbe a megálla­podás fontosságát. A távozó po­litikus kijelentette: Erdélyben a többségnek „úgy kell cseleked­nie, hogy a kisebbség is otthon érezze magát”. bizonyosodott, hogy alkalmas statisztikai adatok gyűjtésére éppen úgy, mint széles körű po­litikai, kormányzati közvéle­mény-kutatásra, döntés-előké­szítésre. A bemutató sajtótájé­koztatón elmondták, hogy sok­felé ezt a módszert alkalmazzák akkor is, ha például a legszük­ségesebb társadalombiztosítási és adóinformációkat szeretnék az érintettek tudomására hozni. A már nálunk is működő szolgáltatás számai az ország minden pontjáról azonos tarifá­ért hívhatók. S. P. szetesen véleményt kér azoktól, akik ebben az ágazatban tevé­kenykednek. A pécsi tanácsko­záson Meszter László, az OIB alelnöke ismertette a résztve­vőkkel az idén februárban megalakult bizottságnak, a tu­rizmus legfőbb döntéshozó és tanácsadó szervezetének eddigi eredményeit. Ezek közé sorolta például, hogy elkészült az ide­genforgalom 2000-ig szóló marketing stratégiája, hogy kül­földön folyamatosan bővülnek hazánk turisztikai képviseletei - kilenc már dolgozik, négy a közeli jövőben nyitja meg ka­puit -, hogy egyre több színvo­nalas kiadvány mutatja be Ma­gyarország értékeit. Székely György, az IKIM turizmus fő­osztályának vezetője arról is beszélt - beavatva a jelenlévő­ket „műhelytitkokba” -, hogy készen áll az idegenforgalmi szolgáltatást igénybevevők ál­tal régóta várt utazásszervezés­ről- és közvetítésről szóló jog­szabály-módosítás anyaga. — A tisztújításon kívül a napirendek között csak egy politikai vita szerepel - tudtuk meg. — Itt azokról a teendők­ről lesz szó, melyek a kor­mányzati ciklusból hátralévő két évből még az SZDSZ-re várnak. Tehát nem a koalíció fenntartása, vagy felmondása a kérdés: ha egyszer a két párt vállalta az együttműködést, akkor a konzekvenciákat az időszak végén kell levonni. — Milyen tisztségek eseté­ben lesz választás? — Elnököt választunk, s in­formációim szerint Pető Ivá­non kívül nincs más jelölt. Ez azt is jelenti, hogy a vezetésen belül nincs szándék arra, hogy változás történjen. — Mennyiben tartja de­mokratikusnak, hogy most csak egy jelölt van az elnöki tisztségre? — Teljes mértékben, hi­szen a demokrácia nem kettő vagy nyolc jelölt esetében va­lósul meg, hanem akkor, ha egyáltalán van lehetőség a legmegfelelőbb személy kivá­lasztására. Ez történik most. — Más esetben sem vár­ható változás? — Talán az ügyvivői testü­let esetében lesznek új nevek, de nagy fordulat nem várható. S ez nem is baj: az lenne a sze­rencsétlen dolog, ha az SZDSZ háromhavonként vál­toztatna politikáján vagy a ve­zetésén. -sze­Teljesen hiteltelenné válunk és - az újabb és újabb koalí­ciós vitákban felmorzsolódva - az MSZP-vel együtt súlyos választási vereséget szenve­dünk 1998-ban, ha nem talá­lunk azonnali megoldást pár­tunk válságának orvoslására - foglalta össze a Ferency Eu- ropressnek adott nyilatkozatá­ban a ma kezdődő országos tisztújító küldöttgyűlés tétjét Hack Péter, az SZDSZ ügyvi­vője. - Szerintem az is elkép­zelhető, hogy tavasszal kilé­pünk a koalícióból - mondja az ismert szabaddemokrata politikus.- Miért várnak tavaszig?- Mert most több kárt okozna, mint hasznot. A kér­désben ugyanis roppant meg­osztott az SZDSZ: úgy vélem, 15 százalék ragaszkodik a bennmaradáshoz, 15 százalék a kilépés híve, 70 százalék egyelőre ingadozik.- Ön hová sorolja magát?- A koalíción belül nem tör­ténhet igazi megújulás, ezért a kilépésre hajlanék, de nyitott vagyok a kivárásra. T. M. Pénteken hazatér az Egye­sült Államok egyik katonai kórházában ápolt Franjo Tudj- man horvát elnök - közölte az államfő orvosa a zágrábi televí­zióval. Amerikai vélemények szerint Franjo Tudjman gyo­morrákban betegedett meg, de horvát részről cáfolják ezt az értesülést. Félidejéhez érkezett a NATO kibővítésének folya­mata - jelentette ki Javier So­lana az Észak-atlanti Közgyű­lés őszi ülésszakán. A főtitkár Versailles-ban, a NATO-tagál- lamok parlamentjeinek együtt­működési fórumán fejtette ki véleményét. Megbénult szerda éjjel a brit főváros csaknem 400 kilométe­res földalatti vasútja, amikor helyi idő szerint háromnegyed tízkor leállt a rendszert ellátó fő elektromos erőmű. Utasok tíz­ezrei rekedtek a labirintusban. Tűz ütött ki csütörtök hajnal­ban a cseh parlament Prága központjában lévő épületében. A lángokat ugyan sikerült meg­fékezni, de néhány helyiség tel­jesen kiégett, .j, Szocialista képviselőktől származó értesülések szerint a leköszönt népjóléti miniszter, Szabó György utódjának lege­sélyesebb jelöltje Varga Péter Pál, a Honvédkórház idegsebé­sze, Kis József, az MSZP-frak- ció egészségügyi munkacso­portjának vezetője és Kökény Mihály népjóléti államtitkár. A magyar 8. osztályosok ma­tematikában a 14., természettu­dományban a 9. helyen szere­pelnek 41 ország tanulóinak összevetésében. A 7. osztályo­sok matematikában a 13. he­lyen, természettudományban pedig a 9. helyen állnak 39 or­szág rangsorában. A Nemzet­közi Pedagógiai Társaság fel­mérésének eredményeiről teg­nap Báthory Zoltán helyettes államtitkár számolt be. A honvédszakszervezet fel­mondta az érdekegyeztetést, és kilépett a Honvédségi Érdek­egyeztető Tanácsból, mert sze­rinte ott csak látszategyeztetés folyik. A HOSZ tegnapi elnök­ségi ülésén példaként említet­ték, hogy a csaknem 1 milliárd forintos bérmaradványt a mi­nisztérium dologi kiadásokra csoportosította át. A miniszté­rium szerint a szakszervezeti lépés nem oldja meg a problé­mákat. Medgyessy Péter pénzügymi­niszter fogadta a magyarországi történelmi egyházak vezetőit, akik a személyi jövedelemadó 1 százalékának szabad felhasz­nálásával kapcsolatos megoldá­sokról érdeklődtek. Szeretnék megelőzni a károkat, az életveszélyes baleseteket A biztonságos vezetés térképe Az MO-ás kisokos elsősorban vidéki autósoknak készült A hétköznapok rémtörténetei közé tartozik egy-egy autóút a Ti­sza vidékéről a fővároson át mondjuk egy dunántúli célállo­másra. A bizakodó halandó hosszas töprengés után megválasztja az indulás időpontját, s amikor Budapest határába ér, bosszan­kodva lép a fékre: már megint dugóba kerültem! S ha mégis úgy dönt, hogy megkerüli a várost, idegenkedve vág neki az MO-ás körgyűrűnek. A „halál útján” még a gyakorlott vezetők is izzadó tenyérrel szorítják a kormányt, mert a szűk és rosszul szervezett úton sok a szabálytalankodó. A fővároson áthajtani vagy akár csak megkerülni, a vidéki forga­lomhoz szokott „úrvezetők” számára valóban nem könnyű vállalkozás. A mindig túlzsúfolt forgalom bosszantó, idegesség­hez vezet, az idegesség figyel­metlenséghez, ez pedig jobb esetben koccanáshoz, hirtelen fé­kezéshez. Rosszabb esetben sú­lyos balesettel végződik mindez. Márpedig a fekete macskát nem jó ingerelni, mert még a végén tényleg ugatni kezd. Nem elriasztásként álljon itt egyetlen adat: 1995-ben ország­szerte összesen 19 817 személyi sérüléses közúti baleset történt, ebből csak a fővárosban 3949. Szerencse a szerencsétlenség­ben, hogy egyre több autóút, au­tópálya épül szerte az országban. Üröm az örömben, hogy a forga­lom elterelésére és meggyorsítá­sára szolgáló útvonalakat igen nehéz kiismerni. Hatvan kilomé­teres tempóban haladva azonban nem ildomos tűnődni. A 10 éves születésnapját idén ünneplő Hungária Biztosító Rt. 1 500 000 ügyféllel kötött gép­jármű-felelősségbiztosítást és több mint 200 ezerrel cascót. Az intézmény számon tartja partnerei elkötelezettségét, éve­ken át tartó hűségét. Az évfordu­lón a Hungária Biztosító minden partnerének ajándékkal kedves­kedik: egy hasznos térképpel, amely az MO-áson segít eliga­zodni az autósoknak. Ezt a térké­pet egyébként megkapják az or­szágba érkező külföldi kamiono- sok is, mert az eddigi legtöbb balesetet ők okozták a körgyű­rűn. Ez az apró kedvesség valóban hasznos útitárs lehet. A térkép jól látható méretben mutatja az MO-s autóút minden szakaszát, jó előre tanulmányozható. S a HB-nek éppen ez volt az egyik szándéka: módot adjon a vezetőknek felké­szülni a veszélyre, ezzel is csök­kenteni az úton leselkedő veszé­lyeket. A térképet elsősorban azoknak szánta a biztosító, akik kevéssé ismerik a főváros környékét és az autóutakat, de a biztosító ügyfe­lei közül mindenki kérheti ezt az ingyenes ajándékot a kirendelt­ségeken. A Hungária Biztosító Rt. 1986-ban alakult meg, s ezzel egy időben vállalta fel a teljes gépjármű-biztosítást. Később, amikor a versenytársak is megje­lentek a piacon, szélesítette ter­mékkínálatát, s ezzel mindmáig megőrizte a gépkocsi-biztosítá­sok piacán vezető helyét. Ezt a díjbevételek is tükrözik: Tíz évvel ezelőtt még csak 6,5 milliárd forint bevételt könyvel­hetett el a HB, tavaly ez a szám 41,3 milliárd forintra növekedett. A biztosító előrelátó gondos­kodása nem alaptalan. Míg 1986- ban 3,5 milliárd forintot fordított kárkifizetésre, az elmúlt eszten­dőben ez az összeg elérte a 27 milliárd forintot. A számok mö­gött nemcsak a pénz értékének változása, a partnerek számának növekedése húzódik meg, hanem az a szomorú tény is, hogy a bal­esetek száma is emelkedett. 1986-tól napjainkig a Hungá­ria 5 millió 496 ezer kárt rende­zett. Az 1995-ös évben egy mun­kanapra 2300 kárkifizetés jutott. A biztosítási szerződések száma megháromszorozódott az elmúlt 10 év alatt. Alapításakor a Hun­gária még csak 861 ezer biztosí­tást kezelt, tavaly már 2 millió 652 ezret. Tény, hogy a biztosítások át­lagdíja tíz évvel ezelőtt „csak” 2500 forint volt, most - jórészt az új autók beszerzési árát, az alkat­rész és a javítási költségeket ter­helő inflációnak, a piaci verseny­nek köszönhetően - bizony tete­mesen, több mint 15 500 forintra emelkedett. Nemcsak a díjak, az átlagosan kifizetett kárösszegek is hasonló ütemben nőttek. Egy évtizeddel ezelőtt 11 ezer forintról mára ez az összeg 51 ezer forintra emel­kedett. (X) Közvélemény-kutatás, szavazás telefonon Ha hívja, dönthet Mi lesz az idegenforgalommal? Turisztikai szakemberek Pécsett

Next

/
Thumbnails
Contents