Tolnai Népújság, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-02-03 / 256. szám
r Humor NOVEMBER 2. SZOMBAT Köszöntjük a névnapjukat ünneplő ACHILLES nevű olvasóinkat. Névnapok története: Achilles: Görög eredetű név, jelentése: a kígyó fia (?). Védőszent: Szent Achilleus római vértanú (+304). A katolikus liturgikus naptárban halottak napja. Az elhunytakról való megemlékezés szokása a X. században alakult ki. Hajdan. November másodikán 100 éve, 1896-ban reggelre „elvetemült gonosztevők” kirabolták a hőgyészi, éjszaka pedig a zombai templomot. 90 éve, 1906-ban mivel Szekszárdon 19 vörheny eset, köztük több halálos fordult elő, az összes óvodát és iskolát bezárták, de az izraelitákat kérdőre vonták korábbi ilyen intézkedésük miatt. 40 éve, 1956-ban közölte az Irodalmi Újság Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét. November harmadikán 160 éve, meghalt Dugnicsán János bátaszéki születésű plébános, aki több helyt szolgált megyénkben s a szekszárd-belvárosi templom avatásakor mondott beszéde nyomtatásban is megjelent. A napi igék: Katolikus: Jób. 19,23-27. Zsolt. 26. Jn. 6,37^10. Református: Zsid. 6,13-20.4Móz. 6. Evangélikus: Jn. 15,9-17. 2Kor. 8,6-15. Ortodox: 2Kor. 5,1-10. Lk. 7,2r10. A Nap kél 6.30 órakor, nyugszik 16.25 órakor. A Hold kél 22.19 órakor, nyugszik 12.13 órakor. Vízállások a Dunán november 1-én, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 154 cm, Paks 310 cm, Dombon 357 cm, Árvízkapu 734 cm. A Sió Palánknál 177 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 14-től 22 óráig a 65-ös főúton, Hőgyészen, és a 61-es főút dombóvári szakaszán. Felelős szerkesztő, vasárnap 14 órától: Gyuricza Mihály. Tel.: 416-211, fax: 415-508.Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, 455-239. Dombóvár: Nagy László, 464-635. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: ^ Rákosi Gusztáv, 75/319-884. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Tangó csúcs Montevideóban Uruguay fővárosában, Montevideóban november 4-17. között megrendezik a ül. tangóvilágcsúcsot: a tangó táncosok, zenészek és énekesek világtalálkozóját. Tizenhat országból több mint négyszázan jelezték részvételi szándékukat, s még finnül is éneklik majd az argentin tangót. Az első tangó világtalálkozót Buenos Airesben tartották 1992-ben, tavaly pedig a spanyolországi Granada adott otthont a szenvedélyes tánc még szenvedélyesebb előadóinak. Noha a tangó hazájának Argentína számít, ritmusa a Rio de la Platától olyan távol eső országokból is Montevideóba vonzza az előadókat, mint amilyen Ausztrália, Japán, Hollandia, Németország, Olaszország, Portugália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok. A granadai csúcson úgy döntöttek ugyan, hogy tangó-világ- találkozót legfeljebb két-három évente tartanak majd, Montevi- deóval mégis azért tettek kivételt, mert 1996-ban az ibériaiamerikai kultúra fővárosának szerepkörére vállalkozott, tehát eleve rangos rendezvény keretei közé illeszkedik majd a nemzetközi tangó-randevú. Dél-Amerikában novemberre esik a mi májusunk. Fantáziavilág címmel nyűt meg az idei tanév első kiállítása a szekszárdi Garay János Ének-Zenei Általános Iskola folyosógalériájában. A tárlaton az intézmény diákjainak rajzai tekinthetők meg. A kiállítást Farkas Pál szobrászművész nyitotta meg, aki két évtizede ebben az iskolában kezdte meg pedagógiai pályafutását. A művész elmondta, a garayban folyó vizuális nevelés mindig kiemelkedő szinten állt, s ehhez a lelkes pedagógusokon kívül ezt akceptáló vezetés is kell, no és természetesen a diákok, akik közül valószínűleg kevesen jutnak a művész pályára, de már az is nagy eredmény, ha egy gyerek önfeledten rajzolgatva szerez lelki „tartalékokat”. fotó: bakó jenő Láttam írta: Venter Marianna Cipődivatok Tfrónikák feljegyzései szerint az afrikai bennszülöttek torkuk A szakadtából kacagtak, amikor először láttak fehér embert mezítláb. Számukra, akik egész életükben meztelen lábbal jártak, rendkívül szórakoztató volt a kisebb-nagyobb mértékben deformált, lúdtalpas, görbe ujjú, tyúkszemekkel „tarkított” európai láb. Ahogy fejlődött a technika, úgy lett egyre változatosabb és - valljuk be - egyre kényelmetlenebb - a lábbeli. Elsősorban a női lábbeli, mert olyan divat még sohasem volt, ami hihetetlenül keskeny és hegyes orrú, több mint 10 centi magas és fél centi széles sarkon imbolygó lábbelibe kényszerítse a férfiakat. Ahogy egy hölgy megfogalmazta: az igazán csinos cipőket olyan nőknek tervezik, akiknek négy lábujjuk van. C ipődivatok jönnek és mennek, átlagosan 20 éves rotációban „köszön vissza” ugyanaz a fazon. Mint egyik ismerősöm mondja, szerencsére a nők egy bizonyos kor után már cseppet sem adnak arra, mi a divat, a fő szempont: kényelmes legyen. Szerencsére az is előfordul, hogy valami divatos és kényelmes is egyben, mint például most a bakancs. Gyanítom, jó darabig tartani is fogja magát, még akkor is, amikor a menő divattervezők már rég mást akarnak ránk beszélni. Állatok útján is terjed az AIDS? Ugandában bonyolítja a veszedelmes AIDS-járvány elleni harcot, hogy az ottani férfiak körében egyre jobban terjed az állatokkal folytatott szexuális érintkezés - közölte Juszuf Nszubuga, az Ugandái AIDS Bizottság koordinátora. A feketék lakta afrikai országban már félmillióan haltak meg AIDS-ben - idézte az Új- Kína hírügynökség a The Monitor című kampalai lapban megjelent cikket. Nem tudni, hogy az ugandai férfiak az AIDS-fertőzés elkerülése reményében keresik-e az állatszexet, s a járványügyi szakember nem közölt adatokat arról sem, hogy az állatokkal való fajtalankodás milyen arányban felelős a gyógyíthatatlan vírusos betegség terjedéséért. Intézkedés — Rendőr, jöjjön gyorsan, ez az ember ellopta az autómat! — Nyugodjon meg, mindjárt megmotozzuk! Becslés — Ön meg tudja állapítani a tyúk életkorát? — Persze, a fogakon. — Hiszen a tyúknak nincs foga! — De nekem van! Tét A profi bokszoló felesége mondja mérkőzés közben az egyik nézőnek: — Jaj, olyan izgatott vagyok. À férjem megígérte, hogy elmegyünk nyaralni, ha ezen a mérkőzésen élve marad! Árukapcsolás — Nem értem, Ön hangszerkereskedő, hogy lehet az, hogy Önnél fegyvereket is lehet vásárolni. — Nagyon egyszerű. Ma valaki "esz tőlem egy trombitát, holnap jön a szomszédja és vesz egy revolvert. Cipőboltban — Egészen lapos sarkú cipőt szeretnék. — Mihez akarja felvenni? — Egy alacsony fiatalemberhez. Beszámoló — Mi volt a legszebb élményed a síszezonban? — Amikor levették a lábamról a gipszet. Parkolás A feleség késő este érkezik haza a munkából. — Drágám, miért nem viszed be a kocsit a garázsba? - szól a férj. — Mert már túl sötét van ahhoz, hogy a sok apró darabot összeszedjem. Természetrajz — Látod, ez a dohányföld. Most virágzik. — Érdekes. És mikorra érnek be a cigaretták? Újra megépítik Nagy Péter cár hajóját, amelynek eredetijét 1703-ban bocsátották tengerre. A cár becsülte a kétkezi munkát: annak idején maga is kitanulta az ács mesterséget, s részt vett a hajó építésében. fotó: feb-reuters Brit tudósok bejelentése: élet a Marson Alig két hónappal a világ tudományos közvéleményét megrázó amerikai bejelentés után most brit tudósok is közölték, hogy élet nyomaira bukkantak a Marsról származó zárványokban, sőt, nem zárták ki azt sem, hogy egyszerűbb élő szerveződések ma is tengődhetnek az egyébként rendkívül zord éghajlatú bolygó felszínén, vagy az alatt. A Royal Society (a brit tudományos akadémia) londoni ülésén bejelentett kutatási eredmény azonnal felveti a „ki volt az első” kényes kérdését is, az Open University tudósai ugyanis egy hét évvel ezelőtt már elvégzett és közzé is tett kísérletet ismételtek meg korszerűbb eszközökkel. A csoport már 1989-ben ismertette gyanúját a Nature című tekintélyes brit tudományos magazinban, akkor azonban a bejelentést általános kétkedés és érdektelenség fogadta. Derült, napos idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A hajnali órákban képződött ködfoltok térségünkben gyorsan felszállnak, és a sok napsütés hatására megszűnik a pára is. A felhőzet alig- alig növekszik meg, eső nem várható. Napközben az északnyugati szél olykor megerősödik. Enyhe idő lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 15 Paks: Siófok: 14 Pécs: Szekszárd: 15 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) A vastag felhősávok hazánktól északabbra vonulnak, legfeljebb néha súrolják északi vidékeinket. Csapadék azonban alig valószínű. A hűvös, párás, ködfoltokkal tarkított kora reggelt barátságos, enyhe, többnyire napos idő követi. Nemcsak ma, hanem az egész hét végén nyugodt, csendes időnk lesz, sok napsütéssel. Erősödik a nappali felmelegedés, és napról-napra melegszik a levegő, az ilyenkor -november elején szokásosnál- jóval enyhébb időre számíthatunk. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A hajnali, kora reggeli órákban helyenként előforduló páralecsapódás miatt nyálkás, csúszós útviszonyok lehetnek. A nyugati, északnyugati szél gyakorta megélénkül, a nyílt útszakaszokon néhol megerősödik - ez tolóhatást fejthet ki. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 40-60 40-60 Velencei-tó: Fertő-tó: 35-50 45-60 Balaton: 10 Velencei-tó: 8 Kaposvár: 30-40 Paks: 30-50 Tisza-tó: 9 Fertő-tó: 8 Siófok: 40-60 Pécs: 30-40 Tisza: 8-9 Dúna: 8-9 Szekszárd: 30-50 Mohács: 35-50 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M KfL Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési d(j: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.