Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-02 / 230. szám

JUBILEUMI HORGÁSZVERSENY HÖGYÉSZEN (3. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. OKTÓBER 2. SZERDA ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM a Tolnai Népújságba. Hívja a 416-211 telefonszámot! A szekszárdi Dr. Kelemen József Idősek Otthona lakói a Speciális Általános Iskola diákja­inak műsorát hallgatták tegnap délután fotó: bakó jenó Idősek ünnepe Október 1-ét az ENSZ nyilvá­nította az idősek világnapjává azzal a szándékkal, hogy fel­hívja a figyelmet az idős embe­reinek sorsára, gondjaira. Szekszárdon, a Babits Mi­hály Művelődési Ház színház- termében tartották tegnap dél­után az Idősek világnapja tisz­teletére rendezett ünnepséget. Mint az ünnepség megnyitójá­ban elhangzott, nem csak a fen­tiek miatt jó ez az ünnep, ha­nem azért is,- mert alkalmat ad arra, hogy a városban élő idős emberek találkozzanak egy­mással, megosszák gondjaikat, örömeiket. (Folytatás a 3. oldalon.) Reza nénit, Paks legidősebb polgárát virággal köszöntötte a város polgármestere fotó: gottvald károly Pályázatok: a fele megfelelt Régi-új kezekben a páciensek Tulajdonosváltás történt október 1-jével Szekszárdon, a me­gyeszékhely és környékének fogászati alapellátását - amit ed­dig a megyei önkormányzat kórháza végzett -, a harmadik ne­gyedévtől a Fogászati Kft. látja el a városi önkormányzattal kötött szerződés alapján határozatlan időre. Maratoni hosszúságú ülést tar­tott hétfőn a Tolna Megyei Te­rületfejlesztési Tanács, miután a résztvevők - köztük Bach Jó­zsef, a megyei közgyűlés el­nöke - kora reggeltől késő dél­utánig üléseztek. A munka jel­lege azonban indokolta is ezt az időtávot, hiszen a résztvevők a decentralizált alapra beérkező pályázatokat tekintették át. Összesen 121 művet vizsgált meg tüzetesen a véletlenre semmit sem bízó tanács, jólle­het előzetesen egy szakértői stáb már véleményezte a pályá­zatokat. A legtöbben munk- helyteremtésre, ipari szerkezet­váltásra, illetve - az önkor­mányzatok esetében - az infra­struktúra, az út-, víz-, szenny­víz-, gázkérdés megoldására igényeltek összegeket a rendel­kezésre álló, összesen 249 mil­lió forintból. A tanács megálla­pítása értelmében a pályázatok fele megfelelt a kiírásnak, a másik fele viszont vagy tar­talmi, vagy formai okok miatt elutasításban részesült. A nyer­tesek egyébként finanszírozási szerződést kötnek az állam- kincstárral, s a teljesítés ará­nyában, szakaszonként juthat­nak hozzá a megítélt pénzösz- szeghez. -szá­Az alapellátás vállalkozásba adása különböző okok miatt korábban nem kis vihart kavart egészségügyi berkekben, ráa­dásul a megyei és a városi ön- kormányzat között is több vitás kérdés volt az ügy kapcsán, amiről lapunkban folyamatosan tájékoztattuk olvasóinkat. A dolgok végül tisztázódtak. Rendben ment-e a váltás, meg­történt-e a fogászati eszközök átadása, megoldódott-e a hét­végi fogászati ügyelet kérdése, erről érdeklődtünk az illetéke­sektől. Átadták az eszközöket — A fogászati eszközök és a helyiségek átadása a múlt hét végén, illetve a hét elején meg­történt -, mondta dr. Setényi Judit megyei sztomatológus fő- orvos. — Mi lett a közalkalmazotti státuszban lévő személyzettel, alkalmazta-e őket a kft? Ko­rábban éppen ez volt az egyik vitára okot adó kérdés. — Azokat az asszisztense­ket, akiket nem alkalmazott a kft. el tudtuk helyezni, ráadásul kedvezőbb kondíciókkal, mint gondolták, mindössze két fog- szakorvosnak nem találtunk megfelelő helyet, ők megkap­ták a törvény szerint járó vég- kielégítést. Remélem, hogy a továbbiakban sem lesz gond az alapellátással. Szabad státusz — Minden a tervezettnek megfelelően történt egy dolog kivételével, ez pedig az iskola­fogászat kérdése -, mondta dr. Sudár Géza városi tisztifőorvos. - Az eredeti elképzelések szerint csak a felnőtt fogszakorvosi alapellátás került volna vállalko­zásba, az iskolafogászatot vi­szont továbbra is közalkalma­zotti státuszban lévő fogszakor­vosok látták volna el. A közgyű­lés viszont másként döntött, mind két alapellátást vállalko­zásba adta. Jelenleg az iljúsági fogorvosi állás betöltetlen, de a státuszt a kft már meghirdette. A fogászati alapellátás kérdése kö­rül kialakult elhúzódó vita nem tett jót a kft-nek, de mára úgy tű­nik, rendeződtek a dolgok -, fe­jezte be dr. Sudár Géza. Hétvégi ügyelet újra — Hétfőn délután négy óra­kor aláírtuk a megyei egész­ségbiztosítási pénztárral a fi­nanszírozási szerződést mondta dr. Keller Péter, a Fo­gászati Kft. egyik vezetője. — A betegek számíthatnak-e változásokra ? — Minden marad a régiben, ugyanott, zömében ugyanazok a fogorvosok várják a betege­ket, a díjtételek is a régiek. A rendelési idő változatlan, mun­kanapokon 8-20 óráig tart. — Mi lesz a pár hónapja megszüntetett hétvégi ügyelet­tel, visszaállítják-e? — Ügyelet lesz, de még bi­zonytalan, hogy mikortól, mi­vel a TB finanszírozása nem egyértelmű. Ami bizonyos, mi azon leszünk, hogy minőségi­leg jobb ellátást biztosítsunk, ennek érdekében fejlesztjük a műszerezettséget, mindent megteszünk a betegek érdeké­ben. F. Kováts Éva Röviden Bátán. vasárnap, október 6- án délelőtt 10 órakor lesz a Szent Mihály templom újra- szentelése. A szentelést Mayer Mihály megyéspüs­pök cellebrálja. Hernádi Ferencné kézi­munkáiból - gobelinekből és kelinhímzésekből - nyí­lik kiállítás Pakson, a műve­lődési központ könyvtárá­nak galériáján ma 17 órakor. A tárlatot Blazsek Károlyné nyitja meg. A hőgyészi nyugdíjas klub vendégei lesznek a pincehe­lyiek október 3-án, csütör­tökön 15 órától. Baráti be­szélgetés során beszélik meg az elmúlt időszak ese­ményeit, élményeit. A tolnai nyugdíjas érdek- szövetség értesíti tagjait, hogy a kedvezményes árú burgonyát, vöröshagymát, fokhagymát, sárgarépát, petrezselymet, fűszerpapri­kát október 4-én, pénteken 8 órától vehetik át Bánhegyi Jánosnál, Tolnán, a Dózsa György utca 16. szám alatt. Az őshagyomány klubja Izgalmas szellemi kalandra in­vitálja a fogékony elméket a szekszárdi ZUG új, ma útjára induló kezdeményezése. Az őshagyomány klubja felolvasá­sok, egyéni megközelítések és közös viták alapján kívánja megismertetni az érdeklődők­kel a különböző szent könyve­ket és írásokat: a résztvevők be­tekintést nyerhetnek abba a ti­tokzatos(kodó) világba, melyet többek között a Biblia, Buddha, a Popol Vuh, a különböző maja, azték és inka szentiratok, továbbá a Védák, a Bhagavad Ghita, a Mhahabharata, Zarat­hustra, Tao te King, Si King, valamint az afrikai törzsi kultú­rák tanai és tanításai fémjelez­nek. A nyitó rendezvény ma 20 órától várja az érdeklődőket. Több igénylő, kevesebb lakás Hatalmas az űr az igények és a lehetőségek között - állapítja meg a bonyhádi polgármester lakásokról szóló előterjesztése. A helyi la­kásrendeletről csütörtöki ülésükön tárgyalnak a képviselők. A bonyhádi önkormányzat nem rendelkezik számottevő családi házas telekkel. Jelenleg a Veres Péter utcában alakítanak ki ti­zenöt új telket, s amennyiben robbanásszerűen megnőne az igény az építkezésre, úgy a Mártírok téri tartalék területet használnák fel. Erre azonban kevés a remény. 1995-ben 34 lakás építését fejezték be Bonyhádon, idén az első félév­ben csupán nyolcét. A város kü­lönböző pontjain lévő mintegy harminc telek egyharmadán kezdődött meg az építkezés. A saját lakás sok polgárnak csupán álom. Az önkormány­zati bérlakások száma 1993 óta rohamosan - 360-ról 212-re ­csökkent. A rendelet értelmé­ben a megüresedő lakások leg­alább 80 százalékát szociális alapon kell bérbe adni. Ezekben az esetekben a bérlő kiválasztá­sának joga a polgármestert illeti meg, aki azt ígéri, hogy e fel­adata teljesítése során a jövő­ben jobban fog támaszkodni az egészségügyi és szociális bi­zottság segítségére. Vannak, akiknek még a bér­lakás is csak illúzió. A hivatal hatósági osztályán kilencven szociális bérlakásra benyújtott igényt tartanak nyilván. Az el­múlt közel három évben 17 la­kást adtak bérbe, ezek közül 9 volt a szociális bérlakás. A ter­vek szerint az önkormányzat a jövőben 58 további bérlakás ér­tékesítését tervezi. A vágtató infláció és a mun­kanélküliség miatt nő azok száma, akik önerőből képtele­nek saját fedelet vonni a fejük fölé. Ebben a helyzetben nem csoda, ha egyre több az önké­nyes lakásfoglalások: 1994 óta tíz erőszakos beköltözés volt. A legtöbb esetben a bírságolás után kiköltözött a lakásfoglaló, de olyan eset is akadt, amikor az új bérlő tette ki a lakásból az jogtalanul beköltözőt. Az önkormányzat rendelete kimondja, hogy szociális hely­zet alapján legfeljebb öt esz­tendőre szóló bérleti szerződés köthető. Kérdés tehát, hogy mi történik a bérlővel öt év után. A polgármester szerint a rendelet e hiányosságát pótolni kell. Hangyái A MUNKANÉLKÜLISÉG ALAKULASA TOLNA MEGYEBEN MUNKAÜGYI KÖRZETENKÉNT munkanélk. száma (fő) 3600 3200 - - : 2800 pff 2400 2000 ----­3 484 2952-1600 1547 17,1 1200 800 2313 2104 13,6 12,5 munkanélk. ráta (%) 1489 M Tolna Tamási Bátaszék Dombóvár Szekszárd Paks Bonyhád 20 16 12 8 MUNKANÉU&HC SZÁMA MUNKANÉtKlJKSSÉG! RÁTA A Tolna Megyei Munkaügyi Központtól kapott információk alapján készítettük a fenti ábrát, amely az augusztusi állapotot tükrözi. További információkat az 5. oldalon találnak erről.

Next

/
Thumbnails
Contents