Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-02 / 230. szám
2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1996. október 2., szerda Horn mond ünnepi beszédet Aláírják a félmilliárd márkás hitelt Az Európai Unió is erőfeszítéseket tesz a közel-keleti béke előmozdítására Washingtonban mégis volt csúcs Lapzártánk után, helyi idő szerint kedd délután kezdődött a Washingtonba összehívott közel-keleti csúcsértekezlet, amelyen Bili Clinton amerikai elnök, Husszein jordániai király, Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő és Jasszer Arafat palesztin elnök vett részt. A „munkaülés” előtt Clinton elnök külön-külön konzultált a meghívottakkal. Horn Gyula miniszterelnök szerdán kezdődő kétnapos németországi látogatásán a két ország közötti együttműködésben meghatározó szerepet játszó déli tartományok vezetőivel tárgyal és beszédet mond a német egység napja alkalmából tartandó szövetségi ünnepségen. A magyar kormányfő hivatalos programját szerda délben Stuttgartban kezdi, ahol Erwin Teufel, Baden-Württemberg tartomány miniszterelnökével ül tárgyalóasztalhoz., Ezután a magyarországi befektetésekkel rendelkező, illetve a lehetőségek iránt érdeklődő cégek vezetőivel tanácskozik. A két miniszterelnök jelenlétében kerül sor a tartományi Négy évtizede sok forradalmár talált menedéket abban a Bródy Sándor utcai épületben, ahol ma az Olasz Kulturális Intézet működik. Itt kezdődött tegnap az „Olaszország és az ’56-os magyar forradalom” című kétnapos kerékasztal-tanácskozás. Pietro Ercole Ago, Olaszország magyarországi nagykövete bevezetőjében elmondta: azzal a szándékkal szervezték a tanácskozást, hogy a korszak kutatói mellett a negyven évvel ezelőtti események résztvevőit, szemtanúit is megszólaltassák. Vásárhelyi Miklós történész, a Soros Alapítvány magyarországi kuratóriumának elnöke előadásában kifejtette: 1956- ban a felkelés részvevői azért mentek az utcára, hogy kiköveA készülő új egészségügyi törvény nagy figyelmet szentel az iskola-egészségügynek. Szükség is van erre, mert a gyermekkorban beidegződött helyes életvitellel számos felnőttkori betegség előzhető meg, s ennek komoly nemzet- gazdasági vonzata is van. Kaposvári Júlia, a Fodor József Iskola-egészségügyi Társaság főtitkárának meggyőződése, hogy hatékonyabb megelőzés révén nagymértékben csök- ken(het)ne például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetési gondja. 1975-ben alkották meg a ma is hatályos rendeletet, amely kormány garanciájával nyújtandó 250 millió márkás hitel- szerződés aláírására. Még szerda délután ugyanilyen programot bonyolít le Horn Gyula és a kíséretében lévő Suchman Tamás ipari miniszter, Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és Fazakas Szabolcs nagykövet Münchenben. Itt Edmund Stoiber bajor tartományi kormányfő látja vendégül a magyar küldöttséget. Miniszterelnökünk lesz a díszvendég csütörtökön Münchenben, a német egység napján tartandó szövetségi ünnepségen, amelyen Roman Herzog államfővel az élen rész vesznek az ország vezetői is. A bajor kormány Horn Gyulát kérte föl az ünnepi beszéd megtartására. teljék jogaikat az új elnyomóktól, a kommunista apparátustól. Olyan nemzeti megmozdulás zajlott le hazánkban, amely az idegen hatalom érdekeit képviselő vezetés ellen irányult. Az utcára vonuló tömegek a szovjet csapatok kivonását követelték, és hangot adtak azoknak a nézeteiknek, amelyeket addig legfeljebb szűk családi körben mertek kimondani. A fegyveres felkelők már néhány nap alatt ráébredtek, hogy csak akkor őrizhetik meg az első vívmányokat, ha kompromisz- szumot kötnek a Nagy Imre vezette kormánnyal. A történtek ráébresztették a világot, hogy a szocialista rendszert sem a merev lenini-sztálini dogmatiz- mus, sem a reformok nem teszik örök életűvé - hangsúlyozta Vásárhelyi Miklós. szerint az iskola-egészségügyi teendők megszervezése az általános és középiskolákat fenntartók számára kötelező. Ennek megfelelően jelenleg az ország mintegy tízezer általános és középfokú oktatási intézményében több mint másfél millió gyermeket lát el több száz főállású és több ezer mellékfoglalkozású háziorvos, házi gyermekorvos, valamint védőnő. Hatáskörükbe tartozik a többi között a védőoltások beadása, a szűrővizsgálatok megszervezése és elvégzése. Feladatuk az intézmények - a tantermek, az étkezők - tisztaságának ellenőrzése, a fertőző betegek távol tartása. (cs. b. j.) Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kedden kijelentette: azért maradt távol a találkozótól, hogy ezzel is nyomatékot adjon a palesztinokkal szemben folytatott izraeli politika iránti elégedetlenségének. Clinton amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő négyszemközti eszmecseréjével kedden kora délután megkezdődött az izraeli-palesztin ellentétek elsimítására összehívott washingtoni A kormányfő nem kívánt részletekbe bocsátkozni a Kormányzati Ellenőrzési Iroda vizsgálatának csütörtöki befejezése előtt. Mint mondta, a privatizációt is felügyelő Suchman Tamás leváltására csak akkor gondolna, ha a mindeddig keményen dolgozó, korrekt politikusról kiderülne, hogy visszaélés részese volt. Lapunk kérdésére, hogy mit tesz a kormány a hasonló botrányok megelőzése, illetve a privatizáció átláthatósága ércsúcstalálkozó. A megbeszélések után az amerikai elnök kijelentette: elege van a hajthatatlan izraeli álláspontból. Megjegyzését Izraelben máris felháborodás fogadta. Az amerikai elnök először külön-külön konzultált a résztvevőkkel. Husszein jordániai királlyal már az éjszaka folyamán találkozott, nem sokkal az uralkodó megérkezése után. Jasszer Arafatot az izraeli kormányfővel lezajlott dekében a miniszterelnök kifejtette: a kabinet már akkor falba ütközött, amikor az előző kormányzati időszak privatizációs ügyleteinek felgöngyölítésekor kulcsfontosságú dokumentumok eltűnését tapasztalta. Ennek ellenére a szocialisták kitartanak a korrupció visszaszorítására tett választási ígéretük mellett. A kabinet továbbra is támogatja a nehéz helyzetbe jutott önkormányzatokat - derült ki a sajtókonferencián -, jóllehet az ASZ vizsgálata szerint megbeszélést követően fogadta. A megbeszélések a Fehér Házban zajlottak. Az Európai Unió külügyminiszterei kedden felszólították az izraeli kormányt és a palesztin vezetést, hogy működjenek együtt a válságok elkerülése érdekében. A tizenöt miniszter luxemburgi tanácskozásán leszögezte azt is: kész aktív részt vállalni a közel-keleti béketárgyalások folytatására tett erőfeszítésekben. Ezt szolgálja az olasz, az ír és a holland külügyminiszterből álló EU-trojka tervezett közel-keleti látogatása, amelynek során a békefolyamatban érdekelt valamennyi felet felkeresik. meggondolatlan befektetéseikkel több település önmagát sodorta csődközeibe. Az esetleges 2,5 százalékos nyugdíjemelést Horn a költségvetés lehetőségeitől tette függővé, de leszögezte: a jövő évi áremelkedéseket mind a bérekben, mind a nyugdíjakban ellensúlyozzák majd. A beharangozottnál várhatóan kisebb mérvű energiaár-emelés külön kompenzálásáról egyelőre nincs szó. Alaptalannak nevezte a kabinet gazdaságpolitikájának felpuhulásáról szóló híreket. A választások közeledtével sem lehet „húzd meg, ereszd meg” taktikát folytatni, a társadalom nem kísérleti nyúl - mondta a kormányfő. (takács) Borisz Jelcin orosz elnök kedden javasolta, hogy a Független Államok Közösségének (FÁK) vezetői vitassák meg az Afganisztánban kialakult helyzetet. Az Együttélés szlovákiai ellenzéki magyar mozgalom az alkotmánybíróságnál keres jogorvoslatot, mert a szlovák alkotmánnyal ellentétesnek tekinti az új parlamenti házszabályt. A szlovák parlament képviselői a törvényhozásban keddtől már kizárólag szlovákul szólalhatnak fel. Ion Diesen román államfő keddi marosvásárhelyi látogatása alkalmából kijelentette: sajnálja, hogy 1990 márciusában nem utazott Marosvásárhelyre. Személyes jelenléte - mondta - talán megelőzhette volna a románok és magyarok közötti véres összecsapásokat. A boszniai unió elnökségének három tagja, Alija Izetbe- govics elnök, valamint a két elnökségi tag, Zubak és Krajisnik kötelezettséget vállalt a boszniai alkotmány megvédelmezé- sére - áll az elnökség első üléséről kiadott közleményben. Súlyos gázrobbanás történt vasárnap a tordai laktanyában. A detonáció abban az épületben történt, amelyben a hétfőtől kéthetes romániai kiképzésen részt vevő magyar harckocsizó század legénységének egy részét helyezték volna el. * Tiltakozó biztosítók. Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Biztosítók Szövetsége a tűzoltóságról szóló új törvény egyik rendelkezésének megsemmisítését kérve. Ez tűzvédelmi hozzájárulás beszedését írja elő 1996. január 1-jétől a vagyonbiztosítással rendelkező ügyfelektől. A biztosítási díj 1 százalékát kitevő, közvetett adó összege elérheti országosan az egymilliárd forintot. Halmozott hátrány. Súlyos hiba, hogy a mozgáskorlátozott gyermekek után nem jár közlekedési támogatás, benzinjegy - hangzott el egyebek között a Mozgássérült Egyesületek Országos Szövetségének konferenciáján. Sokan ugyanis emiatt nem jutnak el a rendelőkbe, az előírt foglalkozásokra. Sokallják a hatáskört. Az MDF képviselőcsoportja szerint alkotmányossági szempontból is kifogásolható a minisztériumok felsorolásának tervezett megváltoztatása. Ezért nem ért egyet azzal, hogy olyan miniszter lássa el a privatizáció és az ÁPV Rt. felügyeletét, akinek ezen kívül is sok egyéb feladatot ad az ipari és kereskedelmi tárca. Olaszország és az ’56-os magyar forradalom Tanulság a világ számára A készülő egészségügyi törvény is elismeri Orvos tízezer iskolában Nincs szó a kabinet gazdaságpolitikájának felpuhulásáról Eltűntek a régi privatizációs papírok Magánemberként felháborítónak nevezte a botránnyá dagadt Tocsik-ügyet Horn Gyula miniszterelnök, aki tegnap megtartott szokásos, havi sajtókonferenciáján az ÁPV Rt. által egy magánszemélynek kifizetett több száz milliós sikerdíjjal kapcsolatban kapta a legtöbb kérdést. Kitelt a társadalombiztosítás ideje? Sürgősséggel tárgyalja a Ház a magyar-román alapszerződést Jó szót nemigen kapott tegnap a társadalombiztosítás rendszere, annak állandó működési zavara. Délután pedig kisebb vihart kavart, hogy a Kossuth téri tüntetés készültségét adó rendőrökkel, azaz fegyveresekkel találkoztak a honatyák az a parlament épületében. Ezt az ellenzéki törvényhozók élesen kifogásolták, s a Házbizottságnak rendkívüli ülésen kellett foglalkoznia az üggyel. A képviselők szóvá tették, hogy megalázóan kevés a nyugdíj, emelése pedig nem tart lépést az inflációval, valamint igen drága a gyógyszer, alacsony az egészségügyi ellátás színvonala, s egész körzetek maradhatnak ellátatlanul a kórházbezárások miatt. A nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási alapok 1995. évi zárszámadásának tárgyalása, során kitűnt, hogy az éves hiány ilyen alacsony szintű szolgáltatások mellett is meghaladta a 40 milliárd forintot. Akar László pénzügyi államtitkár elgondolkodtatónak tartotta, hogy 3,4 millió alkalmazott fizeti be a tb-járulé- kok 90 százalékát, míg 750 ezer vállalkozó mindössze tíz százalékát. A felszólalók olyan törvények mielőbbi előkészítését javasolták, amelyek végre egyértelműen rögzítik a tb működésének, gazdálkodásának előírásait. Képviselői kérdésekre válaszolva Horn Gyula miniszter- elnök a magas kenyérárakról szólva közölte: soha nem állította, hogy nem engedi száz forint fölé emelkedni a kenyér árát, hiszen a liszt is, a kenyér is szabadáras. A kormány dolga olyan helyzet teremtése, amelyben a lakosság meg tudja vásárolni a kenyeret. Áz Országgyűlés 194 igen, 75 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett sürgősséggel vette napirendjére a magyar-román alapszerződés megerősítését. S. Á. Tüntetők. A Március 15-e téren kezdődött és a Kossuth téren folytatódott az a tüntetés, amelyet eredetileg a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége hirdetett meg, elutasítva a tandíjfizetést. Később ellenzéki pártok is csatlakoztak hozzájuk, s egy idő után a tandíjról már alig esett szó. fotó: feb/diósi imre Netanjahu és Clinton a Fehér Házban