Tolnai Népújság, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-22 / 247. szám

TISZTUL A MÁRTÍR MINISZTERELNÖK PORTRÉJA (6. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. OKTÓBER 22. KEDD ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM SZÁMÍTASTECHMIKA 9*11 oldalon Teller Ede ismét Pakson A nyolcvannyolcadik életévét taposó világhírű atomtudós Horn Gyula miniszterelnök meghívására érkezett szülőha­zájába az USA-ból, és természetesen programjába iktatta az egyetlen magyarországi atomerőmű megtekintését, ahol immár harmadízben járt tegnap. A paksi nukleáris erőmű vezetőivel beszélgetett időszerű kérdésekről, majd a sajtó kérdéseire válaszolt Teller Ede. „Életem során dolgoztam - nem sokat. Ennek nagyobb része élvezetben telt, élveztem a természet megismerését” - mondta egy kérdésre vála­szolva. FOTÓ:GOTTVALD KÁROLY Kinevezték az orvosi tanácsadót Orvos és szakközgazdász Dr. Dobrovits Máriát nevezte ki a szekszárdi önkormányzat jegyzője, dr. Palkó László, a hivatal szociális és családvé­delmi irodájában megüresedett orvosi tanácsadói posztra. Az állás, mint azt lapunkban meg­írtuk, dr. Csordás Jenő távo­zása után megüresedett. A posztra két orvos jelentkezett, a jelölteket a szociális bizottság meghallgatta, végül a választás a pincehelyi kórház volt igaz­gatójára esett. A megállapodás szerint Dr. Dobrovits Mária november 1-től főállásban, közhivatalnokként fog az ön- kormányzatnál dolgozni. Fel­adata lesz az önkormányzati egészségügyi intézmények - bölcsőde, idősek otthona, házi­orvosi, fogorvosi szolgálat - szakmai felügyelete, ezen kívül az egészségügyi közigazgatás területén a segélyezési csoport vezetése. -f. kováts ­Röviden Szekszárdon a Gyermekek Háza október 23-án kirándulást szervez a Kálváriára általános iskolások részére. Találkozó 11 órakor a Gyermekek Háza előtt. Rossz idő esetén játék az épü­letben. Az őcsényi képviselőtestület október 24-én, csütörtökön 17 órai kezdettel tartja soron kö­vetkező ülését. Szülők és óvónők rendeznek jótékonycélű bált Sióagárdon. Az „Összefogás az óvodáért” jegyében zajló bált szombaton, 26-án, 19 órakor tartják a kul- turházban. A bál teljes bevéte­lét az óvoda munkájának meg- segítsésére fordítják. Óceánok, tengerek titkainak kiállítása nyűt tegnap Bony- hádon, a városi művelődési központban. A preparátumok magángyűjteménye november 2-ig látogatható. Cziránszky Mária szobrász- művész kiállítása ma délután fél ötkor nyűik meg Pakson a Városi Múzeumban. Az MSZP Szekszárd Városi Szervezete legutóbbi ülésén az elmúlt két esztendő munkájnak értékelése után megválasztotta a szervezet tisztségviselőit. A pártszervezet vezetésére 5 fős elnökséget választott, melynek elnöke Reinhardt Ádám, tagjai Bencze Istvánné, Gellér Sán­dor, Piri Lajosné illetve Takács László lettek. Ülésezik a megye. A Tolna Megyei Önkormányzat ma 16 órai kezdettel rendkívüli ülést tart Szekszárdon, a Vármegye- háza nagytermében. A képvise­lők hét napirendi pontot tár­gyalnak meg: egyebek mellett javaslat hangzik el a volt gon­dozási központ, a hőgyészi kas­tély, valamint a TOLNAMED Rt. megyei tulajdonban lévő részvényeinek értékesítésére. Máté Gyula bonyhádi alkotó a 36. Salon Méditerranéen des Arts Plastiques kiállításon - Franciaországban - egy grafi­kájával szerepelt és tisztelet ok­levelet kapott. Október 23, nemzeti ünnepünk Holnap ünnepelünk, a 40 évvel ezelőtti eseményekre, az 1956-os forradalomra emlékezünk. Megyeszerte tartanak koszorúzásokat, ünnepi megemlékezéseket minden településen. Ezek programját és más, 56-tal kapcsolatos írásokat olvashatnak lapunk 5. és 6. oldalán, fotó: gk A forradalom formált bennünket Interjú Göncz Árpád köztársasági elnökkel Az államfő, akit a forradalomban vállalt szerepéért 1957-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek, s 1963-ban am­nesztiával szabadult, egykori személyes élményei mellett mindenekelőtt 1956 máig érvényes törekvéseiről, tanulságai­ról szólt a lapunknak adott interjújában. Bevezetőben rámutatott, hogy az 1956-ban elemi erővel megnyilvánult nemzeti egység valójában már jóval előbb megteremtődött! Mégpedig az 1948-tól 1956-ig tartó idő­szakban, a totális diktatúra, a totális terror és félelem miatt. — A sztálinizmusnak - az én megítélésem szerint - a szocializmushoz az ég világon semmi köze nincs, a sztáli­nizmus a szocializmus meg­csúfolása volt. Ez a rendszer megfosztotta az országot a szabadságtól. (Folytatás az 5. oldalon.) Múlt és jövő a Sárszeg Áfésznél Ötven éve, 1946. október 21-én alakult meg a Sárszeg Áfész. A szövetkezet igazgatósága tegnap este ünnepi megemléke­zést tartott Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Ház­ban. Az ünnepségen a Sárszeg Áfész Igazgatósága az 50. év­forduló alkalmából „Szövetkezeti Munkáért Tolna Megye” kitüntetést adományozott tizenkét volt és jelenlegi dolgozó­jának, „Szövetkezeti Érdemérem” kitüntetést Hosnyánszky Lajosné szedresi boltvezető kapott. Az ötvenedik évforduló al- az igazgatóság elnökével, Bé­kaimából készítettünk interjút rés Vilmossal. — Bár Ön „mindössze" ti­zenhárom éve áll a Sárszeg élén, visszatekintve miként ér­tékelné az elmúlt időszakot? — A Sárszeg Áfész és jog­elődei idén ünnepük a fennál­lásuk 50. évfordulóját, a Szek­szárdi Földműves-szövetkezet ugyanis 1946. október 21-én alakult meg. (Folytatás a 3. oldalon.) Önkormányzati szakmai nap Zöld út a beruházásoknak Önkormányzati szakmai napot rendezett tegnap az OTP Bank Rt. Tolna Megyei Igazgatósága Szekszárdon. A rendezvényen megjelent több mint 150 önkormányzati meghívottat, polgármestere­ket, jegyzőket, Szíjártó László, az ÖTP Bank Tolna megyei igazgatója köszöntötte mond­ván, kiemelt ügyfeleknek te­kintik az önkormányzatokat, ezért a hagyományos számla- vezetés mellett egyéb terüle­teken is bővítik a bank szol­gáltatásait. Az első előadó, Kusztosné Nyitrai Edit, a Belügyminisz­térium Önkormányzati Gazda­sági főosztályvezetője az ön- kormányzatokat érintő 1997. évi címzett és cél támogatá­sokról szólt. Több mint 10 milliárddal nő a támogatás mértéke, a tárca csökkenteni tervezi jövőre a saját erőt, nö­velni a központi támogatási részt, hangzott el. Előnyt él­veznek 97-ben a társadalom- politikai célok, a környezetvé­delmi beruházások, de az ön- kormányzatoknak gondolni kell a saját erő meglétére és a működtetési terhekre. Kámánné Csán Zsuzsanna a PM Önkormányzati és Terü­leti Főosztályának főtanácsosa a jövő évi gazdálkodására ható tényezőket ismertette kie­melve a körjegyzőségeknek nyújtható támogatást. Po- tóczky Jánosné az OTP Bank Önkormányzati Ügyfélkap­csolati Főosztály vezetője hármas témakört - számlave­zetés, betétek-hitelek - téma­körét érintett, ismertetve az újabb konstrukciókat, a köz­vetlenebb kapcsolatot bizto­sító UNISYS gépesítési rend­szert. Ezt követően az önkor­mányzati vagyonbiztosítási lehetőségekről Török Péter, a Garancia Biztosító Rt. megyei igazgatója, a nyugdíjpénztár­hoz való csatlakozás lehetősé­géről Róth Lajos, az OTP Konfidencia Kft. igazgatója, a bankkártyákról pedig Vitéz Attila, a szekszárdi OTP mun­katársa adott felvilágosítást a szakmai találkozón résztvevő­inek. - fké ­Kegyeleti futás Szekszárdon. Október 23-ra emlékezve, immár három éve kerül megrendezésre az az országos kegyeli futás, melynek szekszárdi helyszínén több mint száz általános- és középiskolás diák tette meg a Béla tér és a sportcsarnok közötti távot fotó: g. k.

Next

/
Thumbnails
Contents