Tolnai Népújság, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-19 / 219. szám
1996. szeptember 19., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Pályázat középfokú tanintézeteknek Készítsünk együtt újságot! Hogy készül egy napilap? Mármint a Tolnai Népújság? Mi történik addig, míg eljut az olvasókhoz? Mi is van a kulisszák mögött? Megtudhatjátok, ha beneveztek pályázatunkra. Sőt, a legjobbakat még a pártatlan (értsd: iskoláktól független) zsűri ítélkezése alapján díjazzuk is. Készítsünk együtt újságot! Mi a feladat?- Egy olyan újságoldal megírása, fotóinak elkészítése, szerkesztése, látványának megtervezése, szerkesztőségi rendszerünkön nyomdakész előállítása, amelyről úgy gondoljátok, hogy korosztályotok szívesen elolvasna.- Ez azonban még nem elegendő, mert ha itt befejeznénk, az asztalfióknak dolgoznátok. Az pedig nem éppen lelkesítő. Természetesen az általatok készített és előállított oldal megjelenik a Tolnai Népújságban. Ehhez azonban a csapatba szükségeltetnek reklámozáshoz, reklámszervezéshez, árusításhoz kedvet és tehetséget érző fiúk, lányok is. Az ő leleményességük teremtheti elő ugyanis az oldal anyagi fedezetét, és „mellesleg” azt, hogy megvásárolják, vagyis olvassák írásaitokat azok, akiknek szántátok. így derül ki, terméketekre találtatok e vevőt? Ha kedvet éreztek erre a játékra, amely mellesleg elég sokoldalú ismeretszerzésre is lehetőséget ad, iskolánként nevezzetek egy-egy öt fős csapattal. Nevezési határidő: szeptember 30. Az iskolátokhoz eljuttatott nevezési lapot töltsétek ki, és küldjétek , el a következő címre: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A további részleteket a csapatok vezetőivel természetesen megbeszéljük! Ezen a találkozón szólunk majd arról a tervezett vetélkedőről is, amelyet a Tolnai Népújság, valamint a szekszárdi I. Béla Gimnázium és Műszaki Középiskola az iskolai újságszerkesztő-terjesztő csapatok és a hivatásos újságírók számára szeretne megrendezni december első hetében. Jó hír a várakozóknak Bölcsődéből ápoló otthon Szekszárd város önkormányzatának szociális és egészségügyi bizottsága egyhangúlag úgy döntött, hogy a Kadarka utcai volt bölcsőde épületét Idősek Otthonaként hasznosítja a továbbiakban. Mint arról már hírt adtunk, a 68 férőhelyes dr. Kelemen József Idősek Otthonába jelenleg 65-en várják felvételüket. A Kadarka utcai épület idősek otthonává történő átalakítása 26 olyan idős ember ápolását teszi majd lehetővé, akik nehezen mozognak, jobbára ágyhoz kötöttek. Az autótolvaj, a diszkó és a kenyér Ajtó, ablak nyitva volt Amikor a hőgyészi őrs rendőrei megtalálták, még nem gondolták, hogy egy - a nagyvejkei temetőnél talált - Trabant milyen ügyre derít fényt. A kocsit G. B. vitte el Tévéiről egy Petőfi utcai családi ház udvaráról. A katonaidejét nemrég letöltött fiatalember előzőleg a diszkóban italozott, hajnalban pedig a pékségbe ment volna kenyérért. A péket nem találván megragadta az alkalmat - és két kenyeret - az az ingyen falatozásra. Angolosan távozott, s hogy gyorsabban haladjon, elkötötte az egyik udvaron álló Trabantot, amely az utcáról jól látható volt. Beszállt a járgányba, melynek ajtaja nyitva(!) volt, az indítókulcs pedig a helyén(!), tehát nem okozott (volna) gondot a gép meglovasítása. Tapasztalatlansága, és feltehetően az elfogyasztott alkohol azonban megakadályozta abban, hogy az áldozatul kiszemelt jószágot kordában tartsa. A závodi utcában például kicsúszott az útról, végül pedig a nagyvejkei temetőnél landolt. A rendőröknek elmondta, hogy a kocsit azért vitte el, hogy azt szétszerelje és az alkatrészeket hasznosítsa.-hájRóma csodálatos, Nápoly viszont málladozik Előadás az Örök Városban Dr. Horváth Béla, a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola főigazgatója már évek óta foglalkozik József Attila munkásságával, így nem véletlen, hogy nemrég előadást tarthatott a költőről Rómában, a IV. Hungarológiai Kongresszuson. — A több mint ötszáz résztvevő a világ különböző tájairól- összesen harminchat országból - érkezett, egyaránt volt meghívott Londonból, Los Angelesből vagy éppen Tokióból- kezdte élménybeszámolóját dr. Horváth Béla. — A vendégek - irodalomtörténészek, nyelvészek, néprajzosok, régészek, egyetemi, főiskolai tanárok - Rómában, a La Sapienza nevű egyetemen adtak egymásnak találkozót, s tartották meg előadásaikat Göncz Árpád magyar és Scalfaro olasz köztársasági elnökök megnyitója után. — Mi volt a címe az ön előadásának — Istenképzetek József Attila költészetében. A hangsúlyt az apokrif istenképzetekre helyeztem, miután a kutatók ezzel mindeddig nem igazán foglalkoztak. Úgy vettem észre, hogy jó visszhangot váltott ki előadásom a hallgatóság körében. — Milyen szabadprogram várta a résztvevőket az Örök Városban? — Fogadott bennünket II. János Pál pápa, aki úgy másfél méter távolságra haladt el mellettem. A Szentatya mély benyomást tett a megjelentekre, ugyanis nem egy protokolláris üdvözlést tolmácsolt, hanem egy hosszú és érdemi szövegrészt olvasott fel nekünk. — Úgy tudom, sikerült Rómán kívül egy másik olasz nagyvárosba is eljutnia. — Igen, egy nap erejéig Nápolyba. Ám ezt a várost nem lehet összehasonlítani Rómával. Míg az Örök Városban a gondosan megőrzött antik és középkori épületek, műemlékek évezredek üzenetét közvetítették, sugározták felénk, addig Nápolyban nyomasztó látvány fogadott. Mindenütt szegénység, lepusztult, málladozó vakolatú épületek: rá kellett döbbennünk, hogy ez már az olasz dél, egy más világ, -száA főnővérek napja Gyönkön A főnővérek napját rendezték meg tegnap a gyönki szociális otthon módszertani hetének keretében. Ez alakalommal dr. Vértes László osztályvezető főorvos, a Magyar Gerontológiai Társaság főtitkára tartott előadást az idősellátás időszerű kérdéseiről. Lapunkat ismét Pintér Györgyi, módszertani csoportvezető tájékoztatta az előadásról. Az öregek ellátásának időszerű kérdései kapcsán részletesen ismertette az előadó az általa vezetett geriátriai osztály szakmai jellemzőit. Felvázolta a hallgatóságnak a születéskor várható élettartam alakulását történelmi koronként. A gerontológia három ágát, a kísérleti orvostudományt, a geriátriát és a szociális gerontológiát néhány konkrét történeten keresztül mutatta be. A geriátrián belül szólt a megelőzés, szűrés, terápia és rehabilitáció fejlődéséről. Hazai és külföldi példákon mutatta be a hazai idősgondozás állapotát, és beszélt a szociális ellátórendszer történeti alakulásáról. Az egészségnevelési kérdésekről is szót ejtett az előadó, ugyanis ennek színvonala is befolyásolja az időskori egészségi állapotot. Szólt többek között arról is, hogy a gondozásban résztvevő ápolók lelkiereje hozzájárul sok osztály fennmaradásához és a gondozottak életkedvének javításához. A látogatók minden nap megtekinthették az 1996. július 1. óta működő emelt szintű gondozási részleget, amely huszonnyolc embernek ad otthont a gyönki intézetben. A módszertani hét utolsó napja a lakóké. Tolna megye ápolást, gondozást nyújtó, és rehabilitációs intézményeinek lakói adnak egymásnak találkozót és kulturális műsort. A hetet délután a gondozottak bálja zárja. Az oktatás helyzete Tolnán Pedagógus-elbocsájtás nélkül Az oktatási törvény módosítása és a tolnai képviselőtestület által engedélyezett tanulócsoportok száma alapján végzett számításhoz képest valamennyi tolnai általános iskolában van betöltetlen pedagógus álláshely. A törvény módosítása miatt nem kerül sor pedagógus-elbocsájtásra Tolnán. A képviselőtestület nyáron, még a közoktatási törvény módosítása előtt döntött arról, hogy létszámleépítést kell végrehajtani az iskoláknál. Ez - az állam által anyagilag támogatott - korengedményes nyugdíjazással megvalósítható volt. (Mint ismeretes, az I-es iskolából 3, a II-esből 5, Mözsről 3 pedagógus távozott ezen a módon.) Az oktatási törvény módosítása után kiderült, hogy a tolnai iskolák az engedélyezhető létszámhoz képest kevesebb álláshelyet töltenek be a tanév indításakor. (Az I-es iskolában 3, a II-esben 2, Mözsön 3 betöltetlen álláshely van.) Ez a helyzet azt valószínűsíti, hogy a városban a közeljövőben nem kerül sor pedagógus elbocsáj- tásra. A képviselőtestület a nyáron döntött arról is, hogy a város iskoláiban idén szeptembertől kell bevezetni a pedagógusok kötelező óraszám emelését. A törvény előírja, hogy a megemelkedő kötelező óraszámmal arányosan (kb. 11%-al) magasabb bér is jár. Még nem világos, hogy ennek pénzügyi fedezete milyen forrásból biztosítható és mikor. A városban egyébként idén 1192-ről 1146-ra csökkent az általános iskolás gyermekek létszáma. Az előző tanévhez képest 3 tanulócsoporttal és 2 napközis csoporttal indul kevesebb az idén városi szinten. A szakemberek megítélése szerint a nehéz körülmények ellenére az iskolák működőképesek, az oktatás-nevelés színvonalát - komoly erőfeszítésekkel - várhatóan tartani tudják a tolnai pedagógusok. Törvényességi vizsgálatot indított a tolnai képviselőtestület jogi és ügyrendi bizottsága. A bizottság egyrészt arra keres választ, ki jogosult dönteni arról, hogy a törvényes keretek között az iskolákban hány igazgatóhelyettesi státus legyen. A másik kérdés, hogy az I-es iskolában az egyik igazgatóhelyettes visszahívása megfelelt-e a törvényben foglalt követelményeknek. E témákról élénk vita folyt a legutóbbi testületi ülésen. -esHírek Győri pszichiáter előadása Tevelen Dr. Varga Gábor, a győri pszichiáter, főorvos Etnikai csoportok szociálpszichiát- riai vizsgálata Tevelen címmel tart előadást ma délután négy órakor Bony- hádon a Völgy ségi múzeumban. Árverés volt Tolnán Nem megyénkbeli vállalkozó nyerte a volt tolnai lőtér faállományára kiírt árverést. Érdeklődő ugyan több is akadt, ám a kikiáltási árat csak egyetlen vállalkozó volt hajlandó tartani. így az ezer köbméter akác induló áron, kétmillió forintért kelt el. Társtalanok találkozója A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete szeptember 21-én, szombaton 19 órai kezdettel nagyszabású szüreti mulatságot rendez Szekszárdon, a Gyermekek Házában. A zenéről az Ury Boys együttes gondoskodik. Nyárbúcsúztató Sárszentlőrincen Sárszentlőrincen nyárbúcsúztatót tartanak szeptember 20-án, pénteken, a kul- túrházban. Irodalmi szórakoztató műsor kezdődik 18 órakor, 20 órától pedig a My Rock, a „györkönyi borvidék legdinamikusabb rockcsapata” ad koncertet, őket a „budapesti rock-pincék fenegyerekei”, a Zénó és az Ufók együttes követi, 23 órakor pedig Tánc Party következik - kifulladásig. Máté Gyula kiállítása Máté Gyula alkotásai is szerepelnek azon a tárlaton, amely a napokban nyílt meg Kecskeméten Hommage a Moholy-Nagy László címmel. A tárlat október 27-ig tekinthető meg a Magyar Fotográfiai Múzeumban (Kecskemét, Katona József tér 12.) Agrárnyugdíjasok szürete Jövő keddre szervez szüretet az agrámyugdíjasok klubja. A szervezők kérik, hogy csak az jelentkezzen a megadott számon - 315-347 -, aki a találkozón nem tud részt venni. Hol lesz a katolikus iskola? Fórum után bizottsági döntés Szekszárd város önkormányzatának művelődési bizottsága tegnap délelőtt folytatta ülését. A bizottsági tagok részt vettek kedd délután a római katolikus közösségi házban tartott fórumon, amit a szekszárdi katolikus általános iskoláról tartottak. A tegnap délelőtti ülésen a bizottság elnöke, Kaczián János foglalta össze a fórum tapasztalatait. Egyértelművé vált, hogy a katolikus iskolába járó gyermekek szülei ragaszkodnak a Bezerédj utca 11. számú épülethez, mint jövendő iskolához. Ez az ingatlan egykor az egyház tulajdonában volt. Az egyházi tulajdonba való visszahelyezéskor a város kompromisz- szumot ajánlott ezzel kapcsolatban, mivel az épületben a Garay János Ének-Zenei Általános Iskola két osztálya működött. Helyette a Kecskés Ferenc utca 9. és 11. számú ingatlant ajánlották fel. A 9. számú épületben, a volt bölcsődében, megkezdte működését a katolikus óvoda, all. számú épületet szánták az iskola céljaira. Ez azonban csak úgy megoldható, ha az érintett városrészben új óvoda épül. A hatályos jogszabályok értelmében az egyháznak átadott ingatlanokért cserébe a várost kártalanítás illette meg, ám ennek átutalása több mint egy évet késett, összege viszont nem nőtt. A tárgyalások újabb szakaszában ismét a Bezerédj utcai épület került előtérbe, a fórum is ezt igazolta. A művelődési bizottság úgy határozott, hogy a jövő heti önkormányzati ülésen - a szülők és a fenntartó (a szekszárdi katolikus általános iskola alapítója a szekszárdi egyházközösség, fenntartója az egyházmegye, tulajdonosa pedig az Isteni Megváltó Leányainak Kongregációja) véleményét figyelembe véve - a Bezerédj utca 11. számú épületének 4 tantermesre való bővítését javasolják a katolikus iskola céljára, 16-20 millió forint költséggel. Ezzel egyidejűleg fenntartja a bizottság a Garay iskolára vonatkozó januári határozatát, ami a hiányzó tantermek pótlásáról szól. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy DUNAFÖLDVÁR, BÖLCSKE, MADOCSA és PAKS területén a földgázszolgáltatást 1996. október hónapjában megindítjuk. Az egyes lakóházak, intézmények, gazdálkodó egységek tényleges bekapcsolási napjáról 1996. október 3-tól az ügyfélszolgálati irodáinkban illetve kirendeltségünkön tudunk felvilágosítással szolgálni. A földgázellátás folyamatosságának és zavartalanságának biztosítása érdekében a csatlakozási szándékukat még nem jelzett lakosság részére a DÉGÁZ Rt. A KÖVETKEZŐ AJÁNLATOT TESZI: ■ 1996. szeptember 30-ig mindazon lakóknak akik a földgázhálózatra való csatlakozási szándékukat jelzik, azok részére a telekhatáron belüli csatlakozási pontot 85.000 Ft beruházási hozzájárulás ellenében vállaljuk kiépíteni. ■ 1996. szeptember 30-ig mindazon ingatlanok esetében, amelyhez a leágazó részben került kiépítésre, attól 20.000 Ft előleg befizetése ellenében 1998. szeptember 30-ig a jelenlegi hozzájárulás mértékének előleggel csökkentett összegéért vállaljuk a csatlakozási pont kiépítését. ■ 1996. december 31-ig mindazon lakók részére, akik a teljes költséget nem tudják vállalni de belátható rövid időn belül csatlakozni szándékoznak a földgázhálózatra, azok részére 40.000 Ft előleg befizetése ellenében, 1998. szeptember 30-ig a jelenlegi hozzájárulás mértékének előleggel csökkentett összegéért vállaljuk a csatlakozási pont kiépítését. A DÉGÁZ Rt. mindazon ügyfeleinek, akik a Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa és Paks területén a földgázvezeték beruházásához hozzájárult és 1996. december 31-ig társaságunknál tényleges gázfogyasztóként jelentkezik, annak 1997-ben 20.000 Ft egyösszegű visszatérítést biztosítunk. A földgázszolgáltatással kapcsolatos tájékoztatással készséggel állunk rendelkezésükre. Kirendeltségünkön: Szabadszállás, Dózsa Gy. u. 10. Tel.: 76/353-763, 76/353-370, 76/353-570. Ügyfélszolgálati irodánkban: Paks, Dózsa GY. u. 6. Tel.: 75/312-422. Dunaföldvár, Gábor P. u. 1. Ügyfélszolgálat munkanapokon 7.15-15.40-ig. (99809) vem