Tolnai Népújság, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-03 / 205. szám
2. oldal Világtükör 1996. szeptember 3., kedd ülésen megerősítette: hamarosan aláírják az alapszerződést. A román elnök hangoztatta, hogy a dokumentumot vagy Bukarestben, vagy Budapesten kell aláírni, vagy mindkét fővárosban egyidejűleg. „Nincs szükség harmadik helyszínre, mert országaink között nincsen konfliktus.” Tiltakozással kezdődött Szlovákiában a tanév. A Magyar Pedagógus Szövetség felhívást tett közzé, mert az oktatási tárca új rendelete alapján a most kezdődő tanévben a magyar iskolák pedagógiai dokumentációját csak egy nyelven, szlovákul lehet vezetni. A pedagógus szövetség kéri a rendelet hatálytalanítását, és jogértelmezés céljából az alkotmánybírósághoz fordul. Orvosi vizsgálaton és kezelésen esett át Borisz Jelcin. Az orosz elnök már visszatért vidéki rezidenciájára, hogy folytassa szabadságát, és hivatalos közlés szerint nem tervezi az üdülő elhagyását. Csernomir- gyin kormányfővel hétfőn megbeszélést folytatott a csecsen rendezésről. Szabadon bocsátották Cisz- jordániában a Hamász és az Iszlám Dzsihád 26 tagját. A foglyok szabadon bocsátására Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság vezetője adott utasítást. A szabadulóknak alá kellett írniuk egy dokumentumot, amelyben elismerik a palesztin elnök vezető szerepét. Visszavonta a Boszniáért Párt azt a korábbi felhívását, melyben arra kérte a külföldön élő menekülteket, hogy bojkottál- ják a szeptember 14-ére kiírt boszniai elnök- és parlamenti választásokat. Elhárult ugyanis az a veszély, hogy a korábban másutt élő szerb menekültek tízezreit regisztrálják azokban a körzetekben, ahol a háború előtt a muszlimok voltak többségben. Visszatért a Földre a Szojuz TM-23 leszállóegységével a Mir űrállomáson járt három kozmonauta: a francia Claudie André-Deshays, valamint Jurij Onufrijenko és Jurij Uszacsev. A közös francia-orosz űrrepülés keretében az első francia űrhajóshölgy tizenhat napot töltött a világűrben. ítéletet hoztak a japán AUM- szekta kártérítési ügyében. A tokiói bíróság 7,3 millió dollár megfizetésére kötelezte az AUM többrendbeli gyilkossággal vádolt vezérét, Aszahara Sokót és két társát. A szekta ellen a tavaly márciusi tokiói metrógáztámadás áldozatai, illetve a hozzátartozók indítottak kártérítési pert. A gázmérgezésben 11-en haltak meg. zffsiwi Hallgatnak a fegyverek Csecsenföldön. Nem kell már félniük a grozniji asszonyoknak az orosz tankok lánctalpaitól. Az orosz főmegbízott, Lebegy visszatért Moszkvába, ahol tájékoztatta Csernomirgyin kormányfőt a békekötés részleteiről. fotó: feb/reuter Fokozódnak a politikai feszültségek az észak-iraki kurd zónában Szaddám nem bírta tovább Alig telt öt esztendő az Öböl-háború óta, és az iraki diktátor ismét háborúba keveredett: vérfürdőt rendezett az ENSZ- csapatok által ellenőrzött észak-iraki kurd zónában. A hét végén Szaddám Húszéin csapatai elfoglalták . Irbilt, a kurd kisebbség fővárosát. Az iraki katonák - a helybeliek szerint - tömeges kivégzéseket hajtottak végre a’nyílt utcán. Bizonyos hírek szerint már kivonultak a városból, mások cáfolják ezt. A kurd helyzet egyre inkább összekuszálódik. A szemben álló csoportok képtelenek kibékülni egymással. Egyik részük Teherán védőszárnya alá bújt, mások Bagdad pártfogását kérték. Őt szomszédos muszlim ország mindegyikének fejtörést okoz, hogy a 4 és fél millió kurd önálló nemzeti államot szeretne. Washington álláspontja szerint Bagdad katonai fellépése indokolatlan és igazolhatatlan. Kormánytényezők megismételték, hogy az Egyesült Államok hatékony választ kíván adni az iraki fellépésre. A Die Welt című német napilap szemleírója szerint Szaddám jó taktikát választott: megvárta, amíg Bili Clintont elnökjelöltnek választják, és ekkor avatkozott be a kurdok viszályába. Választási kampányának közepén ugyanis az elnök keze igencsak meg van kötve. Clinton számára viszont hasznos lehet, ha választói látják, hogy szembeszáll az iraki diktátorral. Az amerikai kormányzatot leginkább az dühíti, hogy az iraki vezetés figyelmen kívül hagyta sorozatos figyelmeztetéseit. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Biztonsági Tanácsnak az a határozata, amelynek megsértésére Amerika hivatkozik, nem tiltja, hogy az iraki csapatok behatoljanak a kurdok lakta területekre. Bírja a próbát a bid. A béketeremtő IFOR-erők magyar alakulata nehézgépjárművel teszteli a Eszak-Boszniát Horvátországgal összekötő, most helyreállított Slavonski Brod-i hidat, amelyet még 1992-ben romboltak le a szemben álló felek. fotó: feb/reuter HÍRHÁTTÉR Szakítás Buka A magyar-román alapszerződéssel összefüggésben hetek óta főként a dokumentumnak a Budapest-Bukarest viszonyra gyakorolt hatásáról, illetve a romániai magyar kisebbség és a budapesti kormányzat kapcsolatáról esik szó. Ugyanakkor tény, hogy a szerződésnek messzemenő hatása lehet a román belpolitikára is. A Fu- nar vezette Román Nemzeti Egységpárt (RNEP) egészen nyersen nyilvánította ki véleményét: az alapszerződés megkötése „veszélybe sodorja az egész román nép, főleg Erdély lakóinak biztonságát és békéjét”. A szócsatákat eddig mindig elsimították, most viszont úgy tűnik, szakadáspontra jutott a dolog. Erre utal a nagyobbik kormánypárt hétfői döntése, miszerint megszakítja a politikai együttműködést eddigi koalíciós partnerével. Az elszántság magyarázata nem kizárólag a szerződés körüli nézeteltérésekben rejlik, hanem abban is, hogy Romániában vészesen közeledik az elnökválasztás, s Funar magyarellenes szólamainak felerősödése egyben az Iliescu-ellenes kampány kezdetét jelezte. A kérdés ezek után az, milyen következményekkel jár a koalíció felbomlása a bukaresti kabinet működésére, s Vacaroiu miniszter- elnök parlamenti helyzetére, hisz az RNEP eddig jó pár minisztert delegált a kabinetbe. Igaz, máris akadt olyan tárcavezető, aki közölte: nem mond le a posztjáról. Inkább kilép az Egységpártból. Szondy Gábor Az oroszok engedékenyebbek Kinkel a NATO bővítésének kilátásairól A német külügyminiszter szerint az utóbbi időben változás tapasztalható Oroszországnak a NATO-bővítéssel kapcsolatos álláspontjában. Minőségi eltérést mutatnak a korábbi állásfoglalásokhoz képest az atlanti szövetség új, keleti tagjainak felvételével kapcsolatos legutóbbi orosz nyilatkozatok - állapította meg Klaus Kinkel a Süddeutsche Zeitung című német napilap hasábjain. „Az orosz vezetésben oldódik a NATO-bővítéssel kapcsolatos görcs.” Kifejtette, hogy a hét közepén Bonnban vendégeskedő orosz kollégájával, Jevgenyij Primakovval folytatandó tárgyalásokon várhatóan megkezdődik az az elmélyült párbeszéd, amely a Nyugat által javasolt stratégiai partneri viszony kialakításához vezet. Bonn egyértelművé kívánja tenni Moszkva számára, hogy az atlanti szövetség bővítése és a NATO-orosz stratégiai partnerség az európai biztonsági szerkezet egymástól független, de egymást kiegészítő eleme. „Oroszországnak meghatározott biztonsági érdekei vannak, és az elszigetelődéstől való félelmeit nekünk számításba kell vennünk. Másrészt az is szüksége's, hogy nyilvánvalóvá váljék: a NATO keleti nyitása hosszú távú, szerves fejlődést jelentő, nem a szembenállást, hanem az együttműködést szolgáló folyamat.” Fellángolt a névvita Olaszországban Az anya mindig biztos Az olasz parlament igazságügyi bizottságának elnöke azt javasolja, hogy a jövőben valamennyi újszülött az anya családnevét viselje. Giuliano Piasapia azzal érvelt, hogy „a jognak ezzel is el kellene ismernie azt a különleges kapcsolatot, ami az anyát gyermekéhez fűzi”. A törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy a már meglévő gyermekek továbbra is apjuk nevét viseljék, a később születettek viszont már az édesanyjukét. Eddig, mint a világ legtöbb országában, Olaszországban is automatikusan az apa nevét vette fel a gyermek. A javaslat fogadtatása vegyes. Anna Finocchiario igazságügy-miniszter emlékeztetett rá, hogy volt idő a történelem folyamán, amikor az anyák is átadhatták családi nevüket magzatuknak. Cristina Matranga, Berlusconi Forza Italia pártjának ismert alakja kompromisszumot indítványozott: szerinte a szülők szabadon dönthessenek arról, hogy az apa vagy az anya családnevét vigye-e tovább a gyermek. Az ország régi, keresztény- demokrata vezetése pontosan úgy foglalt állást, ahogyan várni lehetett tőle. Szerinte egy ilyen intézkedés „újabb csapás a nemzetet fenntartó alapegységre, a családra”. Lajka kutya szomorú, igaz története Kínos szovjet űrtitkokat tud meg a világ A szovjetek először 1957 novemberében küldtek élőlényt a világűrbe. A büszke híradás szerint Lajka kutya egy héten át keringett a Föld körül, majd az etetőautomata altatóval és mérgezett táplálékkal segítette át a túlvilágra. A valóságban a szerencsétlen kutya teteme már az első órák után élettelenül keringett. A rosszul szigetelt kabinban gyorsan emelkedett a hőmérséklet, és Lajkával a hőség végzett. Erről azonban mélyen hallgattak az illetékesek, s ezzel elkezdődött a szovjet űrkutatás körüli hazugságok, ferdítések sorozata. A Lajka-kísérlet után az erőfeszítések arra összpontosultak, hogy kutatószondát juttassanak a Hold felszínére. 1959 elején végre sikerült a Luna-l-et a Holdra indítani. A szonda azonban éppen hatezer kilométerrel „ment mellé”, és eltűnt a világűrben. De ezt sem hozták nyilvánosságra. Sima diadalmenetnek állították be Jurij Gagarin, az első űrhajós 1961-es repülését is. Csak most derült ki, hogy Gagarin a leszállásnál kis híján meghalt: kabinja hirtelen heves, ellenőrizhetetlen pörgésbe kezdett. Valentina Tyereskova, a világ első női űrhajósa még inkább megérdemli az elismerést, mint gondoltuk. Az űrrepülés során ugyanis rossz fizikai állapotba került, erősen szédült, rádión leadott közlései alig voltak érthetőek, mégis dolgozott. A szovjet űrprogramot az állandó sietség, az amerikaiakkal való versenyfutás jellemezte, ami kiérleletlen, életveszélyes technikai megoldásokhoz is vezetett. így történhetett például, hogy a Voszhod-2 űrhajó utasa, Alekszej Leonov, első űrsétája után csak üggyel-bajjal tudott visszatérni a kabinba. A vákuum hatására ugyanis öltözete sokkal nagyobb mértékben felfúvódott, mint ahogy számították, éS nem fért be a zsilipajtón. Kockázatos megoldást választott: csökkentette a nyomást űröltözetében, így sikerült nagy nehezen visszakerülnie az űrhajóba. (heltai) Ha kedd, Kiskegyed! • Most két autót nyerhet! • Szép is lehet hűséges • Férfiak az anyósülésen • Ötödszörre elvettem az unokámat Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin