Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-31 / 203. szám
1996. augusztus 31., szombat Hétvégi Magazin 15. oldal Történetek Mátyásról A király Gömörben Történt, hogy Mátyás király egy Gömör megyei nemes nagyúr várában vendégeskedett. Eljöttek a szomszéd birtokos urak is mind, a király előtt tisztelkedni. Csuda nagy ebédet csapott a várúr, aki vendégül látta a királyt. Csirkéből, bárányból, malacból, ökrökből olyan jóízű falatokat hordott a szakács az asztalra, hogy mind a tíz ujjúkat megnyalták utána. De nyalogatták a bajszukat is, amint az ezüstkupákból a házigazda tüzes borait nyelegették. Egymás után emelkedtek fel pohárköszöntőt mondani, legelsőbb a király: — Isten éltesse szeretett országunkat! A király után meg a többi nagyúr mondott áldást a királyra, az ország első embereire. Össze-összecsendültek a kupák és sorban magasztalták a becsesebbnél becsesebb borokat, amiket a gömöri szőlők adtak. Mikor csend lett, megszólalt a király: —- Mindenkiért ittatok, jó urak, valakit mégis elfelejtettetek! Az urak kérdő tekintettel néztek össze: vajon kiről feledkezhettek meg? — Azért a jobbágyért is ihatnánk egyet, aki a jó bornak a szőlőjét kapálta! Fel is emelte Mátyás király a maga kupáját, az uraknak is fel kellett hát emelniük, de jól látta a király, hogy a bajszuk alatt mosolyognak. — Úgy veszem észre, urak, hogy nem valami nagyra tartjátok a kapások munkáját. No jól van, teszünk egy tréfát, holnap megpróbáljátok magatok is a szőlőkapálást! Másnap reggel az egész társaságot felvezette Mátyás a szőlőhegyre, kivette a kapát a jobbágyok kezéből, s az urakéba adta. A válogatott nemesek nekiálltak kapálni. Jól is esett a dolog a hajnali hűvösben egy darabig, ám mire a nap felkelt, már igencsak megelégelték a dolgot. Eljött a früstök ideje, s a nagyuraknak ugyanazt kellett enniük, mint a jobbágyoknak: kenyeret és hagymát. Legyűrték az urak, s bíztak benne, hogy ezzel vége is a napszámnak, de tovább kellett folytatni a munkát. Egyre melegebb lett, izzadtak az urak, a kövérebbje még szuszogott is, mind fogdosták a derekukat, nagyokat nyögtek hozzá. Bezzeg a király, aki erős, edzett, fiatal ember volt, még fütyörészett is munka közben a sor elején. Ebédre megint kenyér és vöröshagyma volt, s hozzá kút- víz. De a java az uraknak még ezt a soványka ebédet sem kívánta, se élő, se holt nem volt már, mire a déli harangszó megkondult. Akkor már meg is sajnálta Mátyás a gömöri urakat, elengedte a déltől estig tartó porciót. — Lássátok, mi minden tudománya van ezen ügyben is a parasztnak! Már elhiheti- tek, hogy a kapáláshoz is érteni kell, megérdemelte hát az áldást a lakomán, aki a szőlőt kapálta. Honnan ered? Több is veszett Mohácsnál! Mai feladványunk A tíz éven aluliak számolják meg, hány zsák van a képen: A többeik az elrejtett közmondást fejtsék meg: Augusztus 17-én megjelent feladványunk helyes megfejtése: Erkel: Bánk bán. A Gyermekek Háza által felajánlott bélyegeket, magnó- kazettákat a következők nyerték: Dudar Balázs (Bátaszék), Hajdú Mariette (Dunaszent- györgy), Ferkelt Sándor (Fadd), László Linda (Szálka), Németh Gabriella (Szekszárd) és Thuróczy Móricz Katalin (Tiszaújváros). A mai rejtvény megoldását szeptember 10-ig adjátok postára, a következő címre: Gyermekek Háza, Szekszárd, Pf. 130. A borítékra írjátok rá: Gyermekvilág. Ti magatok is megpróbálkozhattok a fentiekhez hasonló rejtvények készítésével, vagy más stílusú, érdekes feladványok kitalálásával. A rejtvényeiteket is a fenti címre küldjétek. Ha ezt a mondást halljuk, arra gondolunk, hogy ha valakit valamilyen veszteség ért, azzal vigasztalja magát, az ő bajánál bizony súlyosabb az a veszteség, az ország széthullása, ami az országot érte a XVI. század elején. Meglepő, hogy a szólás eredetét csak a XIX. századig lehet visszavezetni, a kortársak a mohácsi vereségnél nagyobb tragédiának tartották Buda török elfoglalását. Európában is nagy rettegést okozott Buda elfoglalása, mint a vesztes mohácsi csata és a fiatal király hősi halálának romantikus híre. Hans Sach mesterdalnok is hangoztatta például, hogy az oszmán áradat immár a németséget veszélyezteti. Ezután mondták a magyarságról a Német-Római Birodalomban, hogy a „német nemzet első várfala”, Itáliában, hogy „a kereszténység bástyája, a világ több keresztényeinek védőfala és őrtornya”. A Buda eleste miatti elkeseredett közhangulatot Ferdinánd király gyorsan kihasználta, a speyeri birodalmi gyűléstől szokatlanul nagy segélycsapatot nyert, ami 1524. kora őszén meg is érkezett Magyarországra. Augusztus 20-án elérte Esztergomot, majd körülzárta Budát. A felmentő török csapatok megérkezését azonban nem várták meg, hanem szégyenszemre csata nélkül visszavonultak. Szulejmán rájött, hogy Buda utánpótlási vonala nincs biztosítva, így a Duna jobb partján lévő Buda-Konstanti- nápoly hadi utat és a folyó környékét néhány nagyobb hadjárattal mintegy száz kilométeres hódoltsági övezettel biztosította. Magyarország évtizedekre három részre szakadt, Buda vilájet-székhely lett. A korabelieket egyértelműen Buda ellenállás nélküli elvesztése érintette komolyabban, mert ezzel megszűnt a nemrég még középhatalomnak számító Magyarország, és kezdetét vette a török hódoltság. A XIX. század romantikus költőit azonban sokkal inkább a nagy csatajelenet ragadta meg, amikor a magyar sereg, túlerővel szemben, hősi harcban bukott el. Ebben a szólásban azért a magyar lelkűiét is benne van, mert azt is kiérezni belőle, hogy bár Mohácsnál minden elveszett, mi még azt is kibírtuk, tehát a lényegesen kisebb bajon - ami most velünk történt - szintén túltesszük magunkat. Batár Zsolt A dunai hajózás történetéből A dunai hajózásról először az V. században írtak. Ebben a beszámolóban azt olvashatjuk, hogy nagyon sok csónak járt a Duna két partja között. Anonymus is többször tesz említést a honfoglalók csónakjairól, amiket ugyancsak átkelési célokra használta őseink az útba eső vízi akadályoknál. A távolsági folyami közlekedés az egész középkorban rendkívül nehézkes volt, csak a legnagyobb óvatossággal lehetett leereszteni a hajókat. Felfelé pedig nagyon költséges volt az utazás, mivel a hajókat emberi és állati erővel kellett a folyással szemben vontatni, így ez semmiképpen nem volt kifizetődő. A dunai hajóforgalom Mátyás király korában élénkült meg igazán. Ő is gyakran használta ezt az utazási formát. Díszhajója Komáromnál állomásozott. A hajó berendezése is mutatta Mátyás gazdagságát, a belseje színarannyal volt bevonva, étkező- és társalkodó szobái, hálóterme minden kényelemmel fel volt szerelve. Ebben az időben elsősorban a komáromi hajósok jártak be nagy utakat hosszúkás dereglyéikkel. Lefelé a víz sodorta őket, felfelé azonban vontatni kellett. Bécstől Komáromig 5 nap alatt ért le a hajó, visszafelé azonban gyakran három hétbe is beletelt az út. Az 1600-as években tönkre mentek a part menti vontatóutak, így aztán kizárólag emberi erővel kellett mozgatni a hajókat. A török hódoltság idején jelentős szerepet töltött be a dunai hajó. Magyar és külföldi kereskedők, különböző uralkodók követei és a katonaság hajói jelentették a forgalmat. Félezer éve nem volt ilyen nagy arányú vízi közlekedés. Legsűrűbben Bécs-Budapest, illetve Buda- pest-Isztambul között jártak a dereglyék. Az utazás idejét az is megnyújtotta, hogy sötétedés után nem lehetett a zátonyos, örvényes folyamon biztonsággal közlekedni és az evezősöknek is megfelelő pihenőidőt kellett biztosítani. A folyón felfelé még mindig a vontatás volt a „divat”, ezt azonban csak a nagyon gazdagok engedhették meg maguknak. A török basák gyakran „húzatták fel” magukat Belgrádtól Budáig, ingyen munkaerőként a meghódított országrészek lakossága szolgált. A török idők után több évszázadon keresztül Bécs és Pest-Buda között viszonylag élénk volt a hajóforgalom, bár a hajózás technikája nem sokat fejlődött. Még mindig a folyam sodrása volt a fő hajtóerő. Az igazi, mai értelemben vett hajózás a gőzhajó megjelenésével indult meg. A dunai gőzhajózás alapjait Széchenyi István vetette meg Magyarországon. Nagy szenzáció volt, amikor az első gőzös 1830-ban 14 óra alatt leért Bécsből Pestre, s főleg azt tartották csodálatosnak, hogy az árral szemben 40 óra alatt tette meg ezt az utat. Természetesen ma már más a helyzet. Azóta már a gőzhajó is kiment a divatból, s a víz felett suhanó szárnyashajók gyorsvo- nati sebességgel közlekednek Bécs és Budapest között. Győri Agnes Tréfás találós kérdések Melyik állat ragaszkodik legjobban az emberhez? (A pióca.) Mi csillapítja a farkaséhséget? (Piroska.) Mi az, cukros és szobahőmérsékleten köt? (Nagymama.) Mit csinál a szú? (Perceg.) És a mit csinál a kis szú? (Másodperceg.) Mi az, csontváz a bokorban? (A tavalyi bújócska győztese.) Mi lesz a kéményseprőből, ha átmegy rajta az úthenger? ( Kátránypapír.) Hogy hívják a sült nyulat? (Tespifüles.) Hogy hívják a lengyel kocs- márost? (Mikonyicki.) És a cseh postást? (Holacsek.) Csordás Tímea paksi olvasónk gyűjtése Bűvészkedjünk! Törött tükör Ha a szobában egy nagyobb tükör van, kérj egy nagy kendőt, akaszd a tükör fölé, s a kendő alá bújva egy darabka szappannal egy középpontból kiinduló rövi- debb-hosszabb vonásokat húz a tükörre, amik a repedésekhez hasonlítanak. Ha ezzel kész vagy, zsebkéssel, vagy más tárggyal koppants a tükörre, s ijedten kapd le róla a kendőt. A mutatvány nem sikerült, a tükör eltört. De a bűvész tud magán segíteni. Rövid sopánkodás után vedd elő a varázspálcát, bontsd le ismét a kendőt, bújj alá, s zsebkendővel töröld le a szappan-vonalakat. A tükröt háromszor kopogtasd meg a varázspálcával, bújj ki a kendő alól, rántsd le, s a „széttört” tükör ismét ép lesz. Még hatásosabb a mutatvány, ha az elején, a kop- pantásnál néhány zsebünkbe rejtett tükör-darabot is földre ejtünk. Mi van a képen? Megtudod, ha a ponttal jelölt részeket szürkére, a többit pedig kékre színezed! Vicces! Már javában folyik a tanítás, mikor Zsiga berohan. — Mi történt? - kérdi a tanár. — Egy fegyveres bandita támadt rám! — És mit rabolt el tőled? — A házi feladatomat... — Hé, itt csak engedéllyel lehet horgászni! — De jó, hogy szólt! Eddig csak gilisztával próbáltam! A naptánc helyszíne A következő igen fontos lépés, a tetőn sziúk naptáncában a táncsátor felállítása. Ágas oszlopokat szúrtak a földbe két koncentrikus körben. Azok a karók, amik a középen elhelyezkedő nap-oszlophoz közelebbi körben álltak, kb. egy lábbal voltak magasabbak, mint a külső körbeliek, így lejtős felületet adtak, erre került a tető. Az oszlop és a belső kör közötti területet nem fedték be, hiszen a táncosoknak látniuk kellett a Napot és a Holdat. A falat úgy készítették, hogy szabálytalan közökben nyílások maradjanak, amin keresztül a nézők láthatták a táncosokat. Széles bejáratot hagytak, ezen befért a ló is, a felajánlott ajándékok is, amit a szegényeknek hoztak. A harcosjelöltek és az ajánlkozók a maguk díszítésével töltötték el a szertartás előtti éjszakát. Deréktól felfelé meztelenek voltak, mellükre jeleket festettek. Mindannyian finom bőrből készült, vörösre festett takarót viseltek. A testüket bontó jelek ábrázolhatták az ősök bátor tetteit, ha a jelölt maga eddig még semmi említésre méltót nem cselekedett. Mindegyikük kibontva viselte a haját, egyesek bölényszarvas fejdíszt tettek a fejükre, mások sastoliakat hordtak. A táncsátorba párosával vonultak, elöl a vezetőjük. A sátorhoz érve megálltak a baloldalon, jobb felé fordulva. Ezt négyszer megismételték, csak aztán léphettek be. Kiterjesztették kezüket, az ég négy tája felé fordultak, miközben körbejártak a sátor belsejében. A hátsó résznél ültek le és énekelni kezdtek. Egyikük elkezdte a naptánc dalát, ehhez sorban csatlakoztak, végül mindenki énekelt. (Érdekesség, hogy nő is részt vehetett a naptáncon, ha egy férfi túl szegény volt ahhoz, hogy maga vegyen részt rajta. Ilyenkor átadhatta jogát egy nőrokonnak, aki vállalkozott erre. ő ugyanúgy végigcsinálta a szertartást, mint a férfiak, egy momentum kivételével.) Amíg ütötték a dobokat, a jelöltek táncoltak és fújták sípjukat. Minden jelölt böjtölt azóta, hogy a nap-oszlopot kivágták. Ha egy jelölt elhatározta, hogy a lova is részt vesz a naptáncon, a feldíszített állatot a nap-oszlopról lógó szíjak egyikéhez kötözte. (Folytatjuk.) Híres emberekről Shaw és a tiszt G. B. Shaw-nak, a híres, s kíméletlen iróniájáról hírhedt angol írónak egy alkalommal a hadsereg egyik tisztje elmesélte párbaja történetét: — Istentelenül gyűlöltem azt az embert. Amikor már ott álltunk egymással szemben a kis erdei tisztáson, eleve tudtam, hogy csak egyikünk megy el arról a helyről, a másik ott marad. Shaw a lehető legkomolyabb ábrázattal ránézett a tisztre: — Ha én lennék hasonló helyzetben, kellő lovagiassággal bizonyára így szólnék ellenfelemhez: — Ön csak maradjon itt nyugodtan, majd én elmegyek! Segítsetek Palinak eljutni az iskolába! i i
