Tolnai Népújság, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-31 / 203. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1996. augusztus 31., szombat Ki tudja, mi van itt? A parlagfű csak szaporodik... — Tessék, nézzen bele! A mikroszkóp lencséje alatt előbb egy négyzetrács, aztán lila folt tűnik a szemembe,, majd valahol a látómező szélén észreveszek egy szabályos, gömb alakú, sok kis tüskével ellátott pollent. Ezt kerestem. Azaz dehogy is kerestem, dehogy is keressük, jön ez magától is. Miközben nyüstölöm a szövegszerkesztőt, a szomszéd szobából áthallatszik kolléganőm éktelen tüsszögése. Parlagfű allergia. Magyarországon a lakosság 10-15 százaléka allergiás, s ez utóbbiak 40-50 százaléka a parlagfű miatt szenved. És egyre többen lesznek. Ugyanis ez az Amerikából származó gyomnövény júliustól szeptember végéig milliárd- számra bocsátja útjára azokat a szép kis gömböcskéket, amelyek aztán horgas tüskéikkel megkapaszkodnak a szemben, az orrban, a garaton, és még jó, ha csak szénanáthát okoznak. Mert lehet a következmény többek között asztma is... — Pedig a parlagfű, annak ellenére, hogy rendkívül szapora, viszonylag könnyen irtható, mert nem évelő. Elég, ha a megfelelő időben lekaszálják - mondja Szintainé Dobrádi Júlia, a Tolna megyei ÁNTSZ biológusa, aki az előbb a mikroszkópos gyakorlati bemutatót is tartotta. Náluk, a megyei székház tetején elhelyezett pollencsapdával 1993-tól végeznek rendszeres méréseket, s az eredményt jelentik az ÁNTSZ Aerobioló- giai Hálózatának. — Ha megnézzük az ország különböző városaiban készült grafikonokat, akkor azt látjuk, hogy különösen a déli megyék fertőzöttek parlagfűvel. Ebben az is közrejátszhat, hogy ez a gyomnövény az ötvenes évek első felében jugoszláv közvetítéssel jutott el hozzánk. Nem törvényszerű, hogy tovább szaporodjon, mert például Németországban, Olaszországban, Ausztriában úgyszólván teljesen kiirtották. Mérgelődnek is az osztrákok az utóbbi időben, mert úgy gondolják, hogy Magyarország felől ismét eljutnak hozzájuk a pollenek. Azokat az intézkedéseket, amelyeket eddig nálunk megtettek, legföljebb erőtlen kísérleteknek tekinthetjük. Ez akkor is így van, ha szép kivételként például Pakson komolyan veszik a parlagfű elleni harcot. Szekszárdon is van rendelet, s úgy tűnik a közterületek mentesek a parlagfűtől. Más kérdés, hogy mi a helyzet a magánterületeken, a határban, az országutak és a dűlőutak mentén. Valaki azt mondta, hogy a A bűnös parlagfű tulajdonképpen téesz- betegség, mert a nagyüzemi táblák szélét a hatalmas gépekkel nem lehet olyan precízen, minden négyzetdeciméterre kiterjedően megmunkálni, mint a kis parcellákat, kapával, lóval. — Én óvnék az ilyen sommás kijelentésektől - mondja Bea József, a megyei földművelésügyi hivatal vezetője. — Nem az dönti el ezt a kérdést, hogy kicsi vagy nagy a tábla, a gép, hanem az, hogy gondos vagy gondatlan a gazdája. Be- látja-e például, hogy nem csak a mások egészségét veszélyezteti, ha gazban hagyja a tábla szélét, hanem a saját termését is: elgyomosodhat az egész terület. — Nem kell határjáró embernek lenni, elég, ha a műuta- kon autózunk, akkor is látjuk, hogy az út és a megművelt földek között viszonylag széles sáv van. Ezek egyik részét, azt ami a műút felé esik, többnyire lekaszálják az utak kezelői, beljebb viszont, ahova már nem ér el a kaszáló gépek karja, gyakran ott marad a hónaljig érő gaz, sokszor a parlagfű. — Éppen ezért lenne jó, ha a föld gazdája és az út kezelője megállapodna, hogy az út széléhez közelítve meddig művelik a parcellát, táblát. így elérA pollencsapda hető lenne, hogy egyetlen négyzetcentiméter se maradjon művelés nélkül. Erre már történtek kísérletek, sajnos nem sok eredménnyel - mondja Bea József. Pál Márton, a Tolna Megyei Közútkezelő Közhasznú Társaság ügyintézője: — Nézze, az utak menti megműveletlen terület lehet, hogy a mienk, lehet, hogy nem. Valamikor a törvény egyértelműen kimondta, hogy a külső koronaéltől két méterre még a mi gondunk a rendben tartás. Meg azt is, hogy ha az út menti föld tulajdonosa nem tartja rendben a tábla szélét, akkor ez is a mi feladatunk. Manapság teljesen zűrzavaros a helyzet. Az új kimérések során van, ahol széles sávot hagynak, de Kocsolánál az is előfordult, hogy beleverték a karót az aszfaltba. A hatos út 134-es szelvényénél meg a hóvédő erdősávból három sort odamértek az új földtulajdonosnak. Senki nem tudja pontosan, hogy mi van itt... Bizonyára a parlagfű sem tudja, lévén hogy nem gondolkodó lény. De azért mintha belenevetne a markába. Amíg mi itt gondos és gondatlan gazdákról, önkormányzatokról, útkezelőkről és egyebekről vitatkozunk, és amíg sokan marékszám eszik az olykor súlyos mellékhatásokkal járó gyógyszert, addig az Ambrosia, más nevén parlagfű, - népiesen: vadkender - bár nem lassan, de annál biztosabban szaporodik. Gyuricza Mihály Paksi siker a halfőző versenyen Gombás, tejfölös halpörkölt Komoly sikert ért el a Paksi Halászati Szövetkezet csapata az elmúlt hét végén a Bács-Kiskun megyei Nagy- baracskán, a Haltermelők Országos Szövetsége és a Nagybaracskai Hal Kft. által rendezett halfőző versenyen. A négy fős paksi társaság egy első díjat — az egyéb halételek kategóriájában — és egy-egy arany, ezüst és bronzérmet szerzett, utóbbi hármat a dunai halászlevek versenyében. Mindenki elindul a haltenyésztők és kereskedők közül, aki él és mozog ezen az évenként sorra kerülő hagyományos versenyen, legyen az szövetkezet, magán- vállalkozó, társas vállalkozás. Három kategóriában indulhattak, akik beneveztek, a tiszai halászlevek között, „furcsa”, de nem volt paksi induló, a dunaiban viszont három is. Madár József aranyérmet szerzett — az értékelés igen hasonlatos a borversenyekére, számít a küllem, az íz, a zamat — Gyurkó Ferenc, a szövetkezet elnöke jól vegyíthette születése, neveltetése helyének, Mohácsnak ízeit a paksival, mert ezüst minősítést érdemelt ki a zsűritől, míg Varjas József bronz érmet hozott haza. Igazán nagy paksi siker az egyéb halételek kategóriájában született: Révfalvi Imre remekműve nemcsak aranyérmet kapott, az abszolút értékelésben is az első helyen végzett. Nem volt pedig könnyű dolga, olyan ellenfelekkel kellett megküzdenie, mint a mogyorós süllő, tűzdelt afrikai harcsa, vagy hagyományosan magyar ízhatású vegyes halpörkölt és csukapörkölt. A paksi mester azonban olyan kreációt produkált, amellyel fölényesen utasította maga mögé a mezőnyt: gombás, tejfölös vegyes halpörköltje törpeharcsából, csukából, angolnából és természetesen pontyból készült. -rákosiNéhány adat az átmeneti szállóról Hajléktalanok élete Pakson Hajléktalanok számára átmeneti szállást hozott létre a paksi önkormányzat 1991. december 1-én. A szálló üzemeltetési mutatói azóta egyfolytában felfelé ívelnek, az első év — 1992 — férőhely kihasználtsága 45,4 százalék volt, 1995-ben már elérte a száz százalékot. Rendkívüli eseteket kivéve a szálláson csak a beutalt paksi hajléktalanok tartózkodhatnak. A beutalást orvosi vizsgálat előzi meg, és a beutaltnak el kell fogadnia a házirend szigorú szabályait. Hat hónapra szól az időtartam, ez újabb hat hónappal hosszabbítható meg. A szálláson az alapvető életvitelhez szükséges feltételek, a tisztálkodási, a mosási, a hétvégi főzési lehetőségek adottak. Térítést is fizetniük kell a jövedelemmel rendelkezőknek: napi hatvan forintot. A szálló vezetői természetesen vizsgálták a beutaltak életével kapcsolatos adatokat. Eszerint a legtöbben közülük munkanélküliek, a jelenlegi ötvennégy emberből negyven, míg 10 rokkant nyugdíjas (ez is figyelemre méltó adat!). A perifériára kerültek közül élete során állami gondozott volt 1.1 fő, büntetésvégrehajtási intézetben 19 ember fordult már meg, és huszonötnek volt komoly betegsége, sérülése. A szálláson megfordultak nagy része, 85 százaléka rendszeresen fogyaszt nagy mennyiségű alkoholt. Az alkoholizmus súlyosabb formái (szellemi, fizikai, egészségügyi leépülés) mintegy hatvan százalékuknál tapasztalhatók, 15 százalékuk vett részt önkéntes elvonó kezelésen. Az iskolai végzettség is magáért beszél: nyolc általános alatt 17 fő, nyolc általánost végzett 26 ember közülük, szakmunkásvizsgával mindössze 6, érettségivel 3, főiskolai diplomával 2 fő rendelkezik. A szálláson megfordultak hetvenegy százalékának semmiféle elképzelése nincs a jövőről — a felmérések szerint, a többiek elképzelése tartalmaz valamiféle optimizmust, ám ez nélkülöz mindenféle realitást. Vagy nem is olyan biztos ez utóbbi megállapítás: az eredmények ugyanis biztatóak, a szálláson megfordult ötvennégy ember közül harmincnégyet sikerült a napi meggyőző, rábeszélő munkával visszairányítani a családi életbe, és közülük nem volt eddig visszaeső. Talán előbb, vagy utóbb maga a szálló is feleslegessé válik. -rákosiSZŰKÉT SZÉPE A Tolnai Népújság és a Fesztivál és Vásárszervező Iroda SZÜRET SZÉPE címmel szépség- versenyt hirdet. A jelentkezők a Szekszárdi Szüreti Fesztiválon szeptember 22-én 15 órakor gálaműsor keretében lépnek a zsűri és a közönség elé. Jelentkezhet minden 16. évet betöltött hölgy, aki vállalja, hogy egyszer népviseletben, majd pedig egyszer az általa megválasztott alkalmi ruhában színpadra lép. A népviseleti ruha lehet tájegységi és nemzetiségi is. Első díj: 50.000,- Ft. Külön díjazzuk a legszebb viseletét, és közönségdíjat is kiosztunk. Természetesen értékes ajándékokat, tárgyjutalmakat is átadunk a szereplőknek. Jelentkezni lehet: a Fesztivál és Vásárszervező Irodánál (7101. Szekszárd, Epreskert u. 10.) Telefon/fax: 74/311-996, valamint a Tolnai Népújság Szerkesztőségénél (7100. Szekszárd, Liszt F. tér 3.) Telefon: 74/416-211. Jelentkezési határidő: 1996. szeptember 10. Lengyeli tanácsok Pusztamérgesnek Porceláncsengő az iskolának Pusztamérgesen a közelmúltban avatták azt az iskolát, melyet többek között németországi segítséggel építettek. Ennek hivatása, hogy Csong- rád megye szűkebb körzetében középszintű képzést adjon néhány falu fiataljának. Áz avatóünnepségen beszélgettünk dr. Tóth Györggyel, a lengyeli Apponyi Sándor Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójával: — Mit jelenthet egy ilyen iskola létesítése napjainkban? — Nem csupán Pusztamérgesen, de az ország bármelyik községében csodának számítana. Régóta ismerem a község polgármesterét, Börcsök Antalt, aki óriási kitartással valósította meg itt az „alföldi homokban” minden elképzelését, egy település fejlődése érdekében. A falusi vendéglátás, a libahízlalás, húsfeldolgozás, zöldségtermesztés fellendítése és lehetne sorolni tovább azokat a fejlődést jelző, jelentő tényeket, amelyek eredménye itt látható. — Az iskola építése előtt kértek-e tanácsot a pusztamér- gesiek, mondjuk egy olyan konkurenciának számító intézménytől, mint a lengyeli szakiskola? — Nem vagyunk egymás konkurrensei, már csak a földrajzi fekvés miatt sem, egyébként kérték a véleményünket. A tervek elkészülte után jártak Tolnában. Ott tanácsoltam, hogy a tankonyhában érdemes volna egy közös munkaasztalt kialakítani. Azt is javasoltam, hogy a kollégiumi elhelyezésnél célszerűbb lenne a háromnégy személyes szobák kialakítása, mert a kétszemélyes luxusnak számít.. .. — Van-e olyan kérdés Önben, ami kicsit az aggodalmának is hangot ad? — Hangsúlyozom, hogy csodának számít ez a létesítmény. Azt azonban én kívülállóként nem látom tisztán, hogy egy 120 diák befogadására alkalmas iskolát a jelenlegi normatív finanszírozás mellett hogyan lehet majd működtetni. A hangsúly ezen van! A működtetés a nehezebb, nem az építés. A gyakorlati oktatás megszervezése manapság szinte lehetetlen. Hinni kell a polgármesternek, ő pontosan tudja, mit akar. — Nem ritka, hogy vendégségbe nem mennek üres kézzel az emberek. Hozott-e valamit Pusztamérgesre? — Az éjszaka érkeztem meg Erdélyből. Ebbe az iskolába Tolna megyéből egy iskolacsengőt hoztam, amit Gyulafehérváron készítettek. Ez a porcelán csengő emlékeztesse majd az itt tanítókat, tanulókat, hogy Lengyelben mindig szívesen látott vendégek, és a tapasztaltabbak jogán készséggel állunk rendelkezésükre. Decsi Kiss János * 4 i i »
