Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-03 / 154. szám
2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1996. július 3., szerda Megállapodás az alkotmány-előkészítő bizottságban Visszakérik a koncepciót Az Országgyűlés alkotmányelőkészítő bizottsága kedden úgy döntött, hogy visszakéri átdolgozásra a Háztól az új alaptörvény koncepcióját. Ezt Gál Zoltán házelnök jelentette be. A frakciók ezt követően tisztázzák a vitás kérdéseket, majd ősszel a parlament elé terjesztik az átdolgozott dokumentumot. A döntéssel a kisgazdákon kívül minden frakció egyetértett. Eljárási szempontból ez a lépés azt jelenti, hogy az Ország- gyűlés szerdai plenáris'ülésén egyszerű többséggel dönt a visszavonásról benyújtott bizottsági indítvány elfogadásáról. Bihari Mihály, az MSZP tárgyalódelegációjának vezetője kifejtette: az MSZP frakciójának szerdai ülésén kiderülhet, hogy az eldöntetlen kérdésekben közelednek-e az álláspontok. Véleménye szerint a körülmények ismeretében bizonyosra vehető, hogy az új alaptörvény normaszövege nem készül el az eredetileg tervezett 1996. november 30-ai határidőig. Gál Zoltán úgy vélte: december végéig talán sikerül összeállítani a törvényszöveget, és akkor 1997 februárjában már megkezdődhet a parlamenti tárgyalása. így legkésőbb 1997 őszén megerősítő népszavazásra bocsáthatják a normaszöveget. Kis távolságok, csekély igény a szupersebességre Százhatvannal a síneken Miért nem száguldanak nálunk 200 kilométeres sebességgel a vonatok? Azért, mert a nagy sebességű hálózat kiépítése a kis távolságok, és a csekély piaci igény miatt nem indokolt. A kérdésre a választ Rigó Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója tegnap adta meg A 160 kilomé- ter/órás közlekedés a MÁV-nál címmel rendezett nemzetközi konferencián. A vasúti fuvarozás 200-1200 kilométer között kifizetődő, Magyarországon azonban az átlagos szállítási távolság ennél jóval kisebb. Az optimális üzemeltetési sebesség 100 kilométer körül van. Mindezeket figyelembe véve nem indokolt az óránként 200 kilométeres nagy sebességű hálózat kiépítése - mondotta a vezérigazgató. Fontosabb a MÁV gazdasági helyzetének a megszilárdítása. Égető feladat az infrastruktúra romlásának megállítása, a pálya, a vagon- és a mozdonypark felújítása, ami 2010-ig befejezhető. A vezér- igazgató szerint az igazi modernizálás azonban csak ezt követően, 2020-tól kezdhető el. A pályafelújítás érdekében jelenleg tárgyalnak egy 71 milliárd forintos beruházási csomagról európai fejlesztési bankokkal és az Európai Unió Phare-programjával. Ugyanakkor - a sebesség növelésének érdekében - már folyik a Bu- dapest-Hegyeshalom közötti pálya átépítése. Itt előreláthatólag a jövő év végtől 160 kilométer óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok. Rovó az igazgatónak Múzeumban szabad forgatni, de nem pornót Czoma László igazgató felelősségét is megállapították a keszthelyi Helikon Kastély- múzeumban történt pornó- film-forgatás kapcsán elrendelt minisztériumi vizsgálat során. Ezért az intézmény vezetője megrovásban részesült - jelentette be tegnap Honti Mária, a művelődési tárca államtitkára. Az indoklás szerint az igazgató nem kellő körültekintéssel kötött szerződést a forgatási helyszíneket kereső társasággal. Nem ismerte a forgatókönyvet, és nem kötötte ki, hogy a forgatással erkölcsi kár nem okozható a kastély számára. Az ügyre úgy derült fény, hogy egy külföldi prospektus Kelet-Európát pornófilmforgatásokra kedvező régióként reklámozta, s az illusztrációk között szerepelt a keszthelyi kastélymúzeum is. A vizsgálat nyomán kiderült, hogy a patinás épületben valóban készült ilyen jellegű film. Inkei Péter kulturális helyettes államtitkár a közgyűjtemények vezetőihez intézett körlevelében leszögezi: a minisztérium továbbra sem ellenzi, ha a múzeumokat - bevételük növelése végett - üzleti célokra, egyebek között filmforgatásra hasznosítják. Felhívta azonban az érintettek figyelmét, hogy olyan szerződéseket kössenek, amelyek az általuk vezetett intézményt nem hozzák méltatlan helyzetbe. Az EU-t érdekli a civakodástól mentes szomszédsági politika Önarckép háromezer-ötszáz oldalon Hazánk 3500 oldalon és 4000 mellékletben válaszol a Brüsz- szelből hozzánk küldött 159 oldalas kérdőívre. A 80 százalékban tényeket - részben államtitkot képező adatokat - felsorakoztató iratcsomagot július 26-ig továbbítják az Európai Unióhoz, abban a reményben, hogy 1998 elején megkezdődhetnek a csatlakozásról szóló tárgyalások - jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Horn Gyula miniszterelnök. A kormányfő ezt megelőzően a hét parlamenti párt frakció- vezetőit és az Országgyűlés külügyi- és integrációs bizottságának vezetőit informálta a kérdőívek kitöltésével kapcsolatos munkáról. Mint a sajtóértekezleten jelen levő külügyminiszter, Kovács László megjegyezte, a megbeszélésen érdektelenség volt tapasztalható, mert a pártok részéről sem kérdés, sem észrevétel nem hangzott el. Ezt azért is furcsállotta, mert az ellenzék korábban hevesen bírálta a kormányt a kérdőív kitöltésének módja miatt. Horn Gyula hangoztatta, hogy Brüsszelben részben tényekre, részben a kabinet jövőbeni szándékaira és politikai magatartására kíváncsiak, vagyis a válaszokért egyedül a kabinet felelős. Az EU-t érdeklő fontosabb témák között a politikai stabilitás, az emberi jogok tiszteletben tartása, az államháztartási reform szociális hatásainak kiszámíthatósága, a rasz- szizmus elleni küzdelem, a ci- vakodásmentes szomszédsági politika is szerepel. Tájékoztatást várnak a munkanélküliség elleni fellépésről, az agrár- támogatásokról csakúgy, mint a kábítószer elleni küzdelemről, vagy a környezetvédelmi jogharmonizációról. Munkatársunk kérdésére Somogyi Ferenc külügyi államtitkár elmondta a tájékoztatón: a válaszok megfogalmazásakor a legtöbb probléma abból eredt, hogy az EU-val csak kétharmad részben egyezik meg adatszolgáltatási mechanizmusunk. Takács Mariann Jól halad az IFOR-misszió William Perry katonákat léptetett elő Taszáron Eddig az előre ütemezett terv szerint halad az IFOR-erők békefenntartó missziója Boszniában, így várhatóan a kitűzött időre befejeződik a küldetés. Ősszel azonban a NATO ülésén eldőlhet, vállalnak-e további feladatokat a béke meg- őrzésébén a nemzetközi egységek. Mindezt*WilIiam Perry, az Egyesült Államok védelmi minisztere mondta Taszáron, ahol meglátogatta az amerikai katonákat, és ahol találkozott Keleti György honvédelmi miniszterrel is. A megbeszéléseken a magyar honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Magyarország eltökélt szándéka továbbra is, hogy a NATO teljes jogú tagja legyen, és ehhez az út a Partnerség a békéért folyamatban való részvételünkön át vezet. William Perry védelmi miniszter januári első látogatására emlékezett, amikor még csak épült a taszári bázis, és köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, hogy rendelkezésükre bocsátotta a támaszpontot. Elismerően szólt az IFOR kötelékében dolgozó magyar katonai kontingens tevékenységéről is. Újságírók kérdéseire válaszolva William Perry elmondta: nem csökkentik a Boszniában állomásozó IFOR-erőket, de két páncélos hadosztályt katonai rendészeti egységekkel cserélnek ki. Arra a kérdésre, hogy a tervezett időre befejeződik-e a béke- fenntartók küldetése, a védelmi miniszter azt válaszolta: az őszi NATO-értekezleten dől el, hogy a NATO vállal-e Boszniában más biztonsági feladatokat is. A magyar csapatokra vonatkozólag Keleti György azt válaszolta: ha más feladatok miatt az alegység további munkája is szükséges lenne, arról ismét a Parlamentnek kell majd döntenie. William Perry két amerikai altisztet tisztté léptetett elő, majd Táborfalván megnézte a kiképzési területet. Varga Ottó Helikopteren érkezik Pannonhalmára a római pápa A misére százezernyi hívőt várnak II. János Pál szeptember 7-én délelőtt, a győri ipari parkban tartandó pápai istentiszteleten szentbeszédben köszönti a millecentenáriumára emlékező Magyarországot - tudta meg munkatársunk Pápai Lajos győri püspöktől. A pápalátogatás előkészületeiről tartott tegnapi budapesti sajtótájékoztatón a programot ismertető Várszegi Asztrík püspök, pannonhalmi főapát elmondta: a hívők először szeptember 6-án déltájban a pannonhalmi sportpályán találkozhatnak a Szentatyával. Itt száll le ugyanis a Ferihegyi repülőtérről érkező helikopterrel. A délutánt és az estét az ezeréves monostorban szűk körben, a bencés közösség tagjaival tölti. A másnap délelőtti győri szentmisére mintegy százezer hívőt és érdeklődőt várnak itthonról és határainkon túlról - mondta Pápai Lajos. Az ipari parkba csak jeggyel lehet majd bemenni, de jelentkezéseket még elfogadnak a győri szervezőirodában. Azt tervezik, hogy a díjtalan belépő mellé erre az alkalomra készített díszes pápai kendőt, és a mise teljes liturgiáját tartalmazó füzetet is kézhez kapják a résztvevők. Véglegessé vált, hogy a pápai szentmisén három-három olyan pap is segédkezik a legmagasabb rangú egyházi méltóságnak, aki hitéért börtönt szenvedett, illetve akit eltiltottak lelkipásztori működésétől. Ez, azt példázza, hogy az egyház utólag is elismeri áldozatukat. A pápa 50 hívőt személyesen áldoztat meg. II. János Pál második magyarországi látogatásának előkészületei a tervek szerint haladnak. A szektorok és a pápai oltár műszaki dokumentációi elkészültek, a jövő héten az első kapavágásra is sor kerül az ipari parkban. (deregán) Horn Írországba készül A magyar kormányfő július 11-12-én hivatalos látogatásra Írországba utazik. Útja során megbeszélést folytat vendéglátójával, John Bruton miniszter- elnökkel, találkozik az ír politikai élet vezetőivel, valamint előadást tart az Európai Ügyek Intézetében. Horn látogatásának különleges jelentőséget ad az a tény, hogy hétfőtől fél éven át Írország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. Hazánk 1976-ban létesített diplomáciai kapcsolatot Dublinnal. A magyar kormány nem fut ki az orosz adósság rendezésére megszabott határidőből - jelentette ki Moszkvában Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter, aki megnyitotta a magyar exportkínálatot bemutató nemzeti kiállítást. A tíz év után először megrendezett bemutató célja az Oroszországba irányuló magyar export bővítésének elősegítése. Václav Klaus cseh miniszter- elnök átnyújtotta Václav Havel államfőnek a kabinet lemondását bejelentő dokumentumot. Az elnök a lemondást elfogadta, és a választási eredményeknek megfelelően az új kormány megalakításával ismét Klaust bízta meg. Izraeli harci gépek rakétákkal támadtak palesztin gerillatámaszpontokat Libanon délkeleti részén. Összesen négy rakéta csapódott be a Bekaa- völgy keleti részén, alig hat kilométernyire a szíriai határtól. Ez volt az első izraeli légitámadás-sorozat libanoni palesztin célpontok ellen az április 27-én megkötött tűzszünet óta. A német alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a nácik által kényszermunkára hurcolt zsidók követelhetnek egyéni kártérítést, ha ezt államközi szerződés nem zárja ki, de minden ügyet külön kell vizsgálni. Az egyéni kártérítési igények érvényesítéséről Magyarország és Lengyelország lemondott. Alekszandr Lebegj tábornok szerint nem Oroszországnak való a parlamenti demokrácia. Az orosz nemzetbiztonsági tanács vezetője a külföldiek szigorúbb ellenőrzését helyezte kilátásba sajtóértekezletén. Kijevben szeretne millecen- tenáriumi emlékművet állítani az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség. Farkas Bertalan tábornok, az első magyar űrhajós lesz szeptembertől hazánk katonai attaséja Washingtonban. Sajátos összhang Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának tegnapi ülésén az SZDSZ az ellenzékkel együtt javasolta, hogy kérjék vissza átdolgozásra a Házszabály módosításáról szóló javaslatot. Ez ugyanis lehetőséget teremtene a napirend előtti felszólalások miatt kialakult politikai viták kompromisszumos lezárására. A szocialista képviselők azonban elzárkóztak ettől a megoldástól. Elutasítják a törvényeket Az MDF és a KDNP nem működik együtt a kormánnyal az oktatásügy és az egészségügy „szétverésében”. Ezért a szerdai zárószavazáson nemmel voksolnak a parlament előtt lévő törvényjavaslatokra. Ezt a két párt tegnapi közös tájékoztatóján jelentették be. Véleményük szerint ugyanis a központi támogatás csökkenése az önkormányzati iskolák folyamatos megszűnéséhez vezet. Befejezték a vizsgálatot Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága ellenőrzési albizottságának zárt ülésén befejezték a Honvédelmi Minisztérium korábban kiírt, elbírált és érvénytelennek nyilvánított radarbeszerzési pályázatának ügyében folytatott vizsgálatot. A tapasztalatokat összegező záródokumentumot ma terjesztik elő. Túl a határon Mától Okucaniban, az IFOR-erők magyar alakulatánál vizsgálódik Polt Péter, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese. Azt tanulmányozza, hogy mennyire érvényesülnek különleges körülmények között a katonák emberi és alkotmányos jogai. Az állomány tagjaival folytatott beszélgetések közben az esetleges panaszokat és sérelmeket is fel kívánja tárni. Visszajöttek a találkozóra Az utóbbi hat-hét évben több mint kétszeresére nőtt hazánkban a felsőfokú tanulmányokat folytató külföldi hallgatók száma - hangzott el a Magyarországon végzett külföldiek tegnap kezdődött I. világtalálkozóján, Budapesten. A-többnapos eseményen mintegy százhetvenen képviselik azt a csaknem 20 ezer volt egyetemistát és főiskolást, aki Magyarországon szerzett diplomát. Egész életében önmagát pusztította a sikeres fotómodell Meghalt Hemingway unokája Los Angeles-i lakásán holtan találták a 41 éves Margaux Hemingwayt, az egykor sikeres fotómodellt. Ötéves volt, amikor nagyapja, a Nobel-díjas Ernest Hemingway egy puskával agyonlőtte magát. Tizenkilenc évesen a Vogue címlapjára került, és egymillió dolláros szerződést kapott a Fa- bergétől. Modellkarrierje fényesen indult. Filmsztár akart lenni, de csak egy sikeres filmje volt, a Lipstick (Ajakrúzs). Idővel az alkohol és a kábítószer rabja lett. „Emest Hemingway életét éltem. Nagyapámat az alkohol vezette el az öngyilkosságig, nekem azonban sikerült felülMargaux Hemingway kerekednem rajta” - mondta később, amikor a Playboy magazinban erotikus pózokban próbálta bizonyítani: kiváló formában van. A Lipstickben egy fiatal lányt alakított, akit gyalázatos módon megerőszakoltak, ám megbosszulta támadóját. E film nyomán hozta meg a kaliforniai törvényhozás „ 109. számú Margaux Hemingway- határozatát”, amelynek értelmében nincs joguk a bíróságoknak a nemi erőszakot elszenvedett hölgy korábbi nemi életében vájkálni. Margaux Hemingway holttestét Santa Monica-i lakásán találták meg barátai. Nincs bizonyíték gyilkosságra vagy öngyilkosságra. Nincs nyoma betörésnek, s nem találtak búcsúlevelet sem. FEB