Tolnai Népújság, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-19 / 168. szám

4. oldal Megyei Körkép 1996. július 19., péntek — Konyhád Es Környéke Virágba borul a Szélrózsa (Folytatás az 1. oldalról.) A találkozóra minden érdek­lődőt, kikapcsolódni és lelki­ekben töltekezni kívánót sze­retettel várunk. Aki mind a négy napot a táborban tölti, az ezerkétszáz forintos jelképes összegért válthat belépőt. Aki csak egy-egy programra láto­gat ki, az ingyenes napikár­tyát kap. — Vendégek is érkeznek a táborba? — A fellépőkön kívül be­mutatkoznak az egyházhoz tartozó más szervezetek is, mint például a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövet­ség, amely a találkozó egyik szervezője is. Leghangsúlyo­sabb nálunk a mozgássérül­tekkel való foglalkozás. Fon­tos még munkánkban az ál­lami gondozottak szellemi felkarolása, a könnyűzenei tevékenység összefogása. A Keresztény Ifjúsági Egyesület tagjai is eljönnek Váraljára, ők az ifjúsági vezetőképzés terén jeleskednek. Ezenkívül meghívtuk olyan égyesületek tagjait, akik a drogosokkal, a börtön misszióval foglalkoz­nak. Bemutatjuk az Internet egyház által kihasználható le­hetőségeit. — Mit vár a találkozótól? — Testvéri kapcsolatokat - mondja Marton Tamás. A Szélrózsa ünnepélyes megnyitója szerdán 18 órakor lesz. Itt köszöntőt mond D. Szebik Imre püspök, és a megnyitóra várják Dr. An- dorka Rudolf rektor urat is. Még ezen a napon este kilenc' órakor könnyűzenei program, a keresztény ifjúsági énekek­ből álló blokk várja az érdek­lődőket az ifjúsági tábor terü­letén. má-ré A napokban elkezdik a romeltakarítást a bonyhádi - szebb napokat megért - strandon a közhasznú munkások. A kerítést elbontják, a gazt levágják, a medencét betemetik. Az épületek maradványait az önkormányzat lebontatja. A tervek szerint augusztus végére viszonylag rendezett kö­rülményeket tudnak teremteni. A többi már attól függ, hogy a testület miképp dönt a területről. Sokan úgy gondol­ják, hogy ott szabadidő parkot kellene kialakítani, fotó: bakó Cserepeznek, de avatnak-e? Az elmúlt hét végén cserepez- ték a bátaapáti sportöltözőt. A tavaly kezdődött építkezés azonban megtorpanni látszik. Sári József, a Bátaapáti Sport­egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy számára érthe­tetlen módon nem sikerült tá­mogatást szerezni egy kifeje­zetten sportöltöző építésére meghirdetett pályázaton. Pedig igen nagy szükség lenne a pénzre. A mintegy három és félmilliós beruházás teljes elké­szítéséhez több, mint félmillió hiányzik. Szombaton két ácsmester - Ömböli Zsolt, aki a csapat osz­lopos tagja és Szentpál József - irányításával rakták fel az apá­tiak a cserepet. A korábbi mun­kák nagy részét is nagy lelke­sedéssel, kalákában végezték el, ám a sportbarátok most egy kicsit megkeseredtek. Az ön- kormányzat százezer, az atom­erőmű kétszázezer forinttal tá­mogatta őket. Magának a sportkör elnökének is sok Összefogással készül az öltöző pénze fekszik az építkezésben és azt reméli, hogy további tá­mogatást sikerül szerezni akár a falutól, akár máshonnan. — Amennyiben ez elmarad - mondta - nem tudjuk befe­jezni az épületet, amelynek felső szintjén egy ifjúsági klub FOTÓ: BAKÓ kapna helyet. Bízom azonban, abban, hogy a megye sportsze­retői, vállalkozói támogatnak bennünket. - háj ­Segítség vihar után, Izményben Dávidéknál a gyerekek már mosolyognak. fotó: bakó Lassan-lassan minden hibát kijavítanak Izményben, ahol a legnagyobb kárt okozta a két héttel ezelőtti tornádó­szerű vihar. A legnagyobb bajt az Iskola utcára hozta, ahol - mint arról beszámol­tunk - két háznak is lenyomta a tetejét, az iskolát pedig erő­sen megrongálta. — Tudja, én nem gondoltam volna, hogy vannak még ilyen emberek - mondta elérzéke- nyülve Sebestyén Tibomé, aki a vihar utáni vasárnapon még a kilátástalan helyzete miatt sírt. — Hétfőn, amikor megje­lent az újságban, hogy mi tör­tént Izményben, azonnal idejött egy bonyhádi ács, Török József Sebestyénné nem gondolta és azt mondta: megcsinálja a te­tőt. Először nem is értettük, amikor azt mondta, hogy in­gyen csinálja meg. Többször is rákérdeztünk. Nagy volt az öröm a családban, amikor végre rájöttünk, hogy komolyan gon­dolja. Eljött egy társával és két nap alatt el is készült a munká­val. Egy izményi fiatalember, Kelemen József is segített a munkában, meg hát a rokonok, ismerősök, barátok. A faanya­got is sikerült részben a bará­toktól, rokonoktól megszerezni, így az új tető alig-alig került nekünk valamibe. El is kelt a segítség, hiszen a férje munkanélküli, a harmadik gyermeket pedig egy hónapon belül várják .... Három házzal arrébb Dávid Antalt állványok tetején talál­tuk. Épp a famunkával bíbelő­dött. Élmondta, hogy - Sebes­tyénéhez hasonlóan - ők is a Bramactól kaptak cserepet a Völgység Televízió jóvoltából. A tévé a cserép fejében reklám­időt biztosít a cégnek. Más segítséget azonban Dá- vidék nem kaptak. A tetőre úgy kellett összekémi a rokonságtól a pénzt. Eddig mintegy 7-800 ezer forintot költöttek a felújí­tásra. — Ma annyiba kerül csak a tető, mint ’79-ben az egész ház, amikor építettük - dohognak Dávidék, akik bíznak benne, hogy a kormány juttat valamennyit a vis maior alap­ból a településnek. Az iskola is napok alatt megújult: a kisdorogi Metálbau Kft. tervei alapján a nagymá- nyoki Mayer-Balogh Kft. javí­totta ki a fémvázas tetőszerke­zetet, segítettek az izményi polgárok is, így a félmilliós munka csupán néhány tízezer forintba került. A segítők kö­zött kell megemlíteni a bony­hádi Stollszer Kft.-t, amely Dá­vid Zoltán viharban megrongált autóját - a szomszéd tető rázu­hant - helyrehozta. Hangyái Szösszenet Viharvert bizalom — Ami a vihar után tör­tént, visszaadta az embe­rekbe vetett hitemet - mondta valaki izményben. Mint olvashatják, a bajban összefogott a falu, só't, a környék. A szomszédok, a barátok, a közeli és távoli ismerősök. Cinikus, elva­dult, pénzhajhász világunk­ban igazi kuriózumnak szá­mít az az ácsmester, aki tel­jesen ingyen felrakott egy tetőt. Létezik ma még ilyen? Lám, igen. Legfeljebb egy­más iránti bizalmunk lett vi­harvert az utóbbi időben, s lám egy valós vihar kihozza belőlünk a jót. Nem ártana konzerválni. - háj ­Labda a forró homokban A nyári szünet már javában dúl. Sok szülő és gyermek hi­ányolja a szervezett progra­mokat. Bonyhádon azonban van egy kötetlen lehetőség a szabadidő hasznos eltöltésére a sportszerető emberek szá­mára, korra és nemre való tekintet nélkül. Néhány hete otthonosabban és szívesebben is mozognak a fia­talok a bonyhádi Fáy lakótelep nagy füves területén. Hogy mi­ért? Mert „belebotlanak” egy strandröplabda-, illetve egy láb­tenisz pályába. A postaépület előtti részen eddig csak átjárt mindenki, mostanában azonban egyre többen meg is állnak. Vannak akik beszállnak egy- egy mérkőzésbe, és vannak Szinte mindig játszanak az új pályákon labdák, sokan kapnak kedvet a mozgáshoz. Csak a nagy káni­kula űzi ki időnként a mezítlá­basokat a forró homokos talaj­ról. A röpi pálya létrehozását Is­tenes László, a „Sporttal a csa­ládért Bonyhádi Röplabda Klub” vezetője kezdeményezte, a kivitelezést helyi vállalkozók segítették. A pályák tulajdon­képpen a szomszédos Herei sö­röző nyitva tartási ideje alatt, délelőtt tíz órától használhatók. Itt vigyáznak ugyanis a játék­hoz szükséges kellékekre, a há­lókra és a labdákra. A nyár fo­lyamán még egy kosárlabda pá­lya kialakítása is szerepel a lel­kes sporttámogatók tervei kö­zött. Kép és szöveg: Máté Réka Röviden Állásajánlatok. Egy vil­lanyszerelőnek, egy takarí­tónőnek, egy bolti eladónak, két kőfaragónak, egy bolt­vezetőnek, egy raktárveze­tőnek, 3 cukrásznak és 10 varrónőnek kínálnak állást a Völgységben. Az állásokról a munkaügyi központ bony­hádi kirendeltségén adnak felvilágosítást. Video a könyvtárban. A bonyhádi könyvtárban a va­kációzó diákoknak hétfőn a Csizmás Kandúr, kedden a Kutyám Jeery Lee, szerdán a Peti nyuszi kalandjai, csü­törtökön a Szabadítsátok ki Willy-t, pénteken a Tavi­tündér, szombaton pedig a A hét mesterlövész című filmet mutatják be. A vetíté­sek 14 órakor kezdődnek. * akik csak megcsodálják a vál­lalkozó kedvűek önfeledt játé­kát. Tulajdonképpen egész nap levegőben „tartózkodnak” a

Next

/
Thumbnails
Contents