Tolnai Népújság, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-29-30 / 151. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1996. június 29., szombat Az utat mindenki maga keresi Attila segédápoló lesz A bonyhádi Aranysas Patikától tíz, a mőcsényi kocsmától több, mint három kilométerre található a zsibriki rehabilitációs otthon, ahol alkoholbetegek és drogfüggőik gyógyulnak. 1990- tól - amikor a misszió létrejött - egészen tavaly őszig a mőcsényi vasúttól csak földes úton, esős időben térdig sárban lehetett megközelíteni. Azóta aszfaltút kanyarog a tolnai kis faluhoz, ahol a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány otthonának húsz lakóján kívül élnek civilek is, összesen tizen. Bolt nincs, a kenyeret, a tejet és ami még kell mozgó árus hozza. Két régi drogos, avagy a kezdetek A misszió vezetője Victorné Erdős Eszter, a közeli baranyai település, Hidas református lelkésze. Korábban sem titkolta, de a múlt szombaton tartott nyílt napon is elmondta: maga is „rablóból lett pandúr”. Tizennyolc éves korára hat iskolát „elfogyasztott”, csövezett, voltak rendőrségi ügyei. Aztán úgy döntött, hogy élete hátralévő részét Istennel akarja tölteni. Elvégezte a teológiát, lelkész lett s közel került a kallódókat segítő szolgálatokhoz, amelyek nálunk 1990 előtt búvópatakként ugyan, de léteztek. Ott volt a ráckeresztúri otthon indításánál és megismerkedett a német illetve svájci segélyszervezetekkel. Férjével együtt Hidasra került papnak, ám egyszer csak megjelentek lakásukon egykori „drogosaik” akik aztán egy teljes évig náluk is maradtak. A házaspár „beletörődött” tehát abba, hogy akárhol is él, az elesetteken segítenie kell. Valahogy így kezdődött. Az összes többi jön magától. Házat vesznek Zsibrikben, kipofozzák, aztán egy másikat, felújítják, mire észbe kapnak, már hat épületben húsz gondozott figyeli őket reménykedő szemekkel. Rendnek pedig lenni kell Ahogy annak idején a két becsengető drogostól elkérték a több tucatnyi gyógyszerreceptet, olyan következetesen alakították ki az otthon filozófiáját és házirendjét. Más intézményekkel ellentétben innen könnyű kijutni, de annál nehezebb visszatérni. Mindenki szabadon távozhat - ha úgy tetszik megszökhet a probléma elől - de vissza bajosan térhet. Aki egyszer elmegy, az legfeljebb három hónap múltán kérheti, hogy vegyék vissza. Kevesen kockáztatnak tehát, a lemorzsolódás elenyésző. Itt a kulcsszó, hogy mindenki maga akarjon kimászni a bajból, nem elég, ha a mama meg a papa bedugja, hogy gyógyítsák meg. Összesen nyolc hónapot tölt az otthonban, aki eldöntötte, hogy meg akar szabadulni terhétől. Az első hónap próbaidő, ekkor látogatót sem fogadhat. Ha a harminc nap múltán még mindig maradni akar, az otthon véglegesíti és beléphet a kezdő fázisba: az erőgyűjtés stádiumába, amely a negyedik hónap végéig tart. Ezt követi a haladó szakasz, ekkor már önállóan elhagyhatja az otthont, lemérheti, hogyan birkózik meg maga az alkohol, a drog csábításával. A kulcs, hogy mindenkinek magának kell megtalálnia a gyógyuláshoz s az Istenhez vezető utat. Akinek ez sikerül, azzal nem kell az alkoholról, a narkóról beszélni, ő saját maga tudja, hogy nincs, nem lehet rá szüksége. A másik fontos eleme a terápiának: a lakók mindvégig dolgoznak, maguk művelik a mintegy hét hold földet, maguk főznek és takarítanak. Technikai személyzet nincs, csak lelki vezetők. Ha sikeres volt a nyolc hónap, és a gondozottnak van szállása, munkahelye, gyülekezete és kinti közössége, úgy útjára bocsátják. Mindenkit vissza- visszavámak, évente tartanak találkozót, de a legtöbben ennél gyakrabban visszajárnak. A napi adag tizenöt lepedő Zsibrikbe már a sikertelen elvonókúra után érkeznek a fiatalok. A huszonegy éves budapesti Kovács Attila kábítószerfüggő. heroint szívott, mert a gyengébb füvekre már nem indult be. A fővárosi Nyíró Gyula Kórházban háromszor volt elvonókúrán. — Soha nem hittem magamról - mondja -, hogy néhány hét után kialakul egy öntudat bennem: magammal és az Úristennel szemben nem engedhetem meg, hogy félrelépjek. — Szeretek itt lenni, mert a gondozók itt nem éreztetik velünk, hogy ők nem szenvedély- betegek. Talán mert köztük is vannak, akik gyógyultak. Sanyi szintén kemény drog- fogyasztó volt. Harminc éves. A kábítószer miatt korábban felfüggesztettet kapott. A nyolcvanas években még gyógyszerhamisítással jutott anyaghoz. Akkoriban ez nem került sokba. Ma egy narkós, ha naponta cirka három grammot „fogyaszt”, az tizenötezer forint. Mennyi is az havonta? Majdnem félmillió! Ennyi pénzhez többnyire csak bűnözés útján lehet hozzájutni. Sanyi is fokozatosan lett drogfüggő. Először csak hétvégén, majd kedden-szerdán is, később másnaponta, végül naponta be kellett lőnie magát. ’84-ben érettségizett, idegen- vezetőként dolgozott, németből és angolból nyelvvizsgát tett. Megjárt egy sor elvonóintézetet, mire Zsibrikbe került. Az első három nap után mentővel vitték kórházba, de szerencsére rendbejött. Hét hónapja él az otthonban, jól érzi magát. Már arra készül, hogy elhagyja az Zsibriket. — Én narkós maradok életem végéig - válaszolja a kérdésre, hogy gyógyultnak te- kinti-e magát? — Ézzel együtt kell élni. Tehát soha nem mondhatom, hogy gyógyult vagyok. Egy darabig távol tartom magam a fővárostól, nehogy kísértésbe essem - teszi hozzá elszánt tekintettel. Miért innék? Attila három hónapja érkezett Szekszárdról. Mindene, kis híján a lakása is az italra ment. — Állami gondozott voltam. A legnagyobb baj az volt, hogy egyedül éltem, és folyton kocsmáztam - mondja. Huszonhárom éves. A legnehezebb a társaságba való beilleszkedés volt, de szökhetnékje sosem támadt. Vannak kísértései, de inkább ellenáll. A hátralévő öt hónap elé reménykedve néz. — Ha ma kapnék egy táviratot akár innen Zsibrikből akár máshonnan, hogy mehetek hozzájuk dolgozni, azonnal indulnék - mondja Kamarás László, aki januárban hagyta el Zsibriket. Áz ott töltött hónapok magukért beszélnek. Annak előtte szinte mindenét elitta. Eladott egy autót, amelynek árát egy kocsmában vették el tőle. Egy negyvenezret érő színes tévét ötezer forintért, egy rég megálmodott farmerdzsekit ötszázért adott el. Természetesen azért, hogy italt vehessen rajta. — Nem akarok többé olyan állapotba kerülni, hogy húsz forintokat kéregessek piára az utcán - mondja. Nagy Attila a főváros melletti Orbottyánból került Zsibrikbe. Ő rövidesen segédápoló lesz a Csongrád megyei Nagy- mágocson. Egy pécsi tanácskozáson „szúrta ki” az intézet igazgatója. Attila eredetileg autószerelő, majd hűtőgépész, később asztalos volt. A saját példája arra tanította, hogy egy alkoholista soha nem tekintheti magát teljesen gyógyultnak. Számára az egyetlen lehetőség: teljesen absztinensen kell élni. — így is jól érzem magam, a gátlásaimat sikerült levetkőznöm. Miért innék? Hangyái János Sanyi, két nyelvvizsgával munkát vállalna fotó: bakó jenő Rejtett értékeink Sárközi pillanatkép 1911-böl Szerencsés az a történeti kistáj, vagy néprajzi egység, amelyről nem csupán tudományos „állóképpel” rendelkezünk, hanem - a korabeli, különböző időpontokban készült - leírásokból nyomon követhetjük a változás, az átalakulás jelenségeit is. A Sárköz, amelynek első leírói között már 1834-ben ott találjuk Garay Jánost, az 1850-1860-as években ifjabb Csapó Vilmost, a századfordulón pedig a helyi újságokat és a múzeum szakembereit, első felfedezésétől kezdve jól követhető mozgásban volt. A lezajlott ármentesítés, a meginduló polgárosodás nem múlt el nyom nélkül: az előbbit „a Sárköz mögölő bötüje” kifejezéssel illették, az utóbbit pedig észrevétlenül befogadták és elviselték. Észrevétlenül? Ha a mai viseletre tekintünk, akkor látszólag igen, de ha a szekszárdi főgimnázium világkiállítási aranyérmet is nyert tanárának, Ács Lipótnak a leírását olvassuk, akkor mégsem. A korabeli legolvasottabb és legszínvonalasabb képes hetilapban, a Vasárnapi Újságban tette közzé fotókkal illusztrált egészoldalas cikkét 1911. május 28-án. Ebből idézünk: „Népünket a természet csöndes harmóniával veszi körül. Ezt a harmóniát öntudatlanul, ösztönszerűen igyekezett bevinni az otthonába, mert a természet gazdag formáitól telített lelke mindent díszíteni kívánt. Ezen alkotások erős nemzeti jellege, üde, sokszor költői természetessége, a hagyomány iránti tisztelete mellett is erősen hangsúlyozó önállósága, szerkezeti élelmessége és helyessége iparművészetünknek éppúgy lehetnek példái, mint ahogy lehetnek a célszerűség, az anyaghoz való ragaszkodás és olcsóság szempontjából” - kezdi Ács, majd a régi életmód bemutatásával folytatva elmondja, miért is fejlődött oly szépen „a női háziipar, nevezetesen a szövés-hímzés”. Ebből nemcsak ai következik, hogy „a nők szépérzéke messze túlszárnyalja a férfiakét”, hanem az is, „mennyire tudják összehangolni a színt a korral”, mármint az életkorral. Azonban itt tapasztalja a szerző a szomorú változást. „Sajnos, most már színes, ragyogó viseletűk kezd tompulni. így pl. Decsen egy szépséges menyecske, Boli Judit már olyan félig úri nőknek való egyszínű szövetből készült ruhát visel. Az erre vonatkozó kérdésre azt feleli: — Hát kérőm, meguntam már a cifrát, azután az újmódi szöbb”. Nem utolsó sorban - bár a cikkben elhallgatja ezt - Ács Lipót érdeme, hogy az emlegetett Országos Háziipari Szövetség támogatásával „munkatelepet létesített a Sárközben e művészi tevékenység gyakorlati kihasználására”. Bemutatja emellett szóban és képben „az egész magyar népművészet talán legkedvesebb, legcsodásabb termékeit, az őcsényi és alsónyéki kis lányok ösztönszerű rajzait”. Ezeket órákon, a gyorsan elkészített feladatok után egymásnak „írták” ajándékul a 7-12 éves gyermekek, ami „a bennük rejlő magasfokú intellektusra, gazdag megfigyelő és képzelőtehetségre, valamint kézi ügyességre vall”. Kesereg azonban helyi néprajzunk úttörője, hogy „a kultúra előrehaladásával a falu elveszti szerény, kedves alakját s átveszi a város kultúráját minden ítélet nélkül. Addig, amíg csak azt látták, amit önmaguk alkottak, addig ízlésük is biztos. Az idegen dolgok átvétele megingatja biztonságunkat. Ami azelőtt szép volt nekik, az most már nem az, mert ,,há’ mán nem módi” ... Szomorúan látja, miként romlik az ízlés, még szomorúbban hallja, amikor a városból hazajött katona legény vurstli-zenét harmonikái a lányoknak. Az egyik öreg szüle még rászól: „Hallod-e Istókám, hadd mán ezt az uraknak való nótát, danójátok inkább az én régi kedves nótámat”. S még rákezdi, a lányok folytatják, a játszóban csillegőt, lépőt járnak, ugrásra térnek. Ács Lipótot mindez bár felvidítja, nem nyugtatja meg. Cikke végén máig visszhangzó mondatokat hagy ránk: „Mindenkinek, aki erre illetékes, arra kellene igyekezni, hogy ezt a bomlási folyamatot feltartóztassuk. Össze kell fognunk, hogy nemzeti kultúránk e fontos tényezőjét, a népművészetet az utókor számára megmentsük”. Ma ki-ki eldöntheti, Sikerült-e mindez. Dr. Töttó's Gábor Istentiszteletek Szekszárdon Római Katolikus Szentmisék: Szombat 17.00 Újváros. 18.30 Belváros. Vasárnap 7.30 Újváros. 9.00 Belváros. 10.00 Újváros. 11.00 Belváros. 18.30 Belváros. Református Istentiszteletek: Vasárnap 10.00-kor Kálvin tér (gyermek-istentisztelet). 10.00-kor Kálvin tér, 18.00 Kálvin tér. Evangélikus Istentiszteletek: Vasárnap 10.00-kor Lut- her-tér. Metodista Istentiszteletek: Vasárnap 10.00-kor Munkácsy 1. (gyermek-istentisztelet). 17.30 istentisztelet. Szerda 17.30 Bibliatanulmány. Szombat 16.00 ifjúsági bibliaóra. Baptista Istentiszteletek: Dózsa György ut 1. Vasárnap 10.00-kor, Szerda 17.30. TEMESS El MINDEN „BEZZEGET” A fiatalság csak nevet, s kedvére él, kedvére nőfel. Temess el minden „bezzeget”, mi másként volt „a te idődben ”. Fogd fel a törvényt: ami volt, téged tanít csupán ma, őt nem. Saját kárából majd tanul gyermeked is talán idővel, s valamit elles tőled is: a Krisztusit meglátja benned, ha van... Alázd meg önmagad, s naponta kérj erőt, kegyelmet! Füle Lajos A z Úr ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egy éjjel felnőtt, másik éjjelre elpusztult. Én meg ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és bal kezük között? És ott a sok állat is! (Jón. 4,10-11.) J ónás végre - végre betörik, elmegy Ninivébe elmondja a rábízott próféciát, leül a város szélén és vár. Csodát, katasztrófát, szenzációt, sztorit. Arra számít, hogy Ninive megbukik, nem fognak hinni az Úrnak és nem térnek meg. De Ninive megbánja bűnét, megtérnek és a Jónás által olyan nagyon várt esemény Jó hír elmarad. Ráadásul a bokor is elpusztul a feje fölül és napszúrást kap. Mérges lesz. - Igazad van-e, hogy haragszol? - kérdezi Isten, és Jónás tudja, hogy igaza van. M i is hányszor érzünk haragot a világ igazságtalansága ellen, Isten ellen és tudjuk, hogy igazunk van, mert ... (és hány oldal panaszt tudnánk ennek a három picike pontnak a helyére bepréselni?) És Isten szelíden dorgálva kérdez: Igazad van- e? - és mi még ekkor is azt feleljük: IGEN! Hány elrontott évezred szükséges még nekünk? Hány kisiklott élet? Hány magányos ember? Hány elveszett gyermek? Amíg felismerjük végre, hogy nincs igazunk amikor rosszat akarunk, amikor Istentől mások büntetését és magunk dicséretét várjuk. Jónás is elfelejtette, hogy ő sem teljesítette Isten parancsát, amikor másik, hajóra szállt. Nem volt igaza Jónásnak, és aki ismeri a történetet és megsejtett már valamit Isten mindent átfogó szereteté- ből az könnyen belátja: esztelen volt Jónás amikor saját elképzeléséhez makacsul ragaszkodott. T anuljunk hát Jónás történetéből, lássuk meg azokat, akiket Isten szeret! Mi is sokmindenhez ragaszkodunk, ahhoz is aminek a létrehozásában semmi részünk, de amiért fáradtunk az sokkal kedvesebb mint az ami tökéletes és nem a mi alkotásunk. Isten tökéletes világot teremtett számunkra és szereti ezt a világot! Ne kívánjuk hát a pusztulást, annak örüljünk ami épül, ami egy kicsit szebb lesz, jobb lesz. Ha pedig bosszankodunk halljuk a kérdést: Igazad van-e, hogy haragszol? E s hajtsuk le fejünket tanuljuk meg végre a helyes választ: Nem Uram, soha nincs igazam, amikor kevésnek tartom a másokra kiszabott büntetésedet, és soknak a rám rótt terheket. Ámen. Johanné Kertész Lea
