Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-18-19 / 116. szám
1996. május 18., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Elkeserítő meglepetés Meglepően, vagy talán elkeserítően kevesen voltak jelen érdeklődőként a dombóvári művelődési központban kedden délután a Kézjegy Tolnai Toll- forgatók Klubja irodalmi beszélgetésén. Talán a négy-öt fős, lelkes közönség létszáma annyiban volt meglepő, hogy egyáltalán valaki is kíváncsi volt az irodalomra, illetve megyénkbéli költők, írók személyiségére és munkáira. Hiszen a találkozó éppen arról szólt, hogy a Kézjegy 2. antológia szerzői közül néhá- nyan kötetlenül beszélgetve a helybéli irodalomkedvelőkkel esetleg nem csak egy szép estét szereznek a nekik, hanem magukhoz tudnak „édesgetni” egy-két, az irodalmat nem csak kedvelő, hanem írásait közszemlére bocsátani akaró leendő tagot is. Mindenesetre a találkozó létrejött, az alkotók találkoztak egymással és - sajnos másodsorban - a nem közéjük tartozókkal. Ezen „örömteli” tények és örvendetes szándékok megléte után csak az volt elkeserítő, hogy a közönség valóban igen kis létszámú volt, holott a kézjegy klub alkotói - még ha nem is teljesen profi (éppen ezért ingyen, csak szerelemből Dombóvárra látogató) irodalmárok - kénytelenek voltak egymásnak bemutatkozni, s kissé valóban klub jellegűvé váló találkozón látszólagos jókedvvel viselni az érdektelenséget. Pedig ők - mármint a kézjegyesek - kitettek magukért, verseikből olvastak fel magángyöngyszemeket, amelyek lehetnének akár a nagyközönség által ismert, szeretett költemények is. Nem lettek azzá Dombóváron, de a költészet nem is a népszerűségről szól. Mint ahogy az egyik alkotó mondta, annak is örül, ha egy-két embernek tud valami újat, vagy valami régit újszerűén mondani. Harmincöt év a magyar egészségügyben, Pro Hereditas Köszönet a segítőtársaknak! Az Ápolási Világnap alkalmából Kiss Istvánné, az ÁNTSZ megyei vezető ápolónője megkapta az egészségügy legmagasabb szakmai kitüntetését a Pro Hereditas (az örökségért) elnevezésű miniszteri kitüntetést. Harmincöt éve van az egészségügyben ápolónő audiológiai asszisztens, egészség- ügyi főiskolát végzett szakoktató. Szent és ritka hivatás a betegápolás Nehéz olyan emberről írni, akit ismerünk és szeretünk. A beszélgetést ott lehet vele folytatni, ahol abbahagytuk, pedig hónapok is elmúlnak, amíg véletlenül összefutunk. Barát, akire mindig számítani lehet, s akiről bizton tudható, hogy megvéd a hátam mögött, ha bántanak, de szembe mondja a kellemetlen igazságokat is. Beszéljen hát inkább ő. — Szeretném ezt a kitüntetést megköszönni minden segítőtársamnak. Ez a plakett a volt tanítványaimé, a családomé, a barátaimé. Az ő segítségükre, türelmükre, együttérzésükre volt szükség ahhoz, hogy a betegápoláshoz szükséges lelki energiával folyamatosan feltöltődhessem. Azért örülök a nyilvános lehetőségnek, hogy ezt elmondhatom. Még soha egyetlen egy feladatban sem maradtam egyedül, mindig találtam segítőtársakat. Alapelvem, hogy lángot gyújtani csak az tud, aki maga is ég. Nincs a napnak olyan órája perce, hogy ne tudnék a szó szoros értelmében rendelkezésére állni a rászorulóknak. A saját lakásomban is van egy házi ápolási segítségnyújtó üzenetrögzítő. Ez egy modellkísérlet 1993-tól, a kórházból kikerült betegek szakápolási teendőit látjuk el. Hiánypótlásként hoztunk létre, főleg nyugdíjasokból egy ápolási szolgálatot, amihez a legfontosabb a szaktudáson kívül az empátiás készség és a megbízhatóság. A kísérletnek még csak kezdetleges eredményei vannak, mert a családnak kell fizetni az ellátást, de ha beválik az elképzelés, s a társadalombiztosítás finanszírozza a szakápolást, nagy jövője lehet ennek a megoldásnak. A körzeti ápolónők speciális tanfolyamán tanítok, ott olvastam nemrég egy dolgozatban, hogy „az embernek azért van a feje, hogy feltartsa, azért van a szeme, hogy csillogjon, s azért van a szája, hogy mosolyogjon.” Amióta ezt elolvastam, gyakorlom, sőt még ha a telefont felveszem, akkor is mosolygok hozzá. Napjaink legfőbb gondját abban látom, hogy nincs időnk egymással beszélgetni. Áz idős embereknél, akiket ápolunk, gyakran tapasztalom, hogy nem az alapbetegség a fő baj, hanem, hogy nincs, akivel megossza napi örömeit, gondjait. Nem nagy dolgokat várnak az emberek egymástól, csak apró kedvességeket. Mai életem legnagyobb boldogságát az unokáim jelentik. A nagyszülőnek a kisgyerekből az öröm jut a szülői felelősség nélkül. Gondom, megoldásra váró problémám rengeteg van, de soha nem úgy fogok hozzá semmihez, hogy ez nem megy, nem tudom megcsinálni, hanem úgy, hogy miként tudnám megoldani. Néha már azt hiszem, van valahol valamilyen titkos segítőm, talán az édesanyám, aki úgy rendezi a dolgokat, hogy a legnehezebb helyzetben is úgy alakulnak a dolgok - mindig mások segítségével -, ahogyan azt szeretném. A sikerélmény aztán megint új erőt ad. Azt még feltétlenül írd a végére, amit Florence Nightingdale, mondott, mert erőt adhat minden ápolónőnek. „Szent és ritka hivatás a betegápolás, hiszen a szenvedőknek enyhülést, a haldoklóknak megkönnyebbülést, a gyógyulóknak életet ad, de szent és ritka hivatássá az emberi szeretet teszi.” Ihárosi Ibolya A XX. század Brunszvik Teréze, Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra A Simontomyai Vak Bottyán Általános Iskola és a Simontor- nyai Vármúzeum országos műveltségi versenyt hirdetett enyhén szellemi fogyatékos diákok számára, akiknek Illyés Gyuláné, a gyógypedagógus egész életét szentelte. A Gyógypedagógus tisztele: téré május 18-ára kiírt komplex műveltségi versenyre 29 iskola nevezett az ország különböző megyéiből. Több száz rajz érkezett, harminc szólóénekes és ötven versmondó méri össze tudását, képességét, készségét. Illyés Gyuláné emlékére és tiszteletére rendezett ünnepségen a megjelentek képzeletükben felidézik Flóra néni alakját, mozdulatait, gesztusait, de még inkább azokat az értékeket, amelyeket Ő teremtett. Ezen a családias összejövetelen, Illyés Gyula „haláláig hű társára, mindenkori vigaszára”, a gyógypedagógiai pszichológia nemzetközi hírű tudósára, az iskolateremtő pedagógusra emlékezünk. Dr. Kozmutza Flórára, aki Szondi Lipót tanítványaként, a Kór- és Gyógytani Laboratóriumban évtizedeken át elkötelezetten és kitartóan dolgozott. A háború után dr. Bárczi Gusztávval szervezte és meghatározó szellemiségű tanára volt a főiskolának. Neki köszönhető az újjászervezett és felépített Gyógypedagógiai Főiskola, amelynek évekig főigazgatója volt. Egész életében a sérült gyermekek és felnőttek rehabilitációjáért tevékenykedett. Évente számtalan tanítványa volt, sok tizennyolc-húszéves kamaszból nevelt felnőtt, hivatásának élő gyógypedagógust. „Nevelői és emberi minőség harmóniája teremtett gyakran megfelelő légkört és alkalmat saját nemzedéke számára is, de a fiatalabbaknak is gondolatok fegyelmezett rendezésére és közös ügyek együttes képviseletére”. A fáradhatatlan, munkájának élő tanár, nem egyszer egészségét kockáztatva élte a nem mindennapi ember életét. A tanítás után ki tudja honnét vett erővel, hihetetlen kitartással, energiával nevelte saját gyermekét, vezette a háztartást, és éjszakánként Illyés Gyula Kossuth-díjas költő, a Társ kéziratait gépelte. Az író naplójegyzetében így írt Flóráról: „Nemcsak a testi munkát bírta hajnaltól éjfélig, megállás és evés-ivás nélkül akár, hanem a szellemit is: a tanulást, később a dolgozatok átnézését, még később a nyomdai levonatok korrigálását .. irigység tárgya vagyok, hogy ilyen önfeláldozó, nagyszerű asszony férje lehetek, így van: boldog vagyok vele...” A sors különös kegye, hogy Illyés Gyula halála után tíz évig segítőtársa lehettem a költő hagyatékának feldolgozásában. De nem csak munkatársa, bizalmasa voltam. A tapintatos, zárkózott asszony megosztotta velem legbensőbb gondolatait, gondjait, életének legszebb és legszomorúbb pillanatait, amelyeket azelőtt senkinek sem tárt fel. Voltak olyan alkalmak, amikor Ő is megdöbbent közlékenységén, akkor azt mondta: „Neked ezt tudnod kell!” A huszadik század irodalmának különleges szemtanúja sohasem kért arra, hogy tartsam titokban az általa mondottakat. Karizmatikus egyénisége mégis arra kényszerít, hogy részben őrizzem meg titkait. A közös munkánk kezdetekor már nem volt fiatal, de akkor sem ismerte a fáradtságot, napi 10-12 órát dolgozott. Rendkívüli egyéniség volt. Szerénységével, visszafogottságával, a mindig másokért tenni-akarásával tűnt ki. Soha, egy pillanatra sem emelte fel különösen kellemes hangját. Mosolygós pillantásának hatása, személyes jelenléte elég volt ahhoz, hogy az ember tudja, mit vár tőle. À vele töltött időben sok mindent láttam, tapasztaltam, egyre mélyebben megismertem. Mindenkinek segített, senkit sem utasított el. Részvéttel volt a rászoruló iránt. Számtalanszor egy-egy panaszos levél olvasása után, saját tanári nyugdíjából, pénzküldeménnyel próbált enyhíteni mások sanyarú sorsán. Ismeretleneknek orvosi segítséget kutatott fel, az üldözöttek családjait védőszárnya alá vette. Szeretett a háttérben maradni, sohasem adott a látszatra, a külsőségekre, egyszerűen, elegánsan öltözött. Mesélte: fiatal lánykorában arra készült, hogy olyan társat választ, akit életében nem ismertek el és ő halála után is szolgálhatja. Akkor még egy meg nem értett festőre gondolt. Ez csak a képzelet szülötte volt. Hogy ezt a vágyát milyen fokon tudta teljesíteni? Igaz, nem festő, hanem egy világhírű, nemzetközileg elismert író felesége lett. Illyés Gyula munkássága nem teljesedhetett volna hozzá, ami, ha nem olyan asszony áll mellette, mint Flóra néni, aki segítette, pedagógusi türelemmel, józan női megfontolással visz- szafogta, ha kellett, bíztatta. Óriási erő kellett ahhoz, hogy az intrikákat és támadásokat elviselje és háttér maradjon Illyés Gyula, a nemzeti író mellett. Igazi társ volt, segített elviselni a terheket, magában hordta a rendet, támasz volt a bajban. A törékeny feleség jó diplomáciai érzékkel saját életműve mellett politikai ellentéteket, vitákat tudott elsimítani. A költő halála után ifjúkori álma valósult meg azzal, hogy az évek hosszú során megőrzött, összegyűjtött kéziratokat, leveleket, egyszóval a hatalmas életművet gondozza. így élt Flóra fáradhatatlanul, testi-lelki kétségek vtündér- szavú feloldójaként”. Életútjá- val és magatartásával azt mutatta meg, lehet hűséges a szellem egyszerre Európához és a magyarsághoz. Kiváltságos és különlegesen fontos egyéni adottsága, szellem- és jellembeli képessége álljon mindnyájunk számára követendő példaként. E zekkel a gondolatokkal emlékezünk Illyés Gyulánéra a simontor- nyai vármúzeumban halálának évfordulóján rendezett „Látod amit én látok? Hallod amit én hallok?” országos komplex művészeti vetélkedőn. Takács Mária Istentiszteletek Szekszárdon Római Katolikus Szentmisék: Szombat: 17.00 Újváros. 18.30 Belváros. Vasárnap: 7.30 Újváros. 9.00 Belváros. 10.00 Újváros. 11.00 Belváros. 18.30 Belváros. Református Istentiszteletek: Vasárnap: 10.00 Kálvin tér (gyermekistentisztelet) 10.00 Kálvin tér, 18.00 Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek: Vasárnap: 10.00 Luther tér. Metodista istentiszteletek: Vasárnap: 10.00 Munkácsy 1. (gyermekistentisztelet) 17.30 isten- tisztelet. Szerda: 17.30 Bibliatanulmány. Szombat: 16.00 ifjúsági bibliaóra. Baptista Istentiszteletek: Dózsa György u. 1. Vasárnap: 10.00, Szerda 17.30. LÁTOMÁS Május: virágzik az akácsor. Bódító illat száll a réten . . . A szívetekben édes álom Lopódzik ma észrevétlen. Holnapra: szőlők fürtje érik. Ugarra varjak szárnya rebben. Az esővert úton szürke nénik Mennek az esti szürkületben. Nézd: fenn a felhők messze szállnak, Örök hazába ér a vándor. Sűrűbbek lesznek itt az árnyak Fényesebbé lesz a távol. Füle Lajos Igehely: „A szeretet.. . mindent elfedez, mindent hisz mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik”. (IKor 13:7-8a) A szeretetnek célja van azzal, hogy mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél. A szeretet le akarja győzni azt, aki vétkezett ellene. Nem viszont- szeretetről van itt szó, hanem olyan emberről, aki szeretetben legyőzi azt, aki őt nem szereti! A szeretet tehát győzelem, a gonosznak a jó általi legyőzése. A szeretet éltető ereje a Szentlélek! Emberekben munkálkodik, bűnös embereket állít a szeretet szolgálatába. Ezért a szeretet „veszélyeztetett magatartás”, ugyanis az ember úgy bánhat vele, mintha ő vitte volna végbe a szere- tetet Isten nélkül, mintha az ember di- csekedésére szolgálna. Urunk óvjon meg bennünket ettől! Jó hír A szeretet mindent elfedez . .. A világ felfedi a vétket, nyilvánosságra hozza a vétkes nevét. Ezzel szemben a szeretet elfedi, eltakaija. Jézus mintaképe volt az elfedező szeretetnek, amelynek csúcspontja az, hogy a kereszten elfedezte mindannyiunk bűnét, miközben így fohászkodott: .Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”. A szeretet nem beszél másoknak egy- egy vétekről, bűnről, azért, hogy a vétkezőnek fájdalmat ne okozzon. Az elhallgatás még nem veszi le a bűn terhét a vétkezőről, de a megbocsátás igen. A szeretet mindent hisz ... A szeretet hisz annak a megváltozásában, akit szeret. Az ember hajlamos gyanakvóan, bizalmatlanul kezelni a másikat. A szeretet azonban mindig a jót, a jobbat hiszi. Mindig talál „enyhítő körülményt”. Ha kell, a jó miatti tévedést is szívesen vállalja. À szeretet nem azt hiszi, hogy a bűnös jó, hanem, hogy jó lehet, „mert az Istennek semmi sem lehetetlen”. (Lk. 1:37). A szeretet mindent remél... Jézus nem azt mondta a házasságtörő asszonynak: „ha tiszta életet élsz, szeretni foglak”, hanem: „szeretlek, hogy tiszta legyél, eredj el, és többé ne vétkezzél!” Sok ember nem süllyedt volna le a bűnök mocskába, ha valald reménykedő szeretettel körülvette volna. Jézus Pétert is a szeretet reménységével fogadja el. „A reménység nem szégyenít meg”. (Róma 5:5). A reménység előrenéző hit! Kérjük Urunktól ezt, hogy mi is reménykedő szeretettel fordulhassunk embertársaink felé, és így vezessük őket Istenhez! Bálint Orsolya
