Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-03 / 79. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dombóvár És Környéke 1996. április 3., szerda Településfejlesztés, régióban Egy társulás, három vélemény Dombóvárral együtt összesen kilenc település polgármesterei írták alá azt a megállapodást, mely szerint e hét hétfőjétől kistérségi önkormányzati szövetséget alakítva működnek együtt, hogy együttesen az egészségügyi ellátás színvonalát emeljék, a település- és térségfejlesztés terén érjenek el eredményeket, illetve több más terület mellett a tűz- és közbiztonság önkormányzati feladatait is együttesen lássák el. Lebilincselő A dombóvári rendőrkapitányság illetékességi területén az elmúlt időszakban több bűncselekmény történt, az alábbiakban is nyomozást indítottak. Gázpalackot Gyulajról Március 16-18 között a gyu- laji gázcseretelepről a kerítés drótját átvágó és a lakatot lefeszítő - egyelőre ismeretlen elkövető - huszonnyolc PB gázpalackot lopott el. Bár a palackok üresek voltak, az anyagi kár mégis 280 ezer forint. Krumplitolvaj A március 6-20. közötti időszakban ismeretlen tettes behatolt a szakcsi általános iskola pincéjébe, s onnan összesen hétszáz kilogramm burgonyát lopott. Arról nincs információnk, hogy ennyi krumpliból hány adag hasábburgonyát lehet készíteni, és mennyiért lehet eladni, de annyi bizonyos, hogy az iskolát 20 ezer forint anyagi kár érte. Kétszer egy boltba Két egymás követő napon is betörtek a dombóvári ÁFÉSZ Arany János téri, 2. számú boltjába. Mind a március 9-ei, mind a 10-re virradó betörés alkalmával a bejárati ajtó üvegablakát törték be az ismeretlen tettesek, s a boltból cigarettát, csokoládét és szeszes italokat vittek el. A március 10- ei eset után 40-60 ezer forint lopási kárt lehetett megállapítani, s ezt tetézi még a hétezer forintos rongálási kár. Tüzelőre való Országos jelenség a fatol- vajlás mostanában, s a példák sorába tartozik egy gyu- laji eset is. A közelmúltban ugyanis a gyulaji Parlagdűlő egyik déli táblájából és a közeli erdősávból 30-40 kisebb akácfát vágtak ki ismeretlen tettesek. Az okozott kár 15-20 ezer forintra tehető. Diszkómámorban Sajnos nem példa nélküli, hogy a szombat esti láz még az ilyenkor hűvös éjszakában is el-elkapja a fiatalokat. A dombóvári diszkó után hazatérő, mámoros ifjak ugyanis a Bezerédj utcában parkoló három kocsiról törték le a bal oldali visszapillantó tükröt, amibe talán nem volna haszontalan maguknak sem néha belepillantani. Az ismeretlen rongálok összesen 5-6 ezer forint kárt okoztak. Ennek kapcsán a kistérségi polgármesteri fórumot, és a megállapodás ünnepélyes aláírását követően kérdeztük meg néhány település vezetőjét, hogy miért tartja fontosnak településének e szövetséghez való csatlakozását. Dombóvár: Tóth Attila- Összesen tizenhat Dombóvár környéki település érintett e szövetség létrehozásában. Életünk összefügg az egészségügyi ellátás, a közbiztonság biztosításának terén, s igyekeznünk kell közös megoldásokat találni problémáinkra. Elsőként át kell gondolnunk feladatainkat, s utána kell megteremtenünk a megoldásokhoz szükséges anyagi háttér megteremtéA csikóstőttősi önkormányzati képviselő-testület az elmúlt héten tárgyalta, s fogadta el a település idei költségvetését. Ebben az évben sem került rózsás helyzetbe az önkormányzat, hiszen mindössze háromszázezer forint tartalékalapot tudtak elkülöníteni a falu „fejlesztésére”, amibe beletartozik az utak kátyúzása is. Az elmúlt évben befejeződött tornaterem-építéshez felvett hitelt az önkormányzatnak törlesztenie kell, s ez is magyarázza azt, sét. Jó példa erre a most életbe lépő településfejlesztési törvény, amely nem településeknek, hanem régióknak adja meg a támogatás lehetőségét. Éppen ezért úgy kell megszervezni sorainkat, hogy a mindenki egyért, egy mindenkiért elvének érvényesülése mellett közösen boldoguljunk. Kaposszekcső: Tóth Imre Kaposszekcső és Dombóvár már régóta együtt dolgozik. Magától értetődő, hogy a meglévő regionális közösséget valódi egységgé szervezzük. Dombóvárral együttműködési kapcsolatunk a vízmű kapcsán kezdődött, s rájöttünk arra, hogy sokkal hatékonyabban tudnak együtt dolgozni a telehogy az intézmények működtetésén túl nem sok mindenre marad pénz. A faluban ez azt jelenti, hogy az óvoda, az alsó tagozatos iskola és a hivatal működtetése, valamint az egyéb kötelező jellegű önkormányzati kiadások mellett további jelentős feladatokat nem tud vállalni a település. A csikóstőttősi önkormányzat nem számolhat az óvodások, és a diákok után járó állami normatívával sem, hiszen azt teljes egészében Kapülési önkormányzatok, mint külön-külön. Az oktatás, az egészségügy, a tűzoltóság, a rendőrség működtetésének, illetve működési színvonalának emelésén fáradozunk. Bízom abban, hogy a régió települései valóban együtt tudnak működni a szerződés aláírását követően. Várong: Brunner Dezső Nem csak Várong, hanem az összes Dombóvár környéki település csak akkor juthat pénzhez, ha ilyen kistérségi társulás tagja, mivel a parlament elfogadta a településfejlesztési törvényt, s az is a régiók fejlesztésére irányoz elő esetleges támogatást. Remélem, hogy e társuláshoz kapcsolódva ha Várong külön nem is, de a társulás pénzhez fog jutni. Azt egyelőre még nem tudnám megmondani, hogy a társulásunknak milyen más előnyeit fogjuk élvezni, de biztos vagyok abban, hogy később ebből csak profitálni fogunk.- nagy posszekcsőnek utalják át, sőt a szükséges mértékben ki is egészítik. Ennek ellenére a tornateremben idén is szeretnék megrendezni azokat a település életében nagy jelentőségű eseményeket, mint amilyen a tavalyi szüreti bál is volt. Összességében nagyon feszített a falu költségvetése, ám ellentétben a térség néhány településével, Csikóstőttős nem forráshiánnyal küzdő település, s hitelfelvételt sem terveznek. Háromszázezer forint tartalék Csikóstőttősön kevéssé változhat idén a falukép fotó: tilinger Készülhetnek a gyerekek Egy volt egyházaskozári testnevelés-német szakos pedagógus, Studer Imre révén Dombóvár is bekapcsolódik idén abba a nemzetközi jelvényszerző . sportmozgalomba, amely az Amerikai Egyesült Államokból indult el világhódító útjára. A jelenleg a dombóvári Ipari Szakmunkásképző Intézetben dolgozó tanár tavaly részese volt az Egyházasko- zár, Bikái és Mágocs általános iskolásainak szervezett szintfelmérésnek, s tegnap már az idei, ezúttal a városban is megrendezendő felmérés előkészületei folytak Dombóváron. A városból közel hétszáz gyerek, három általános és három középiskola tanulói vesznek majd részt a felmérésen, amit május 13-án tartanak meg a DVMSE sporttelepén. Az előkészítés fontos részeként azok a testnevelő tanárok , akik bírói lehetnek a májusi rendezvénynek, már kaptak kiképzést. À felkészítést a német Remsmur járási sporthivatal munkatársa Heinrich Ringelkomp tartotta. Azt is elmondta, hogy jövőre bekapcsolódik a nemzetközi felmérésbe Mohács is, ahol örömmel fogadták az ötletet. A májusi felmérésre egyébként 70-80 németországi vizsgabiztos érkezik, saját szabadidejében és pénzén, s Dombóváron folklór programon is részt vesznek majd mohácsi látogatásukat megelőzően. A felmérés maga nem csak szép emlék, egészséges sport- tevékenység lesz, hanem - mivel különböző sportfelszereléseket is hoznak magukkal a németországi vendégek - anyagi segítségként sem elhanyagolható. Persze a fő a mozgás, a gyerekek sikerélménye. Kétmilliót kaptak a civil szervezetek Döntés után példás osztozkodás (Folytatás az 1. oldalról.)- Erről szó sincs. Most csak azt vettük figyelembe, hogy van egy halom kérelmező szervezet, s arra törekedtünk, hogy mindenki kapjon valamennyit a kétmillió forintból. A döntés úgy született, hogy a négy csoporthoz tartozó szervezetek egy-egy tagot dejegáltak a pénzt felosztó bizottságba, amely igyekezett a lehetőséghez mérten a mérlegelés után mindenkinek juttatni a nagy kalapból. Végül arra jutott a bizottság, hogy a kétmillióból 750 ezret egy dombóvári monográfia kiadatására adunk, bár ezt a civil szervezetek befektetésének kell tekinteni, hiszen várható, hogy a monográfiából bevételünk is lesz. A művelődési háznak 200 ezer forint támogatást szavaztunk meg, hogy a szervezetek szükség szerint használhassák az intézményt rendezvényeik alkalmával, illetve, hogy a házban az igénylő szervezetek irodasze- rűen működtetett helyiséget használhassanak. A maradék egymillióból 840 ezret osztottunk fel a kérelmező szervezeteknek, bár nem mindegyiknek az igényelt összeget. Az viszont fontos, hogy mindenki kapott valamilyen mértékű támogatást. A pénz- maradványt év közi fontos kiadásokra, kérelmek kielégítésére fordítjuk majd.- Nem lesz sértődés a felosztás miatt?- Majdnem minden szervezet, amely 20-30 ezer forint körül igényelt; a teljes összeget megkapta, míg másoknak a kértnél kevesebbet tudtunk adni. Azért nem mondok konkrét adatokat, mert még a polgármester úrral egyeztetjük a végleges számokat, bár nem tartom valószínűnek, hogy lényegi változások történnek még. A pénz felosztásának teljes folyamatába minden szervezet belelátott, s minden szervezettel külön- külön is tárgyaltam a támogatás mértékéről, amit egy kivételével el is fogadtak. Azt fontosnak tartom, hogy jövőre tisztázódjék a szervezetek »jogállása”, a szó szoros értelmében nem civilnek mondható csoportok támogatására alapítványokat hozzunk létre. Az pedig kiemelkedő jelentőségű, hogy a legnagyobb kiadást, a monográfia kiadására fordítandó összeg megítélését egyértelműen, vita nélkül támogatták a szervezetek, és később sem volt semmiféle veszekedés a pénz felosztását illetően.- Ezt talán példaadó demokratikus döntéssorozatnak nevezhetnénk.- Nagyon remélem, hogy valóban az is volt. - nagy Jegyzet _________________ írta: Nagy László S zületésnap Çfokan sokféleképpen várjuk a tavaszt. Azt az igazit, azt az ápri- kJ lisi szeszélyével együtt is gyakorta szívet, s testet melengetőt, azt a rügyfakasztót, és szelével a népdal szerint vizet árasztót. Várjuk, s talán már jön is, csak miután egy kicsit megmutatta már magát, még várat magára. A tavasz a születés jelképe, a sarjadó és bontakozó életé, talán ezért sokunk kedvenc évszaka. Ráadásul kiválóan alkalmas a szertelenségig jókedvűvé tenni a tél múlását érzőket. A szertelenségre, s a bolondságra kiválóan alkalmas napnak ígérkezett idén is április elseje. Bizonyára jobbnál jobb tréfákkal lepték meg magukat, s kiszemelt „áldozataikat” a tréfás kedvűha- zudozók, s mint a parlamenti közvetítésből kiderült, komoly politikusaink is éltek e nevezetes nap jellegéből adódó retorikai bravúrokkal. D ombóvári - a sors szeszélye - éppen ezen a napon nyilvánították várossá éppen huszonhat esztendővel ezelőtt. Az évfordulón nem volt semmi csinnaddratta, se'városi népünnepély, s valljuk meg, a város lakóinak és vezetőinek egyaránt jó okuk van arra, hogy ne ünnepeljék ezt az egyébként sem jubiláns születésnapot. A pénz hiánya magyarázza talán, hogy a „csak semmi népünnepély” elve érvényesült e nevezetes hétfőn. Annyit pedig a lokálpatrióta helybéliek is örömmel nyugtázhattak, hogy nem a március 15-e tiszteletére kinnfelejtett, hanem a születésnap okán lengedező nemzeti színű lobogók tarkították a csendesen egy évvel öregebbé lett várost. Hírmondó Önkéntes véradás Dombóváron Holnap délelőtt nyolc órától délután kettőig a dombóvári Vöröskereszt szervezésében önkéntes véradást tartanak a városi kórház véradó állomásán. * { Állásajánlatok munkanélkülieknek A Tolna Megyei Munkaügyi Központ dombóvári kirendeltsége álláskeresőknek, munka- nélkülieknek a következő szakmákban, munkakörökben kínálnak állást: Hegesztő technológus, üzemvezető, üzletkötő, autószerelő (tehergépkocsi-szerelői gyakorlattal), bolti eladó(nő), vendéglátóipari eladó, asztalos, villanyszerelő, jármű villamossági szerelő, állattenyésztő (férfi), segédmunkás (férfi), mosónő, betanított pék, varrógép-műszerész, középfokú nyelvismerettel német nyelvű levelező félállásban. A munkahelyekről, álláslehetőségekről bővebb felvilágosítást adnak a kirendeltség munkatársai munkaidőben a Bezerédj utca 14. sz. alatt, vagy a 466-338-as, és a 466- 835-ös telefonon. Polgármesteri fogadóóra Tóth Attila, Dombóvár polgármestere a városházán április 10-én, vagyis a jövő hét szerdán tartja fogadóóráit 14- től 16 óráig. Dr. Radochay Imre humán alpolgármester ma délelőtt 8-tól 11 óráig várja a választópolgárokat, Gyöngyösi Tibor, a város gazdasági alpolgármestere e hét pénteken 8-tól 11 óráig számít választóinak és a város lakóinak megjelenésére fogadóóráján. A véges élet végtelen kérdései Ezzel a címmel indult a közelmúltban a dombóvári művelődési házban bibliaismereti előadássorozat, melynek keretében április 6-án, szombaton Jávor István lelkész tart előadást fél tíztől. Húsvét váró tojásfestéssel A dombóvári művelődési házban nagypénteken, vagyis április 5-én 9-től 12 óráig tartanak az érdeklődő gyermekeknek húsvétváró programot, amin a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, s tojást is festhetnek. A gyerek vigyenek főtt tojást magukkal. Kutyakiképzés szombattól A Magyar Ebtenyésztők Országos Égyesületének dombóvári szervezete engedelmes- ségi és IPO I-es kutyakiképző tanfolyamot indít április 6-án, szombaton. A tanfolyamra jelentkezni lehet minden kilenc hónapnál idősebb kutyával fajtára való tekintet nélkül ezen a napon 14 órától az új dombóvári 5. utcában lévő kiképző pályán Juhász László kiképzés vezetőnél. t \