Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-03 / 79. szám

1996. április 3., szerda Gazdaság 5. oldal / Édes gondok A cukorrépa-termesztőknek alapvető érdeke, hogy szabá­lyozott, tartósan kiszámítható piaci viszonyok között termel­hessenek. Fontos, hogy az új szabályozás ne sorolja őket hát­rébb a termelők-feldolgo­zók-kereskedők láncolatában elfoglalt helyükről. A Cukor Terméktanács keddi ülésén a cukorrendtartási rendelet tervezetét vitatták meg a répatermelők. Az eszmecsere főként arról zajlott, hogy kit illessenek meg a cukorrépa-termesztési kvó­ták. Többen felvetették, hogy ha a répatermelők helyett a cu­korgyárak kapnák meg ezt a jo­got, akkor a cégek közötti adásvétel során előfordulhatna, hogy egy-egy gyárkörzet ter­melőinek többsége hoppon ma­radna, azaz nem termelhetne répát. A gazdák szorgalmazták, hogy ők kapják meg a cukor­répa-termesztési hányadot, amely mennyiség egyben a fel­dolgozóknak lenne a cukorkvó­tája. Azaz a répa mennyisége annak gyárnak a cukormennyi­ségét testesítené meg, ahová a termelő a répát szállítja. Kifogásolták azt is, hogy mi­közben a gazdálkodók tisztes­ségesen fizetik a termelési tag­díjat, az semmilyen formában nem kerül vissza hozzájuk. Ezeket a pénzeket kifejezetten a cukorkészletezésre használják fel. A termelők szerint az új cu­korrendtartásnak ezen is változ­tatnia kellene. U. G. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 99,26 Osztrák schilling 14,11 USA-dollár 146,91 ECU (Európai Unió) 184,45 Vannak megyék, ahol több száz pályázatot már elfogadtak A támogatásokat felfüggesztették Nagy vihart kavart dr. Jakab Istvánnak a Magyar Agrárka­mara alelnökének, a múlt héten lapunkban közölt nyi­latkozata. Elmondta, hogy ki­merülőben az idei évre meg­hirdetett mezőgazdasági tá­mogatási keret. Olvasóink kö­zül többen kérdezték, hogy ez konkrétan mit jelent, hiszen nem mindegy annak, aki még csak most kívánja beadni a pá­lyázatát, hogy milyen költsé­gekbe veri magát. Ugyanis at­tól függetlenül, hogy a beadott támogatási kérelmet elfogad­ják, avagy visszautasítják, je­lentős összeget kell fizetni a becsatolt tulajdoni lapok után, a beruházásoknál az építési tervekért, az ültetvényeknél a talajvizsgálatokért és a pályá­zatok elkészítéséért. Kővári Lászlónak, a megyei agrárkamara alelnökének to­vábbítottuk olvasóink kérdé­seit. — Úgy tűnik, ebben a témában igyekeznek az ille­tékesek kitérő választ adni, végül is mi igaz abból, hogy fogytán a keret? — Másfél héttel ezelőtt az agrárkamarának és a Földmű­velésügyi Minisztériumnak volt egy közös rendezvénye, ahol szó esett arról, hogy né­hány megyében már addig is több száz pályázatot nyújtot­tak be, s jelentős részüket el is fogadták. A minisztérium ezt megelőzően felmérést végez­tetett a megyéknél, hogy mennyi pályázat érkezett be és milyen témákban. Ezek után a Tolna Megyei Agrárkamara vezetése is egyeztetett a megyei földmű­velésügyi hivatallal. Erre a múlt héten, szerdán került sor. A hivatal vezetőitől megtud­tuk, hogy megyénkben is el­kezdődött a pályázatok elbírá­lása, addig 6-ot bíráltak el. Az ezt követő napokban érkezett a hír, hogy amíg a Földműve­lésügyi Minisztériumban nem pontosítják a kialakult helyze­tet, addig a pályázatok bírála­tát felfüggesztik, a tavaszi te­lepítési ültetvények kivételé­vel. A pályázható pénzeszköz mennyiségéről, addigi fel- használásáról nincsenek in­formációim. — Elképzelhető, hogy Tolna megyében kisebb az érdeklődés a támogatási le­hetőségek iránt, és ezért ad­tak be kevesebb pályázatot? — Mi úgy tapasztaljuk, hogy nagyon nagy az érdeklő­dés, főleg ültetvényekre és be­ruházásokra. A kamara veze­tése az év eleje óta folyamato­san tájékoztatta tagjait a pá­lyázatok várható feltételeiről. Ezek alapján már időben el le­hetett kezdeni a támogatások­hoz szükséges igazolások, en­gedélyek, tervek beszerzését. Szerettük volna elérni, hogy minél több anyagi támogatás­hoz tudjanak hozzájutni a me­gye gazdálkodói. — Mit tanácsol azoknak, akik még ezután készíttetik, adják be a pályázataikat? — Nehéz ilyen helyzetben tanácsot adni, mert nem kevés költséggel jár, mire egy pályá­zat összeáll. Ennek ellenére, amíg hivatalosan nem jelentik be, hogy vége, nincs tovább, a pénz elfogyott, addig érdemes reménykedni abban, hogy a bírálatokat csak időlegesen függesztették fel. Az ültetvé­nyekre - hangsúlyozom! - a felfüggesztés most sem vonat­kozik. Mauthner Felkínálom - üzleti ajánlatok A televízió „Felkínálom” műsora nyomán szerveződött országos klubhálózat ma Felkí­nálom Marketing Center néven 1992 óta működik, magyar, európai és tengerentúli tagokkal. Ma már egy szekszárdi vállalko­zás, a Kármentő Trió Bt. (tel: 74/316-178) is tagja ennek a hálózatnak. Közvetítésükkel közlünk néhányat a Felkínálom üzleti aján­lataiból. Román nagykereskedő cég élelmiszerekre (édesség, konzerv, tészták), továbbá író- és iro­daszerekre vár árajánlatot, illetve ilyen gyár­tókkal és nagykereskedőkkel keresi a kapcsola­tot. — Román partnerünk kínál szín, bélés és védő disznó CRUST bőrt, havi 50 tonna meny- nyiségben, valamint bőr ruhaneműket. — Szlo­vák cég kínálja fenyő fűrészáruját és szabad kapacitását tetőszerkezetek kivitelezésére. Cím: Szekszárd, Kisbödő u. 20. Tel/fax: (74) 316-178. A történelmi borvidék jövőjéért Fizetés: termőre fordulás után A napokban Lakos László földművelésügyi miniszter be­jelentette, 17 cég, valamint az FM, az ÁPV Rt. és a Kereske­delmi és Hitelbank Rt. egy-egy képviselője keretszerződést kö­tött az agrármodemizációs program gyakorlati megvalósí­tására. A 17 cég egyike a Szek­szárdi Mezőgazdasági Rt. volt. Erről a vezérigazgatóval, Asz­talos Antallal beszélgettünk: — Mit takar a program? — Arra vállalkoztunk, hogy mindenki a saját területén a pi­acorientált, megfelelő jövedel­met biztosító, tervezhető és eg­zisztenciális biztonságot nyújtó termelő, feldolgozó, forgal­mazó tevékenységet segíti elő, ezek anyagi és szakmai feltéte­leit biztosítja. A 17 cégből csak a szekszárdi rt. vállalkozott a szőlőtermelési és borászati in­tegrációra. Minden térségnek megvan a maga sajátossága, Szekszárd és környéke a törté­nelmi borvidék része. Az lenne a logikus és praktikus, ha az itt élők jelentős része tisztessége­sen meg tudna élni a szőlőhöz és borhoz kapcsolódó tevé­kenységből, mint termelő, bor­feldolgozó, palackozó, agrár- szakember, szőlészeti szak­munkás, mezei munkás, keres­kedő, vendéglátós. Tehát vagy így, vagy úgy, de a legtöbben valahogyan kapcsolatban áll­nak a szőlővel. Hogy az itt élők élete nyugodt, biztos és a pol­gárosodás jegyeit magán viselő legyen, ahhoz ki kell használni a már meglévő adottságainkat. Ebben vállal most jelentős sze­repet a mezőgazdasági rt. Borá­szati beruházásunkat befejez­tük, összege megközelíti a 400 millió forintot. Feladatunknak tartjuk a történelmi borvidék szőlőtelepítésének újraindítá­sában való részvételt. A szűkös anyagi források miatt a telepítésekhez nyújta­nánk segítséget nagyon sok ponton. Például vírusmentes szaporítóanyaggal látnánk el a gazdákat azokból a fajtákból, amelyek a világpiacon jól elad­hatók. A termőre fordulás után kerülne sor az elszámolásra. A gazda szőlővel fizetné ki az el­vitt oltványt. Az inflációnak ebben a vari­ációban nincs jelentősége, hi­szen nem pénzzel, hanem sző­lővel fizet majd a gazdálkodó. Ugyanakkor arra sem kötelez­zük a termelőt, hogy a teljes termését adja le. Ezzel a prog­rammal sikerülne elérni, hogy egy egységes fellépéssel, imázzsal képviseljük ezt a kör­nyéket. — Az utóbbi időben a me­zőgazdasági rt-vel kapcsolat­ban több találgatás is szárnyra kelt. Voltak-e levál­tások, igaz-e, hogy a tulajdo­nos fia, az ifjú Twiczkel báró vette át a cég vezetését? — Leváltások nem voltak, legfeljebb kisebb átszervezé­sek. A borászati üzem új veze­tője Reile Gizella, aki a szak­mában ismert, Bajáról jár ide, régebben a Hajósi Kombinátnál dolgozott. Az ifjú báró, miután befe­jezte külföldi tanulmányait, a közelmúltban megszerezte a magyar állampolgárságot, je­lenleg is intenzíven tanulja a magyar nyelvet, és sokat van Szekszárdon. Nagyon megsze­rette a vidékünket, ő maga is egyre inkább lokálpatrióta lett. Sokat van bent a cégnél, célja, hogy minél hasznosabbá tegye magát, ezért az egységvezetők­kel, de gyakran velem is szíve­sen megy minden területre, hogy minél többet tudjon meg a vállalatról. Mauthner PADLÓSZŐNYEG­VÁSÁR 40% árengedménnyel, amíg a készlet tart PAKSON az Ifjúsági Házban (Gagarin u. 2.) április 4-én, 8-18 óráig EXBROKER BT. ......................................M E NGEDMÉNYES BÚTORVÁSÁR közvetlenül a gyártótól Ülő- és sarokgarnitúrák, franciaágyak, szekrénysorok, kiegészítők 1996. április 3-4-5. Nyitva: 9-18 óráig Szekszárd, Babits Mihály Művelődési Központ Szekszárd, Mártírok tere 10. (891431 VELÜNK MEGVEHETI poligrupo Autó, Ingatlan és bármi más megvásárlása előleg nélküli 3, 5 és 9 éves kamatmentes részletfizetéssel. Csak évi 4% TÖBBLETKÖLTSÉGGEL! Havi törlesztő részletek: Ingatlan 11 340 Ft-tól, gépkocsi 11 340 Ft-tól, egyéb vagyontárgy 8 414 Ft-tól, poligrupo központi iroda: 1063 Budapest, Hajós u, 3. Tel.:268-0204, 342-1783. Területi képviselő: ­7100 Szekszárd, Székely B. u. 37. Tel.: (74J-317-979. Simontomya Tel.: (741-487-739. HÁZTARTÁSI VEGYIÁRUK, MŰANYAG TERMÉKEK "KORREKT NAGYKERESKEDÉS 7100 Szekszárd, Tartsay u. (volt laktanya udvarán) Telefon: 74/316-839, 20/439-030 NYITVA: hétfőtől-péntekig 7.30-15.30 EGY ÉVESEK LETTÜNK! EZ. NEM ÁPRL U1.5I TRÉFA! Az egy éve megnyílt DUNAFÖLDVÁRI üzletünkben akkora árengedményt kap, amekkorát két dobókockával dobni tud! A születésnaptól kezdve egy héten át. SZÜLETÉSNAPI AKCIÓ INTÉZMÉNYEK, VISZONTELADÓK RÉSZÉRE. Akik a születésnapon ÁPRILIS 3.-ÁN 10.000 Ft felett vásárolnak, 12% ÁRENGEDMÉNYT kapnak! (Születésnap április 3.) DRÁVA PIÉRT Papír-Írószer bolt Dunaföldvár, Rákóczi u. 2. JÖJJÖN BE HOZZÁNK, ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! JAMINA CSORNA J ZIEGELWERKE G LEIM STÄTTEN Április 1-től 1 o % kedvezmény kerámia alapcserepekre ! HOLLAND, CSABAI natúr 44,0 Ft/db HOLLAND, CSABAI mázas CSORNAI ÚJ HÓDFARKÚ CSORNAI HÓDFARKÚ Az árak az áfát nem tartalmazzák. Keresse vevőszolgálati irodáinkat ! JAMINA-CSORNA RT. TELEFON: 66/441-670, 96/262-111 ^ \ TELEFAX: 66/441-658, 96/261-009 ^ \

Next

/
Thumbnails
Contents