Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-13 / 87. szám
Lang György: En mindig próbálok olyat csinálni, ami új, érdekes, ami egy centivel előbbre viszi a gasztronómiát, felébreszti az embereket... Amikor első ízben elmentem a Gundelba, meg voltam döbbenve, hogy reggel hétkor megfőzték azt, amit este nyolckor adtak ki.- A 60-as években jöttem vissza először Tamásiba, kerestem Éváék házát, de valamilyen műemlék lett belőle, aztán eltűnt. De én hozzá vagyok szokva, hogy eltüntetik a múltat. Székesfehérváron az iskolát, ahová jártam, a házat, ahol születtem, lebombázták. A fenti szavak George Lángtól - azaz Lang Györgytől - származnak, aki egy kicsit haza is látogatott, amikor e hét szerdáján harmadmagával: Ajtay Viktorral, és feleségével Ajtay Évával Tamásiban töltött egy röpke napot Klein István, a város jelenlegi alpolgármestere vendégeként. A látogatás apropója Lang űr és Éva asszony itt töltött gyermekkora, Klein István régen volt iskolabarátsága az egyébként tamási születésű Ajtay Évával. Ez azonban már történelem. Ők hárman a világháború borzalmai után a lehetőségek hazáját választották, és lettek, amik ma: Lang György vendéglátóipari üzletember, gasztronómiai szaktekintély, a Gundel Étterem tulajdonosa, Ajtay Viktor pedig a világ egyik leghíresebb zenekarának koncertmestere Solti György oldalán.- Idén lesz az ötvenedik évfordulója, hogy mi hárman New Yorkba érkeztünk - emlékszik vissza Lang György.- A hajóút két hétig tartott, és annak ellenére, hogy először láttunk a háborús évek után egy olyan büfét, amely mindenfajta ételt, italt kínált, mi tengeri betegek voltunk, így hozzá sem tudtunk nyúlni a kínálathoz. Koncertterem és konyha- Ekkor jegyezte el magát a vendéglátóiparral?- Akkor még azt próbáltam FOTÓ: BAKÓ JENŐ Egy hajó, ami ötven éve ment el csinálni - sikertelenül - amit a Viktor elért már, vagyis hogy hegedűművész legyek. Viktor barátom egyébként nagyon szerény, amikor azt mondja, hogy a „chicagói zenekarral van”. Olyan, mint amikor Einstein azt mondogatta, hogy egy kicsit matematikával foglalkozom. Szóval Viktor a chicagói szimfonikusok koncertmestere.- Milyen ambíciókkal indultak a tengerentúlra 1946-ban?- Nekem nem volt kétségem, hogy előbb-utóbb elérem, amit akarok - válaszolt Ajtay Viktor - Amerikában nem könnyű megtalálni, hogy mit és hogyan csináljon az ember. Mindig úgy éreztem, hogy nekem sikerülni fog. Negyven éve vagyok a chicagói zenekar koncertmestere, előtte pedig a Metropolitan-nél töltöttem be ugyanezt a tisztet. De amit a budapesti zeneakadémián tanultam, az egész életemre kihatott, ezt sehol nem tudtam volna megszerezni.- Lehetett volna előadóművész. Nem foglalkoztatta az önálló karrier?- Mindenki így kezdi, de csak szólistának lenni, az egy nagyon nehéz pálya. Ha ezren megpróbálják, egynek talán sikerül. Az egész világon hét, vagy nyolc előadót találni, akik a legmagasabb nívón vannak.- Solti Györggyel mikor került kapcsolatba?- Növendékként is tudtam már róla, köztudott volt a tehetsége is. Attól kezdve, hogy először kijött az Egyesült Államokba vendégszereplésre - ennek már negyven éve -, nagyon jó barátok lettünk, együtt bri- dzselünk, együtt nőttek fel a gyermekeink. Amikor „tamási stílusú” ételeket akar enni, akkor hozzájuk megy, hogy Ajtay Viktor felesége főztjét egye - teszi hozzá nevetve Lang úr, akiről az járja, hogy karrierjének egyik fontos állomása az volt, amikor a brit királyi család egy sarja, éttermének konyhájában lábasból kóstolt az amerikai nagy nyilvánosság előtt. . .- Hát... a princess Margaret, akiről szó van, akkor legalább olyan híres, vagy hírhedt volt, mint most Lady Diana - mondja helybenhagyólag Lang György. - Amikor a hercegnő először jött Amerikába, a Four Season (Négy évszak) nevű éttermet vezettem New Yorkban. Én mindig próbálok olyat csinálni, ami új, érdekes, ami egy centivel előbbre viszi a gasztronómiát, felébreszti az embereket. Gondoltam, hogy a hercegnő a konyhában még biztos nem volt, nem is tudja, hogy van konyha, és az egész rendezvényt, a self-meetinget ott csináltuk meg. Még úszott a hal, ott vették ki, főzték, és a princess frissen kapta . . . Mindenki meg volt döbbenve persze az újságíróktól kezdve a vendégekig.- Magyarországon nem akar elsütni hasonló „poénokat ” ?- Először mindent egy bizonyos nívóra kell eljuttatni, hogy az ember játszhasson, mert ez játék. Amikor első ízben elmentem a Gundelba, meg voltam döbbenve, hogy reggel hétkor megfőzték azt, amit este nyolckor adtak ki. Néhány év alatt azonban hihetetlen gyorsasággal fejlődött a magyar vendéglátóipar. Nem tennének másképp- Mennyire vagyunk távol mi itt Magyarországon önöktől?- Zeneileg Magyarország és Budapest mindig is magas nívón volt - véli Ajtay úr. - De másképp nézve sem vagyunk messze egymástól, ha kinyitom a televíziót, ugyanazt a rock and roll zenét hallom, mint Amerikában. Ahogy a zenék átjönnek Amerikából Európába, ugyanúgy minden más is.- Az egész világ homogenizált, az ember csak repül, utazik, sokszor azt sem tudja, hol van, ugyanazokat a gyorséttermeket, olajkutakat látja - fűzi hozzá George Lang. - Most Ajtay Viktor: Negyven éve vagyok a chicagói zenekar koncertmestere, előtte pedig a Metropolitannél töltöttem be ugyanezt a tisztet. De amit a budapesti zeneakadémián tanultam, az egész életemre kihatott, ezt sehol nem tudtam volna megszerezni. egy igazi New York-i soviniszta beszél belőlem: ami New Yorkban történik, mindenhol a világon meg fog történni, itt hat hónap múlva, ott tíz évvel később. Ha még egyszer fel kellene, vagy lehetne szállni arra a hajóra, Lang úr nem tenné meg, hanem próbálna egy atommeghajtású propellert szerezni, hogy gyorsabban jusson ki.- Ugyanúgy tennék, ahogy akkor - csatlakozik a neves zeneművész. - Anélkül mondom, hogy a csillagos lobogót a hasamra tekerném: Amerika egy olyan ország, ahol visszakaphatom legalább azt, amit belefektettem. Ott sem lehet a földről felvenni a dollárt, de a megengedett lehetőségek ott vannak. Tóth Ferenc Porta Galéria: ajtónyitás a múltra S zekszárdon az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Porta Galériájának ajtónyitásával a múltra vethetünk egy pillantást. Szabó Dezső szekszárdi festőművész hagyatékának rajzaiból, festményeiből, dokumentumok másolataiból nyílt emlékidéző bemutató. Az alkalmat az évszám kínálta: 25 éve halt meg Szabó Dezső. Szerény leltár őrzi életmunkájának emlékeit, mint ahogy ő maga sem tett látványos produkciót a nyilvánosság meghódításáért. Végezte, amit értékrendje szerint végezni kellett, a maga igényességével és ebből maradtak ránk alkotásai. Akik elevenen őriznek történeteket Szabó Dezső alakjáról, ők pontosan tudják, hogy tanulmányaiban milyen szerepet játszott Ferenczy Károly mester, vagy Franz von Stuck. Nagybánya, München hatásának kutatói is megfelelő információkhoz jutnak. az imént említett két művészeti centrumhoz való hűség jellemezte Szabó Dezső pályafutását. így azután az a korszerű gondolkodásmód, amit akár modernizmusnak is nevezhetnénk, távoltartást éredményezett mindennemű irányzattal szemben. Az a realista festőegyéniség volt, akit megragadott a táj, vagy egy virágcsendélet impressziója, az emberi sorsokból a festővászonra kívánkozó mozdulat és ... kell-e ennél több? Van aki mást kér számon, akadnak az érdeklődő nézők közül, akik elmerülnek Szabó Dezső alkotásainak hangulatában, mint lelkűk otthonában. Nem egyéb ez, mint a szépségben való megmártózás. Szabó Dezső hitét éltette mindig is e szépség szolgálata. Talán e sorok olvasói között is akadnak olyanok, akik emlékeznek a szekszárdi vasútállomás egykori freskóira. Sárközi parasztemberek sorakoztak ünneplőben, vásári és szüreti hangulatban a falakon. Ennek ma már nyoma sincs. Erről a későbbi utókort képviselő kritika hangján Csányi László így fogalmazott: Jó kép volt? nem, de sietve tegyük hozzá, e szokatlan felület mást is zavarba hozott volna. A sikertelenséget valószínűleg a megrendelő szándéka is segítette, mert valami olyat kért, ami helyi, jellegzetesen szekszárdi vagy sárközi, ugyanakkor elbeszél, képre- gényszerűen mond el egy homályos történetet arról, hogy milyen a nép élete, így lett belőle az, ami lett...” Mire vállalkozott a megyei könyvtár? Emlékidézésre. A múltba való visszapillantás ebben az esetben is értékteremtés! A Porta Galéria hónapról hónapra jelentkező új bemutatója olyan sorozatot is megjelenít, ami a kortárs, a megyei művészeti élet alakjai mellett, az elődöket is idézi. Czencz János, Lázár Pál nevét említsük csupán, ők is azok közé tartoztak, akik életében a hétköznapok szürkeségére könnyű súllyal ült az ihletett pillanat és korukban így kevésbé éltek, élhettek az alkotó művésznek kijáró megbecsüléssel. N os, ezt vállalta a megyei könyvtár, hogy hirdetője lett a múltat mával összekötő tiszteletnek, melyben a jövő ringását is mozdítja, gondoskodó cselekedetekkel. Decsi Kiss János I » ;
