Tolnai Népújság, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-30 / 76. szám
1996. március 30., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Az olvasó írja Ki mit - és mit nem - tud? Az elmúlt hétvégén megrendezett Ki mit tud? megyei döntő könnyűzenei produkcióival kapcsolatban írta le gondolatait olvasónk. A Ki mit tud? megyei döntőjét megelőző selejtezőn szakmai zsűri értékelt minden könnyűzenei produkciót. Felhívta a figyelmet a legapróbb hibákra is, dicsért és elmarasztalt, ahogyan kell. A hozzáértők kritikájából lehetett tanulni, okulni, sőt ez alapján lehetett más műsorral, a szakmai igényeknek jobban megfelelő produkcióval készülni. A megyei döntőn a könnyűzenei műfajra már nem fordítottak ilyen alapos gondot. Kifejezetten sértő volt például, hogy a Ki mit tud? döntő hivatalos megnyitójára csak a „könnyű műfajú” produkciók után került sor. A fellépők ezt érezhették úgy is, hogy az ő teljesítményük csak sokadrangú lehet az ún. „komoly” műfajokhoz képest. (Ha a könnyű műfaj tényleg ’ennyire nem fontos, akkor felmerül a kérdés, miért része egyáltalán e nemes vetélkedésnek?) A megyei döntő - a selejtezőkhöz képest - más összetételű zsűrije elsősorban a „komoly” műfajokhoz értett, a „könnyűben” nem volt szakértőnek nevezhető. Mint kiderült, erre nem is volt szükség. A könnyűzenei fellépőket ugyanis elsősorban nem szakmai, tartalmi szempontból, hanem a forma, a képi megjelenés, a „show”, látószögéből értékelték)!) Bár nyilvánvaló, hogy ez a nézőpont erőteljesen vitatható, még mindig elfogadható lett volna, ha ezt előre közlik a fellépő versenyzőkkel. Ám a fiatalok csak utólag, külön „rákérdezés” után tudták meg, hogy melyek voltak a „nyerő” értékek a Ki mit tud? megyei döntőjén. Ha ezt előre közlik velük, akkor esetleg másképpen koreog- rafálják műsorukat. Vehetik például keményre, nyálasra, csöpögősre, „dizájnosra”. Esetleg eszükbe sem jut saját számaikat előadni, inkább interpretálják a másét. Ez sokkal egyszerűbb és úgy látszik népszerűbb (eredményesebb) is. A tartalmas szöveg sem lényeges, hiszen, mint tudjuk, a „show” ezt nem mindig szokta igényelni. Szíven ütött az egyik - tovább nem jutó - együttes tagjának mondata az eredményhirdetés után: „Azért talán nem ősziünk fel.; Érthető az elkeseredés, hiszen a fellépők nem kaptak értékelést produkcióikról, nem tudhatták meg, mi volt a jó, mi nem tetszett, mit és hol rontottak el, mit és hogyan lehetne javítani, amitől jobb lesz a következő fellépés? Mert a „felnőttek” jobbító szándékú kritikája a fiatalok produkciójáról a Ki mit tud?-ok egyik leglényegesebb eleme. Ez most elmaradt, és nagyon hiányzott. Maradt egy olyan vetélkedő, amely után sokan - a nézők közül is - rossz szájízzel távoztak. Pámerné Bükky Klára Koncert Madocsán A Szekszárdi Kamara Zenekar Földesi Lajos hegedűművész vezetésével - a megyeszékhelyen történt sikeres bemutató után - Madocsán a református templomban is előadta Joseph Haydn: A Megváltó hét szava a keresztfán c. remekművét. A szerző 1770 táján írta e művét a cádizi kanonok felkérésére. Abban az időben szokás volt, hogy minden év húsvétján oratórium hangzott el a cádizi ka- tedrálisban. A fekete lepellel bevont templombelső szent félhomályában a püspök felment a szószékre, elmondta a hét szó egyikét, majd meditációt fűzött hozzá. Zene és elmélkedés felváltva követték egymást, felidézve Jézus keresztfán elhangzott mondatait. Haydn muzsikája korhű előadásban szólalt meg a Duna menti község templomában Karmacsi Ferenc helybeli református lelkész és e sorok írójának közreműködésével. A mű bevezető szakasza a szertartás drámai hangulatához igazodott. Az együttes plasztikusan megfogalmazta a nagy szimfóniák indításának várakozásteli feszültségét. A következő hét szonáta érzelemgazdag zenei meditáció volt Krisztus hét mondásáról a kereszten. A vonósoknak sikerült megjeleníteniük a szenvedő Jézus megnyilatkozásainak gondolati tartalmát, súlyát. Erővel hatott a „Terremoto” (Földrengés) feliratú befejező tétel megszólaltatása, a Krisztus halálát követő természeti katasztrófa zenei ábrázolása. Szinte magunk előtt láttuk a Biblia egyik legmegrázóbb epizódjának történéseit. A Szekszárdi Kamara Zenekar érzelmi, indulati elemekben bővelkedő, kidolgozott előadása Nagypéntek szomorúságát, de egyben boldogító reménységét hirdette a madocsai református templomban helyet foglaló szépszámú közönség előtt. Lemle Zoltán Amikor az álom valósággá válik Pecze István és az aranytrombita Előfordul, hogy valakit nap, mint nap látunk, de mégsem ismerjük. A hétköznapok álarcként fedik el előlünk a másik embert, és lehet, hogy az igazi valója csak néhány, kivételes pillanatban mutatkozik meg előttünk. Ilyen „megvilágosodott” pillanat volt számomra a Szek- szárd Big Band legutóbbi koncertje, amikor is a zenekar vezetőjét és menedzserét, Pecze Istvánt nézve, hallgatva rádöbbentem, hiába hordtuk négy évig egy iskolába a lányainkat, találkoztunk nap, mint nap, nem ismerem a zenész Pecze Istvánt. Ki is valójában ez a mindig jókedvű, az egész város által ismert showman?- Szászváron születtem, édesapám bányász volt, édesanyám háztartásbeli. Klasszikus, régi felállás, ma is ez lenne az ideális, a férj dolgozik, a feleség csak a családdal törődik. Ketten voltunk testvérek, mindkettőnket taníttattak a szüléink. A családunkban soha, senki nem volt zenész. Hogy mi indított mégis erre a pályára? Ha van eleve elrendelés, akkor én azt mondanám, hogy Szászvár nevezetes szülötte, a Fővárosi Nagycirkusz trombitása Heinemann Sándor volt, aki meghatározta az éíe- tutamat. ő olyan nevezetes ember volt a faluban, hogy éjszakánként az asszonyok róla álmodtak. Majd ha a Sanyi haza jön az arany trombitájával, az lesz valami, mondogatták. Nos neki volt egy hatalmas Buickja, amit bizonyára te is ismersz a Meseautó című magyar filmből. A filmgyár tőle bérelte a forgatások idejére. Kisgyerek korom óta csak a zene érdekelt. Második osztálytól tangóharmonikáztam, később zongoráztam. Nagyon szép hangom volt, az iskolai rendezvényeken, bányásznapokon mindig én énekeltem. Egyszer meghallott a helyi bányászzenekar vezetője, Bechtl Henrik - akit mellesleg hóbortos embernek tartottak a faluban mert, hogy egy tehenet adott egy hegedűért -, na ő tehetségesnek tartott, ingyen elvállalta az oktatásomat. Kérdezte, nincs-e kedvem fúvóshangszeren klarinéton vagy trombitán játszani. Hát nekem rögtön az „arany trombita” jutott az eszembe, így aztán rávágtam, hogy én bizony szívesen megpróbálom. Aztán a második óra után azt mondtam a mesteremnek, olyan trombitás szeretnék lenni, mint a Tomsits meg a Zsoldos. Hű fiam, mondta ő erre, addig még sok víz lefolyik a Dunán. Jó tanuló voltam, felmerült néhányszor, hogy legyek mérnök, de nekem mindig csak a muzsikálás kötötte le az érdeklődésemet és abból is ez a fajta zene, a jazz. Olyannyira, hogy amikor a Zeneakadémiára jártam, akkor már tagja voltam a Deák Big Bandnek és a Magyar Rádió jazz műhelyének. A Zeneakadémián is már szerveztem egy jazz zenekart, ami nem igazán találkozott az ottani akadémikus szemlélettel, hogy a pár száz évvel ezelőtt leírtakat szigorúan ugyanúgy hogy ezt meg tudtam valósítani. Azok a zenészek, akik a Szekszárd Big Bandben játszanak, mind amatőrök, de profi szinten. Azt szeretnénk, hogy ha valaki meghallgat bennünket, az arra az egy-két órára elfelejtse a mindennapok gondjait. Máig nagy ötletnek tartom, hogy felkértem Tomsits Rudolfot, írjon nekünk egy jazz-misét. Ezzel mindenkit megelőztünk az országban, körbejártuk vele Európát, előadtuk a strassbourgi Szent Pál Székesegyházban, az augs- burgi dómban és a pápa magyarországi látogatásán. Ez a játsszuk. A jazz más, ott van egy váz, amiből azt bontok ki, amit akarok. Szerencsém volt, Budapesten olyan hatalmas mesterekkel találkoztam, mint a Los Angeles-i Filmharmoni- kusok, a Royal Filmharmoni- kusok trombitásai, Maurice André, Arturo Sandoval, meghallgattak bennünket, együtt fociztunk, söröztünk. Az akadémia elvégzése után A Növi Sad-i rádióhoz szerettem volna kerülni, de nem jött össze. 1979-ben kerültem Szekszárdra, előtte soha nem jártam itt. Az embernek egy kicsit hagynia kell, hogy az élet oda rázza, ahol szükség van rá, mondta nekem Lőrinczy Gyula nagybőgős barátom, amikor ide kerültem és ez nagy tanítás volt nekem. Mindig arról álmodtam, hogy legyen egy saját big bandom. Ahogy Szekszárdra jöttem, mindjárt elkezdtem szervezni, már azért is boldog vagyok, Családi körben, március 15-én jazz mise értékítélet-változást hozott, bebizonyítottuk, hogy a jazz komolyabb műfaj, mint sokan gondolják és ezzel további lehetőségeket kaptunk templomi fellépésekre. Televíziós felvételek készültek rólunk, a Magyar Rádió ezt közvetítette Pünkösdkor 1992- ben, és a Dél-Dunántúlon elsőként mi jelentettünk meg CD-lemezt ezzel a felvétellel. Az is a jazz misének köszönhető, hogy idén a Szekszárdi Big Band eljut Amerikába, és Washington legnagyobb templomában, az ELTE kórusával adhatjuk elő a művet. Játszani fogunk a Fehér Ház előtt, esténként pedig jazz klubokban lépünk fel. Látok magam körül ma sok olyan embert, akik rengeteg pénzzel még több pénzt tudnak csinálni, de soha nem mosolyognak, tele vannak feszültséggel. Én amennyi energiát fektettem a zenélésbe, azzal az üzleti életben sokkal többet kereshettem volna, de úgy tartom, ha valakinek 200 milliója van, akkor is csak egy vacsorát tud megenni. A művészkedésből végül is nem tudok megélni, ahhoz kicsi ez a város. Egy évig zenéltem a legnagyobb német cirkuszban, abból vettük a lakásunkat. Nekem nincs túl sok pénzem, én muzsikálni szeretek. Mindig annyi legyen, amennyi kell és még egy forint maradjon. Ez elég. Meg az, hogy amikor végigmegyek a városon, akkor mindenki integet. Nekem a családi háttér rendkívül fontos, a feleségem biztosítja mindazt, amire szükségem van a nyugodt munkához. A kislányom tizenegy éves, szépen zongorázik, a kisfiam első osztályos, ő trombitálni szeretne. Az álmom, hogy egyszer, ha öreg leszek, valamelyikük telefonál mondjuk Bécsből, apa gyertek el, mert holnap fellépek az Operában. F. Kováts Éva FOTÓ: GOTTVALD „íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon Lk. 22,21. Az ünnepekre való készülődésben - különösen háziasz- szonyokat - foglalkoztat a kérdés: Mi kerül az ünnepi asztalra? Talán még soha nem foglakoztatott a gondolat: Nem a sok, nem a kevés, hanem az a fontos, amire az evangélium irányítja figyelmünket! - Mi lehet a jó hír abban, hogy az ünnepi asztalon ott van együtt az a kéz, amelyik a bűn, a betegség, a halál fnélységeiből oly sokakat felemelt, amelyik a kis falatkákat megezerszerezte, amelyik kéz kirántotta a hamis önhittséget azok alól, akik a maguknál gyengébbeket semmibe vették - annak a kezével, aki őt elárulta, amelyik kéz elcsente a Jó hír társai pénzét, amelyik kéz mohón kapott a harminc ezüstért, miután elhúzódott attól, melyet nemsokára vér borított a beléfúródó szeg nyomán, amelyik kézből kihullottak az ezüstök, hogy megteljen az önpusztítás engesztelhetetlenségével, amelyik kéz öngyilkos merényletet követett el. „íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon” - hogyan férhet meg az ünnepi asztalon e kettő? Először is Jézus keze nem lökte le az áruló kezét, a tolvaj kezet az ünnepi asztalról. De azt sem olvassuk, hogy csak azután volt hajlandó az ünnepi asztalra odatenni kezét, miután az a beszennyezett kéz onnan előkerült. Ő akarta így, hogy örökérvényű jóhírré legyen: annak a keze az enyémmel együtt van az asztalon. - Az én bűnökkel beszennyezett kezem mellé nem restelli az uraknak Ura az ő kezét asztalra tenni ! Ez teszi-e ünnepivé asztalunkat, vagy a bőség, netán a teríték pazar volta? Jézus azt is megérteti velünk, hogy milyen veszélyes az, ha nem az ő keze után nyúlunk. Júdás keze a pénzért kapott, majd szabadulni akart attól, de az üres kéz nem adott nyugalmat, sőt megtelt - nem bocsánattal, jézusi szeretettel -, hanem gyilkos merénylettel. - Megfogni Jézus kezét: A legnagyszerűbb „fogás” még akkor is, ha talán szegényes az ünnepi asztal. Szilvássy Géza református lelkész Istentiszteletek Szekszárdon Római Katolikus Szentmisék: Állandó: Szombat 17.00 Újváros. 18.00 Belváros. Vasárnap: 7.30 Újváros. Rendkívüli: Virágvasámap: 9.00 Barkaszentelés. 11.00 Barkaszentelés, Passióéneklés. 18.00 Passióéneklés. Református Istentiszteletek: Rendkívüli: Nagycsütörtök 18.00-kor. Nagypéntek: 10.00 és 18.00. Húsvét Vasárnap: 10.00 Úrvacsora. Vasárnap 18.00 (legátus). Hétfő: 10.00 Úrvacsora (legátus). 18.00 Ünnepzáró hálaadó isten- tisztelet. Evangélikus istentiszteletek: Rendkívüli: Virágvasárnap: 10.00 istentisztelet. Hétfő: 18.00 Nagyheti áhitat. Kedd: 18.00 Nagyheti áhitat. Szerda: 18.00 Nagyheti áhitat. Csütörtök: 17.00 úrvacsorái előkészítő. 18.00 Istentisztelet + úrvacsora. Nagypéntek: 10.00 Istentisztelet + úrvacsora. 18.00 Passió olvasás. Húsvét Vasárnap: 9.30 német áhitat. 10.00 Húsvéti istentisztelet + úrvacsora. Hétfő 10.00 Istentisztelet. Metodista istentiszteletek: Rendkívüli: Virágvasámap 10.00 gyermek istentisztelet, 17.30 Istentisztelet. Szerda: 17.30 Biblia tanulmány. Nagypéntek: 16.00. Ünnepi istentisztelet (színjátszókor szereplésével). Húsvét vasárnap 10.00: gyermek istentisztelet. 17.30 Istentisztelet. Úrvacsorái közösség. Baptista istentiszteletek: Állandó: Dózsa György u. 1. Vasárnap: 10.00, Szerda: 17.30 órakor. Zenés evangelizációk A Szekszárdi Baptista Gyülekezet zenés evangé- lizációs alkalmakat tart, melyekre szeretettel várnak mindenkit. Időpontok: 1996. március 30. szombat 17.30 és március 31. vasárnap 14.00 óra. Az istentiszteletek helye: Szekszárd, Dózsa György u. 1. (Béla téren, a bírósággal szemben).
