Tolnai Népújság, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-23 / 70. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1996. március 23., szombat Rejtett értékeink Haas Mihály és Tolna megye Aki megyénk történetét csak a legnagyobbak korszakalkotó munkáiból kívánja megismerni, megfosztja magát attól a szellemi élvezettől, amit a hajdani „kismesterek” tanulmányozása, újrafölfede- zése jelent. (Személyes megjegyzésként engedtessék meg ennyi: ennél többre a mai helytörténész sem vágyhat jövőjétől). A múlt század szenvedélyes tudós papjainak egyike Szinnyei József Magyar írók élete című lexikona alapján véletlenül került kapcsolatba megyénkkel: Haas Mihály a Vas megyei Pinfafőn született 1810. április 8-án, Szombathely, Pécs, Bécs és Pest jelzik iskoláit, amelyekben bölcsészdoktorrá és katolikus pappá képezte ki magát. Misés pápá 1834. augusztus 6-án szentelték, s ettől kezdve három évig Ozorán, Pincehelyen és Dunaföldvá- rott káplánkodott, mígnem a pécsi püspök - aki már diákjára idejekorán fölfigyelt - a líceum történet-művészettörténet tanárául hívta meg, amit hat év múlva, 1843-ban a dogmatikatanári kinevezés, 1846. április 27-én pedig a pécsi plébánossá való választás követ. Az elnyomás legnehezebb éveiben nem sokak előtt tette magát kedvelné azzal, amit Szinnyei ír róla: „magyar vöá; dé a német cultura híve”. Ezt Felkai László Eötvös Józsefről szóló könyvében némiképp ki is bontja: „a legsúlyosabban a németesítő rendelkezések érintették a hazai iskolaügyet. A később szatmári püspökséggel jutalmazott Haas, tankerületi felügyelő korában (1853-1858) azzal az ígérettel kereste Bécs kegyeit, hogy pár éven belül még az alföldi csikósok is németül fogják a tanyai iskolákban a betűvetést tanulni”. Az ügybuzgóság eme formája alighanem hajdanán is inkább mosolyt fakasztott, de azt azért elérte vele Haas, hogy 1858-ban valóban kinevezték püspökké. Szerepet játszhatott ebben az is, hogy addigra már hat önálló munkája, számos cikke látott napvilágot, s szinte hírhedten ismert szerzőjük szenvedélyes katolikusságá- ról is. Számunkra az 1852-ben Pesten megjelent Danielikemlékkönyv második kötetében közölt cikksorozata, az Emlékek a Duna mentén Földvártól Vukovárig teszi különösen kedvessé. Ennek bevezetőjében megjegyzi: „Hogy a magyar örömmel mereng a múlt képein, és kedvesen veszi áldott szülőfölde régi állapotának ismertetését, senki sem fogja tagadhatni ... Kinek pedig kevésnek és csekélynek látszik az, mit bírunk még a középkorból, az emlékezzék meg arról, mit bírtunk hajdan, és legyen azon, hogy támasszuk fel azt hamvaiból, mennyire még lehet”. Ezután módszeresen ismerteti Dunaföldvár, Madocsa, Paks, Fadd, Tolna, Szekszárd, Bátaszék és Báta összes általa fellelt történeti adatát a római kortól saját évtizedéig. Ha eközben nem is titkolt célja, hogy a katolikus műveltség elsőbbségét hirdesse a protestánssal szemben, kétségtelenül úttörő munkát végez: elsőként dolgozza fel a Duna menti táj történeti-régészeti forrásait, amelyek közül sok ma már hozzáférhetetlen, vagy éppen örökre elveszett. Mentségéül ugyan azt írja: „Toliam gyakorlatlanságát és parányi erőmet senki sem ismeri inkább, mint én”, önérzetesen vallhatja: „mivel ismerem a tájt és nyitva előttem a pécsi levéltár, melyben sok, eddigelé ismeretlen adat talál- tatik följegyezve és elszórva”, szívesen választotta témáját. Számára még természetes volt, hogy az eredeti latin és német nyelven közöljön okleveleket, és leírásokat, gyakran vitázva más értékelőkkel. Széleskörű olvasottsága sokszor a személyes tapasztalással gazdagodott, hiszen káplán korában gyakran tett ki- sebb-nagyobb kirándulásokat régi romokhoz és a parókiák levéltáraihoz. Jól megfér forrásai társaságában egy-egy népmonda is, így például a bátai tüzes barát legendája, aki tüzes kerékké változva óvta a törökök ellen apátsága kincseit. A közel három ívnyi szöveg ma is egyik legfontosabb fogódzónk a régmúlt kutatásában, túlzásait mellőzve pedig élvezetes olvasmány, amit a Pesten 1866. március 27-én elhunyt Ferenc József-rend lovagja, IX. Pius titkos kamarása hagyott ránk. Dr. Töttős Gábor A világ legkisebb embere nem álmodozik Magassága 65 centiméter, súlya 22 kilogramm. A világ legkisebb embere, Tóth István a napokban Faddon is fellépett. Az előadás előtt kértünk tőle interjút, a faddi művház színpadának közepén. — Mikor derült ki, hogy nem válik szokványos termetű férfivá? — Ez várható volt, mivel édesapám, nagypapám, déd- nagypapám is ilyen kicsike. Édesanyám viszont 170 centi magas, vagy említhetném nagyanyámat, aki egy 110 kilós asszony volt. — Hogyan sikerült feldolgoznia magában, hogy eltér az átlagtól? — Ha most Ön lefeküdne, és holnap reggel felébredve ilyen kicsi lenne, mint én, az biztos szörnyű lenne. Mert nincs hozzászokva ehhez az állapothoz. De mi' a nővéremmel ebben nőttünk fel, nekünk ez egy természetes dolog. — Egyetért Ön azokkal, akik sajnálják a kisembereket? — Inkább érdekesnek találnak bennünket. Inkább az a reakciójuk, hogy jaj, de aranyos, de pici. Nem a sajnálat mutatkozik rajtuk. — Hogyan sikerül beilleszkedniük ebbe a világba, amelynek berendezkedése Önökre nincs tekintettel? — Nagyon egyszerű dolog. Ha a világ nem alkalmazkodik hozzám, nekem kell a világhoz. — Mennyire érzi úgy, hogy teljes életet él? Nézzük például a munkát. — Többet dolgozunk, mint egy átlagos ember. A cirkusz szakmában tudásban meg se közelítenek a normál méretűek. Fizikailag sem, és szellemileg sem bírják annyira. Mondjuk ezt csak az tudja, aki velem dolgozik. Én vagyok a csoport menedzsere, én intézem, hova megy a csoport, a reklámban is benne vagyok. A műsor 70 %- át pedig egyedül csinálom. — Milyennek ítéli műsora színvonalát? — Nem tartom magam nagyképűnek, hülyeséget sem akarok mondani. Ézt, amit mi csinálunk, sehol máshol nem láthatja. Egy átlagos artista is legfeljebb két számot csinál a műsora alatt. Én viszont hét számot csinálok, például késdobálást, kézenállást, fejenál- lást, lábegyensúlyozást és bohóc is vagyok. Ezt nemigen tudják mások, főleg nem egy órába sünt ve. — Van Önöknek más elhelyezkedési lehetőségük is a cirkusz szakmán kívül? — őszintén szólva nem néztem körül ezen a téren. De ezt nem úgy kell felfogni, hogy mivel valaki kisember, cirkuszba illik. Nálunk ez családi hagyomány, apáról fiúra száll a szakma. — Iskolába hol járt ? — Mindig, ahol éppen a cirkusz volt. — Nem okozott nehézséget mindig új környezetben elfogadtatnia magát? — Nem. Marhajó volt, mert az első két óra mindig azzal ment el, hogy , jaj, de aranyos”, a többit meg kicsit eltanulgattuk, aztán valahogy letelt az iskolaidő. — Gyakran jár nyilvános helyekre szórakozni? — Nagyon ritkán. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem tartozunk azok közé, mint a Michael Jackson, aki nem léphet ki az utcára. Én sose engedtem ezt a túlzásba vitt reklámot, holott lehetőségem lett volna rá. Én nyugodtan elmehetek egy diszkóba, megcsodálnak, nem kell attól félni, hogy a rajongók szétszedik az embert. Én már leszoktam arról, hogy ilyen helyekre járjak, kinőttem ebből, főleg, mióta nős vagyok. A feleségem velem dolgozik. Van egy 8 éves kislányunk. A legkisebb ember és felesége — Hogy ismerkedtek meg a feleségével? — Egy kedves barátommal 15 évet dolgoztam egyhuzamban. Egy szezont aztán külön szerződtünk, ez idő alatt ő megnősült. A következő évben megint egy cirkuszhoz szerződtünk, az ő feleségének volt egy húga, aki eljött a cirkuszhoz nyaralni, ő lett az én feleségem. — Ön úgy hirdeti magát, mint a világ legkisebb embere. Ezt honnan tudja ? — Miért, találkozott már kisebbel .. ? Egyébként a Guinness rekordok könyvében szereplő kisember nálunk egy fejjel magasabb. — Létezik-e valamilyen szolidaritás, együttműködés az Önhöz hasonló sorsú emberek között? Egyesület, klub, össze- járás, ilyesmi? — Nagyon nehéz összeszedni a kisembereket. Nehéz velük. Kevesen vannak, mindegyiknek más az elképzelése, nehezen mozgathatóak. Amikor például Klapka György be akarta indítani a Liliputi Színházat, a Hófehérkéhez nem sikerült összeszednie hét kisembert, csak hatot. — Mennyire elégedett az életével? FOTÓ: ÓDRY KÁROLY — Teljes mértékig. Valami mindenkinek kimarad az életéből, de én amit eddig elterveztem, azt mind megcsináltam. — Ön szerint sikerült maradéktalanul kiaknáznia az Önben rejlő' lehetőségeket? — A többi kollégák ennyi idős korban - én 32 éves vagyok - már a fele produkciót sem tudják megcsinálni, amit annak idején 18 éves fejjel még tudtak. — Az anyagi helyzetével elégedett? — Vannak nálam rosszabban és jobban állók is. — Mennyire toleráns az ■ Önök másságával az átlagos méretűek társadalma? — Teljes mértékig. Nincsenek negatív tapasztalataim. — Nem szokott álmodozni, mondjuk arról, hogy mi lenne, ha sudár termetű férfi lenne? Nincsenek ilyen titkos vágyai? — Ez hülyeség. Úgyse fog bekövetkezni, akkor minek álmodozzak róla? — Általában nem ezért álmodozik az ember. — Mi jó abban? Ez önkábítás. Én ilyenekbe nem szoktam belefolyni. Én mindig az aktuális teendőkkel foglalkozom.-sMilyen az én párom? Jelige: Március 24 Róla csak hétköznapi dolgokat tudok írni, de ő az enyém, az én férfi ideálom. Nem hasonló sem Alain Delonhoz, sem Bel- mondóhoz. Nem fordulnak utána a nők az utcán. Hogy mégis mi az, ami csodás benne? A belső értéke, amellyel nem vetekedhet senkié sem. Amióta őt ismerem, azóta tudom mi az a boldogság, addigi életem rossz álomnak tűnik csupán. Azóta a gondok könnyebben elviselhetők, a hétköznapok, sem hétköznapok igazán. Tőle kaptam igaz szerelmet. Férjem, barátom, szeretőm, igaz, hű társam. Gyermekeimnek apjuk helyett apja lett, barátjuk, akire mindig, minden körülmények között számíthatnak. Amióta velünk él, más lett az életünk. Otthonunkból száműztük a veszekedést, a gyűlöletet. A miénk szerelem volt első látásra, és még ma is tart, s ha netán vége szakadna egyszer, akkor is megköszönném a sorsnak, hogy rátalálhattam. Hiszen gyűlölet nélkül, nagy boldogságban néhány évet így leélni manapság már nagyon nagy dolog. Főleg akkor, ha ezt a boldogságot egy olyan férjtől kaptam, aki nálam sokkal fiatalabb, aki találhatott volna független lányt és nem pedig engem, egy három gyermekes anyát. N ekünk ilyenünk is van - mondta alig leplezett büszkeséggel egy roma asszony, amikor rövid beszélgetésünk alatt múlt heti tamási író-olvasó találkozója kapcsán Choli Daróczi Józsefre terelődött a szó. Kicsoda is Choli Daróczi József? A teljesség igénye nélkül: a zsámbéki tanítóképző főiskola romulógiai tanszékének adjunktusa - az országban az egyetlen cigány anyanyelvű főiskolai oktató -, az országos cigány kisebbségi önkormányzat művelődési és oktatási bizottságának tagja, és nem utolsósorban író, költő. Erdélyi cigánycsaládban született, román környezetben, a középiskolát már Magyarországon végezte. Első verse műfordítás volt: József Attila Ars poeticáját ültette át cigányra érettségiző diákként. Az alábbi beszélgetés a tamási romákkal történt találkozása után, a rác völgyi klub A cigánykérdés a magyarok ügye Beszélgetés Choli Daróczi József cigány íróval cigány szótól zajos helyiségében készült.- A magyar cigányság durván kétharmada magyar anyanyelvű. Megállítható-e a cigányság ilyen asszimilációja? Egyáltalán kívánatos-e a megállítása?- Mindenképpen az, mert, ha egy pszichológus most végig vizsgálná a cigányokat, kiderülne, hogy sokkal nagyobb problémái vannak a magyar anyanyelvű cigányoknak. A lelki stabilitás szempontjából mondom ezt, nekik nincsen igazi lelki kötődésük, hovatartozásuk. A cigány anyanyelvűek sokkal stabilabbak. Más kérdés, hogy milyen módon tud kapcsolatot teremteni a nem-cigány közösséggel. Ebből következik, hogy társadalmi szempontból is szükséges az asszimiláció megállítása. Azért, hogy stabil, tudatos, képzett cigányságunk legyen, amely hasznos tagja lesz a magyar társadalomnak.- Bizonyára Ön is hallott azokról a több helyütt hangoztatott aggályokról, hogy a magyar népesség egyre fogy, a cigány ellenben gyarapodik. Mi az Ön válasza erre?- Én erre szoktam mondani, hogy a cigánykérdés nem a cigányság, hanem a társadalom kérdése. Minél inkább elodázzuk a megoldását, annál súlyosabb problémákat okoz, többek közt a népességi arányok eltolódása révén. Nyilván, ha nagyon súlyos a kérdés, akkor szélsőséges megoldások következnek be.- Mire gondol?- Például a fizikai megsemmisítésre - én ki merem mondani. Drasztikus dolog, de sajnos nem példátlan az európai történelemben, van mire hivatkozni. Egy másik véglet, hogy el kell tartani a cigányságot. Úgy vélem, nem a végletekben kell gondolkozni, nem sterilizálni kell a cigányságot. Már most nagyon sokat kellene tenni ennek érdekében, márpedig nem ezt tapasztaljuk.- Ön szerint a cigánysággal szemben táplált előítéletek faji alapúak?- Elsősorban igen. Ahogy én tapasztalom - most látom először“ ezt a közösséget -, a tamási cigányoknak is minden vágya, és törekvése a normális beilleszkedés, a munkás élet, a normális életvitel. Ugyanakkor nagyon sok embernek - Tamásiban is - szerintem lesújtó, egyáltalán nem differenciált véleménye van a cigányokról.- Nem biztos, hogy a faj miatt...- Ez igaz, de kialakult egy elmélet, hogy akinek fekete a keze, az a cigánysághoz tartozik, és azok nem szoktak dolgozni, ismerek három-négy ilyet... Az emberek általánosítanak, kötik a bőrszínhez a tulajdonságot.- Azt mondta, hogy a cigányok általában szeretik József Attilát. Miért?- Ez a tapasztalatom. Azt gondolom, hogy közelebb állnak József Attila érzései, gondolatai, indulatai a cigányokhoz, mint más költőké. Nekem sokkal mélyebb gyanúm is van, ami tulajdonképpen nem is az enyém, hanem Kormos Istváné és Nagy Lászlóé. Akik ugyan nem mondták ki hivatalosan, de nekem volt szerencsém mindkettejükkel beszélni erről. Ők Nékoszosként*. elmentek József Áron útján, és el is jutottak Romániába egy cigánytelepre. József Áron ugyan már nem élt, de élt egy féltestvére Attilának. T ehát nagy a valószínűsége, hogy egy jó képű erdélyi cigányfiú vette el Pőcze Borbálát. Nehezen mondom ki, mert egyrészt nem tudom, kinek származik ebből haszna, és nem lejáratni akarom József Attilát. Há Kormosnak és Nagy Lászlónak nem volt érdekük bejelenteni, nekünk sem az. (tf)
