Tolnai Népújság, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-02 / 53. szám
1996. március 2., szombat 3. oldal Megyei Körkép Csokit kaptak a feladat mellé Negyedik alkalommal szervezte meg a Dienes Valéria Általános Iskola és Grundschule matematika munkaközössége az országos Zrínyi Ilona Matematika Verseny Tolna megyei döntőjét. Á tegnap délután hat helyszínen - a megyeszékhelyen kívül Bonyhád, Dombóvár, Paks, Dunaföldvár, Tamási általános iskoláiban - megtartott versenyre összesen 1652 diák jelentkezett harmadik osztályostól nyolcadikos korosztályig. Közülük 667 tanuló - Szekszárd és a környező települések tanintézeteiből - a Dienes Valéria Általános Iskolában próbálkozott a központi teszttel. A gyerekek a, kitöltendő lapok mellé egy- egy csokit kaptak, majd a verseny végén szendviccsel és üdítővel vendégelték meg őket. A Zrínyi Ilona Matematika Verseny érdekessége, a diákok a feladatlapokat haza vihetik és hétvégén a szülőkkel közösen átnézhetik, kiértékelhetik. Akinek bármi problémája vagy kérdése van a versennyel kapcsolatban, az a szekszárdi iskola matematika munkaközösségének vezetőjét, Marton Aladámét keresheti. -/. kováts Még egyszer a kivonulásról (Folytatás az 1■ oldalról.) — Az eredeti terv szerint három szervezet - a kereskedelmi és iparkamara, a vállalkozói központ, ■ valamint a megyei önkormányzat adta volna a pénzt a megbeszélésen megalakítandó idegenforgalmi iroda működtetéséhez - mutatott rá Köpenczei István. — Pólyák űr állításával szemben a kamara képviselője igenis kijelentette, hogy hajlandó a támogatásra, (Wi- esner György megyei kereskedelmi és iparkamarai elnökségi tag ezt megkeresésünkre megerősítette), jómagam pedig különböző nagyon komoly, nemzetközi pályázatok által ajánlottam fel segítségemet. Ezek után érthetetlen Pólyák űr azon kitétele, mely szerint a működtetés terhe a megyei önkormányzatra hárulna. Az sem állja meg a helyét, hogy én úgymond magánemberként vettem volna részt a megbeszélésen: magánemberként elmehetek a templomba, vagy a kocsmába, de nem egy hivatalos tárgyalásra. Az már megint más kérdés, hogy ilyenkor is elmondhatom - döntési jogkör híján - a magánvéleményemet, ahogyan azt meg is tettem. S a turisztikai bizottság elnökének végső következtetése - mely szerint így, ilyen formában - a megyének nem érdeke az iroda létrehozása, rendkívül furcsa számomra: a megye fejlődése akkor is érdeke a megyei ön- kormányzatnak, ha bizonyos szerveződések számára rajta kívülálló okok miatt nem tud egy forintot sem adni. Megkerestük Pólyák Sándort is, aki megerősítette: a cikkben olvasható kijelentéseit továbbra is fenntartja. Elmondta azt is, hogy a megyének a vita tárgyát képező intézmény létrehozása törvényi kötelezettsége: ám a dolgokat pusztán pénzügyi oldaláról tekintve nem fűződik fenntartásához anyagi érdeke, szemben a vállalkozókkal, a kamarával és a területi ön- kormányzatokkal. Az iroda létrehozásán egyébként a megyei önkormányzat továbbra is munkálkodik - zárta mondandóját Pólyák Sándor. -száSzekszárdi Városi Televízió Az operabál kulisszatitkai Nem is kis szenzációnak számíthat tévés berkekben az a tény, hogy a budapesti operabálon történteket rögzítő u. n. werk-film elkészítésére két szekszárdi televíziós, Dörmer Csaba szerkesztő-riporter és Mayer Zoltán operatőr kapott megbízást a fővárosi Operabál Kft.-tői. Ez azt jelenti, hogy a városi televízió két munkatársa többek között a rendezvény előzetes szervezésének, lebonyolításának és magának a műsornak a kulisszatitkait tárja majd a nézők elé. A hogyan készül? mottóval is jellemezhető alkotáson javában dolgoznak a VTV stúdiójában, s a jövő hét szerdáján már ízelítőt is láthatnak a szekszárdi nézők a közel 30 perces anyagból. Mostantól számítva egy évtizeden át a szekszárdi VTV-t, illetve munkatársait illeti az operabál werk-fílmjének elkészítési joga. A megvalósult alkotás várhatóan az országos hálózatba is bekerül, -száAutószalon nyílt Pakson. Tegnap kora délután avatták az Autó Techno Kft. legújabb üzletét az atomváros lakótelepén, a hajdani étterem komplexum egyik, elegáns ízléssel átalakított helyiségében. Mint Szűcs László, az Autó Techno igazgatója, és Éppel János, a Porsche Hungária képviselője elmondták, számítanak arra, hogy az igényes paksi és környékbeli vásárlók figyelmét felkelti a Volkswagen és Audi legfrissebb típusaiból álló kínálat. Ma és vasárnap is a szalon nyitva lesz az érdeklődők számára. fotó; gottvald károly Társadalmi összefogásról döntöttek Tamásiban A puszták ne várjanak a gázra? Nem kommunista szombatra gondoltam - magyarázta javaslatát Tamásiban a csütörtök esti testületi ülésen Mohai Tibor képviselő, aki a polgármesteri hivatal műszaki osztályának beszámolóját „fejelte meg” egy felvetéssel. E szerint a műszaki osztály felméri azokat a kör- nyezetszépítési teendőket, amelyek „társadalmi összefogással” megvalósíthatóak Tamásiban, és koordinálja a munkálatokat. A testület egyhangúan támogatta Mohai képviselőt, így a tamási polgárok, vállalatok számíthatnak arra, hogy a közeljövőben felhívják figyelmüket a részvételre. A környezetszépítés magában foglalja a fásítást is, Tamásinak ugyanis - még papíron - van egy fásítási terve, amely most megvalósulhat. A beszámolóban említett beruházások kapcsán kérdezett rá Filótás István képviselő a külterületek - a közigazgatásilag Tamásihoz tartozó puszták - infrastruktúrájának jövőjére. Barkóczy Ferenc válaszában elmondta: Fomád-Kecsegén a Matáv egy különleges kábel- rendszert épít ki, amelynek köszönhetően már az év közepén üzembe helyezhetők lesznek a pusztákon a Matáv-telefonok. A vezetékes gáz kiépítésével kapcsolatban azonban nem sok jóval biztatta a fomádiakat, miután a DD Gáz Rt.-nek vélhetően ott éri meg a beruházás, ahol jelentős számú fogyasztóra számíthat. Elfogadta a testület Feliinger Károlyné polgármester javaslatát a pincehelyi kórházról. A képviselők ezzel kinyilvánították azon szándékukat, hogy a kórház működtetését a megyei önkormányzatnak kívánják átadni, és felhatalmazták a polgármestert a tárgyalások haladéktalan megkezdésére. (tf) Sajtótájékoztató a szekszárdi adóhivatalban Több adót fizettünk, mint egy éve Tegnap tartotta idei első sajtótájékoztatóját a megyei adóhivatal. Mint azt dr. Bíró Zoltán igazgató elmondta, az 1995. évre előirányzott közel 13 milliárdos bevétellel szemben a megye adózó lakossága 15,2 milliárd forintot fizetett be, s ez 33 százalékkal több mint az előző évben volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a visszaigénylések után 7 milliárd forint adóhoz jutott az állam. (Tolna megyében ez 34 százalékkal lett több, mint tavaly.) Az áfá-ban megyénk visszaigénylő yolt, vagyis a kiutalás nagyobb volt mint a befizetés. Az szja befizetés 20 százalékkal lett több, mint 94-ben, ez forintban azt jelenti, hogy a befizetések összege 95-ben 6,5 milliárd forint volt. Az ellenőrzésekből, végrehajtásokból is tekintélyes összeget, összesen 744 millió forintot szedtek be a megyei hivatal munkatársai. A múlt év február 28-ig egyébként több mint 35 ezren adták le szja bevallásukat, míg az idén, február 29-ig 31 ezren. Ugyanakkor az is érdekes, hogy míg tavaly 12 ezren igényeltek vissza összesen 116 millió forintot, addig az idén már több mint 15 ezer a visszaigénylő és ez több mint 311 miihó forintot érint. Míg tavaly az ötszázezer és az egymillió forint közötti összeget visszaigénylők száma csak 1 fő volt, az idén 17. Ábrahám Jánosné ellenőrzési igazgató elmondta, hogy tavaly 5605 ellenőrzést végzett az igazgatóság, ami ötszázzal volt több, mint tavaly. Az összes ellenőrzésből az adóellenőrzések száma megközelítette a kettőezret. Az igazgatóságon külön osztály alakult, amely a kiutalások előtti ellenőrzéseket végzi, szám szerint 640 ilyen vizsgálatot végeztek, melyből 269 zárult eredményesen. Az ellenőrzések által feltárt adóhiány 1995-ben 848 millió forint volt, ami az előző évinek több mint a kétszerese. Hírek A költségvetésről Őcsényben Az őcsényi képviselőtestület csütörtökön este tartotta soros ülését. Elfogadta az 1995. évi zárást - rendeletet alkotott az 1995. évi költségvetés teljesítéséről. Ugyancsak elfogadta az idei költségvetést is. Rendeletben szabályozta a testület a szociális ellátásokat, szigorúbb feltételeket szabva a korábbiaknál. Ez többek között a munkanélküli jövedelempótló támogatást, a lakásfenntartási támogatást, az átmeneti segélyek különböző változatait érinti. Elfogadták a képviselők Szekszárd vízmüvének üzemeltetési ajánlatát. Mégállapodtak abban is, hogy március 18-án lesz a közmeghallgatás. Ki tud többet a forradalomról? Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékezve a szekszárdi Gyermekek Háza vetélkedősorozatot hirdetett a megyeszékhely 7-8. osztályos tanulói számára. Március 5-én, kedden 14.30 órai kezdettel a nevezők - a harminc, egyenként három fős csapat - az intézményben tartandó elődöntőben találkoznak egymással. Az írásbeli feladatot legeredményesebben megoldó tíz csapat a március 12-i döntőben méri össze tudását és fel- készültségét. Örült vágta a gyönki utcán Lovaskocsis baleset történt pénteken Gyönkön. A község belterületén lévő egyik ház udvarán a kocsiba fogott lovak eddig ismeretlen okból megvadultak és a szekeret elragadva kiszaladtak az udvarról az utcára. A vágtázó állatok a Dózsa György utcában elütöttek egy kerékpárral közlekedő nőt, majd a lovakat megállítani akaró férfit lökték fel és mentek át rajta a szekérrel. A férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, míg a hölgy megúszta nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérüléssel a lovak őrült vágtáját. A mentőket a balesetről a helyi önkéntes tűzoltók értesítették URH rádió készülékükön. A sérült szekeret a hajtó elszállította. Boldog születésnapot, Fortuna! Egy szál gyertya égett a tortán. A paksi Fortuna Rádió ünnepelte tegnap első születésnapját, sok testvére körében, munkával. Tanácskozást tartottak a médiatörvény bevezetése utáni tennivalókról, a helyi rádiók lehetőségeiről az ASE étteremben. Az eltelt évről dr. Csányi Kingát, a paksi Fortuna Rádió fő- szerkesztőjét kérdeztük. — Mitói lett ilyen rövid idő' alatt népszerű a rádió? — Régi igény volt Pakson egy ilyen jellegű médium létrehozása, és annak próbáltunk eleget tenni, amit a hallgatók vártak: a helyi információk gyors, pontos és objektív továbbítása az éteren keresztül. És persze zene és zene. — Az első' születésnapon nem igazán szokták kérdezni, de a Fortuna esetében kivételt tehetünk. Hogyan tovább? — A terveink megvalósulása nem csupán tőlünk függ; Mindenesetre mi benyújtottuk az igényünket a Hírközlési Fő- felügyelethez nagyobb teljesítményű adó működtetésére, ami egyrészt azt jelentené, hogy harminc kilométeres körzetben mindenütt hallhatóak leszünk, másrészt nagyobb területen lesz fogható a Fortuna adása. A másik tervünk a non-stop adás, a mostani reggel nyolctól este nyolcig tartó műsoridő 24 órára bővülhet. — Ez utóbbi szükségessé teszi a műsor szerkezetének változtatását is? — Természetesen, de erre mindenképpen készülünk, annál is inkább, mert várhatóan öt hét múlva elkészül az új stúdió, amely a jelenlegi helyünkön épül. Szolgáltató magazinműsor, a helyi hírek számának és gyorsaságának növelése szerepel az elképzeléseinkben, de mindjárt megnyugtatok minden kedves hallgatót, a muzsika aránya nem változik! — Egy születésnap arra is alkalmas, hogy felmérjük, milyen a kapcsolat a hozzátartozókkal. Vannak visszajelzéseik a közönségtől? — Mégpedig többségükben kedvezőek. Mégis célszerűnek tartanák egy átfogó közvéleménykutatást, hogy még- inkább megismerjük a hallgatói szokásokat, igényeket. Végtére is nekik készülnek a műsoraink. Rákosi Gusztáv Többen visszamennek Dombóvárra A tanulók is „tanítottak” Az Agrár Szakoktatási Intézet és a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából a dombóvári 516. számú Szakmunkás- képző Intézet szervezte meg, s adott otthont annak a tegnap véget ért, két napos szakmai továbbképzésnek, amelyen a mezőgazdasági gépész szakkal rendelkező iskolák szaktanárai vettek részt: huszonkilenc iskolából harmincegy pedagógusa, valamint a szaktanácsadói hálózat tagjai. A továbbképzésen az erőgépeken, s ezen belül főként a gépjármű technikában alkalmazott korszerű keverékképző, motordiagnosztikai berendezésekkel és a csúcstechnológiát képviselő kerékgeometria-beál- lító és fékerőmérő műszerekkel, azok alkalmazásával ismerkedtek a szaktanárok. A két napos továbbképzés szakmai programjait a dombóvári tanintézmény szaktanárai vezették, de az iskola tanulói is „tanítottak” a vendég tanárok legteljesebb megelégedésére. A dombóvári iskola azért rendezhette meg ezt az országos szakmai továbbképzést, mert az IPOSZ volt oktatási központjaként a szükséges ismeretek, s természetesen a berendezések is rendelkezésre állnak az intézményben. A szakmai program sikerét jelzi az is, hogy többen szeretnének visszajönni Dombóvárra, hiszen a két nap alatt elsajátított ismereteket később bővíteni szeretnék. - nagy -