Tolnai Népújság, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-02 / 53. szám

4. oldal Megyei Körkép 1996. március 2., szombat — Tolna Es Környéke A szedresi díjkedvezmény tizenegyezer forint Összesen 23 szedresi munka- nélküli jövedelempótló támo­gatásban részesülő polgárt foglalkoztat közhasznú mun­kásként a helyi önkormányzat abból a célból, hogy továbbra is részesülhessenek ebben a támogatásban. Egyebek mel­lett erről döntöttek a szedresi képviselőtestület csütörtöki ülésén. A közhasznú munká­sok két csoportban, 90-90 na­pig dolgoznak április elsejé­től, így szeptember végéig „lezajlik a törvényben előírt munkavégzés.” A község vezetése döntött arról is, hogy az önkormány­zat csatlakozik a Sió-Sárvíz- menti Térségfejlesztési Szö­vetséghez. Pénzhiány miatt elutasítot­ták az élső lakáshoz jutók tá­mogatási kérelmét. Nem szü­letett döntés a gyógyszertári vagyon sorsáról. A témáról hétfőn megyei értekezletet tartanak, ezt követően térnek vissza Szedresben a kérdésre. A szedresi önkormányzat résztulajdonos a balatonsze- pezdi, a dombori és a sötét­völgyi táborokban. A jelen­legi helyzetben, amikor egyre kevesebb szülő tudja anyagi­lag támogatni gyermeke nyári táborozását, felmerült, hogy érdemes-e megtartania az ön- kormányzatnak ezeket a rész- tulajdonokat. A pedagógu­soknak mindenesetre az a vé­leménye, hogy ezt a pénzt in­kább a gyerekek szünidei programjainak más módon történő támogatására fordítsa a község. A résztulajdonok esetleges eladásáról később születhet döntés. A villamos közművagyon után a község 6,5 millió forint névértékű részvényt kapott. A képviselők döntöttek arról, hogy az értékpapírokat kive­szik az OTP-ből, de a részvé­nyek értékesítéséről később, a tőzsdei árak alakulását figye­lembe véve döntenek. Jelentkezik az önkormány­zat a Nemzeti Szív Alapít­vány pályázatára. Ennek ré­vén hozzájuthat egy EKG- szinkronizált vémyomás-hol- ter készülékhez, körülbelül egy harmad áron. A feltétel az lenne, hogy a készülékkel 11 hónap alatt 150-200 szemé­lyen kell szűrővizsgálatot vé­geznie a helyi háziorvosnak. Megegyezés született a Matáv és a szedresi önkor­mányzat között az önerős te­lefonfejlesztési beruházás ké­sedelmének ellentételezésé­ről. A távközlési cég a kész- pénzfizetéstől teljesen elzár­kózott. A megállapodás végül a tizenegy havi késedelem el­lenében 11 ezer forintos díj- kedvezményről szól. Az új te­lefontulajdonosok a kedvezményt telefonszámlá­juk bruttó végösszegének havi 25 %-os részleteiként vehetik igénybe. Tolnai Program-Soroló Elkészült a „Kézjegy”, a Tolnai Toliforgatók Klubja máso­dik antológiájának első tördelt anyaga. A leendő kiadványban szereplő Tolna megyei toliforgatók március 5-én, kedden 17 órai tolnai összejövetelükön a nyers változat gépelési hibáit ja­vítják. Ezt követően kerülhet az anyag az antológiát illusztráló Baky Péter festőművészhez. Borvizsgálatot tartanak a tolnai művelődési házban hétfőn, március 4-én, 17 órakor. A hozott borminták kén és savtartal­mát határozza meg Mosonyi Pál, aki ezenkívül az érdeklődőket tanácsokkal is ellátja. A szakmai programot a Tolnai Kertbarát­kor szervezi. A Tolnai Bélyeggyűjtő Kör március 3-án, vasárnap, 9 órától a helyi művelődési házban tartja a tavalyi évről szóló beszá­moló taggyűlését. Hősek Rezső zongoraművész ad hangversenyt március 5-én, 17 órától, a tolnai állami zeneiskola (Festetics utca) nagytermé­ben. A 6-os óvoda farsangi bálját március 3-án vasárnap, délután 3 órától a városi sportcsarnokban rendezik meg. A bál nyitá­nyaként az I-es iskola mazsorettcsoportja ad műsort. A bál ér­dekessége, hogy tombola helyett - helyi vállalkozók ajándéka­ként - zsákbamacska-csomagokat lehet vásárolni, így biztosan mindenki nyer. A bevételt játékokra, illetve egy fából készült, csúszdával kombinált mászótorony létesítésére, fordítják. (Az objektum árának egy részét korábban elnyert pályázati támoga­tás fedezi.) Ha itt lesz az ideje, megíratják a cikket Folyik az „elsősvadászat” Tolnán (Folytatás az 1■ oldalról.) csoportos várja türelmetlenül az őszi becsengetést. A kérdés az, hogy az egyházi, vagy az ál­lami oktatást választják-e. Fo­lyik az agitácip. Negyedik osz­tály három van, állami, azok­nak a tanítói kerülnek majd az elsősökhöz. De Irányuknak lesz munkája? Az egyházi osztály tanító nénije már megvan, csak nincsen hozzá egyházi osztály. Eddig kevés a jelentkező, vi­szont az iskolaépület az egy­házé, és furcsán venné ki ma­gát, ha abban nem jnűködne ke­resztény tagozat. Született ko­rábban egy megállapodás az önkormányzat és a püspökség között, hogy évről-évre indíta­nak egy katolikus osztályt, fo­A DD Gáz a közelmúltban 246 kérdőívet kézbesített ki Fácán­kertben, újból felmérendő a la­kosság vezetékes gázellátásra vonatkozó igényeit. A február 15-i határidőig 139 kitöltött ív érkezett vissza. Ezt követően a cég szakemberei személyesen keresték fel a nem nyilatkozó­kat, szakmai érvekkel próbálva meggyőzni őket a a szolgáltatás előnyeiről. A pótlólagos szondázás eredménye szerint a lakosság többsége szeretné a gázhálózat kiépítését. 193 vélemény között 71 elutasító van. 96-an viszont azonnal, 26-an később szeret­nék igénybe venni a szolgálta­tást, ez tehát 122 „igen”-t je­lent. A lakosság szándékán kívül A személycserékre vonat­kozó ügyrendi-jogi bizottsági javaslat alapján a pénzügyi bi­zottság elnöke, Krekó György (MSZP) helyére Törkőné Ul­rich Mária (SZDSZ) került volna, a képviselőnő így meg­üresedett városgazdálkodási bi­zottsági elnöki helyét pedig Takács István (MDF) foglalta volna el, és sor került volna ko­ordinációs tanácsnok - Rózsa Sándor (SZDSZ)— megválasz­tására is. A javaslatot megfo­galmazók szerint a testület munkájának javítása érdekében van szükség a változtatásokra. Dr. Farkas Antal (MDF), a kozatosan, nyolcadikig. Két év­folyam már fut, a harmadikkal van gond, a minimális létszám meg nem léte miatt. És még egy apróság, hogy kerek legyen a történet: az állami iskola in­gyen és bérmentve használja az egyház ingatlanát. Egyelőre. Tehát erről nagy a hallgatás. Nem nyilatkozni természete­sen mindenkinek szíve joga. Nem tájékoztatni viszont bűn. Egy zsurnalisztának. Leg­alábbis a rendszerváltás hajna­lán még ezt hangoztattuk. Az­tán nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy reméltük. A susmusok, a kulisszák mögötti alkuk és üzletkötések végered­ménye a mai magyar valóság. Néhányan nagyot mentettek a fontos az intézményeké is. Or­bán József polgármester la­punknak elmondta, hogy mind az iskolában, mind a polgár- mesteri hivatalban szeretnék megvalósítani a gázfűtést, ezt a szándékukat csütörtökön jelez­ték is a szolgáltatónak. A DD Gáz illetékese lapunk­nak elmondta, hogy cégük minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy Fácán­kertben is megvalósuljon a ve­zetékes gázellátás. Most min­denesetre biztatóbbaknak mondta a jeleket, mint a tavalyi önkormányzati felmérésnél. A kialakuló kép alapján, a gazdaságossági számítások, tervek elkészülte után dönti el a cég, hogy megépíti a hálózatot, vagy sem. Az biztos, hogy ha a javaslat előterjesztője jelezte, hogy némileg egysíkúnak tűn­het ez a személyi összetétel, ám ez annak köszönhető, hogy az MSZP-frakció elutasította a számukra felkínált tisztségeket. (Mint ismeretes, az MSZP-s al­polgármester visszahívása óta a ciklus elején kötött MSZP- SZDSZ egyezség felbomlott.) Néber Tibor (MSZP) el­mondta, hogy az MSZP mos­tani védekező reagálása a pak­tum felrúgása óta érthető. A tisztségek felajánlását úgy érté­kelte, mint a kutyának odalö­kött csontot. Felhívta a figyel­met arra, hogy tavaly ősszel ő privatizációs fazékból, de a többség éhen maradt. Sajtószabadság? A politikai függőséget felváltja a gazda­sági. Ha egy márkacentrum ak­kor írathat cikket a termékeiről, szolgáltatásairól, amikor arra kedve szottyan, egyesek azt képzelik, hogy szabad a gazda, majd ők, a közélet szereplői is „sajátkezűleg” tájékoztatják a lakosságot. Hát ez nem fog menni. Remélem. Nagyon sajnálom, hogy mindez éppen a tolnai iskola­ügy kapcsán bukott ki belőlem, de valakinek, valamikor már szólni kellett a jelenségről. Nem személyeket sértve, ha­nem a módszert bírálva. Wessely Gábor szükséges minimális forrásösz- szeg rendelkezésre áll, indul a gázprogram. Ebben az esetben is elképzelhető viszont, hogy egyes utcák, ahol csak néhány jelentkező akad, - ezért gazda­ságtalan lenne a gáz bevezetése - egyelőre kimaradnának a há­lózatból. (Később nekik is lenne csatlakozási lehetőségük, igaz, drágábban.) Az illetékes azt is közölte, hogy a beruházás körülbelül 100 ezer forintos hozzájárulást igényelne háztartásonként. (Ezért a pénzért a telekhatáro­kon belüli gázcsonkhoz jutná­nak az igénylők.) A polgármes­teri hivatal „igerí’-je minden­esetre erősíti a reményt, hogy megvalósulhat a gázberuházás Fácánkertben. -te­volt az, aki felvetette a változta­tás igényét, ám erre a „puccs” volt a válasz. Rózsa Sándor tanácsnoki ki­nevezését többen is - nemcsak az MSZP részéről - élesen tá­madták, mire a képviselő kö­zölte, hogy nem vállalja a jelö­lést, de továbbra is fontosnak tartja a poszt létrehozását. Dr. Farkas Antal kijelentette, hogy az MSZP-frakció az al­polgármester-ügy óta obstruál. Takács István az olykor elfa­juló vita végén önmérsékletre intett mindenkit, figyelmezte­tett arra, hogy „nem vezet jóra a makacs szembenállás”, mert így a város a működésképtelen­ség felé tart. Végül az ő javasla­tára a kérdés lekerült a napi­rendről. A vita végén dr. Farkas Antal lemondott ügyrendi-jogi bizottsági tagságáról. -s­Kistormás nagy problémája Kistormáson a hét közepén rendkívüli szülői értekezle­tet hívtak össze. Takács Zsolt polgármester vázolta a megjelentek előtt a kistele­pülésre idén zúduló rendkí­vüli, a vártnál is súlyosabb anyagi terheket. A falu költ­ségvetésében - nagyságá­hoz képest - az előzetes számítások szerint igen ko­moly hiány mutatkozik, ami az év második felétől az is­kola és az óvoda működés- képtelenségével fenyeget. Ez azt jelentené, hogy a felső tagozatos általános is­kolások után a 3-tól 10 éves korosztálynak is „útra kel­lene kelnie” a tanulás érde­kében. A tájékoztatón részt vevő szülők hevesen tilta­koztak a kistormási iskola és óvoda bezárása ellen, ki­fejezték eltökéltségüket, hogy ragaszkodnak ezen in­tézmények életbentartásá- hoz, ezen cél eléréséhez minden támogatást megad­nak a képviselőtestületnek: (A teljes képhez tartozik, hogy az intézmények bezá­rása sem hozna lényegi megtakarítást ebben az év­ben, hiszen az esetleges el- bocsájtások során kifize­tendő végkielégítések is sok pénzt igényelnének.) Rendőrőrs Büntetett előéletű bo­gyiszlói férfiak a tettesei a január 10-én végrehajtott bogyiszlói lakásbetörésnek, amelynek során törött pap­rikát és fagyasztott élelmi­szereket vittek el az elköve­tők. A zsákmányból semmi nem került elő, a rendőrök által lefüleltek a paprikát el­adták egy ismeretlennek, az élelmiszereket pedig már el­fogyasztották. Megkerült a „lopott” csónak. A tolnai Dunapart- ról, a Stem telepről koráb­ban csónaklopást jeleztek. Az ezzel kapcsolatos újság­hír nyomán jelentkezett egy személy, aki tisztázta az ügyet. Kiderült, hogy egy adás-vétel lebonyolításába csúszott némi hiba. Egy il­lető eladta a csónakját. A vevőknek elmagyarázta, hogy hol találják a ladikot, és mivel a lakatkulcs elve­szett, felhatalmazta őket, hogy törjék le a lakatot, és vigyék el a csónakot. Lehet, hogy a magyarázat volt rossz, vagy a vevők figyel­metlenek, mindenesetre té­vedésből egy másik ladikot vittek el. Fácánkerti gázprogram: mégis? A szembenállás nem vezet jóra A legutóbbi tolnai testületi ülés 20 napirendi pontjának jóval kevesebb, mint felében sikerült döntést hozniuk a képviselők­nek. így volt ez az egyes bizottságokban történő személycserék tárgyalásánál is, amely kérdés hosszú, képviselőkhöz gyakran méltatlan vita után végülis lekerült a napirendről. HIRDETES­FELVEVŐ HELYEI Fadd és Vidéke Takarékszövetkezet Fúdd 7133 Tengelic és Vidéke Takarékszövetkezet Tengelic 7054 Tengelic és Vidéke Takarékszövetkezet Kölesdi Kirendeltsége Kőlesd 7052 Kölesd, Dózsa Gy. u. 8. "telefon: 74/436-010. Bencze József Tblna Telefon: 74/442-469, Sajtóház: 74/416-211. Költözik a kölesdi körjegyző Dr. Fenyvesi János, a kölesdi körjegyzőség vezetője április 1-jétől Pécs várad jegyzője lesz. Kinevezéséről e hét hét­főjén döntött a baranyai hely­ség testületé. A kölesdi jegyző március 31-ig látja el körjegy­zői feladatait, azt követően el is költözik a' községből. Faddi infók, hétvégére Faddon a hétvégi orvosi ügye­letet dr. Mosonyi Erzsébet látja el, a Mátyás király utca 21. szám alatt. Telefon: 447- 523. Farsangi Futball Kavalkádot tartanak a helyi sportcsarnok­ban 9-től, „a legjobbak, a leg­Innen-Onnan jobbakkal, a legjobbaknak”. A faddi vadászok a focistáknál válamivel később ^ kezdik szombati programjukat, a mű­velődési házban 9.30-tól köz­gyűlést tartanak. Bogyiszlón nem lesz összevonás Az elmúlt hétvégi bogyiszlói testületi szemlén a helyi óvoda és iskola működését tekintet­ték át a képviselők. A testület megállapította, hogy az intéz­mények a jelenlegi felállásban jól működnek. Korábban fel­merült, hogy a két intézményt esetleg célszerűbb lenne ösz- szevonni. Az óvodában dolgo­zók egyöntetű véleménye sze­rint azonban jobb a jelenlegi állapot fenntartása. A szemle után a testület határozatot ho­zott arról, hogy nem vonják össze az intézményeket, már csak azért sem, mert lényeges megtakarítást nem hozna az intézkedés. Ugyanakkor dön­töttek az óvodaszék felállítá­sáról is, ami az intézmény működését hivatott felügyelni. Az óvodaszékbe, az óvodape­dagógusok, a szülők és az ön- kormányzat egyenlő arányban delegálnak tagokat. Kicsik, nagyok báljai Fácánkertben A fácánkerti óvódások a helyi iskola épületében tartják far­sangi báljukat, ma délután 3 órától. A felnőttek számára ugyanezen a napon, este nyolctól kezdődik az óvodai SZMK által szervezett mulat­ság, a helyi kultúrházban. Csak játszott Gyönyörű volt. Lélegzetelállítóan, (hormontermelés)-megindítóan szép. Az ember ahogy megpillantotta, lekívánkozott róla a ruha. (Mármint az emberről.) De legalábbis a sál. Szépsége biztos tuda­tában libbent be a füstös, hideg ivóba, és csak mosolygott, ahogy a kocsma népe szájtátva hódol előtte, esetlen mellékszereplőjeként az Ő nagy színjátékának. Hunyorogtunk, mert ahogy átsuhant a termen, a pecsétes terítőjű asztalokon aranyba borultak a művirá­gok és csillogó patakká változtak a söntéspultra kifolyt vizek. Pezsgőt kívánt a pillanat, meg én is, franciát, de legalábbis va­lami alkalomhoz illően légieset, könnyű-buborékosat. Akkor hát legyen egy korsó Szalon, kötöttem kompromisszumot a kocsmáros úrral, hiszen a kétségbeejtően lehangoló, hideg és koszos február korábban már úgyis túl sok kerítésszaggató leerőltetését igényelte. Szólni senki nem mert hozzá. Elég volt, hogy nézhetjük. Azt úgyse hihettük, hogy eljönne bármelyikünkkel is, valahová, más­hová, ahol nincsenek önhibájukon kívül hátrányos helyzetű ön- kormányzatok, a holnaptól szorongó kocsmabarát polgáraikkal, és az ő önhibájukon kívül hátrányos helyzetű gyerekeikkel; csak nap­sütés van, lágy fuvallat, meg virágillat. Tudtuk, hogy ilyen hely úgysincs, na és ha lenne is, kizárt, hogy pont velünk menne oda. De azért mindenkivel szemezett egy kicsit. Mi meg beszívtuk az illatát, és vigyorogtunk bambán. Ereztük, hogy csak játszik velünk. De nem bántuk, sőt. Már az első pillanatban felismertük ugyanis. A Tavasz volt. sk

Next

/
Thumbnails
Contents