Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-24 / 47. szám
10. oldal ItíilWJtiljrl 1T1AIiA£111I íyyv. íeuruai muuiuüi Bayer Béla bonyhádi boéta A kék színű Tavirózsa De Gaulle tábornok jegyezte meg egyszer, hogy a nála tisztelgő látogatást tevő japán diplomaták mindegyike úgy viselkedik, mint holmi tranzisztoriigynök. Aztán az idő a japánokat igazolta: ma már a biznisz mozgatja a világot. Kár. Kqr, hogy egy új, nyomdaszagú verseskötetet kézbe fogva is manapság az az első gondolata az-embernek, hogy mibe került ez, és el lehet-e majd adni. Lázasan keresi a könyvbarát a szponzorok névsorát, s megnyugszik, ha ott tőkeerős cégeket lát, mert ugye ez garancia arra, hogy nem ment rá a tipográfiai munkálatokra a kedves szerző inge - legföljebb a gatyája. És itt a lírai fordulat helye: megjelent Bayer Béla „ Tavirózsa” - című kötete. Kristálytiszta alliterációval élve: Bayer Béla bonyhádi boéta. Ez, a hetedik könyve, gyermekverseket tartalmaz, csakúgy mint az első, mely 1983-ban látott napvilágot. A közbenső időszakban számos más műfajban próbálta ki magát és „a piacot” a szerző, sikerrel. Mondani sem kell, hogy Bayer Béla útja nem volt egy fáklyás menet. Az olyan , országban, ahol egy József Attila nélkülözik, egy Csontváry éhen hal, nem nagy öröm művésznek lenni. A demokratikus fordulat sem változtatott ezen (sem). Nagy pechje a bonyhádi költőnek, hogy nem a biztosítási ügynöki vagy a viszonteladói pálya vonzotta. Akár milliomos is lehetne. így viszont különféle segélyekből él, két agyműtét után, 45 évesen. A Tavirózsa megjelenését támogatta az OTP, a QINTER és a GA-BO Kft., a Bovas és a Pannónia Szövetkezet. Támogatta még PogonyiZoltán „mesés" grafikáival, valamint Kerényi Antal nyomdaigazgató, kék színű festékkel. A kéktől az az érzete támad az embernek, hogy ez a könyv: színes. Aztán, végigolvasva a jókedvű versikéket, kiderül, hogy: tényleg. Nem égy rózsaszínű álomvilágba kalauzolja a szerző az apróbb s nagyobb utasokat, hanem oda, ahol „Három szárcsa szárnya árnya terül sásra, szittyószárra” és „Alkonyi ég homlokára csillag ül. Ezüst rétek palástjául csönd terül”. Kék versikék. Szám szerint 33^ Legtöbbjének ihletője a természet. A kivételek egyike a Bohóc, mely az aréna hangulatát írja le, a boglyas hajú mulattató színrelépésekor. Az a bizonyos „könnyecsurgató tréfa”, amiről annakidején Chaplin is beszélt, jellemző Bayer Béla. egész munkásságára. Boldogítani, akkor is, ha komisz a világ, ha kínkeservesek a hétköznapok, ha „zord a harc”, ha izzadtságszagú a verseny. Drámai helyzetben is nevettetni, vicceket mesélni a lövészárkokban, a kórtermekben, a nemlét előszobájában. Nem vaskos, nem illetlen sutkákat eregetni, hanem szeretetre méltóan mulattatni. Megtalálni a hangot. Ez az, ami megtanulhatatlan. Ez az, amire születni kell. Wessely Kora őszre elkészülhet a millecentenáriumi emlékmű Mi köze Szekszárdnak Firenzéhez? Farkas Pál és Adorjáni Endre szobrászművész közösen elkészítendő emlékmű-tervével csatlakoztak a szekszárdi millecentenáriumi programhoz. A főiskolán már látható a pici makett, amelybe nem nehéz beleképzelni a jövendő köztéri térplasztikát. Célja is az, hogy aki elmegy mellette, az megtapinthassa magát a követ, s a rádolgozott bronz domborműveket. Az emlékmű-terv Ahol a kő megkívánja, ott a szobrászok faragnak is egy kicsit rajta mondta, Farkas Pál. A körülbelül 2,5-3 méter magas 100-140 centiméter átmérőjű emlékmű nem 11, hanem ennél több lapból áll, hiszen Szek- szárd és környéke, Tolna megye emberi történelme nem a honfoglalással kezdődött. Előtte is éltek itt emberek, akiknek történelmét - többek között - éppen a szekszárdi apát Wosinsky Mór ásta ki. Az évszázadokra jellemző bronzdomborítások motívumait már keresik. Ahol lehet, a valódi muzeális leletek lenyomatait használják, ahol nem, ott újraalkotják azokat. Kicsi a valószínűsége, hogy erre a célra a kért ötszázezer forintot ne lehetne előteremteni, bár beszélgetésünkkor még nem tudott a pénzről semmit Farkas Pál. Terveik szerint a főiskolai Illyés Gyula Alapítványon keresztül történne a finanszírozás. Ha néhány héten belül meglenne a pénz az anyagvásárlásra (kedden tárgyalja a város a költségvetést), akkor valamikor az ünnepségek csúcsa tájékán - az állami ünnep augusztus 20-a -, kora őszre elkészülhet a mű. Ami a helyszínt illeti, több tervet is vázoltak a millecentenáriumi emlék- bizottságban a művészek. Az egyik megoldás lehet a Béla tér, ahol a Babits és a Bartina utca találkozásánál lehetne elhelyezni a térplasztikát. Ott is sok ember találkozhatna vele, de kérdés, hogy a látványon túl lenne-e funkciója. E szempontból jobb megoldásnak tűnik a Liszt tér. A Korzó áruház előtt valaha állt egy óra, annak a helye kifejezetten hívja az emlékművet. A környező padokon nyugdíjasok találkoznak, gimnazisták randevúznak, és megpihennek azok is, akik csak vásárolni jöttek be a megyeszékhelyre. A vásárló szülők gyerekeit is leköthetné az ismerkedés a térplasztikával. Az ellenvetésre, hogy sok a szobor a téren, Farkas Pál ismét kedvenc korszakára, a reneszánszra hivatkozik. Firenzében sem kifogásolta senki, hogy miért van ötszáz szobor a városban, ahol Donatellón kívül még vagy hatvan szobrász dolgozott. Szóba került még a Luther tér, amelynek - már csak méretei miatt is - egyik meghittebb sarkába kívánkozik a térplasztika. Kitekintve a főiskolai műterem ablakából, a hóba rajzolt útvonalak két kis teret is kínálnak a millecentená- rium alkalmából talán valóban elkészülő „szobornak”, amelynek megvan az az előnye is, hogy száz év múlva újabb kőlappal tovább folytatható. Ihárosi Ibolya Farkas Pál az egyik bronz motívummal Társasági Élet Kamarai estély Szekszárdon Kamarai estélyt tartott az elmúlt hét szombatján a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az estély szó találó, mert ez a bál több dologban is különbözött a szokásos farsangi mulatságoktól. Bár a közéleti talkshowra a pesti Operabál miatt nem kerülhetett sor, de a többi program a tervezettnek megfelelően alakult. Az érkezőket virággal és pezsgővel fogadták a rendezők. A vacsorát megelőzően Nagy Tibor, a kamara elnökségi tagjának jóvoltából nem minden napi különlegességet, afrikai harcsát kóstolhattak meg az ínyencek. Az estélyt dr. Berta Kálmán, a megyei kamara elnöke nyitotta meg, üdvözölve a bálon feleségével megjelent országos főtitkárt, Dunai Pétert. Az est folyamán bemutatásra kerültek Piri Lajosné szervezésében és konferálásával a Super „C” üzletház nappali, alkalmi, estélyi ruhái, majd az urak nem Ids megelégedésére a Triumph és a Van De Velde cég álomszép fehérneműiben vonultak fel a Budapestről érkezett, váloga- tottan jó alakú manökenek. Ami a szórakoztató műsorokat illeti, a pécsi fúvószenekaron kívül, akik operaparódiákat mutattak be, fellépett Usztics Mátyás, a Kisváros tévé-sorozat népszerű hadnagya, előbb Feri bácsiként, majd Teri néniként előadva magánszámait, többek között „mondtam az uramnak, Tibi!” című monológját a jelenlévő Tiborok és nem Tiborok nem kis derültségére. A művészeknél maradva, jó ötlet volt a szervezők részéről, hogy Usztics Mátyást az estélyre és nemcsak félórára hívták meg Fábri Sándorral együtt, aki nemcsak a konferanszié szerepét töltötte be elsőrangúan az estély kezdetétől hajnali négy óráig, hanem e mellett humoristaként is bemutatkozott. A bálon a zenét a bonyhádi Royal zenekar biztosította. „Alkalmi” énekesként éjfél után Usztics Njátyás lépett a mikrofonhoz bemutatva, hogy nemcsak színésznek profi, jól lehet, a szekszárdi Big Band kitűnő hangú énekeseinek szintjén még nem éri el, de ez egy színésztől nem is várható el.- Stefi J. S. Bach és Vivaldi muzsikája A Művészetek Háza ismét meglepte közönségét egy rendkívüli koncert felkínálásával. A két XVIII. századi zeneszerző dallamvilága Sebestyén János orgonaművészt és a Föl- desi Lajos hegedűművész által vezetett szekszárdi kamarazenekart „párbeszédre” késztette. Vivaldi Concertói, Bach érzelemvilágában is visszhangra találtak, s a zenekari műveket csembalóra, vagy orgonára írta át. Nagy kérdés, hogy ezek az • átiratok mennyiben Bach sajátjai, hiszen hangról-hangra, megegyezik az új mű az eredetivel. Nos, a két művész csütörtök este megadta a választ e dilemmára. Bevezetésként egy valódi Bach-mű az „a-moll fantázia és fúga” orgonára írott darabja hangzott el Sebestyén János interpretálásában. Ez azonnal megadta az est hangulatának varázsát. A moll hangsor lágy zenéjét a fantázia világában megmerítve, olyan fergeteges kergetődző fúgák tetézték, hogy a hallgató figyelme e zenéhez láncolódott. Majd két csembalóra írt muzsika hangzott el, a Vivaldi C-dúr és D- dúr Concerto. A könnyed futamok lezárásait jelentő megnyugvások az újabb fugák per- gése, a modulációk váltásai újból és újból meglepték a hallgatót. Ezek a kellemes meglepetések fokozódtak a C-dúrban, a majdnem monotonnak tűnt ritmikai képletekben, ám a manuál-váltások mindig a megnyugvást segítették elő. A D-dúrban a fergeteges technikát követelő zenei áradások, az újból és újból neki-nekilendü- lések ellenére már a Vivaldi muzsikát átlényegítő Bachot idézik. A rendkívül sztatikus basszus, a biztos alap, melyre Sebestyén könnyedén építkezik. A virtuóz megoldások sorát sajnos a hangszer kopottsága egy picit rontotta, hiszen különösen a gyors pergéseknél felerősödő kopogása néhol valóban zavart. A szünet után Vivaldi Concerto Grosso két hegedűre és vonószenekarra c. mű hangzott el. A d-mollban megírt zene szóló első hegedűjét Földesi Lajos, második hegedűjét Szőts Judit, a csellót Tóth Pál szólaltatta meg. A nevében is megjelölt concertáló mű a zenekar számára komoly feladatot jelentett, hiszen a szólók egymásnak felelgető szólamai bele kellett simuljanak a zenekar tutti-áradásába. A második tétel lassú folydogálása, mely egyértelműen Földesi Lajos hegedűművész hegedűjéből fakadt, a zenekar számára is kemény feladatot adott. A lassú tétel „technikai könnyedsége” látszólagos, a szóló hegedű szépen megformált, sőt magával ragadó muzsikát adott a hallgatóknak. A feszes tempók tartásával, a pianó-k szép megformálásával a zenekar is maradandó élményt nyújtott. A harmadik tétel bravúros megoldásokat követelt, mind a szóló muzsikusoktól, mind a zenekartól, s a basszus szólam biztonsága a zenei építkezést szépen alapozta meg. Az orgonán felhangzó mű, bár különösen a természeti képeket remekül adta vissza, számomra mégis kissé hiányos képzetet adott. Sebestyén János nagyon is jól ismeri a hangszer által. felkínált összes lehetőséget, ám most a két zene, egy zenekar s a hangszerek királynője által nyújtott muzsika összevetése, bennem a zenekart részesítette előnyben. A Vivaldi Versenymű két hegedűre és vonószénekarra, a- mollban megírt muzsikája, már többletet hozott. A zenekar csupán az első tételt szólaltatta meg. A többi tétel hiánya megkapó volt. A zenekar által éppen csak felvillantott hangulat kiteljesedése, az orgona muzsikájában valósult meg. Ezen az estén, a muzsikás hangulat megítélésében, lehettek szubjektív elemek az ítéleteimben. E szubjektivitást vállalnom kell, mi több örömmel vállalom. A két zeneszerző ilyetén való összekapcsolása, egyetlen estén való zenei megmérettetése, alig felbecsülhető vállalkozás. A merészség, amelyre Sebestyén János és Földesi Lajos vállalkozott, nem mindennapi, s pont azért, mert roppant nehéz az összevetés objektivitása, a szubjektív vélemény valóságos élményt és ítéletet takar. Szép volt ez az est. Rosner Gyula
