Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-24 / 47. szám
í V, i \ _____ I 1' \í' IV ^ J - r1 r-1 „Jll Y jL JA 1996. február 24., szombat 9. oldal I Másfél évtizede lángoló Tűzvirág A dunaföldvári Mádi Magdolnát 1980-ban kereste meg a paksi művelődési központ akkori igazgatója, hogy létre kellene hozni egy néptánc együttest, hiszen ennek hagyományai vannak Pakson. Hamar összejött negyven gyerek, igaz, különböző életko- rúak voltak, és több leány, mint fiú, mert az utóbbiakat elcsábította a sport.- Kevesebben voltak a fiúk; de ők a kitartóbbak - mondja Magdi - a leányoknál elég egy hirtelen támadt szerelem, és már meg is inognak. A kis csoport egyre nőtt, és mára már kétszáz fős együttessé vált, amelyet vagy tíz éve ismernek szerte Európában, sőt még azon is túl viszi, öregbíti Paks nevét, hírét a Tűzvirág.- Már az alakulásnál is az volt a célúm, hogy komoly együttest kell kialakítani - vallja Mádi Magdi - ötletek ezreit hordoztuk magunkban, mint ahogy ma is. Megkezd- tünk egy tudatos, korosztályonként tánctudásban egymásra épülő munkát, egyre több előadást tartottunk térben és időben, sorra érkeztek a meghívások, és közben szélesedett a repertoár. Az induló kis csapat, mögöttük az újakkal, tinédzser korba ért, és vagy tíz éve már külföldről is érkezett felkérés. Nem is emlékszem pontosan, hol is jártunk először, vagy Franciaországban, vagy az akkori NDK-ban. Ezt követően nem telt el év, hogy ne jártunk volna idegen országban, Olaszországban például szinte otthon vagyunk, nincs a „csizmának” olyan pontja, ahol még fel ne léptünk volna, de megfordultunk már Szicíliában is. Tavaly nyáron Egyiptomban szerepeltünk, Afrika legnagyobb fesztiválján, Ismailiában, ahol a világ minden tájáról ötven együttes kapott meghívást, és, hogy sikerrel, azt az idei invitálás jelzi. Őrületes nagy cirkusz volt, tízezer ember alkotta nyitó és záróképpel. El is fáradtíink. Itthon sem akármilyen rendezvényeken szerepeltünk már, tavalyelőtt például az Operaházban léptünk fel, a Vállalkozói Szféra estélyén. Elhivatottságunk a magyar néptánchagyományok ápolása, feldolgozása, terjesztése - folytatja a „megszállottságáról” közismert együttesvezető - az erdélyi táncok motívumvilága kimeríthetetlen tárháza a műfajnak, és sorolhatnám a többi forrást is. Mégsem állunk meg csak a néptáncnál, mert vannak bonyolultabb gondolatok, amelyeket Csak másképp, más eszközökkel lehet kifejezni. A néptánc behatárolt érzelemkifej e-, zésre alkalmas, visszaadja az örömet, az ünnepeket, vagy a szomorúságot, de például kedvenc költőm, Ady gondolatait már másképp lehet megjeleníteni, ezért csinálunk táncszínházát. A mondandó, a zenei keret ettől magyar marad, a motí- vika elemei között felismerhetőek a mezőségi néptánc alapjai. Úgy van ez, mint Bartók zenéjében, amely minden nemzetközisége ellenére ezer magyar népdal csíráit hordozza. A most színpadra állított passiójátékunk testbeszéd, nem a klasz- szikus értelemben vett balett. Március végén nagy jubileumi műsort láthat a paksi közönség a Tűzvirág előadásában. A két előadásra már nem lehet jegyet kapni, valószínű hát, hogy újabb időpontokat kell a programba iktatni. A születés- napi produkció repertoárja átöleli az elmúlt tizenöt évet, és az együttes által eddig színpadra vitt valamennyi műfajt, fellép minden korosztály, az óvodásoktól az „örökifjakig”.- Szinte sajnálom a közönséget - mondja Magdi - nem akármilyen teljesítmény lesz e háromrészes műsort végig figyelni, de két és fél óránál kevesebbre már nem lehetett a programot rövidíteni. Rákosi Gusztáv Próbál az ifjabb korosztály FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Hőgyészi hintók Napjaink autócsodái mellett kuriózumnak, érdekességnek, különlegességnek számít ha valaki az elmúlt korok közlekedési eszközét kezdi gyártani. Ilyenre bukkantunk Hőgyészen, Bús Miklós személyében. A Vadász utcai ház hem tartozik a múlt századi építészeti jegyeket hordozó, karakteres létesítmények közé, bár az első hallásra, hogy hintógyártó, ilyet képzel az ember. Csalódását fokozza, hogy Bús Miklós sem egy öreg bognármester, hanem egy fiatal ember, aki ha teheti, inkább mosolyog, mint indulatos haragra gerjed. Míg Bús Miklós elbeszéli életútját a vasesztergályos inasévektől a hin- tógyártásig, kirajzolódik az ország társadalmi rendjének változása is. Természetesen mindez kicsiben, szűk környezetben, de jól érzékelhetően. Az a műhely, amelyben ma hintók készülnek, nem ilyen céllal épült. Az új családi ház a kor szellemének, divatjának, ízlésének, és igényének megfelelően illeszkedik az utca hangulatába. Semmi különleges nincs az első ' pillanatban. Az eltérés csak akkor mutatkozik, amikor az épülethez toldott, újabb helyiségek saját kézzel gyártott gépei közé kalauzol a házigazda. Mindaz, amit első látásra befogad a szem és a gondolat, ékes bizonyítéka, hogy a szükség olyan törvényeket is bonthat, ami az egyén fejlődésében nem akadályt, de előrelépést jelenthet. Példa erre Bús Miklós esete. A gyönki Spifál Szövetkezetben műszaki ellenőrként dolgozott. Csigalépcsőket gyártott akkor ez a szövetkezet, évente 200-250 darabot. A sors jobbra-rosz- szabbra fordulása következtében Bús Miklós a Hőgyészi Állami Gazdaság asztalosüzemébe került, majd ha nem is hirtelen fordulattal, de a munkanélküliek között találta magát. Mondhatni így utólag, hogy szerencséjére. Míg látszatra semmittevéssel telt az idő, bekopogott egy ismerőse, hogy nem csinálna-e hintót az egyébként ezermester hírében álló fiatalember. Hintót ugyan még nem készített, de biztosan tud ilyet csinálni. A család akkori megrökönyödése, hogy elvállata ezt a felkérést, csak ösztönözte, az egyébként sem tétlenkedő családapát, aki akkor talán nem is gondolt két kisfiára, hogy bennük is újfajta álmokat ringatnak majd a hintók. Két hónap alatt felkutatott minden lehetséges kiadványt, bognár-szakirodalmat, különös tekintettel a hintókra. Megszerkesztett ezek alapján egy vázrajzot, és ... Ma már az anyagbeszerzés nehézségei mellett arról is számot tud adni, hogy a kereskedelem sötét útjai mennyire tudnak lehetetlenné tenni egy ilyen kisvállalkozást, mint az övé. Hintóira ugyanis megvan a kereslet. Leginkább Németországból, Svájcból fordultak hozzá ilyen igénnyel, de hazai megrendelők is vannak. Arra hamarosan rájött, hogy saját magának kellene a vásárlóval kapcsolatot teremteni, mert a közvetítők ármányos láncolata akár a becstelenségig sodor-, hatja a tisztes ipart. À hőgyészi hintók alapanyaga a kőrisfa. Ez képezi a vázat. A burkoláshoz diófát is használ. A kerekek küllőjének leginkább az akácfa a megfelelő. Mai fülnek nem idegen hangzás a tárcsafék, amivel elBÚS Miklós FOTÓ: GOTTVALD látja Bús Miklós ezeket a hin- tókat. A különböző fogathajtó versenyek biztonságtechnikai követelményeinek is meg kell felelniük ezeknek a szemet is ámulatba ejtő közlekedési eszközöknek. A család apraja és nagyja idomult a hintókhoz. A nagymama idegenforgalommal is foglalkozó nyugdíjas háziasz- szony, aki nyelvtudását is felhasználva büszkélkedik veje alkotásaival. A két fiú álmai között ma már azok is szerepelnek, amik vagy inkább akik mozgatják ezeket a hintókat, vagyis a lovak. így mi sem természetesebb, hogy Bús Miklós tervei között lovarda is szerepel a kert végében, ahol már az őt követő utódok álmai is valósággá válhatnak. Decsi Kiss János Például a Sárszeg Ki az a Maecenas? A címben feltett kérdésre gyorsan lehet válaszolni, amennyiben tisztázódott, hogy az a Maecenas itt él közöttünk. Pontosabban fogalmainkban van jelen a hétköznapi gondjainkban is. Erről ő maga gondoskodott! Igen! Maecenas nevét ha kiejtjük így: Mecénász, akkor azonnal arra gondolunk, vajon ő volt az, aki...? Igen! Az ő nevéből származik a mecénás fogalmunk. Ő az időszámításunk előtt élt és gazdag római polgár volt. Tudta, hogy neve csak akkor marad fenn az utókornak, ha maradandó értékek előállítóit pártfogolja, támogatja. Elgondolom, hogy értéknek tekintette azt a tapasztalatot, amit az idősek mondhattak magukénak. Ezért aztán körülvette magát olyan emberekkel, akik kenyerük javát megették. Külön délutánokat szervezett számukra, amikor muzsikusokat, színészeket hívott, asztalt terített mindenféle gyümölcsökkel, ízesebbnél ízesebb falatokkal és hagyta, hogy ezek az emberek beszél-, gessenek. így történt, hogy ő csak sétálgatott az asztaltársaságok között és hallgatott, hogy mit is beszélnek az ő „nyugdíjasai”. Ezekből levonta a következtetéseit és jól látta, hogy mit kell másként tennie. Ügy cselekedett. Ugyancsak értéknek tekintette a tudományok eredményeit, vagy a művészetek által létrehozott alkotásokat. így aztán ezek tudatában nem kímélte pénztárcáját, és adakozott jókedvűen. Ezt a tettét emlçgették úton-útfélen. Az emberek arról beszéltek, hogy ez a Maecenas már megint. .. Biztos vagyok benne, hogy ez napjainkban is így működik! Állításomat erősítette Béres Vilmos, aki 12 éve vesz részt abban a munkában, amit Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetként ismerünk. Az idők folyamán az elnevezés más lett, most úgy hívják az ő munkahelyét, hogy Sárszeg Áfész. Gyanús lett nekem Béres Vilmos, amikor kiderült, hogy a Művészetek Házának egyik programját kizárólagosan a Sárszeg Áfész támogatja. Ez nem más, mint az akusztikus jazz-találkozó, amit március 15-16-án rendeznek. Azonnal megnyugtathatom a Kedves Olvasót, hogy ebből az Áfésznek fia haszna nem származik! Soha nem fog megtérülni az a kiadás, amibe ez az országos találkozó kerül! Hangsúlyozom, soha! Ő meg azt hangsúlyozza, hogy országos és hogy találkozó és Sárszeg! Aki itt lesz, tudni fogja, hogy most a Sárszeg fizetett rá! Ennél a puszta fénynél azonban nem ragad le Béres Vilmos és az általa vezetett Sárszeg Áfész irányító csapata. Pontosan tudják, hogy a rendezvény haszna nem az ő életükben kamatozik majd. Az a fontos, hogy nevük ivódjék az emberek tudatába. Ezt teszik már évtizedek óta! Emlékezzünk csak például a néptáncmozgalomra, amikor nem volt falu, hogy annak hagyományőrző táncosait, énekeseit ne támogatta volna a földműves szövetkezet, később az áfész. Olyan együttesek, községek neveit említhetjük, mint Váralja, Őcsény, Decs, Báta, hogy csak a sárközi térségben maradjunk. A Sárszegék életében talán különösen rokon érzéseket váltanak ki a nevek: Bartina Táncegyüttes, Madrigál Kórus, Szekszárd Big Band... Sorolhatnánk a különböző fesztiválokat is, amelyek itt a megyében voltak és a már említett műfajokban teremtettek maradandó emlékeket. Ezrek és ezrek tapasztalták, hogy az Áfész - maradjunk csak a Sárszegnél - nem csak a kereskedelemmel foglalkozik és nem csupán a gazdaság szűkebb, tágabb köre érdekli. Éppen ez által lesz fontos! Tudjuk, Maecenas gazdag, római polgár volt az időszámításunk előtt. Neve éppen úgy fennmaradt, mint akitől az időszámítást eredeztetjük, aki számára nem volt fontosabb a szeretetnél. Szuper sztár lett belőle, mert ezért képes volt az életét is áldozni. Neki ugyanis semmi egyéb vagyona nem voit a megszerzett tudásánál és a megtapasztalt hiténél. A Sárszeg Áfésznek is van ilyen hite, és ha nincs is olyan gazdagsága, mint római elődünknek, de meggyőződése ugyanaz: kötelesség támogatni az ember jövőjét garantáló értéket a tudományban - amit akár falusi kisiskolának is nevezhetünk - vagy a művészi életben, ami lehet egy kihaló népi kismesterség újraélesztése, de a tájegység dalainak, táncainak, elbeszéléseinek, történetének felkutatása, dra- matizálása, vagy - tovább folytatva a sort - népeket összekötő baráti találkozók békét kívánó hangulata is. A Szekszárdi Művészetek Háza nagyon szegény, de nagyon gazdag programot állított össze az 1996. évre. Félszáznál több kft-t, bt- t, üzemet, vállalatot, vállalkozót, egyéb intézményt keresett meg, szíves támogatásukat kérve. E megkeresésre egyetlen egy jelentkezett mecénásként: a Sárszeg Áfész! Kommentár nem szükséges. Decsi Kiss János
