Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-22 / 45. szám
4. oldal Megyei Körkép Dunaföldvár, Paks Es Környéke 1996. február 22., csütörtök Sínen van a Szőlőtő Alapítvány Elhagyott alkoholistákon segítenek Györkönyben Néhány esztendeje mondhatni egyedülálló kezdeményezés indult útjára Györkönyben. 1991-ben Hidasi György és felesége a hozzájuk csatlakozó támogatók segédletével létrehoztak egy alapítványt, mely az idült alkoholisták megsegítését tűzte ki célul. Olyan alkoholistákról van szó, akiket családjuk már elhagyott, egyedül, magányosan tengetik életüket. Hírt adtunk már arról, hogy a Szólőtő Alapítvány működik ugyan, de a pénztelenség miatt tavalyi megtorpant annak a célkitűzésnek a megvalósítása, hogy a településen rehabilitációs utógondozót építsenek. Ősszel az alapítvány által művelt gyümölcsös igen jó termést hozott, ez egy kicsit javított az anyagi helyzeten. A fordulat azonban az idén következett be. Hidasi György tá- . jékoztátta lapunkat arról, hogy az idei évet sokkal jobb helyzetben kezdhetik. — Ennek oka, hogy a két évvel ezelőtt megpályázott, és akkor pénz hiányában ki nem ' fizetett, a Földművelésügyi Minisztériumból várt támogatási összeg (1,5 millió forint) megjelent az alapítvány számláján. Nagyon jól jött ez a2* összeg, hiszen gondok merültek fel a működéssél kapcsolatban, a nehezen vásárolt MTZ traktort kis híján értékesítenünk kellett. A helyiek összefogása volt szükséges ahhoz, hogy erre ne kerüljön sor. Ősszel az almás termését eladtuk, ez közel egymillió forintos árbevételt jelentett az alapítványnak. Ebből a tartozásokat fizettük ki. Az FM támogatásának köszönhetően. egy újabb hektár gyümölcsöst telepítünk majd, a támberen- dezés és a kerítés megvan. így megközelítőleg 10 ezer darab almafánk lesz. — Január végén az Országos Foglalkoztatási Alap (OFA) 3,2 milliós támogatásról küldött határozatot Önöknek. — Igen, ennek segítségével öt főt főállásban, valamint hat főt - hat hónapos - idénymunkára fel tudunk venni. Ezt az összeget a PHARE program keretében kapjuk, jelenleg a pályázatunk elbírálása, véleményezése zajlik Brüsszelben. Nagy segítséget jelentett a Paks Városi Önkormányzat 500 ezer forintos támogatása Is, ezt irodahelyiség megvásárlására, annak kialakítására fordítjuk. A megvalósítás hamarosan elkezdődik, mihelyt az idő engedi. — Mi lesz ebben az irodában? — Tervezzük egy olyan klubhelyiség kialakítását, mely alkalmas lenne az alkoholisták fogadására, a velük való foglalkozásra, a lelki gondozásra. Természetesen a helyben és a vidéken élő rászorulók összefogására is szükség van. Egy rendelőt is berendezünk itt. Ez utóbbi a hozzánk forduló alkoholisták gyors kivizsgálását segítené. A napokban kaptam meg azt a faxot, mely biztosít arról, hogy az orvosi berendezéseket a Németországi Diakóniai Szövetség (Nürnberg) szállítja március közepén. — Mit várnak a klub működésétől? — Azt, hogy a közvetlen kapcsolattartás eredményeként az emberek megnyíljanak, őszintén beszélgethessünk velük az alkoholizmus okairól, és a „szabadulás'’ mikéntjéről. A lelki megnyugvásra és támaszra nagy szükségük van az italtól függő -embereknek. Mi rajtuk szeretnénk segítem szilárd hittel és meggyőződéssel. Garay Eló'd Cseresznyéspuszta: mindössze néhány kilométer Paks- tól, mégis egy másik világ. Nyáron akár gyalog is végig lehet sétálni a nagyrészt erdei úton, a városi ember számára nem mindennapos látványt, élményt nyújt a sok látnivaló. Az itt élő, alig száz embernek mindez mást jelent, néhányuknak napi kötelező utat a munkahelyig, a bolt hiányát, amit a rendszeresen furgonnal kijáró kereskedő pótol. Egyre többen választják mégis, hogy itt éljenek, néhány kilométerre a XX. század végének zajától, ártalmaitól. Valanú titka csak lehet a pusztának. 'Talán a csend, talán az emberi kötődések. Itt más a szomszéd, mint a lakótelepen, a levegő, más a postásra várni, közben beszélgetni, néhány korty kíséretében. Hír-Rlokk Paks város önkormányzata február 27-én és 28-án tartja soron következő képviselő-testületi ülését. Napirenden szerepel, egyebek között, tájékoztató a pályakezdő fiatalok, a Duna-part rendezési programja, a város környezetvédelmi helyzete, a vásárok és piacok rendtartása, a testület éves munkaterve, a „Gyermekekért” kitüntető cím alapítása. Várhatóan a második napon tárgyalják Paks idei költségvetését, amelynek bizottsági véleményezései a napokban zajlanak. A paksi Közéleti Fórum következő vendége Balogh András, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója lesz február 22-én, csütörtökön, 17 órakor a városházán. Előadásának címe: A szociáldemokrácia és az európai integráció. Magyarországnak az Európa Unióhoz történő csatlakozásának kérdései. i Negyvenötezer forint tiszta bevétele volt Sárszentlőrincen, a hétvégén rendezett óvodás farsangnak. A pedagógusok, szülők, vállalkozók adományait játékvásárlásra és kirándulásra fordítják majd; Sárszentlőrinc önkormányzata csütörtöki ülésén dönt a település idei költségvetéséről, amely várhatóan nullszaldós lesz. Napirendre kerül a képviselői tiszteletdíjak megállapítása, eddig ugyanis feladatukat minden javadalmazás nélkül végezték. Ismerkedés a zongorával. Ma, csütörtökön 16 órától Pakson, a művelődési központban, Lányi Péter zongoraművész, az ifjúsági hangversenybérlet sorozatában a zongorairodalom gyöngyszemeiből válogat, és közben érdekes történeteket mesél a felcsendülő művekről és szerzőikről. „Kinek jött meg az esze?” „Örülök, hogy Dobre Lászlónak megjött az esze!” nyilatkozta múlt szerdai számunkban Bor Imre, Paks volt polgármestere, a Szarkofág Nélküli Jövőért Egyesület elnökének bejelentésével kapcsolatban. Dobre László a kijelentést sérelmesnek tartja, és a következők közlését kérte lapunktól: „Bor Imrével 1994-ben a kiégett fűtőelem kazetták átmeneti tárolójának építéséről voltak vitáink. Nem szerencsés ezt összekeverni > a mostani kérdéssel, a Greifswaldból ideszállított, alig használt fűtőelemek ügyével, mert ez a történet alapvetően másról, az ország gazdasági érdekeiről szól, amiről részletesen beszéltem, ahogy a sajtóban is bő terjedelemben megjelent. Nem értem hát, kinek, mikor, jött meg az esze?” —rg— Az ESZI-ben érettségizett, most ugyanott pedagógus Kitanics Zsuzsa, Dombóváron született, ott is végezte az általános iskolát. Műszaki érdeklődése Paksra, az akkor második évét kezdő Energetikai Szakközépiskolába vezérelte. „Csodálatos négy év volt!” — mondja, és bizton így lehet, hiszen, miután a dunaújvárosi főiskolán megszerezte gépészmérnöki diplomáját, ugyanott végzi a műszaki tanárképző tanulmányait, és az utolsó fél év kötelező gyakorlatát, saját kérésére Pakson, az ESZI-ben tölti. „Ilyen iskola talán nincs is több, nagyon jó érzés, ahogy fogadtak, tanárok, diákok” — vallja a volt diák, aki most éppen gyakorló „tanáméni”. Jó hangulatú Valentin-bál Dunafóldváron Ropták a táncot a tanárok Február 16-án zsúfolt napjuk volt a dunaföldvári pedagógusoknak. A reggel kezdődött nevelési értekezleten az első félév munkáját értékelték a munkaközösségi vezetők beszámolója alapján. Az eseményen meghívottként vett részt Nagy Gábomé polgármester asszony is, aki az elhangzottak alapján a pedagógusok munkáját jónak ítélte. A hosszúra nyúlt értekezés után maradt még idő estig, hogy a pedagógusok felkészüljenek a már hagyományosnak számító Valentin- bálra, melynek a művelődési ház biztosított helyet, szépen feldíszített, hangulatossá varázsolt nagytermében. Vacsora előtt a közel 170 résztvevő a színjátszó szakkör, valamint a zeneiskolások és társastánc tanfolyamra járó gyerekek .műsorát nézhette meg, melyből nem maradhatott ki a pedagógusok kifigurázása, paródiája sem. A hajnalig tartó mulatságon a jó hangulathoz a paksi Holdfény Zenekar is hozzájárult, kellemes zenéjével. A Dunaföldvár területén elszórtan található iskolaépületekben dolgozó pedagógusok számára ritkán nyílik lehetőség arra, hogy együtt legyenek, mulassanak. Erre ad alkalmat az évente egyszer sorra kerülő és már hagyományossá vált bál, melyen a város vezetői is Szívesen részt vesznek. ŐK) _________________________________________BANK________ _______________________Ú;_____________ T isztelt ügyfeleink! Örömmel értesítjük Önöket, hogy PAKS központjában az OTP fióknál, Dózsa u. 33. üzembe helyeztük MÁSODIK BANKJEGYKIADÓ AUTOMATÁNKAT! Új forintkártyáink az EGÉSZ VILÁGON HASZNÁLHATÓK, nemcsak KÉSZPÉNZFELVÉTELRE, hanem az emblémával megjelölt üzletekben VÁSÁRLÁSRA IS. 1996. június 30-ig mindenki díjmentesen hozzájuthat bankkártyáink valamelyikéhez. Megyénkben az alábbi helyeken juthat ÉJJEL-NAPPAL készpénzhez: SZEKSZÁRD, Mártírok tere 1-7. Csatári torok - Üzletház földszintje BONYHÁD, Szabadság tér 10. PAKS, Dózsa Gy. u. 33. Kishegyi út 44. TAMASI, Szabadság út 24. TOLNA, Kossuth L. u. 31. ÚJ OTP FORINTKÁRTYÁK - Ideje, hogy kártyát váltson! (86471) Hidasi György: „Az almás termeli meg a lelki segítségnyúj4 tás alapját, a pénzt”