Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-22 / 45. szám

1996. február 22., csütörtök Megyei Körkép — Dünaföldvár, Paks Es Környéke 5. oldal „Egyszer volt Budán kutyavásár!” Megérkezett Paksra az atomvonat Végre megérkezett! Tegnap reggel, hat óra húsz perckor be­gördült a paksi atomerőmű iparvágányára a speciális vonat, amelyik a németországi Greifswaldból 235 darab alig használt fűtőelem kazettát szállított a magyar nukleáris erőműbe. á József és Sipos István A szállítmány sorsa az elmúlt néhány hétben a nemzetközi közvélemény érdeklődésének homlokterében állt, köszönhe­tően a Greenpeace által szerve­zett németországi tiltakozások­nak. Ezért is volt a szokásosnál nagyobb a vonat menetrendjé­vel és útvonalával kapcsolatos titoktartás. Szerdán délelőtt, alig két órával az érkezés után, viszont sajtótájékoztatón ismer­tette Szabó József, a PA Rt. ve­zérigazgatója és Sipos István, a MÁV vezérigazgató-helyettese a nukleáris üzemanyag megvá­sárlása és szállítása körülmé­nyeit. A villamosenergiáról szóló törvény valamennyi magyar erőművet kötelezi stratégiai készletek képzésére, — mondta Szabó József — eszerint 1996. december 31-ig egy évre ele­gendő tartalék üzemanyag kell, hogy rendelkezésre álljon, ezt 2p01. január elsejéig meg kell duplázni. A mostani szállít­mány az előbbi készlet negyven százalékát jelenti, a többit Oroszországból szerzik be. Természetesen a tartalék kész­let folyamatosan cserélődik, így a most érkezett kazetták a szo­kásos évi fűtőanyagcsere során, áprilisban a reaktortérbe kerül­nek. A 235 kazetta gyártója ugyanaz az orosz „Elektrosz- tal” nevű cég, amelytől a paksi erőmű vásárolja a fűtőanyago­kat, minthogy a világon egye­dül ők gyártanak VV ER típusú atomerőművekhez üzemanya­got. Greifswaldban igen rövid ideig voltak a reaktorban ezek a kazetták, energiatártalmuk az újakhoz képest 97 százalékos. Ha ugyanilyen mennyiséget Oroszországból vásárol Paks, az 3,3 milliárd forintba került volna, így viszont a szállítási és garanciális költségek mindösz- sze hatszáz millió forintot tet­tek ki. A megtakarított 2,7 mil­liárd forint a fogyasztókat ked­vezően érinti — hangsúlyozta a PA Rt. vezérigazgatója —, ha nem is csökkennek a villamos­energia árai, de kisebb mérték­ben növekednek. Az üzlet mind a magyar, mind a német fél számára elő­nyös volt, amíg mi az áron nyertünk, addig a németek megtakarították a hulladékke­zelés vagy az újrafeldolgozás költségeit, ami az üzemanyag előállítás bekerülésének 80 százaléka. Nem ajándék tehát, a darabonkénti 1 márkás, jelké­pes ár. Alapos biztonsági vizs­gálatok előzték meg a szállítást, ebben a magyar és német szak­embereken kívül részt vettek a gyártó cég képviselői is, és ők is garanciákat adtak az utaztatásra és az újbóli felhasz­nálásra. A magyar határig a német fél kötelessége volt a szervezés, innen a paksi atom­erőműé, amely rendelkezett va­lamennyi szükséges hatósági engedéllyel. A MÁV az atomerőmű megrendelésére végezte a szlo­vák határtól a szállítást — mondta Sípos István, a MÁV vezérigazgató helyettese. Bár már sok ilyen vonat közlekedett 1989 óta Oroszországból, és visszafelé, a mostani két okból is különleges volt. Egyrészt a tiltakozások okozta közhangu­lat, másrészt pedig az útvonal miatt. Több alternatív menet­irányt jelöltek ki, végül másfél órával az indulás előtt döntöt­tek a Komárom - Győr - Szé­kesfehérvár - Börgönd - Paks irány mellett. Kedden 16 óra 30 perckor lépte át a szerelvény a határt Komáromnál, ahonnan egy alapos vizsgálat után indult tovább. Az atomvonat előtt egy úgynevezett előfutó szerelvény haladt, biztosítva az útvonalat, és Székesfehérváron „beéle­sítve” várakozott egy baleseti készenléti vonat. Rendkívüli esemény nélkül, menetrend szerint ért céljához a szerel­vény. Az előkészületek a vas­útnál egy hónappal korábban kezdődtek, valamennyi szóba jöhető vonalat tüzetesen átvizs­gáltak a MÁV műszaki szak­emberei, ultrahangos sínvizsgá­latot végeztek, geometriai mé­réseket, és ívkorrekciókat haj­tottak végre, hogy a speciális, 12 tengelyes, 26 méter hosszú pőrekocsik be tudjanak állni a kanyarokba. Csak ehhez 4 mil­lió forinttal járult hozzá a PA Rt. a több tízmilliós szállítási költségen felül. A magyaror­szági út néhány órájára a vasút 400 válogatott forgalmi szak­embere ügyelt. A Népújság kérdésére Szabó József elmondta: nem érti Foltányi Zsuzsának, az Energia Club vezetőjének a te­levízió A Hét című műsorában elhangzott kijelentését, misze­rint a 2,7 milliárdos megtakarí­tással a paksi atomerőmű tisz­tességtelen előnyhöz jut a többi erőművel szemben. A megtaka­rítás nyertese nem a PA Rt., ha­nem a fogyasztó — mondta a vezérigazgató. Kérdésre vála­szolva azt is elmondta, több ilyen lehetőség nincs. Fogal­mazása szerint: „Egyszer volt Budán kutyavásár!” Rákosi Gusztáv A vetítésre még jó ideig várni kell Mi lesz veled, földvári mozi? A dunaföldvári moziban - mely hajdan a régi szép időkben zsúfolásig megtelt egy-egy filmre - július óta nincs vetítés. Az épület az­óta zárva van, illetve né­hány hónapja nappali mele­gedő üzemel az előterében az erre rászorultaknak. A falakra kiaggatott, megfa­kult színészportrék szomo­rúan nézik a teát szürcsölgető, Zsíroskenyeret majszolgató embereket, akik talán hajdan maguk is mint nézők jöttek ide. Mikor Varga Istvánnét, a mozi utolsó üzemeltetőjét faggatom, azzal kezdi, hogy ma is, ha bent jár a városban, kérdezgetik tőle, miért nincs, és mikor lesz mozi? Ő erre nem tudja a választ, pedig 1981 óta dolgozott a moziban, amit akkor még a Tolna Me­gyei Moziüzemi Vállalat üzemeltetett. Miután a válla­lat tönkrement, 1991-től vál­lalkozásban működtette to­vább az intézményt. Nem volt könnyű, de hogy mi volt a mozi mélyrepülésének oka, nem tudja pontosan. Az biz­tos, hogy 1990-től fokozato­san csökkent a bevétel, 1990 januárjában még háromezer nyolcszáz néző volt, ugyanez a szám 1994 januárban már csak nyolcszázkilencven. Az épületre az 1980-as évek elején költöttek utoljára. Akkor történt a belső beren­dezés, a villamos hálózat fel­újítása, a gépház átalakítása, új gépek beállítása. Azóta az épület, a berendezés fokoza­tosan romlott a mai siralmas állapotra. A fűtés korszerűt­len, abszolút nem hatékony ­képtelenség felfűteni az egész nézőteret. Vargáné mégsem az épü­let leromlásában látja a nézők elmaradásának fő okát, ez szerinte a pénztelenség szám­lájára írható. Az a réteg, ame­lyik rendszeresen járt moziba, nem tudta megfizetni az egyre dráguló jegyárakat, másrészt ideje sem volt moziba menni, mert egyre többet kellett - kell dolgozni a létfenntartá­sért. 1995 júniusára vált any- nyira tarthatatlanná a helyzet, hogy nem volt értelme tovább csinálni. Megkérdeztük Vida Sán­dor képviselőt, mi az állás­pontja a képviselő-testületnek a mozi ügyében. Elmondta, hogy a testület azt a határoza­tot hozta, hogy a mozi lerom­lott épületének felújítására nincs pénze a városnak. Ezért úgy döntöttek, eladják az épü­letet, és az abból származó bevételből a művelődési köz­pontban alakítanák ki a mozit. Ebben az intézményben a fel­tételek adottak, és a közeljö­vőben olyan belső átalakítá­sok történnek, amelyek lehe­tővé teszik a mozi fogadását. Addig azonban, míg a jelen­legi moziépületet el nem ad­ják, nem lehet lépni a dolog­ban. A polgármesteri hivatal műszaki osztályán kérdé­sünkre elmondták, hogy a mozi épületére jelenleg nincs érdeklődő. Volt egy, de ő is visszamondta a vételi szándé­kát. Szóval, ha lesz is mozi Földváron, úgy tűnik arra még jó ideig várni kell.-pataki— Kitűnő vm alkalmi áron Ne hagyja Ki! Lehet, hogy ilyen ajánlattal csak minden szökőévben találkozik... A WesteI Rádiótelefon Kft. 1996. február 14. és 28. között óriási árengedménnyel kínálja az alábbi felújított, 450 MHz-es mobiltelefonokat: Az akciós árak az áfát és a belépési költséget nem tartalmazzák. Az akció során értékesített készülékekre a Westet Rádiótelefon Kft 1/2 év garanciát vállai. Ajánlatunk az akciós.készlet erejéig érvényes. Mozgóéban az üzlet Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon. WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19.. TEL.: (06 72) 225-111. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900, BALAT0NVILAG0S, M7-ES ENYINGI LEÁGAZÁS, TEL : (06 88) 380-644, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: CSEKE LÁSZLÓ TEL.: (06 60) 427-400, RÉTHY ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-920 WESTEL FORGALMAZÓK: • PAKS, KOSZTECZKY LÁSZLÓ. 7030 ÉPÍTŐK ÚTJA 2. (SONY MÁRKABOLTI, TEL.: 106 751 310-770, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-085 • SZEKSZÁRD. TELK0MP KFT., 7100 WESSELÉNYI U. 15.. TEL.: (06 74) 316-564, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-260 • DOMBÓVÁR, ARIEL 2000 KFT., 7200 DOMBÓ PÁL U. 7., TEL.: (06 74) 466-249, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 363-963 RÁDIÓTEIEFON .1 1 1 KFT Tizedik születésnapjára készül a paksi IV. számú általános iskola, ebből az alkalom­ból hétfőn kiállítás nyüt a művelődési központban. A tárlaton az iskola tanulóinak alkotásai lát­hatók. Az intézményt nem sokáig emlegetik már „konténer iskolaként” a paksiak, az őszi tanév­nyitóig nevet választanak a pedagógusok és a nebulók. fotó: gottvald károly A meleg mellett tették le a voksot A PAT-CO Tü­zeléstechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest, Árpád u. 17.) több év óta az ország egyik legnagyobb nagykereskedelemmel foglal­kozó cége. 1993. őszén Szek- szárdon (a Páskum u. 5. szám alatt) nyitották meg második fűtéstechnikai szaküzletüket, mely egyértelműen a dél-du­nántúli terület színvonala­sabb kiszolgálását tette lehe­tővé. A gázprogram területeihez igazodva próbálnak részt venni a helyi kereskedelmi szférában. — Mit jelent ez? — Pakson, kereskedelmi kft.-k részvételével az általunk forgalmazott termékek értéke sí-. tése biztosított - mondta a szekszárdi üzletvezető, Hu- számé Lukács Rozália. — Bölcskén és Dunafölrváron al- raktárakat létesítünk, melyekre már megtaláltuk a megfelelő kiskereskedői partnereket. így szeretnénk biztosítani a lakos­ság részére, hogy utazási és árubeszerzési költségeik csök­kenjenek, hiszen a megyeszék­helyen kívül ugyanazon termé­keket megvásárolhatják az érin­tett lakókörnyezetben. Kérjük, hogy kísérjék figyelemmel meghirdetett akcióinkat, és a kihelyezett emblémánkat a vi­szonteladóknál. Elsődleges fel­adatunknak tekintjük a lakos­ság minőségi kiszolgálását, va­lamint a megfelelő árakon való vásárlás biztosítását. — Az általunk forgalmazott áruk között megtalálható a kül­földi és a hazai termékek széles skálája: álló és falikazánok, vízmelegítők, a központi fűtés összes tartozéka, a radiátorok­tól a szivattyúkig, műanyag és rézcsöves rendszerek, konvek­torok és tűzhelyek. A készülékforgalmazáson kívül foglalkozunk még külön­böző márkájú központifűtés- és rézcsöves rendszerek építésé­hez szükséges szerszámok el­adásával is. Szaktanácsadással is állunk a vevők rendelkezé­sére. Várjuk szíves érdeklődésü­ket, mert mi tényleg a meleg mellett tettük le a voksok! Címünk: Szekszárd, Páskum u. 5. Tel.: 74/319-327 (pr)

Next

/
Thumbnails
Contents