Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-22 / 45. szám
1996. február 22., csütörtök T Megyei Körkép 3. oldal Rablót keres a rendőrség Február 16-án pénteken, 12 óra 15 perc körüli időben egy álarcos férfi fegyvernek látszó tárggyal Szekszárdon, a Damjanich u. 8/A. szám alatt levő „A mi szatócsboltunk” elnevezésű üzletben arra kényszerítette az eladót, hogy a pénztárgép tartalmát - kis mennyiségű pénzt - átadja, majd az üzletből távozott. A rablást elkövető kb. 35- 40 év körüli, kb. 195 centi - . méter magas férfi, magasz- szárú fekete munkásbakancsot, zöld színű katonai gyakorlónadrágot, kék színű koptatott, márványmintázatú farmerdzsekit viselt. A fején egy fekete színű, a szemréseknél kivágott, úgynevezett „kommandós sapkát” viselt, melyet az arcára húzott. A rendőrség kéri, hogy akik az elkövetőről bármilyen információval rendelkeznek - akár látták a bűn- cselekmény időpontjában, akár ruházata alapján felismerni vélik - jelezzék a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának a 74/411—199-es számon, vagy levélben, illetve személyesen az alábbi címen: 7100. Szekszárd, Mészáros Lázár u. 19-21. Vegyszerek a kártevők ellen Három növényvédőszer- gyártó vállalat - a Budapesti Vegyiművek, a Bayer Hungária Kft. és a Nichimen Corporation Budapest - mutatkozott be tegnap délelőtt Szekszárdion, a Tolna Megyei Növényegészségügyi és Talaj- védelmi Állomás tanácstermében. A megjelent érdeklődőket, a szakma, valamint a kereskedelmi cégek képviselőit Keresztes László igazgató köszöntötte, majd a gyártók - akik konzultációra is adtak lehetőséget - ismertették legújabb eredményeiket, illetve tárták a résztvevők elé termékeiket. A bevallottan a magyar piac meghódítására törekvő Bayer Hungária Kft. az általa kifejlesztett, burgo- nyacsávázásra is alkalmas rovarölő, sőt levéltetű pusztító szerrel, az egyszemélyes képviselettel rendelkező Nichimen Corporation Budapest rendkívül hatékony atkaölő, valamint ugyancsak ígéretes gyümölcsmoly-ölő hatóanyagával, a mifelénk már régóta jól ismert Budapesti Vegyiművek pedig kettes kategóriájú, megbízható gabona gyomirtó készítményével aratott osztatlan sikert. -száVillamos szakmai nap A budapesti Siemens i-center szakemberei tartottak szakmai napot tegnap Szekszárdon a kézműves kamara oktatótermében, villanyszerelők számára. A résztvevők előadások és termékbemutató keretében megismerkedhettek a magas színvonalú nyugat-európai technológiákkal és szerelvényekkel. A bemutatott szerelvények a Simenes és a sok közül két beszállítója, a Erico és a Rehau termékei voltak. A szakmai napon több mint 50 megyénkbéli villamosipari szakember vett részt, akik igen hasznosnak minősítették a rendezvényt. Nagyszékely: kettőből egyet? Heves ellenállásba ütközött a nagyszékelyi képviselők részéről a falu alsó tagozatos iskolájának átszervezése. A tegnapi testületi ülésen terítékre került vitaanyag együttműködést, társulást javasol az oktatásban Tolnané- medivel. Az elképzelés szerint a ma két összevont tanulócsoporttal működő iskola a jövőben egy, az első három évfolyamot magába foglaló csoporttal működne, a negyedikesek pedig Tolnanémedire járhatnának. Az elhangzott ' vélemények szerint a társulás betagozódást jelentene idővel (az előterjesztesben, mint tagiskola szerepel), Nagyszékely csak veszítene a változással. Illés Dezső, az iskola igazgatója további aggályokat sorolt: nehezebb lesz pedagógust találni a faluba, „a körze- ■ tesítést pedig nem gondolhatja komolyan az, aki tolt már autót a hidegvölgyi jeges úton”. Az iskolának ma 48 tanulója van, a születések száma azonban alacsony a faluban. A képviselők úgy döntöttek: az oktatási törvény módosításáig nem döntenek az átszervezésről. (tf) Lehet választani: klóros vagy vasas Mitől bűzlik a hőgyészi víz? (Folytatás az 1. oldalról.)- A községben lévő nevelő- otthonból jelentették először, hogy büdös a víz. A tamási tisztiorvosi intézet hozott be mintát Szekszárdra. Kiderült, hogy erősen pocsolyaszágú. A szakember tudja, ahol erősen vasas a víz, a pangó végszakaszoknál a vas-mangán baktériumok elszaporodnak, s a keletkező gáz okozza a kellemetlen szagot. Elrendeltük az egész rendszer és a hálózat fertőtlenítését. Az ezt követő vizsgálat kiderítette, hogy a Fő utcán, az átmosást követően a szag megszűnt ugyan, s a klór sem szaporodott fel, de egy ágvezetékből a minta magas klórtartalmat mutatott. Ebből lehetett következtetni, hogy a vezeték végén nincs tűzcsap, s emiatt nem tudják átmosni. Ekkor elrendeltük, hogy arra a szakaszra azonnal (Folytatás az 1. oldalról.) — Kikből állt a színjátszó gárda? — Közel húsz állandó színjátszó volt Bonyhádon, közöttük pár értelmiségi, a többiek pedig egyszerű munkások voltak. Hihetetlen lelkes, összeszokott társaság volt. Gyakran próbáltunk, hiszen elég nehéz darabokat adtunk elő, nagy igénybevétel volt számunkra a szövegtanulás.' Az előadások sikere azonban minden fáradtságunkat kárpótolta. Mindig telt ház előtt játszottunk. Ebben lehetett annak is szerepe, hogy akkoriban nem volt más szóraA Tolna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség 1995. évi munkájáról tartott sajtótájékoztatót dr. Varga Tibor, a felügyelőség vezetője tegnap Szekszárdon. Az elmúlt évet a változás jellemezte a felügyelőség szempontjából, bővült a felügyelőség jogköre, ezáltal feladatai is 'és a munkára vonatkozójogszabályok is módosultak. Általánosan jellemző, hogy az országban a megyei felügyelőségek személyi állománya 8- 12 fő között mozog, ami igen kevés az ellátandó feladatokhoz. A Tolna megyei felügyelőség 15 országos témavizsgálatban és 7 eseti vizsgálatban vett részt tavaly, plusz a helyi hatóságok, társszervek kérésére is folytatott vizsgálatokat. Ilyen szereljenek tűzcsapot, s ismételten mossák át a vezetéket. Bakteorológiai vizsgálatokat is végeztünk, ennek eredménye negatív volt.- A napokban ismét jött egy bejelentés, Dúzsról. Kiderült, a Nefelejts utcából behozott vízmintának enyhe gyógyszerszaga volt. Köztudott, hogy Hőgyészen négy mélyfuratú kút van - ezekről kapnak vizet Dúzson is - kettő magas vastartalmú, kettőnek pedig magas az ammóniatartalma. Ha a magas ammóniatartalmú vizet túlklórozzák, az említett kellemetlen gyógyszerszag mint klórozási „melléktermék” jelentkezik. • Olyan döntés született, hogy az üzemeltető pillanatnyilag csak a két magas vastartalmú kutat működtesse. A vas a vízben esztétikailag nem kívánatos ugyan, sok bosszúságot is kozási lehetőségük az embereknek. Azt hiszem, valameny- nyiünk életének csodálatos időszaka volt ez. — Miért ért véget a színjátszás Bonyhádon? — Valószínűleg a televízió megjelenése játszott nagy szerepet abban, hogy ellaposodott a színjátszás. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a közönség igénye a szépség, a kultúra iránt sokkal kisebb lett. Nem tudom, lehet-e, érdemes-e létrehozni még egyszer egy ilyen csapatot. Egy darab színpadra állítása rengeteg munkát igényel, és nem igazán lelkesítené felkérésre történő vizsgálat volt például a facsemeték, a vetőmag és a primőr zöldségek- gyümölcsök forgalmazásának vizsgálata. Megnőtt a lakossági bejelentések, panaszügyek, tájékoztatás kérések száma, közel ezren fordultak a felügyelőséghez. Érdekesség, hogy gyakorta nem a fogyasztók, hanem - általában kezdő - vállalkozók is a felügyelőséghez fordulnak tevékenységükhöz kapcsolódó felvilágosításért, információért. A városok mindegyikében és 63 településen végzett a felügyelőség valamilyen vizsgálatot. A vizsgálatokba külső szerveket is bevontak, például a rendőrséget, a vám- és pénzügyőrséget, az ÁNTSZ-t. Általános következtetés, hogy a keokoz a lakosságnak, de egészségkárosító hatása nincs. Klórgázzal folyamatos fertőtlenítést kell végezni, így a vas jórészét fel lehet oxidálni és a tároló medencébe kiülepíteni. A vízműveknél a rendelet negyedévenkénti hálózati tisztítás ír elő, de ezeknél a vízműveknél még gyakrabban szükség lenne a tisztításra. Annál is inkább, mert az utóbbi időben csökkent a vízfogyasztás, s emiatt sokkal több pangó víz keletkezik a vezetékekben. A közeljövőben némi javulás várható, mert elkészült a 300 köbméteres tároló medence, ahol a fertőtlenítés „behatási ideje” tartható lesz. Amint működik a medence, a magas ammóniatartalmú kutakat is - ha szükség lesz rá a nyáron - lehet üzemeltetni. (p.teri ) az előadókat az üres nézőtér látványa. Az egykori bonyhádi színjátszást a következő nevek fémjelezték: Bonyhádi Márton, Baross László, Faragó Agnes, Merész Konrád, Potyondi Sándor, Rumbuch Ilonka, Schulteis Imre, Szabó Margit, és még sorolhatnánk. A mai bonyhádi művelődési központban ismét színjátszó kört szerveznek. Továbbra is várják az érdeklődőket, főleg az erősebb nem képviselőit, az eddigi tizenkét jelentkező ugyanis mind hölgy. má-ré reskedelmi morál nem javult a megyében, a kereskedők zöme a törvényesség határmezsgyéjén mozogva végzi tevékenységét, a vásárlók megkárosításának pedig egyre újabb és egyre nehezebben felismerhető módszerei alakulnak ki. A vizsgált egységek 44 százalékában észleltek valamilyen szabálytalanságot, pénzbírságot több mint 1,6 millió forint értékben róttak ki. Árut 7 egységben koboztak el és szintén 7 egységben foglaltak le. .Több mint 2,4 millió forint értékben tiltották le áruk forgalmazását összesen 9 egységben és különböző hiányosságok miatt 86 egységben kötötték feltételhez áruk értékesítését. vm Hírek A Megyéből Előadás az államalapításról A Honfoglalás 1100. évfordulójának emlékére tartandó történelmi előadássorozat újabb rendezvényeként dr. Makk Ferenc, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanára az államalapítás időszakával ismerteti meg az érdeklődőket. Az előadás február 28-án, szerdán délután 16 órakor kezdődik Szekszárdon, a Wosinsky Mór Múzeum könyvtártermében. Testületi ülés Dombóváron Dombóvár Önkormányzati Képviselő-testülete ülésezik február 26-án, hétfőn, 15 órától a városháza nagytermében. A testületi ülés napirendi pontjai között szerepel a város köz- világításának korszerűsítése, az út- és járdahálózat felülvizsgálata illetve fejlesztésének lehetőségei, a millecentenáriumi ünnepségek városi programja, valamint a vásár és a piac területének kijelölése, működtetése. Megóvták a népszavazást Óvás érkezett a szedresi választási bizottsághoz tegnapelőtt, kedden, tehát a szavazást követő három napon belül, a határidő lejárta előtt. (Mint lapunkban megírtuk, a múlt szombaton tartott - a helyi vállalkozó háziorvos, dr. Gombay Csongor vállalkozói szerződéséről szóló — népszavazás érvénytelen volt, mivel a szavazásra jogosultaknak kevesebb, mint fele vett rajta részt.) A bizottság elnöke, Tölgyesi Józsefné lapunknak elmondta, hogy az óvást a népszavazást kezdeményezők nyújtották be. A bizottságnak ezt követően három napon belül, tehát legkésőbb péntek estig kell összeülnie, és dönteni arról, helyt ad-e az óvásnak, vagy sem. Színpadon a fájós fogú oroszlán Március 4-én a dombóvári Galéria Színjátszó Csoport adja elő a dombóvári művelődési házban Lázár Ervin: A fájós fogú oroszlán című meséjét este hat órai kezdettel. Tartuffe az ablakon át távozott Színjátszók kerestetnek Bonyhádon A fogyasztóvédelmi felügyelőség tájékoztatója Nem javult a kereskedői morál Falufórum Cikón, élő adásban Nagyobb településen talán nem kuriózum, de az ezeregyszáz lelket számláló Cikón izgalmas pillanat volt, amikor ez első élő tévés falufórum hétfőn este megkezdődött. A nagy eseményt - mint a televíziózás kezdetén, a hatvanas években - szinte az egész falu a tévé előtt követte nyomon. Túlzás nélkül állítható, hogy ezzel új korszak kezdődött Cikón. Olvasóink talán emlékeznek rá, hogy nemrégiben bemutattuk a Cikói Falutévé Alapítvány kuratóriumának elnökét, Rónai Józsefet. Nos, az újítás az új kuratóriumhoz fűződik, az eredmény pedig: két és fél órán keresztül záporoztak a kérdések a polgármesteri hivatalban kialakított alkalmi stúdióba. A kamerák előtt pedig a falu vezetői, a polgármester, az általános iskola igazgatója, a Tehetséges Gyerekekért Alapítvány, a német és a székely hagyományőrző együttes vezetője, a sportkori elnök no és persze a falutévé új kuratóriumi elnöke. Forray Gellért polgármester lapunknak elmondta, hogy az emberek sok kérdést tettek fel a falu összképével, az utak, járdák állapotával kapcsolatban. Szóba került az általános iskola jövője: egyelőre nem tudni, hogy kell-e csoportokat összevonni az intézményben. A közbiztonság örök téma minden településen. Cikón is sok a gyorshajtó, és sokakat zavarnak a gépüket bőgető motorosok. Két játékos távozása után meglehetősen nehéz helyzetbe került a helyi sportkör, ez is borzolja a kedélyeket a faluban. Kemény kérdések hangzottak el a környezeti ártalmakkal kapcsolatban és immár sokadszor kerültek elő „a szemét ügyek”. Mint Rónai Józseftől megtudtuk, tervezik, hogy hasonló fórumokat tartanak Cikón, azzal a különbséggel, hogy nemcsak telefonon lehet kérdezni, hanem személyesen, hogy aki a feltett kérdésre nem kap kielégítő választ, az vissza tudjon kérdezni. Hangyái A Providencia a gyerekekért A Providencia Biztosíró Rt. az idén is akciót hirdetett felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelei számára, amelynek során az országban ezer darab biztonsági gyerekülést sorsoltak ki. Tavaly is sikeresnek bizonyult az almacitrom akció. A sikeren felbuzdulva közlekedésbiztonsági alapítványt hoztak létre, amelynek célja a betegségmegelőzés, a gyermek- és ifjúságvédelem, a diák- és szabadidősport ösztönzése, a rászorulók továbbtanulásának támogatása. Bállá Sándor, a biztosító szekszárdi kirendeltségvezetője a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy minden huszadik közúti baleset áldozata gyermek, a statisztika alapján a kisorsolt ezer ülés közül biztosan lesz amelyik megmenti egy gyermek életét. Szekszárdon az Ital és Áruautomata Szövetség Ellátnák az IFOR-t is Szekszárdon tartotta tegnap soros elnökségi ülését a Magyar Ital- és Áruau- tomata Szövetség az Alisca Coop Kft-nél. Az összejövetelre meghívást kaptak a Dél-dunántúli régióban automatákat üzemeltető cégek képviselői -a Schri- effers Hungária, a Drink- O-Matic, a 2-GO Kft. is. Az ülésen résztvevőket, köztük Szalai Gézát, a szövetség elnökét a vendéglátó, Csapiáros László, a szövetség elnökségének tagja köszöntötte. Ezt követően tájékoztató hangzott el a szövetség elmúlt évi muhkájáról, majd az idei év feladatairól. Az Ital-és Áruautomata Szövetség legfontosabb feladatai közé sorolja a fogyasztók minőségi ellátását - hangzott el. Ennek biztosítása érdekében felvették a kapcsolatot az EVA-val, az Európai Áruautomata Szövetséggel, majd felvételüket kérték. Az európai szövetség tagjaként rendszeres tájékoztatást kapnak a nemzetközi programokról, kiállításokról, vásárokról, egyéb bemutatkozási lehetőségekről, melyeket továbbítanak a tagjaiknak. Jelenleg a szövetség annak lehetőségét kutatja, hogy miként lehetne az IFOR erők ellátásából részt vállalni.