Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-22 / 45. szám

2. oldal VlLÁGTÜKÖR 1996. február 22., csütörtök A boszniai szerb erők szer­dán fölszedték az Okucanival átellenben fekvő területen tele­pített aknákat. A magyar IFOR- kontingens ezután akadálytala­nul megépítheti az átkelőt Bo- sanska Gradiskánál - közölte Váradi Emil szóvivő. Visszafordíthatatlan folya­matnak nevezte a NATO keleti nyitását Volker Rühe német védelmi miniszter. A bonni po­litikus leszögezte: Jelcin elnök nyilatkozatával ellentétben a szövetség nem halasztja el a ki- terjesztéséről szóló döntést. A Washingtonban tárgyaló Javier Solana NATO-főtitkár és Bili Clinton amerikai elnök keddi megbeszélésükön hangsúlyoz­ták: a szervezetnek szilárdan, de körültekintően kell haladnia a kibővítés felé. A cseh állampolgársági tör­vény felülvizsgálatát szorgal­mazta az amerikai kongresz- szus Helsinki-bizottságának két társelnöke keddi nyilatko­zatában. A honatyák szerint a jogszabály ezreket foszt meg alapvető polgári és emberi jogaiktól. Az amerikai kormányzat azt tervezi, hogy szankciókat léptet életbe Kína ellen, amiért az ázsiai ország nukleáris techno­lógiához szükséges alkatrésze­ket szállít Pakisztánnak. A The New York Times szerdai érte­sülése szerint a bevezetendő büntető intézkedések elsősor­ban a kínai gazdaságot fogják sújtani. Ötven kilométer hosszú olajszőnyeg takarta szerda dél­után Wales délnyugati partjait, s a szennyeződés már a nyílt tengeren is megjelent. Brit szakértők máris az újkori törté­nelem legsúlyosabb környezeti katasztrófájaként emlegetik a libériái zászló alatt közlekedő, csütörtök éjjel megfeneklett Sea Empress nevű óriás tar­tályhajó balesetét. Felháborodottan utasította vissza az ukrán külügyminisz­térium azokat az amerikai vá­dakat, amelyek szerint Kijev katonai szállító repülőgépeket adott el kolumbiai kábítószer­kereskedőknek. Az ukrán kül­ügyi szóvivő tökfejnek nevezte a hírt megjelentető Los Angeles Times riporterét. New Hampshire hagyománya Szélsőségesen konzervatív jelölt győzött a republikánus táborban A 23 ezer négyzetkilométeres New Hampshire egyike a legki­sebb amerikai államoknak, alig több mint egymillióan lak­ják.. A négyévenként esedékes elnökválasztási kampányok kezdetekor azonban ország-világ a helybeliek által Gránit-ál­lamnak becézett vidékre figyel. így történt ez most is. Több évtizedes hagyomány, hogy itt rendezik meg az egyik olyan előválasztást, amely lé­nyegesen befolyásolja a kam­pány további alakulását. Ha­sonló voksolások sorozata dönti majd el, hogy augusz­tusban - a republikánusok San Diegóban, a demokraták Chi­cagóban - kit indítsanak el­nökjelöltként. Ha valaki New Hampshire- ben győz, még nem bizonyos, hogy elnök lesz, de eddig - egy kivétellel, aki éppen Bili Clinton - nem került politikus a Fehér Házba, aki ne lett volna itt listavezető. A demokraták táborában az elnöknek eddig nincs ellenje­löltje. A republikánusoknál azonban még mindig nyolcán versenyeznek. A hármas él- Bolyban a 72 éves veterán po­litikus, Robert Dole, az 57 esz­tendős Pat Buchanan és az 55 éves Lamar Alexander, volt tennessee-i kormányzó vég­zett, ám meglepetésre Bucha­nan lett az első. Az ír származású Buchanan „szociálisan konzervatívnak” mondja magát, s pártján belül a centrumtól erősen jobbra áll. Politikai és gazdasági naciona­lizmust hirdet, amibe egyaránt beletartozik az ENSZ ostoro­zása, a külföldi segélyek befa­gyasztása és a csapatok haza­hívása. A keresztény jobboldal erkölcsi elveit hangoztatja, és magát a középosztály igazi vé­delmezőjének, a hagyományos értékek képviselőjének tartja. Buchanan profitálni akar a tör­vényhozási választásokon erő­teljesen ható újkonzervatív hul­lámból, sokan azonban úgy vé­lik, hogy politikájával saját pártját sem képes maga mögé állítani. Réti Ervin Ezrek imádkoztak Állatihoz FOTÓ: FEB/REUTER Vége a böjtnek Az üzbegisztáni Szamarkand- ban tízezer hívő imádkozott kedden a nagymecset előtt ab­ból az alkalomból, hogy véget ért a muzulmánok szent hó­napja, a ramadán. A Korán előíija a muszli- moknak, hogy a böjt havában napkeltétől napnyugtáig tar­tózkodjanak az élvezetektől. Az egész napi önmegtartózta­tás után a hívők csak sötéte­déskor ehetnek, ihatnak, ciga­rettázhatnak. A vallási hagyomány sze­rint Mohamed próféta 610-ben negyven napig visszavonultan élt egy barlangban, hogy meg­tisztuljon és fölkészüljön az is­teni igék befogadására. A pró­féta hosszú böjt után, a mu­zulmán időszámítás kilence­dik hónapjában kapott először kinyilatkoztatást. Börtönből szökött tádzsik hadúr Hodzsa Karimov tádzsik ha­dúr megszökött Dusanbe egyik legjobban őrzött börtö­néből és a kormánnyal szem­bekerült Mahmud Hudober- gyejev ezredesnél talált me­nedéket egy katonai támasz­ponton, Kurgán-Tübe város közelében - jelentette szer­dán az AP tádzsik belügymi­nisztériumi forrásokra hivat­kozva. Hudobergyejev januárban katonái élén elfoglalta Kur­gán-Tübét, majd a főváros el­len vonult. Az ezredes azt követően fordította vissza csapatait, hogy Emomali Rahmonov elnök elbocsátott több korrupcióval vádolt kormánytisztviselőt. MENNYI? Ha befizeti, már telefo­nálhat is. A készülék és a WESTEL 900 előfize­tés árának fennmaradó részét 6-12 hónap alatt is törlesztheti.* WESTEL 900 - OTP Bank hitelakció a WESTEL 900 és a Westel Rádiótelefon Kft. mintaboltjaiban és üzletkötőinél, valamint a Keravill üzleteiben. WESTEL 900 mintabolt: Szekszárd, Arany J. u. 4 Tel: 74/315-715 * Az akció­ban csak magánsze­mélyek vehetnek részt. Kezes szükséges. A boszniai béke Amerika nemzeti érdeke Hóban is költöznek a szerbek Szarajevóban a hóesés elle­nére folytatódik a szerbek ki­telepítése, Mostarban válto­zatlanul feszült a helyzet. A posztjáról távozó amerikai külügyminiszter-helyettes szerint Boszniában az Egye­sült Államok nemzéti érdekei forognak kockán. A boszniai béketeremtés sikere vagy kudarca alapvetően befo­lyásolni fogja az Egyesült Ál­lamok külpolitikáját, az európai helyzet további alakulását és a NATO jövőjét - állapította meg Richard Holbrooke a Frankfur­ter Allgemeine Zeitung szerdai számában megjelent írásában. A diplomata sajnálatosnak mondta, hogy az amerikai tör­vényhozás nem hajlandó meg­felelő pénzügyi támogatást nyújtani a polgári újjáépítéshez, „holott Boszniában ezúttal az Egyesült Államok nemzeti ér­dekei forognak kockán”. A hóesés és a szervezési gondok miatt lelassult a szara­jevói szerbek kitelepítése. Az átköltöztetés- lebonyolításával megbízott szerb operatív bi­zottság elnöke kedden megerő­sítette: a távozni kívánók ki­lencven százalékát így is kiköl­töztetik, mielőtt a muzul- mán-horvát föderáció hatósá­gai március 19-én átveszik a város fölötti ellenőrzést. Alija Izetbegovics boszniai elnök szerint a horvát hatósá­gok továbbra is akadályozzák Mostar polgárainak szabad köz­lekedését. Kohl doktort félreértik Nem mindig ülnek a kancellár hasonlatai Az elszólásairól híres Helmut Kohl német kancellár leg­utóbb Belgiumban tett vitát kavaró megjegyzést a tisztele­tére rendezett ünnepségen. Kohlt a közelmúltban az euró­pai egység - érdekében kifejtett tevékenységéért díszdoktorrá avatták a loeweni egyetemen. Minden rendben lett volna, ha a kancellár nem szólal föl a ce­remónián. Az újdonsült dísz­doktortól azonban elvárták, hogy beszédet mondjon. Helmut Kohl kifejtette: ha az európai integráció nem fejlődik tovább, az a jövő században háborús veszéllyel fenyeget. Nem Boszniában, hanem Nyu­gat-Európában. A kancellár kü­lön szólt a pénzügyi unió meg­teremtésének fontosságáról. A politikus kijelentései első­sorban Nagy-Britanniában okoztak nagy felzúdulást, hi­szen London bizonyos területe­ken szeretné lassítani az egysé­gesülés folyamatát, á nem híve a közös valutának. A brit Daily Telegraph a né­met kancellár loeweni kijelen­tése kapcsán emlékeztet: Kohl nem mindig fogalmaz pontosan és szalonképesen. Korábban például azt mondta: a német új­raegyesítés és az európai integ­ráció úgy összetartoznak, mint a virsli és a mustár. FEB Már nem érdemes a Guinnessért kockáztatni * Életveszélyes rekordok Egy 29 éves román Fiatalem­ber kockára tette az életét, csak azért, hogy bekerülhes­sen a Guinness Rekordok Könyvébe. Nyolcszáz cigaret­tát kötött egyetlen kötegbe, és egy csövön keresztül egy­szerre elszívta valamennyit. Ám Stefan Sigmond teljesen fö­löslegesen füstölgött - írja a Los Angeles Times -, mert­hogy a Guinness szerkesztői úgy döntöttek: ezentúl nincs he­lyük a rekordok könyvében az életveszélyes vagy erkölcstelen produkcióknak. Az idén negyvenéves Guin- ness-kiadvány példányszáma és a könyvtárakból ellopott köte­tek tekintetében maga is rekor­der. Készítői mégis vagy épp ezért megelégelték a sok. ön­gyilkosjelöltet, a hajmeresztő mutatványokat. Ezentúl hiába is áhítozik valaki a maga 15 szavas szócikkére, az életveszé­lyesnek ítélhető, a „politikailag tisztességtelen”, illetve az er­kölcsileg támadható rekordkí­sérletek nem kerülnek bele a több mint 77 millió példányban kinyomtatott kiadványba. Á Guinness szerkesztői azt ajánlják a vállalkozó, kedvűek- nek, hogy csak a könyvben sze­replő rekordokat próbálják megdönteni. A produkció előtt legalább két hónappal pedig je­lentsék a kísérletet a szerkesz­tőségnek - így azt is ellenőriz­hetik, érvényes-e még a korábbi rekord. De még akkor sem bi­zonyos, hogy bekerülnek a ne­vezetes könyvbe. Mert például csalódnia kellett annak az onta- riói vigécnek is, aki a világon elsőként adott el hűtőszekrényt - egy eszkimónak. Ferenczy Europress Zürichben tanácskoznak a világ ufószakértői A földönkívüliek távol maradnak Zürichben február 22-től négy napon át tart az azo- nosítatlan repülő tárgyak­kal foglalkozó világkong­resszus. Az űrrepülések korában mindegyre erősödik az embe­riség meggyőződése: nem va­gyunk egyedül a világegye­temben. Ámíg azonban erről bizonyságot szerzünk, marad­nak az ufók. A tudományos­fantasztikus, illetve az áltudo­mányos irodalom szerint im­már rendszeressé váltak a ti­tokzatos találkozások emberek és földönkívüli lények között; történetek keringenek rejtélyés emberrablásokról, s az űrjöve­vényekkel megesett nemi érintkezésekről. A földönkívüliek a képzelet szerint inkább robotok, sem­mint hús-vér lények, és állító­lag végszükségbe kerültek az utódlást illetően. Hans-Martin Zöllner, a zü­richi pszichiátriai klinika or­vosa a földönkívüliek által „el- raboltakkal” beszélgetve meg­állapította: az elbeszélések ér­dekes azonosságokat mutat­nak. A lények - a „tanúk” sze­rint - beszéd közben nem mozgatják a szájukat, szőrte- lenek, hatalmas szeműek és jámborak. A velük való találkozásuk után a páciensek viselkedésza­varokkal küszködnek. A pszi­chológus meg van győződve róla: létezhetnek olyan jelen­ségek, amelyeket a ma rendel­kezésre álló eszközök még képtelenek észlelni.

Next

/
Thumbnails
Contents