Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-23 / 301. szám

1995. december 23., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Rejtett értékeink Geiger Gyula és a Szekszárd Vidéke „A társadalmi élet korhadt fá­ján - melyen a megromlott kor szellője himbálja rothadt gyü­mölcseit - ép oly kevéssé fog­ják elkerülni figyelmünket a száraz tövisek, mint rajta a re­ményteljes zöld hajtások, me­lyek a jövő egy szebb képének zálogát nyújtják nekünk” - ol­vashatták eleink nem kis meg­döbbenéssel 1880 karácsonyá­nak másnapján, a december 25-én napvilágot látott új lap, a Szekszárd Vidéke mutatvány- számában. A gondolatok és szerzőjük merészsége meglehetősen fel­kavarta az akkor 12000 lakosú Szekszárd szellemi állóvizét: az 1873-tól egyedül létező heti­lap, a Tolnamegyei Közlöny megpróbált ugyan jó képet vágni Boda Vilmos szerkesztő­laptulajdonossal az élen, de ez nemigen sikerült, mert az új sajtótermék - ellentétben a megyénkben második lapként, havi folyóiratként meglévő kö­leséi Protestáns Pappal - már igazi vetélytárs volt. Szerkesz­tője az 1855-ben Tolnán szüle­tett Geiger Gyula, aki pozsonyi jogi tanulmányai során többek között Reviczky Gyulának is évfolyamtársa és barátja volt, s aki maga is sikerrel próbálko­zott az irodalommal. Felesége Benczelits Erzsébet, akinek édesapja királyi törvényszéki bíró, 1882-ben majd az ő he­lyére nevezik ki a költő édes­atyját, Babits Mihályt. Geiger Gyula apja magas kort megért építőmester, eltűri ugyan fia irodalmi próbálkozásait, de 1879. május 25-én, amikor a Tolnamegyei Közlöny szerény elismeréssel ír fia színdarabjá­ról, A dijnokról, mégsem en­nek örül, hanem e napon szü­letett leányunokájának, akit Dienes Valériaként, a későbbi első magyar professzomőként és filozófusként ismerünk. A Szekszárd Vidéke szer­kesztője az induláskor tehát mindenképpen boldog ember: a Szent László (ma Babits) utca 17-ben jól menő ügyvédi irodája, örökség és vétel útján több holdas szőlője, társa­dalmi szerepvállalása révén számos barátja van. Frissen indult lapjába ír Garay Alajos (János szintén költő öccse), élénk, jól szerkesztett számok igazolják az induláskor tett ígéretet: „Egyenes, őszinte modorban és nyíltsággal aka­runk küzdeni azon nemes eszmékért, melyek Szekszárd városa és Tolnamegye közér­dekű ügyeinek az általános társadalmi, úgy az egyleti, nevelési, tanügyi, közgazda- sági, stb.ügyeinek határozott előmozdítására irányozvák”. Mindezt az is segítette, hogy az újság főmunkatársul azt a Kenézy Csatárt nyerte meg, aki tehetséges költő és élesz- szemű cikkíró egyaránt volt, s akinek a Bezerédj utca elne­vezését, de Szekszárd nevé­nek e formában való első hi­vatalos használatát is köszön­hetjük. A későbbi főmunka­társak között találjuk Székely Ferenc levéltáros-történészt, Schneider Jánost, a lapszer­kesztő-bankárt. Széleskörű levelezői gárda igyekezett pó­tolni az akkor még nem létező hírszolgálatot, a fővárosi la­pokból azonban nem a híre­ket, hanem a humort ollózták, de gyakran közöltek csipke­lődő helyi apróságokat is. Ami jószándékul indult, hamarosan személyeskedésbe fordult: alig akadt néhány éven belül, aki ne érezte volna, hogy törleszteni valója van az újsággal szemben. Rá­adásul Geiger, aki jó érzékkel fektetett be a filoxéra vész idején amerikai szőlővessző és oltványtelepbe, vagyonát ábrándjai megvalósítására akarta felhasználni. Többször próbált országgyűlési képvi­selői mandátumhoz jutni, egyre kevesebb és kevesebb sikerrel, utolsó fellépésén, 1901-ben Sásdon és Szek- szárdon vergődött: az előbbi helyen egyet sem, az utóbbin nyolc (!) szavazatot kapott. Ekkorra azonban már minden megváltozott körülötte: első feleségétől elvált, a Szegzárdi Kaszinó kiszavazta tagjai so­rából s ez egyenlő volt a tár­sadalmi bukással. A gazda­sági csőd nem váratott ma­gára sokáig: 1897 derekán el­árverezett ingóságai között „szobabútor, varrógép, zon­gora, hegedű és - ami akkor hatalmas szám - 1300 kötet könyv” kerül a hitelezők ke­zébe. Négy év múlva újabb árverezés, de ebből - mivel a szerkesztést névleg második felesége, Lipownitzki Erzsi vette át - kimarad a Szek­szárd Vidéke, amelyben egyre több az ollózott és helytöltő hirdetési anyag, de szeren­csénkre oldalakon át például egy korabeli sárközi lakoda­lom leírása található. így szű­nik meg a merész tervekkel indult lap 1901. októberében. Geiger Gyula két év múlva már vagyontalan, 1904-ben a fővárosba költözik, s a Tolna­vármegye és a Közérdek 1918. szeptember 5-én közli nekrológját, mondván: „fé­nyes eszű, kiváló tollú ember volt”. Dr. Töttó's Gábor Iskoláról, gyerekekről, családról Eleget hallunk és olvasunk arról, hogy a kábítószer szempont­jából hazánk tranzit-országból cél-országgá vált. Mit tehet a család, az iskola, hogy gyerekeink ne váljanak a szer rabjaivá? Erről beszélgetünk Biczó Ernővel, a szekszárdi I. Számú Álta­lános Iskola igazgatójával. — Jó, hogy karácsonykor ke­rül szóba ez a téma, mert a kábí­tószer esetében a leghatásosabb a megelőzés, s ennek három igen lényeges része van. Az első, s talán a legfontosabb, a szeretet, a szeretetteljes légkör, amiben felnő egy gyerek. A má­sik a jó kapcsolatok kiépítése, ahol a gyereket elfogadják, s maga is elfogadó lehet. A har­madik a gyerek saját elképzelé­seinek, önmegvalósításának se­gítése. E három dolog egyaránt működik a családban és az isko­lákban is. — Tapasztalatai szerint mi a helyzet a családokban ? — A szülőknek egyre keve­sebb idejük van a nagy családi beszélgetésekre, elszoktunk et­től, erőnk nagy részét gyakor­lati dolgok emésztik fel. Ráadá­sul nagyrészt objektív okokból, a körülöttünk kialakult helyzet kényszerít erre mindenkit, az erőfeszítés, hogy a családot el tudja tartani. Nehezíti a helyze­tet, hogy egyre többen küzde­nek gondokkal, sőt szűkölköd­nek. — Ezek tehát a családok gondjai. Mi a helyzet az isko­lákkal? — Itt más jellegűek a gon­dok. Az iskolák programjának, az ott alkalmazott pedagógiá­nak kell megváltoznia, kevésbé teljesítmény-elvűnek lennie. Nem azt értem ez alatt, hogy ne tanulna meg a gyerek mindent, ami a tananyagban van, hanem a gyerekek személyiségének fejlesztését. Biztos vagyok ab­ban, hogy ha a család és az is­kola együttesen ép személyi­ségű gyereket nevel, az nem fog a drogokhoz nyúlni. — Hogyan fest ez a gyakor­latban ? — Minden szülő azt sze­retné, ha a gyereke egészséges és boldog lenne. Az iskolának is erre kell törekednie, de a ná­lunk még mindig élő „poro­szos” oktatási metódus mellett ez nem könnyű, s elsősorban a pedagógusoktól kíván sokat. A tapasztalat megmutatta: a tanár elsősorban önmagát „tanítja” a diákjainak, s ha ő szeretetteljes, jó kapcsolatteremtő, akkor a di­ákja is az lesz. Az iskoláknak ehhez át kell szervezniük az életüket, ami nem könnyű. — Az önök iskolájában sike­rült ezt megvalósítani? — Az iskolában megpróbál­juk ezt a személyiség-központú nevelést megvalósítani, nem csak a drog miatt. Ebben part­ner a tanári kar, a diákjaink, s még egy objektív körülmény is: kicsi iskola vagyunk, családias légkörrel. — Hogyan neveljük helye­sen a gyerekeinket otthon és az iskolában, az ön véleménye sze­rint? — Nem csak az iskolában, a legtöbb családban is „poro­szos” a nevelés. Rosszul tesz- szük, ha már kicsi korukban el­vesszük a gyerekeink magabiz­tosságát, önbizalmát. Nem a si­kerre, a kudarcra nevelünk. Nem azt kellene számon tar­tani, hányszor ront el valamit, hanem azt, hogy hányszor ér el sikert. Nem lenne szabad erővel és hatalommal nevelni, mert kétségtelen, hogy ez könnyebb, egyszerűbb, de a tiltás magában soha nem véd meg semmitől. Ismertessük meg a gyereket a toleranciával, a kompromisz- szum-készséggel, a kudarcok feldolgozásának képességével. Mert ezt is meg lehet tanítani, sokkal jobb, mint ha saját kárán tanulja meg a gyerek. S tanítsuk meg arra is, hogy fogadja el magát olyannak, amilyen, hibá­ival és korlátáival együtt. Visszatérve a drog kérdé­sére: mindenki tehet valamit. Figyeljen a környezetére, az ott élő gyerekekre, sokszor apró dolgokon múlhat minden. Nem lehet „letudni” azzal, hogy ez a hivatal, az iskola, az orvosok, stb. feladata. Mindannyiunk feladata. Mikor körülálljuk a fenyőfát és ajándékokat adunk, gondoljunk arra is, hogy jó lenne, ha jövőre is itt állhatnánk mindannyian, s megajándékoz­hatnánk egymást. V.M. Kalandozások az ünnep körül (Folytatás az 1. oldalról.)- Én is inkább hazamen­nék - csatlakozik Gyuri. Ezen a ponton megfenek- lene a disputa, a pedagógus, Réczey Árpádné szólal meg.- Legszívesebben min­denki hazamenne, de már nagyok vagytok, és tudomá­sul vettétek, hogy a szülők azok, akik lemondtak róla­tok. Miután megvan a szép ünnepély, lesz egy hatalmas karácsonyfánk, mindenki megkapja a maga ajándékát. Nagyon sok külső segítséget kapunk, mert anyagi lehető­ségeink behatároltak. Az ajándékozás után mindenki visszavonul, tanáraival, ne­velőivel ismerkedik a játé­kokkal, aztán jön az ünnepi vacsora.- Kapunk narancsot, gesztenyepürét, vacsorára pedig rántott halat eszünk.- Megajándékoznátok-e a szüléiteket? János:- Vásárolnék anyukámnak vázát, apu­kámnak nyakkendőt. Gábor:- Én például anyukámnak fülbevalót, jól állna neki, szereti. Valéria:- Vennék egy készletet. Gyuri:- Apámnak öl­tönyruhát adnék, ha lenne pénzem, anyukámnak egy készletet, én is. (ifi Gondolatok a karácsonyról Letelt az ádvent, a várakozás ideje, s itt a karácsony. Erről az ünnepről beszélgetünk Gyurkó József metodista lelkésszel. — Mit jelent önnek személy szerint a karácsony? — Karácsonykor, mint meg­ajándékozott ember, nagyon adósnak érzem magam azok felé az emberek felé, akik nem isme­rik a megajándékozóttság érzé­sét, azok felé a gyerekek felé, akik valamilyen módon nem kapják meg azt a szeretetet, ami járna nekik, mert a szüleik sem ismerik ezt az érzést, s azok felé, akiknek sem meleg ételük, sem fedelük nincs. Állandóan azon gondolkodom, hogyan lehetne ezen segíteni. Ami rajtam áll, mindent igyekszem megtenni. Ruha-adományokat juttattam el segély-szervezetekhez, az isko­lába, ahol tanítok, de úgy érzem, ebben a városban jobban össze kellene fogni ebben az ügyben. Legalább annak érdekében, hogy minden rászorulónak egy tányér meleg étel jusson na­gyobb ünnepek táján. Biztos va­gyok abban, hogy sokan gon­dolkodnak hasonlóan, kellene egy olyan hivatal, vagy szerve­zet, amely felvállalná ennek összefogását, szervezését. Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, óriási örömöt érzek karácsonykor, az ádvent és a beteljesülés feszültségén túl a meglepetés öröme van ebben az ünnepben. Számomra a kará­csony a meglepetés ünnepe, s nekem, mint lelkésznek nem csupán a többlet munkát jelenti, hanem a munka örömét is egy­ben. Örömöt, mert dolgozhatok és hirdethetem, hogy Jézus megszületett. A karácsonyi szolgálatokban elfáradok, de bele soha nem fáradok. Azért nem, mert a szeretet forrása számomra valamilyen módon a beteljesedés örömét hozza. Azért fáradnak bele sokszor az emberek á karácsonyba, mert ezt a különleges örömöt nem érzik. — Azt mondjuk, a karácsony a szeretet ünnepe. A szeretet képessége velünk született, vagy tanulnunk kell? — Számomra a szeretet szó nem egészen azt jelenti, mint az átlagembernek. Az átlagember sokszor arra gondol: szeretlek, mert szeretsz. A Biblia sokkal mélyebben fogalmazza meg a szeretet szót, ezek egyike az agapé, ami annyit tesz: „szeret­lek, mert nem tudok mást tenni, mint szeretni”. Ez nincs meg minden emberben, nem vele­született tulajdonság. Ez a sze­retet csak azokban van benne, akiket megajándékozhatott az, aki maga a szeretet. Ez nem bir­tokolható, ő birtokol minket. S ha mi ennek a szeretetnek oda­adjuk magunkat, akkor önzet­len és kimeríthetetlen. S nem­csak szóban, cselekedetekben is megjelenik azután. Sajnos, vannak olyanok, akik nem ké­pesek a szeretetre, akik vissza­utasítják. őket úgy nevezzük: egoisták. Hogy mit tehetünk ér­tük? Agyon kell szeretni őket. A szeretet leleményes, megta­lálja a módját, hogy ott adjon valamit az ilyen embereknek, ahol nem is várják. Mert van­nak, akik bizonyos irányba so­kat kapnak, s máshol semmit. S ennek a szeretetnek pont ott kel „támadnia”, hatnia. Az önkén­tesen felajánlott, visszautasít­ható ajándék az isteni szeretet minőségjelzője, más ez, mint amit a köztudatban annak ne­vezünk. Senki sem fog érte megharagudni. — Mit tanulhatunk a kará­csonytól? — Azt az önzetlen szeretetet tanulhatjuk meg, amely nem vár viszonzást. És valamit megélhetünk ebből a kará­csonyból, ha tudunk ajándé­kozni valakinek, akiről tudjuk, hogy nem tudja visszaadni, nem tud minket megajándé­kozni. Ezt az ajándékot valóban Jézusnak, adjuk. Ha mindenki ezt tenné, igazán boldog le­hetne az egész világ. Venter Marianna „Ne féljetek" Lk 2,10-11. Ismét itt a Karácsony, a világ egy kicsit megint elcsendesedik, mindenki szívében megfordul az ünnepi nyugalom áldott volta ... esténként otthon. De ha az utcára megyünk, a munkahe­lyen dolgozunk, észrevesszük, az emberek fúrnak. Futnak a boltba, haza, a gyerekek után, az ajándékokért, a családi vacsorá­hoz, futnak saját maguk elől. Olyan ez a világ ilyenkor, hogy az ember azt gondolja, minden egy varázsütésre vár, egy olyan jelre, ami megálljt parancsol, ami lelassítja a rohanást, elcsen­desíti a hangoskodást. Elgon­dolkodtatja a magáról elfeled­kező embert, kibékíti az ellenté­teket, a jószándékot nem fordítja visszájára. Úgy érzem, hogy a világ lélegzetvisszafojtva vár egy olyan jelre, amely vissza­adja a tisztességesség, az adott szó értékét. Egy olyan jelet, ami elismerteti a másságot, ami em­berré teszi a többi ember sze­mében a fogyatékost. Talán ez a jel el tudná érni az embereknél, hogy az Isten szeretetének ün­nepéből ferdített emberi szere- tetünnepet ismét1 valódi értékén ünnepelhessük. Nincs ilyen va­rázsütés, mondja az intelligens ember, karácsonykor vagy meg­teremtjük magunknak a hangu­latot vagy nem. És sok-sok intel­ligens ember irányítja a háborús csapatokat egymás ellen, intelli­gens emberek azok is, akik bele­fásulva az életbe kiállhatatlan családtagként tesznek tönkre mindent... Ne féljetek, Üdvözítő szüle­tett ma nektek. Itt a jel! Azt mondod, hogy semmi sem vál­tozott meg, azt mondod, hogy elmúlik ez az ünnep is? Azt kér­dezed, hogy ez az Üdvözítő mi­ért ilyen gyenge, miért nem vál­toztatja meg életedet azonnal? Kérted-e már te, aki rá szorulsz? Igényled-e vagy csak megszo­kott gondolataid és kérdéseid közül nem akarsz kiszabadulni? Azt várod, hogy összetoljon és utána boldogan követed, mert megtapasztaltad erejét? Félsz az ismeretlentől, ami a saját kis vi­lágodon kívül van? Állj meg, ne folytasd a földre néző rohanáso­dat, nézz fel, halld meg az Isten jelét, amelyet neked küld és fo­gadd be a mindent betöltő han­got. „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nap öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, az Úr Krisztus, a Dávid városában”. Johann Gyula evangélikus lelkész Istentiszteletek Szekszárdim Római katolikus szentmisék: Állandó: Szombat: 17.00: Új­város. 18.00: Belváros. Vasár­nap: 7.30: Újváros. 9.00 Bel­város. 10.00 Újváros. 11.00: Belváros. 18.00: Belváros. Rendkívüli: 24-én de. 9.00, 11.00: Szentmise. Du. 15.00: gyónási lehetőség, du. 16.00: Pásztorjáték. Szentmise. Éjjel: 23.00: Zenés áhítat. 24-én: Szentmise 25-én és 26-án de: 9.00, ; 11.00 valamint este 18.00-kor szentmise. Református istentiszteletek: Állandó: Vasárnap 10.00 (Kálvin tér gyermekistentisz­telet, 10.00: Kálvin tér). Rendkívüli: Vasárnap 10.00 Kálvin tér. Szilvássy Erzsébet Prot. Misszió. 25-én hétfő: 10.00 Kálvin tér isten- tisztelet - Úrvacsora. 18.00: Legátus. 26-án, kedd: 10.00: Kál­vin tér. Igét hirdet: Ágoston Csaba le­gátus (Úrvacsora). 18.00 Hálaadó is­tentisztelet. Evangélikus is­tentiszteletek: Állandó: Va­sárnap 1/2 10 óra német áhítat. Va­sárnap: 10.00 Istentisztelet (Luther t.) Rendkívüli: December 24- én 16 órakor Szentesti isten- tisztelet a gyerekek szolgála­tával. December 25-én 1/2 10- kor német áhítat. 10.00: Kará­csonyi ünnepi istentisztelet Úrvacsorával. December 26- án 10.00: Karácsony másnapi istentisztelet. Metodista istentiszteletek: Vasárnap 10.00-kor Munkácsy u. 1. (gyermekis­tentisztelet). 17.30: Istentiszte­let. Rendkívüli: 25-én hétfőn: 17.30: Ünnepi istentisztelet. Úrvacsorái közösség. 26-án kedd: 16.00 Moderzon: Em­berfiának napjaiban. Szerep előadása egy felvonásban. • • Örömhír

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents