Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-04 / 259. szám

1995. november 4., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Ki Mit Tud? - 1996-ban Jövőre ismét sor kerül a tele­vízió jóvoltából oly népsze­rűvé lett Ki Mit Tud? vetél­kedőre. A vetélkedővel kap­csolatos tudnivalókat lapunk­ban már közöltük. Most a je­lentkezési lapot adjuk közre. Azok, akik indulni kívánnak a Ki Mit Tud? -on, vágják ki és töltsék ki hiánytalanul az alábbi jelentkezési lapot, majd adják le az illetékes la­kóhely, munkahely, illetve működési hely szerinti ön- kormányzatoknál, vagy az ál­taluk megjelölt művelődési intézményeknél. Szekszárdon ez a hely a Babits Mihály Művelődési Központ infor­mációs szolgálata. ö KI MIT TUD? -1996 Q JELENTKEZÉSI LAP NÉV: __________________________________ C soport esetén az együttes létszáma és vezetőjének neve____fő S zületési év (csoport esetén átlagéletkor)_______ FOGLALKOZÁS:^_______________________ L AKCÍM:_______________________________ L EVÉLT^: íf ■ TELEFONSZÁM:________________________ V álasztott kategória, műfaji megjelöléssel:______ A produkció szerzője és címe s ........ Esetleges eszközigény: JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1995 november 20. . t Nyilatkozat: Tudomásul veszem, hogy az egyes kategóriákra kiírt létszám-, életkor és műsoridő - korlátok túllépése a ver­senyből való kizárást vonja magával. Kelt: _______________ o lvasható aláírás Rejtett értékeink Háry János valóságai A bronz Háry a Liszt téren Kevés megyénk fiáról mond­hatjuk el, hogy valóban vi­lághírű lett, s igaz ez még nagyhírű irodalmárokra, tu­dósokra is. Velük szemben azonban a napóleoni háborúk obsitosa Japántól Párizsig és Sidneytól Szekszárdig hírhe- dett-híres alakja - Kodály Zoltán zenéje (évén - a világ összes színpadának. Dr. Hadnagy Albert több éves munkával azt is kiderí­tette, hogy legalább hat Háry János élt a XIX. század első felében megyénkben, s ezek mindegyike joggal hihető az igazinak. Nem véletlenül vallja Illyés Gyula önérzete­sen Simontornya szülöttének, írván: „itt tanulta ki a kádársá- got, innen ment Szekszárdra az előbbi szőlőhegyek mentén, ahol mindenütt szükséges ez a hordógyártó mesterség, mert persze obsitos sem volt soha: ha mással nem, ezzel az eggyel mégis falhoz állította a világot, a hiszékeny szekszárdiakat, él­ükön a furfangjára oly büszke Garayval...” A bölcs főlevél­táros tapintatosan írja meg - szemben barátja, Illyés állításá­val -, hogy Háry valószínűleg nem azonos ezzel a borkötővel, hanem inkább Augusz Antal belső házi cselédjére gyana­kodhatunk, ha valóban az igazi Háryt keressük. Döntő szava csupán egyetlen embernek lehet, s ez nem a tu­dós, vagy az író,de még Garay sem, hanem Mehrwerth Ignác, aki Az obsitos megírása idején Szekszárd mezőváros aljegy­zője, Garay János egykori isko­latársa és barátja. Bizonyosan tudjuk ugyanis, hogy Garay műve megírásakor még nem ismerte személyesen hősét, csupán barátja írt vagy mesélt neki róla, találkozásukra pedig három évvel a nevezetes köl­temény megjelente után került sor. (Háry neheztelt is Garayra, mert az addig rendjén való, ha borozgató társainak lódít na­gyokat, de hogy őt ország-világ előtt kiszerkesszék, ráadásul a saját nevén, az már mégsem járja! (Annyit a később főjegy­zővé lett Mehrwerthtől tudha­tunk, hogy Háry fazekas volt, de nem előkelőbb finommíve­sek, hanem a gölöncsérek, a használati tárgy készítők köré­ből. Itt sem állta meg túlságo­san a helyét, mert mesterremek­jét is csak bírsággal fogadták el, szórakozottsága, fuserálásai közmondásszerűek voltak. Ha hihetünk az adatoknak, körül­belül 1766-ban született, har­mincévesen lett katona (talán éppen valóban huszár a Hes- sen-Homburg ezredben), 1804-1805 körül szerelt le s lett obsitos; a megyeszékhely iparosainak többségéhez hason­lóan fő gondját nem szakmá­jára, hanem szőlejére fordította, de arról is gondoskodott, hogy a bor eladásával ne legyen baja: inkább maga itta meg termése javát. Valamennyi róla fennma­radt történetből kiderül, derűs, kiegyensúlyozott ember lehe­tett, amit az is igazol, hogy a korában már ritkaságnak szá­mító hetvenes éveit megérte s 145 éve, 1850. november 9-én mondott búcsút az árnyék- világnak. Eme prózaibb valósága után kelt időről-időre új életre költői, jellegzetesen nemzeti jegyeket hordozó alakja. Garay Az obsitos sikerén felbuzdulva meg­írta annak második részét, Seress Imre pedig 1885- ban Hári (!) János Iliásza, egy év múlva Hári (!) János Odyszeája címmel költi át a két nagy ókori eposzt. Ez­zel már részben elszakad hősünk az őt szellemében dajkáló Szekszárdtól, amit tovább fokoz Heltai Jenő Garayéval teljesen meg­egyező című műve, amelyben társasági-politikai figurát ál­mod újjá a századfordulón az író. Ezt tíz év múlva, 1913-ban követi egy volt szekszárdi gim­náziumi tanár, Haugh Béla (Hajdú Elemér) Vitéz Háry Já­nos kalandjai című műve, amely a Kisfaludy Társaság pá­lyázatán nyert dicséretet. Hihe­tőleg ennek felhasználásával írta Harsányi Zsolt az 1926-ban bemutatott Ko- dály-mű szövegkönyvét Pau- lini Bélával. Ettől kezdve indul meg a világhír felé Garay egy­kori hőse. Szekszárdon nemcsak utca és itt élő leszármazottai (!) őr­zik emlékét, hanem az Alisca Borrend is, amelynek legendája az ő nevéhez fűződik. A bor­rend egyik tagja Farkas Pál szobrászművész, Joó Ferenc egykori Garay gimnazista diák támogatásával alkotta meg a Liszt téren felállított kedves bronzalakját, egy másik bor­rendi tag, Baka István, 1994. januárjában írott Háry János bordala című versével országos első díját kapott, két másik ver­sében pedig új erővel telítette e régi jelképes alakot. Dr. Töttó's Gábor Balogh Jenő alkotásai Decsen D ecsen, a Faluházban rende­zett kiállítások megnyitói minden alkalommal maradandó tartalommal töltetnek meg. Legutóbb Balogh Jenő Szek­szárdon élő alkotó „Mentsük meg a Földünket, avagy boly­góközi látomások” címmel mu­tatkozott be. Bach József, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke mondott ajánló gondola­tokat. A kiállítási meghívóban Se- beők János író szólt Balogh Jenő festészetéről. A cím első része egy kiáltás, felszólítás! A második visszafogott indulatot sűrít, és térelője is a néző kép­zeletének. Irányítja a gondola­tot. Többen, többször kérdé­sessé teszik, szükséges-e a kiál­lított képek mellé címeket he­lyezni. Vannak akik tiltakoz­nak, mások igénylik ezt. Elvár­ják, hogy az alkotó segítsen annyit a befogadásban, hogy szavakkal is jelzi a szándékot. A Balogh Jenő képei mellett olvasható címek közül idéz­zünk néhányat: Apokalipszis, Néma kiáltás, Fénylény, Kö­nyörgés, Átváltozás, Európa 2048, Teremtés ... Harsognak a képek! Színeikkel keltenek elsősorban figyelmet. Tartalmi, formai jegyeik csak kis idő után nyílnak a töprengő néző előtt. Idézzünk a meghívó írójának soraiból: „Balogh Jenő mind­azonáltal több a zöld gondolat egyszerű „ecsetelőjénél” - hisz festőről van szó - azért ecse­telő. Képei nem politikai plaká­tok, nem aktualizált és avuló „halálsikolyok”, hanem a mű­vészet szélesebb és öntörvényű palettáján elhelyezve is értéke­sek. Hiába halál sikoly és halál­közeli élmény: két különböző dolog. Az egyik sokkolni akar, a másik viszont munkálni kezd bennünk”. Minden ítélet szubjektív. így az az állítás is, amely szerint Balogh Jenő képein „halálsi­koly” és „sokkolni” akarás van jelen. Szépen megfestett pusz­tulás, ha egyáltalán pusztulás­nak lehet nevezni mind azt a szépséget, amit Balogh Jenő bolygóközi látomásnak is ne­vez. Ezen a ponton kell vitába szállni az „ecsetelővei”! A szí­nek harsány volta még nem je­lent feltétlen kiáltást, pusztulást végképp nem. A táji részletek­ben is inkább gyönyörködik a szem, minthogy annak meg­mentéséért kapna fegyvert. Verbálisán igaz mindaz, amit Balogh Jenő tenni akar, csak a festmények mást sugallnak. A szépség, ami a képekből árad, elveszi erejét a kiáltásnak. A tekintet inkább megnyugszik, mint lázadásra késztetni a tes­tet. Mi lehet oka? Talán abban keresendő, hogy Balogh Jenő éveken keresztül kereste önma­gát és e tájképek, csendéletek sokaságával lelte meg. A ki­mondott életcél változott a vál­tozó világban, és most annak lehetünk tanúi, épp e kiállítása kapcsán, hogy újra egy állo­máshoz érkezett, ahol körül kell néznie és rálépni arra az útra, melyen haladni akar tovább. A tisztes szándéka mellé minden bizonnyal megta­lálja azt az eszközt is, mellyel a nézőt sokkoló hatást akarja el­érni. A decsi Faluházban lát­ható kiállítását Minker Tibor rendezte, és november 20-ig te­kinthető meg. Decsi Kiss János Könyvklub The Times Kpnpc Világtörténet A világtörténet Ázsia, Af­rika, a Kolumbusz előtti­utáni Amerika és Európa története. A Magyar Könyvklub kiadványa egy 26 részes televíziós sorozat alapján készült, amelyben angol történészek mesélték el a világtörténetet élmény- szerűen. Kiinduló tézisük: a történészek általában eltú­lozzák - legalábbis 1750-ig - Európa szerepét. Több száz színes és fekete-fehér kép, térkép és ábra segíti el­igazodni az embert a nem angol, nem magyar: nem­zetközi könyvben. James Harpur: Megszentelt tájakon Szentként tisztelt helyek sokfelé voltak és vannak a világon, ám szentségük ere­dete bizonytalan. Nem tud­hatni, vajon léteznek-e való­ságos, megfogható indíté­kok, vagy a szemlélők érzü­letéből fakad-e a szentség légköre. A Magyar Könyv­klub Megszentelt tájakon című képeskönyve több mint harminc példát tesz vizsgálat tárgyává, mondák, legendák, műalkotások se­gítségével. A Megszentelt tájakon a nagy sikerű Míto­szok földjén és Legendák földjén című kötetek folyta­tása. TéveNező __________________________________ írta: Tóth Ferenc F ridi hazament (függöny) / zgalmas témát nyújtott a saj­tónak (végre valami!) Fri- derikusz Sándor időleges tá­vozása az MTV-ből, s lévén, hogy show-műsora a focihoz hasonlóan országos közügy­nek számít, bő terjedelemben, pro és kontra láthattuk az üßyet Friderikusz és Horváth Adóm TV-elnök szemüvegén át. Két dörzsölt, felkészült szaki dúskált az érvek tenge­rében, néha - az olvasók örö­mére - egymást sem kímélve. Fridi azt nehezményezte, hogy nem kap havonta további hat­száz percet műsorainak, vala­mint egy fillért sem az ismétlé­sek után, Horváth pedig ráfi­zetésnek és etikátlannak tar­totta Sándort. A főként anya­giakról szóló vitában éppen a lényeg nem derült ki: a show­man végül is hozza, vagy viszi a pénzt a televízióból, s a félig vállalkozó közintézmények pénzügyeinek áttekinthetősé­gét ismerve, azon lepődhet­nénk meg, ha nem így lenne. Tény, hogy egy darabig nem láthatjuk Friderikuszt a Lol- lobrigidával a 100 tagú ci­gányzenekar zenéjére lejteni, s nem csodálhatjuk az Én mo­zim érző riporterét. A sztár te- átrális mozdulatok kíséretében hazament, a függöny legör­dült. Műsorai helyett - Hor­váth ígérete szerint - legalább olyan szórakoztató filmeket tudnak vásárolni. Erre nézvést ma csak találgathatunk. Lehet, hogy a megmaradt pénzből vették a múlt csütörtökön be­mutatott Ölve vagy halva című, kicsit szirupos akció- film-palántát, vagy a tizenkét éve talán a mozikban szenzá­ciónak számító, csupán részle­teiben izgalmas A nyolcadik utas: a halál nevezetű űrhor­rort. Esetleg ebből a zsákból veszik elő szombaton este a nálunk titkán élvezhető pszi- chokrimi műfajába tartozó Ár­tatlanságra ítélve című opuszt Harrison Ford főszereplésé­vel. Vagy így kerül képernyőre majd az előzetesből ítélve filmutánzatnak is gyenge ma­gyar sorozat, az Örgammák is? Nem állítom, hogy vesztet­tünk Friderikusszal, de azt sem hogy nyertünk - nélküle. Egyelőre higgyünk Horváth Adómnak. Tfs hallottam egy hangot y y Ej az égből, amely ezt mondta: írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban hal­nak meg, mostantól fogva. Bi­zony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaik­tól, mert cselekedeteik követik őket". Jelenések: 14:13. A Z elmúlt héten volt a halot­tak napja. A naptárban nem írják piros betűvel. Hi­szen minden napon megemlé­kezünk halottainkról, viszont semmi különösebb jelentősége nincs annak, hogy a sok nap közül egy különösen a halot­také. Mi a halottaknak már nem adhatunk semmit. Egymásnak csak addig adhatunk valamit, amíg élünk. Szeretetet, jó szót, megbocsátást, kedvességet, ajándékot vagy egy szál virá­got. Vihetünk ugyan a temetőbe koszorút, a megemlékezés vi­rágait, de arról a halottak már nem vesznek tudomást. Azt is csak az élők látják. Szabad megemlékeznünk a mi halottainkról, hiszen azt a keresztyén ember úgyis gya­korta megteszi. Hálát adha­tunk életükért és életük tanú­ságaiért. Az Ige üzenete túlmutat a gyász tényén. Boldognak mondja azokat, akik azúr Jé­zust ismerték és még életükben nyugalmat találtak őbenne. Mi itt még küzdünk az elválás okozta fájdalommal, de ők BOLDOGOK mert befejezték a földi pályafutást és pihennek az Atya jobbján. Igyekezzünk, hogy mégis­merjük illetve megismertessük minél több emberrel az Urat addig amíg él. Megtérésnek, újjászületésnek csak addig van lehetősége, amíg életben van az ember. Nem szabad kétségbeesve néznünk a sírokra, hanem az­zal a bizonyossággal kell oda­tekintenünk, hogy az ott nyugvó szeretteink már meg­nyerték azt, amit Isten Ke­gyelme ígért és biztosított számukra. Üdvösségre vagy kárhozatra jutottak-e, ezen nekünk nem kell töprengeni, mert ez nem mireánk tartozik. Teljesen Istentől függ, hogy a kegyelmet miként adja. A mi feladatunk meghallani a jó hírt: „Imé, most van a kegyelem ideje! Imé, most van az Üdvösség napja!" II. Kor. 6:2. Gyurkó József metodista lelkész Jó hír

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents