Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-25 / 277. szám

Aranykezű Ferike

(Folytatás az 1■ oldalról.)

A fiatalember nem akárki: azzal gyanúsítják, hogy bő másfél év alatt 82 autót lopott el társaival, mintegy 250 millió forint értékben az ország különböző városaiban. A balszerencse Tolnában érte utol őket, amikor egy Gunaras-fürdőről eltulajdonított Audi 300-as, német rendszámú személygépkocsit vittek volna a megrendelőhöz. A lopás bejelentése után Siófok előtt kapták el az igazoltató rendőrök a fiatalember társát, míg Ferike a lopott BMW-vel vagy 200-al hajtva meglépett. Nem sokáig élvezte a szabadságot, társa vallomása alapján júniusban letartóztatták.

Beindul a csipet-csapat

Az első, általa csak „csipet r-csapatnak” nevezett teamet a fizetéséből kijönni nem tudó fiatalember a katonaság után, 1993. októberében hozta össze két gyermekkori barátjával. Az első autó amit megdurrantottak a vezető melletti, jobb oldali zár kihúzásával, egy Fiat Tipo volt, bár ebből akkor pénzt nem láttak.

— Nem tudtuk eladni, nem volt keresett típus, szétszedtük alkatrészeire. Aztán gyorsan loptunk egy Audi 100-ast, azt már szó nélkül átvette az orgazda -, mondja Ferike.

Hogy mennyit kapott a több millió forintos autóért a brigád? Általában az érték nyolc-tíz százalékát, harmincezer forint volt a minimum, ötszázezer a maximum a listán.

Az első sikerek után az addig egy Budapest melletti községben szüleivel lakó, de apjával igen rossz viszonyban lévő Ferike beköltözött a fővárosba, lakást bérelt, életformát váltott. Előtte egy autószerelő műhelyben dolgozott, most „vállalkozó” lett. Eleinte még szerények voltak, beérték heti egy autóval, aztán a hatalmas keresletet tapasztalva 1994. nyarán „elszaladt a ló velük”.

Csak nyugati autót

— Azt loptuk, amihez kedvünk volt vagy amit találtunk. A nyugati rendszámú BMW, Audi, Mercedes, Volkswagen típusú, új márkájú, egy-két évesnél nem régebbi autókra specializálódtunk. Magyar autót, jó. ha ötöt vittünk el, a többi külföldi volt, azt kérték. Trabantot? Ugyan már, ahhoz több kulcs kell, bennünket csak a központi zárás nyugati kocsik érdekeltek.

Milyen szerszámok kellenek ehhez a mesterséghez? Nos, Ferike szerint nem túl sok minden. Mutatja is mindjárt a rendőrség által lefoglalt, három fémdobozban elférő zárkihúzó- kat, reszelőket, nyerskulcsokat.

— Nem nagy kaland az egész, akármelyik boltban be lehet szerezni pár ezer forintért a készletet —, hangzik a szerény tájékoztatás, bár azt azért még hozzá fűzi, hogy a BMW kulcsoknak 17 milliónál több variációja lehet.

A dologhoz egy kicsit is értők úgy vélik, nem kis ügyesség kell ahhoz, hogy valaki egy-két perc alatt el tudjon lopni egy autót. Mert először is ki kell húzni a zárat a kiszemelt autó

«T»I är*i híTíZ^I C» « ni twj i r»

ajtajából, aztán vissza kell tenni úgy, hogy a tulaj, ha közben megjönne, ne vegyen észre semmit. Ferikéék ezt egyszerűen megoldották, visszaragasztották a zárszerkezetet méghozzá úgy, hogy a laikus semmit nem vett észre. Aztán aranykezű Ferike villámgyorsan kulcsot reszelt a tettestárs által vezetett saját autóban, majd ezzel visszatérve nyitotta és indította a központi zárás gépkocsikat. Avatatlan szemlélő azt hihette, a tulajdonos hajt el autójával. Meg volt minden precízen szervezve. Ha Budapesttől távolabb, valamilyen, a külföldiek által kedvelt idegenforgalmi centrumba, a Balatonra, Hévízre, Egerbe mentek zsákmányszerző körútra, a „felvezető” saját autó, két-három kilométerrel a lopott gépkocsi előtt haladt és ha rendőri ellenőrzést vagy bármi gyanúsat észlelt, mobil telefonon azonnal értesítette a mögötte haladót.

Óvatos duhaj

— Sárváron egyszer egy mellékutcában kellett ott hagynom a lopott autót, aztán busz- szal mentem vissza Pestre, mert túl hamar elrendelték a körözést és nem akartam lebukni - mondja Ferike.

Nem kevésbé precízen folyt a lopott gépkocsik további értékesítése, legalizálása sem, a csapattagok egy-egy munkafolyamatra specializálódtak. Az általában rendelésre -, típus, évjárat, szín megjelölésével - ellopott nagy értékű autókat a megbeszélt helyeken, parkolókban, parkokban, esetleg bérelt garázsokban lerakták. A következő banda az alvázszámot ütötte át, majd a másik csoport hamis VÁM 91. külföldi forgalmi másolatokat, számlákat beszerezve úgy tüntette fel az autót, mintha az külföldről, legálisan került volna az országba. Aztán a már új alvázszámmal, hamisított iratokkal ellátott autókat az ország különböző helyein lévő autófelügyeleteknél levizsgáztatták, majd értékesítették vagy itthon, vagy az országhatáron túl. Az üzleten mindenki keresett, átlagban 100-150 ezer forintot. Ferike az első láncszem volt a hosszú sorban.

Nem akart gürizni

Hogy miért lett a cseppet sem buta, becsületesen dolgozó, viszonylag konszolidált

életet élő, saját házban lakó, gyerekeit iskoláztató család gyerekéből megbecsült autószerelő, kulcsmásoló, vagy elektroműszerész helyett autótolvaj? A válasz nemcsak elszomorító, de elgondolkodtató is.

— Láttam a szüléimét, az apám negyvenhat éves, de ötvenötnek látszik, iszik. Az anyámmal ketten építették a házunkat, a tetőtér még most sincs befejezve. Százhuszonnyolcán végeztünk az iskolában, jó ha huszonnyolcnak van munkahelye. Ráadásul én nem voltam a szakma krémje. Albérletben laktam, a fizetésemből semmire se futotta. Nem akartam, hogy negyven év gürizés kelljen ahhoz, hogy viszonylag elfogadható körülmények között élhessek. Egy lakást és egy autót szerettem volna, semmi mást, —, állítja Ferike. Hogy ez az álma teljesül-e valaha az aranykezű mesternek, nem tudni. A könnyen jött pénz könnyen elment divatos ruhákra, barátnőkre, szórakozásra, éttermekre. Jelenleg harmadmagával egy 18 négyzetméteres fogdán osztozik. A családjából senki nem látogatta meg, a barátnője hét hete volt itt utoljára. Ha minden jól, megy, Ferikét három évre ítélik, huszonöt éves lesz, mire szabadul. Hogy a vissza lévő életével mit fog kezdeni, azt még nem tudja. Egy biztos -, állítja -, ide nem akar még egyszer visszakerülni.

F. Kováts Éva

FOTÓ: GOTTYALD

Variációk

golfra

M

inél több ismeretem lesz a világról, rájövök, egyre kevesebbet ismerek belőle. Eddig például nem jártam golfpályán. Legújabb ismerősöm egy golfpálya tulajdonosa. Szerény és sokat látott ember, aki a rendszerváltással jött vissza Magyarországra Ausztráliából. Vagyis mesz- szirol. Ha nem szólna egy szót sem, csak némán végigvezetne a golfpályáján, akkor is tudnom kellene, hogy ő egy gazdag ember. Gazdag és ezt nem is titkolja, de nyomatékkai hozzáteszi, hogy ez semmit nem jelent, mert amikor igazán gazdag volt, akkor sem tartotta azt érdekesnek.

Az a fontos számára, hogy egy forinttal legyen mindig több pénze, mint amennyit egy számláért kell kifizetnie.

*

T Ja kisgazda lennék, el- 1J. mennék egy golfpályára. Mélyen a zsebembe dugnám a kezem és amint nézném a zöld világot a rajta szaladgáló parányi járművekkel, arra gondolnék, hogy másként gondolkodjak holnaptól. Itt ugyanis a rendnek olyan példájával találkozhat bárki, ami követendő'. Elég lenne nekem annyi terület, sóhajtok, ami egy ilyen golfpályához kell. Ennyi viszont van, jogos örökségem. Csak azt tudnám, hogy ezen mit kellene termelnem, ami olyan hasznot hoz, hogy azon mindenki elcsodálkozna. Mi lenne, játszom a gondolattal, ha megkeresne egy idegen és azt ajánlaná, hogy ő ugyan nem magyar állampolgár, de nagyon tetszik az én földem és tudja, hogy abból csak golfpályát érdemes csinálni, banki garanciáit felsorakoztatná és engem választana társul.

Biztos vagyok benne, hogy a közösen megteremtett golfpályát nem vinné Európába, de Európát hozná ide! így gondolnám, ha kisgazda lennék.

Decsi Kiss János

Csepregi Éva - új szerepben

„Fényszóró” táncdalénekesnő

Csepregi Évára az idősebb olvasók, mint a Neoton Família „kócbabájára” emlékezhetnek, s táncdalénekesnőként később is sikeres pályán mozgott. Az utóbbi időben - szavai szerint - a kedvteléseinek él, s ezek közé tartoznak fellépései a fogyatékos emberek sport- és kulturális rendezvényein is. ő énekelte tavaly az Egyesült Államokban megrendezett Speciális Olimpia himnuszát. A héten a regölyj rehabilitációs intézetbe látogatott.

— Hogyan és mikor került kapcsolatba a fogyatékosok világával?

— Körülbelül másfél éve egy miskolci sporteseményre hívtak - mondja az előadó -, ahol többed magammal szórakoztattam a gyerekeket, ez volt az első ilyen fellépésem. Akkor még igazán nem éreztem át ennek a dolognak a mélységeit, nem különbözött sokban egy

másik fellépéstől. Akkor még a speciális olimpiáról sem hallottam. Aztán egyre többet hívtak, és lassan már ismerősként üdvözöltük egymást a gyerekekkel. A fordulópont Dunaújváros volt, tavaly októberben.

— Mi történt akkor?

— Ott volt a fogyatékosok úszóbajnoksága, és akkor született az ötlet, amely a speciális olimpiai bizottság elnökétől, Wiesinger Jánostól származott, hogy a júniusi speciális olimpián énekeljek egy dalt, ami ezeknek a gyerekeknek a himnusza lehet. Ábban az időben készült az Atlantisz című lemezem, és mondtam a zeneszerzőnknek az ötletet, akinek nagyon tetszett. Most már más a hozzáállásom, sok szempontból megváltoztam azóta.

— Hogyan?

— Érzelmileg megviseli az embert, amikor látja, hogy ezek a fiatalok erő felett sportolnak, küzdenek, minden mozdulatukkal a maguk korlátáit lépik át. Az ember eddig ezt nem nagyon látta, korábban

nem is volt akkora nyilvánossága. Megszokni ezt igazán nem lehet, de az ember tudja azt, hogy mire van szükségük: rengeteg szeretetet szeretnének kapni és adni is. Nem igazán szeretik, ha az ember elérzéke- nyül, és sajnálkozik rajtuk. Van egy világuk, ahol viszonylag jól érzik magukat. Aztán megszületett ez a dal, a Kézenfogva élsz, amelyet elénekelhettem az olimpián, a Yale egyetem stadionjában 70 ezer fős közönség előtt. Ott jött az a gondolat, hogy szeretnék egy kulturális alapítványt alapítani, amelyet, a Fényszóró Álapít- ványt, azóta be is jegyezték.

— Milyen célokért hozta létre?

— Úgy vettem észre, hogy a fogyatékos emberek sportja jó kézben van. Viszont a kulturális tevékenység nagy teher az intézeteknek is, erre igazán pénz nincs, mindig háttérbe szorul. Mi azt szeretnénk, ha ezért tudnánk tenni valamit. Karácsony előtt lesz egy szerény megmozdulásunk Debrecenben, és szeretnénk egyet Budapesten is, amivel jelezzük, hogy vagyunk, ahol a gyerekek össze tudnak jönni, mi pedig tudunk egy szórakoztató műsort és ajándékokat adni nekik. Szeretném az intézetekkel úgy felvenni a kapcsolatot, hogy tudjanak rólunk, lássam, hogy a gyerekek hol élnek, milyenek. A nevelőktől függ, hogy milyen műsorokat hozunk ide, vagy milyenekre visszük el a gyerekeket.

— Ez egy másfajta szerep, mintha a megszokott közönség előtt lép fel, ők talán nem úgy tartják sztárnak, mint mások.

— A közönség között nem szoktam különbséget tenni. Ha az ember a színpadon van, lehet az a Yamaha fesztivál, vagy egy intézet sarka, nem szabad a közönséget minősíteni. Valamiben egyébként tényleg különböznek: rengeteg szeretet van bennük, és értékelik, hogy az ember eljön hozzájuk. Ugyanis nagyon fukar kezekkel mér a sors feléjük. Azután mi más dolga lenne az

embernek, hogy olyan helyekre is „bevigye” magát, ahonnan az emberek nem tudnak olyan könnyen színházjegyeket, kazettákat venni? Belegondolva, mögöttem van húsz év, amikor a Neoton Famíliával fürödtünk a sikerben, annyi lemezt adtunk el, amennyit akartunk. Most már a kedvteléseimnek élek.

— Mint ismert előadó sokat tehet, hogy felhívja ezeknek az embereknek a problémáira a figyelmet.

— Ez a célunk. A Kézenfogva élsz is erre született. A popzene, legalábbis az az ága, amit én képviselni tudok, elég nehéz helyzetben van, de arra nagyon jó eszköz, hogy egy más területen felhívja valamire a figyelmet. A korlátokon belül végül is megtette a hatását.

— Mikor jön még egyszer Regölybe ?

— Nem tudom, valószínűleg már csak jövőre. Legközelebb az alapítvány munkájának keretében szeretnék már alkalmat találni erre. (tf)