Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-12 / 240. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dunaföldvár, Paks Es Környéke 1995. október 12., csütörtök Hegyközség Györköny boráért Bár Györkönyben az első sikertelen alakuló közgyűlés után a másodikon már nem volt jogi akadálya a hegyközség megalakulásának, a jelenlévő huszonegy gazdának mégis volt mit végig gondolkodnia. A történtekről Rohn Mátyás polgár- mester beszél. — Komolyan felvetődött a kérdés, ennyi ember felvállalhatja-e, hogy olyan döntéseket hoz - például a tagdíjak ügyében -, melyek a későbbiekben a többiekre is automatikusan érvényesek. De, ha nem alakulunk meg, törölhetik a települést a bortermő helyek közül, s ennek következtében ilyen címen nem értékesíthetünk bort. Ugyanis az egész hegyközségi törvény azon alapszik, hogy védje a bort a hamisítóktól. — Gondolom ez volt az az érv, amely döntött. — Ez is. Végül is úgy foglaltunk állást, hogy alakuljon meg Györkönyben is a hegyközség. A hegybíró Köhler János lett, egyébként ő az egyik küldött is, a választmányi tagok Fink Péter, Steiner János, Galambos Adám és Rónai Konrád. Létrehoztunk egy ellenőrző bizottságot is, elnöknek és a másik küldöttnek pedig engem választott a közgyűlés. A járulékokról: a szőlőterület éves díja 20 fil- lér/négyzetméter, a felvásárolt bor után 2 Ft/litert, míg a felvásárolt szőlő után 1 Ft/kg- ot kell fizetni. — Sokan nem nagyon értik, mire is való a hegyközség. — Amíg a jelenlegi szokások élnek, amíg a bort el lehet adni minden gond és papír nélkül is, nem foglalkoznak vele. A jövő évtől viszont már csak úgy lehet bort értékesíteni, ha a hegybíró igazolja, hogy ez valóban az illető bora, és az igazolást majd a számla mellé kell csatolni. Ahhoz, hogy györkönyi néven valaki bort hozzon forgalomba, feltétel a hegyközségi tagság. -krasznaiAx. elmúlt héten jelent meg az idei paksi Nemzetközi Blues & Rock és Gasztronómiai Fesztivál legemlékezetesebb pillanatait rögzítő CD. E héttől látogatható Vajnai Irina kiállítása a paksi művelődési központ könyvtárában. fotó: gottvald Dr. Németh Imre ahogy Isten végzéseivel, úgy saját munkájával is elégedett Fűrészgéppel gyűjtött helytörténet (Folytatás az 1. oldalról.) Polgári iskolába jártam idehaza, a harmadik osztály elvégzése után különbözeti vizsgával kerültem Pécsre gimnáziumba, a cisztercitákhoz. Felvételi nélkül jutottam be a pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudomány- egyetemre, történelem-földrajz szakos hallgatónak. — Nem csupán tanári diplomát szerzett, doktori címet is, és ha jól tudom az értekezése a szülőföldről szól. — Földrajzprofesszorom ösztönzésére írtam meg Paks természeti és gazdasági földrajzát. E szavak kíséretében adta vissza: tanultam, gratulálok doktor úr! — Katonáskodás, rövid hadifogság után a legjobbkor érkezett haza, hiszen akkor - 1945-ben - merült fel a paksi középiskola alapításának gondolata. — Losonczy István, az alapító igazgató fel is kért, segítsek a kereskedelmi középiskola beindításában. Egy évig szerződéses tanár voltam, ám új szelek kezdtek már fújdogálni, és a tanév végén nem hosszabbították meg a szerződésemet, „osztályidegen” lettem. — A megélhetéséről mégiscsak gondoskodnia kellett... — Remek foglalkozást találFOTÓ: GOTTVALD KÁROLY tam, bevezettem Pakson a tűzi- fafűrészelést. Jártam a fűrészgéppel a falut és ennek kettős haszna volt: megszabadítottam az embereket a fűrészelés napi nyűgétől, magamat pedig az üres pénztárca kellemetlen érzésétől. Közben beszélgettem, adatokat gyűjtöttem és ez később igen hasznosnak bizonyult. Tizennégy év telt el a fűrészeléssel. 1960-ban kaptam állást Kecskeméten, a Katona József Gimnáziumban. — Közben készült Paks monográfiája. — A hatvanas évek elején jelentkezett az igény a múlt feltárására. Megbízást kaptam - díjazás nélkül - a kutatásokra, és 1976-ban meg is jelent a négyszáz oldalas kötet, amely hármónk munkája: dr. Koch József gimnáziumi tanár, kecskeméti kollegám, a paksi születésű Somogyi József és jómagam írtuk, én szerkesztettem. Ez a könyv természeténél fogva adatgyűjtemény, nem elemző történeti munka, igényli hát a kiegészítést. Mióta megjelent ezen dolgozom a helytörténeti dokumentumok gyűjtése mellett elkészült „Paks földrajzi környezete” címmel öt kötet, ezt tartom a legszükségesebbnek, a legelsőnek kinyomtatásra. A természeti környezet súlyos romlása a jelenkor egyik legnagyobb problémája. — A 80. születésnap alkalmából összegzésre kérjük: elégedett az életével? — Mindig az volt cselekedeteimnek a mozgatórugója, hogy az ember tervez, de végső soron Isten végez. Úgy érzem, a végzéseivel csak elégedett lehetek. Olyan közhasznú olvasmányokat adhattam a számomra igen kedves paksi emberek kezébe, amikkel javukra lehettem. Ez röviden annyit jelent: ahogy Isten végzéseivel, úgy saját munkámmal is elégedett vagyok! Rákosi Gusztáv Szellemlények segítik Vali nénit Miközben beszélgetünk Vali néni, alias dr. Velics Béláné néhány másodpercen át szemrevételezi az aurámat. Lehet, szakmai ártalom, hiszen Vali néni a dunafoldvári Különleges Erők Alapítványban tevékenykedik, betegeket kezel. Kezel? A Különleges Erők Alapítványa nyár eleje óta működik Dunaföldváron. Az előzmény tulajdonképpen az Univerzum klubnak az a foglalkozása, amelyen vendégként jelen volt egy fiatalember, aki azt állította magáról, hogy kapcsolatban áll egy ufóval. Az ufó azt a feladatot adta neki, hogy alakítson olyan csoportot, amelyik az emberek kezelésével foglalkozik. A „kapcsolat” azokat az alanyokat is segített kiválasztani, akikkel aztán később létrejött az alapítvány. Ahogy Vali néni fogalmaz, olyan emberek vannak soraikban, akik merték vállalni, hogy különleges képességeikkel beteg embereken segítenek. A kezelés kozmikus, isteni energiákkal történik. Ezeket az energiákat a beavatott emberek a fejtető nyitott csakráján keresztül úgymond bekérik, és azt kezükön keresztül továbbítják a páciens károsodott területeire. Vali néninek van papírja arról, hogy ő természetgyógyász, ráadásul „beavatott” is. Elmondása szerint, amikor egy beteget vizsgál a kényes pontoknál valósággal beremeg a keze. De nem egyedül kezel, segítői is vannak. Szellemlényeknek nevezi a „ködszerű tüneményeket”. Az Ady Endre utcai rendeléseket sokan látogatták kisebb- nagyobb panaszokkal, de nem voltak ritkák a kezelést utolsó szalmaszálnak tekintő páciensek sem. Pénzt nem fogadtak el, csak adományokat. Nemrég az önkormányzathoz is fordultak támogatásért, a képviselő-testület azonban egyhangúlag elutasította kérésüket. Sőt, dr. Móricz Zoltán háziorvos-képviselő sarlatán- ság gyanújával illette az alapítvány tevékenységét. Móricz doktor ma is ezen a véleményen van, hozzátéve még azt is, hogy erkölcstelenségnek tartja, amit az alapítvány művel, hiszen olyanok próbálnak gyógyítani, akik nem ' rendelkeznek egészségügyi képzettséggel. Tudatlan, ártatlan embereket csapnak be - állítja az orvos-képviselő. Azt viszont véletlen egybeesésnek tartja, hogy néhány nappal a testületi ülést követően a Paks városi tisztiorvosi szolgálat higiéniai okokra való hivatkozással leállíttatta a rendelést. Dr. Rimay István Paks város tisztifőorvosa és dr. Hangay István, a megyei tisztiorvosi szolgálat igazgatója azt is megerősítette: a kuruzslás gyanúja miatt feljelentéssel éltek az illetékes szervnél. Megfogalmazásuk szerint az alapítványnak nincs jogosítványa semmiféle gyógyító tevékenységre. A kérdés csak az, hogy hol a határ a természetgyógyászat és a gyógyító tevékenység között? Dr. Hangay István szerint ezt addig nem lehet egyértelműen eldönteni, amíg nem születik meg a természetgyógyászatról szóló törvény. Ez várhatóan kemény feltételeket szab majd, például orvosi diplomához köti a gyógyítást. Az igazgató úgy véli, a földváriak működhettek volna tovább, ha nem ígérnek olyanokat, mint például a gyógyíthatatlan betegségek gyógyítása. -krasznaiHír-Blokk Egy 18 hónapos husky kan törzskönyvvel, egy 7 hónapos kuvasz szuka, egy 8 hónapos dalmata keverék szuka, kettő 5 hónapos német vizsla szuka és kan, egy 1 éves kopó kan, kettő 3 hónapos német juhász szuka, nyolc 2-4 hónapos keverék kölyök kutya és tizenkét házőrzésre alkalmas eb váija gazdáját a paksi ku- tyamenedékhelyen. Érdeklődni dr. Fehér Tibornál, a 06-30-464-757-es telefonszámon lehet. Az alapítvány számlaszáma: KHB, Paks 432-10958. Szintén állattal kapcsolatos hír: Paks környékén sok a veszett róka. Ezen a héten kettőt is találtak lakott területen. A szakemberek felhívják mindenki figyelmét, óvatosan bánjanak a szelíd rókákkal, ne uszítsák rá a kutyákat. Bejelentést a polgármesteri hivatalban és az állatorvosoknál lehet tenni. A györkönyi képviselő-testületi ülésen döntés született arról, hogy a pénzügyi bizottság új, testületen kívüli tagja Forgács Mihályné lesz. Elképzelhető, hogy az önkormányzatnak idén nem kell hitelt felvennie. Ez persze nagyban függ még a helyi adókból befolyó bevételek mértékétől is - hangzott el az ülésen. Wéber János, az MDF elnökségi tagja ma 18 órától találkozik a város és városkörnyéki MDF-szervezetek képviselőivel. Előtte 17 órától sajtóbeszélgetésre invitálja a média képviselőit a Belvárosi Kávéházba. Hevesi Tamás és az ABO- ABO zenekar ad koncertet szombaton 20 órától Pakson, az ASE-csanokban. A népszerű énekes élőben mutatja be napokban megjelenő új lemezének anyagát. Nagydorogon hétfőn 17 órától tart a képviselő-testület ülést. A két fő napirendi pont az egészségügy helyzetének áttekintése, valamint a tanévkezdés tapasztalatainak értékelése. A gerjeni önkormányzat nyugdíjasok átmeneti segélyezése címen holnap valamennyi érintettnek 1500 forintot fizet ki. Ezt a támogatást a község mintegy nyugdíjasa kapja meg. Madocsán holnap 15 órától tart ülést a helyi képviselő- testület. „Helyszínen” látta a Simpson-pert Jó két esztendővel ezelőtt az akkor még a POP TV-nél operatő- rösködő, egy hetes Egyesült Allamok-beli forgatás után hazatérő Sziráky Zsolttal készíthettem interjút. A helyzet most is hasonló volt, annyi különbséggel, hogy Zsolt már jó ideje a Te- lePaks munkatársa, illetve az egy hét helyett most három hónapig tartózkodott az Ohio államban lévő Daytonban. — Különbség az is, hogy eny- nyi idő alatt már „muszáj” napi kapcsolatba kerülni az ottani emberekkel, fel kell venni a ritmusukat. Egy idő után már azok a problémák kezdenek el téged is foglalkoztatni, amiket az ottani hírekben látsz, hallasz. Simpson-per, egyebek. — Jó, hogy említed a pert. Kint hogyan élték meg a döntést az emberek? — A feketék örültek, hogy felmentették, ugyanakkor a környezetünkben élő fehérek közül volt olyan, aki azt mondta, ha ez az ember nem bűnös, akkor nagyot csalódik az amerikai igazságszolgáltatásban. Több mint egy éve tartott már a per, és kint egyre inkább lehetett érezni, hogy muszáj már dönteni arról, bűnös-e vagy sem a vádlott. — Tévés szemmel milyen volt a közvetítés? — A hírcsatornák mindennap beszámoltak a történésekről, kínosan ügyelve arra, nehogy a mérleg elbillenjen valamelyik irányba. Technikailag nem volt semmi különös, egykét kamera dolgozott a tárgyalóteremben. — Bár most magánúton voltál kint, gondolom a szakmáddal is kapcsolatba kerültél. — Egy ottani hírközpontos fiúval élmentünk megnézni, hogyan dolgoznak ők. Nos, ugyanúgy viszik a kamerájukat, a lámpájukat, ugyanúgy nem akar nyilatkozni nekik senki, ugyanúgy küldözgetik őket egyik ajtótól a másikig, mígnem visszaérnek oda, ahonnan elindultak. — Milyen volt hazajönni, mi az, ami elsőre szembeötlő? — Az árak. Három hónap után is. A kollégáimtól, barátaimtól tudtam meg őket, mint ahogy azt is, hogy közben a fizetésem semmit nem emelkedett. -krasznaiA Kessel Trans Kft. a 6-os út és a dunafoldvári Kendergyár sarkán épülő szállodájából két tetőtéri ablakot kiszereltek és elvittek. A lopással okozott kár 85 ezer forjnt. A dunafoldvári Halász- csárda parkolójában egy ismeretlen tettes B. György pécsi lakos lezárt Mazdáját kinyitotta. A kocsiból 50 ezer forint készpénzt, két URH adó-vevő készüléket, egy fejhallgatót, valamint különböző okmányokat vitt el. A kár értéke meghaladja a 300 ezer forintot. Ugyancsak Dunaföldváron ismeretlen tettes N. Zoltán helyi lakos Ifjúság téren parkoló kocsiját hamis kulccsal kinyitotta, s abból egy rádió-magZSARU-SOKK nót vitt el. Ugyanez történt, ugyanitt és ugyanekkor L. Margit autójával is, igáz, míg az előzőnél 10 ezer, itt 25 ezer forint volt a kár. S ezzel még nem ért véget ez az éjszaka, hiszen D. Gergely kocsija is hasonló sorsra jutott, nála viszont a kár meghaladja az 50 ezer forintot is. Kajdacs és Tengelic között ismeretlen tettesek mintegy három kilométer hosszúságban eltulajdonították az összekötő rézkábelt. Pakson egyik hajnalban egy Lada Samarát próbáltak eltulajdonítani, de a rendőrök tet- tenérték az óvatlan elkövetőket. Kétszárnyas, hőszigetelt 35 ezer forint értékű - üveglapot vittek el az egyik épülő dunafoldvári házból. Puma cipőt loptak az egyik paksi földszinti lakás erkélyéről. Nem lehet azt mondani, hogy az évszázad „balhéját” vitte végbe az az ismeretlen tettes, aki Pakson, a Gagarin úti parkolóban egy leállított Trabanton „dolgozott”. Bonyolult műveletekkel kinyitotta az autót, majd 2200,-Ft értékben száraztésztát vitt el. Kompresszort tulajdonítottak el Sz. László dunafoldvári lakos lezáratlan garázsából. A nem túl óvatos gazdának ez megközelítőleg 110 ezer forintjába került.