Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-19 / 246. szám

2. oldal Világtükör 1995. október 19., csütörtök A bűnüldöző szervek kö­zötti együttműködés bővíté­sének távlatairól tárgyaltak az Egyesült Államokban a magyar rendőrség vezetői. Pintér Sándor altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Kacziba Antal bűnügyi főigazgató szerint lehetőség van arra, hogy a jövőben amerikai kollégáikkal közö­sen lépjenek fel a szervezett bűnözés ellen. A szlovák-magyar vi­szonyban valóban léteznek még lezárásra váró kérdések - mondta londoni előadásá­ban a szlovák külügyminisz­ter. Juraj Schenk a Királyi Külügyi Intézetben ismer­tette Pozsony külpolitikai törekvéseit, ugyanakkor ki­jelentette: jelentős haladás mutatkozik a magyarországi szlovák, illetve a szlovákiai magyar kisebbség helyzeté­ben, valamint a dunai beru­házások ügyében. A balkáni békefolyamat fölgyorsításáról tárgyalt szerdán Belgrádban Szlo- bodan Milosevics szerb el­nök Richard Holbrooke amerikai külügyi államtit­kár-helyettessel, Igor Iva­nov orosz külügyminiszter- helyettessel, valamint Carl Bildttel, a nemzetközi Jugo- szlávia-értekezlet társelnö­kével. A tárgyalások után adott nyilatkozatában Hol­brooke fölszólította a szem­ben álló feleket a boszniai és a kelet-szlavóniai tűzszü- neti egyezmény betartására. Őrizetbe vett a cseh rend­őrség egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szep­temberben legalább három alkalommal riasztotta a rendőrséget nem létező bombaveszélyt jelentve. Ha a bíróság is' bűnösnek ta­lálja, akkor akár öt évig ter­jedő szabadságvesztéssel is sújtható. Újabb bombariadó béní­totta meg szerdán a párizsi metró egyik vonalát. A biz­tonsági erők hiába keresték az állítólagos pokolgépet. A keddi merénylet összesen 29, részben súlyos sérültje közül még nyolcán vannak kórházban, ám egyikük sincs már életveszélyben. Dudajev csecsen elnök ellen irányult az egy héttel ezelőtti, Rosni-csu telepü­lést ért légitámadás - állítja a Moszkva-barát grozniji vezetés egyik tagja. A nyi­latkozó szerint az „ismeret­len” gépek azért bombázták a falut, mert feltételezték, hogy Dudajev éppen ott tar­tózkodik. Négy település százöt ellenében Patthelyzetben a patika-privatizáció (Folytatás az L oldalról.) A működtető vagyonból vala­mennyi önkormányzat részesült volna, a lakónépesség arányá­ban. Több település fellebbezését követően a Belügyminiszté­rium a határozatot hatályon kí­vül helyezte, s a bizottságot új eljárás lefolytatására utasította, azzal, hogy kísérelje meg a megállapodás létrehozását. Ha ez nem sikerül, akkor a teljes vagyont lélekszámarányosan ossza fel a települések között. A megyei önkormányzat része­sedéséről külön lehet tárgyalni. A megegyezés azért fontos, mert ha az önkormányzatok öt­ven százaléka, plusz egy leteszi a voksát egy bizonyos megol­dás mellett, akkor azt a VAB- nak jóvá kell hagynia, nem dönthet attól eltérően. Az első határozat mögött nem állt ilyen egyezség, csak számszerű több­ség. Szeptember 12-én született meg a második első fokú hatá­rozat, amely mögött már nem is csak egyszerű többség, hanem szinte kétharmados támogatott­ság állt. E szerint, a 35 települé­sen lévő 46 patikát és más in­gatlant kapja tulajdonba az az önkormányzat ahol az épületek vannak. A működtető vagyon­ból - ami a több, mint hatszáz­millió forintnyi érték nyolcvan százaléka - a megyei önkor­mányzat tíz százalékot kapott, s az alapító jogokat. A működ­tető vagyon hetven százalékát pedig a lakónépesség arányá­ban osztják fel a Tolna megyei települések között. A 109 önkormányzat közül hat nem nyilatkozott időben ar­ról, hogy miként képzelik a va­gyon felosztását. A törvény úgy rendelkezik, hogy hallgatásuk­kal lemondtak saját részesedé­sükről, így az övékét is elosz­tották a többiek között. Miután megkapták a határo­zatot, Madocsa, Lápafő, Vá- rong fellebbezett, Belecska és Alsónána pedig belenyugodott a döntésbe. Madocsa leírta, tud­ják, hogy elkéstek - a belső fe­gyelmi eljárást megindították -, de méltányosságból kérik a rá­juk eső részt. Más a helyzet Lá­pafő és Várong esetében, ők bi­zonyították, hogy Bonyhádnak küldték meg a nyilatkozatot, de azokat nem továbbították. Bonyhád ugyanis akciót hir­detett - egyébként ugyanarra a megoldásra amit végül elfogad­tak -, s azt kérte, hogy a többi 108 önkormányzat neki küldje meg a válaszát július 20-ig. A beérkezett nyilatkozatokat másnap be is vitték a VÁB-hoz. Lápafőé és Várongé nem lehe­tett köztük, mert csak 28-ra küldték meg, ezeket viszont Bonyhád nem továbbította. A tények közé tartozik az is, hogy a vagyonátadó bizottság augusztus 23-án felhívta a kés­lekedő önkormányzatokat - ti­zenöt volt ilyen -, hogy nyilat­kozataikat küldjék meg, legké­sőbb szeptember ötödikéig. Ezt a levelet természetszerűen megkapta, Madocsa, Lápafő és Várong is. A negyedik fellebbező tele­pülés Értény, az övéké egy má­sik történet. A falu kampányt indított a kis községek érdeké­ben azzal a javaslattal, hogy a patikavagyonból is minden ön- kormányzat részesedjen, ne csak az a 35, ahol fekszenek, mert semmi sem indokolja elő­jogaikat. Ez az akció nem sike­rült, hiszen a másik megoldás kapta meg a kétharmados tá­mogatottságot. Ami ha bele­gondolunk elég meglepő, hi­szen a gyógyszertár nélküli te­lepülések vannak többségben. Jelenleg tehát az a helyzet, hogy négy település miatt nem érvényesülhet a másik százöt önkormányzat lakosságának érdeke. Ihárosi Ibolya Európai Ifjúsági Fórum Sokszínűség és gazdagság Interjú Ónodi Szabolcs delegációvezetővel (Folytatás az 1. oldalról.) önkormányzat képviselője, a delegáció vezetőjeként voltam a fórum résztvevője. - vála­szol Ónodi Szabolcs. Szá­momra megható volt, hogy a németországi egyesítés 5. év­fordulója alkalmából még mindig milyen hangsúlyos szerepet tulajdonítanak az ak­kori politikai cselekedetnek, amit Magyarország tett az egyesítés érdekében. — Más országok küldötteit milyennek ismerték meg? — A fiataloknak nem okoz gondot a partnerkapcsolat megteremtése. Voltak olyan előadások, mint például „A nemzettudat és Európa egyesí­tés Finnország példáján” című, ami részletesen taglalta azon problémákat, melyekkel a kis országoknak szembe kell nézni az unióhoz való csatla­kozáskor. Ők új stratégiát dol­goztak ki nemzeti értékeik megvédésére. Ez feladatot je­lenthet számunkra is. Tudo­másul kell vennünk, hogy a német fiatalok csak konkrét, szervezett programokra jön­nek Magyarországra. Egyrészt az az oka, hogy például nyelv­gyakorlás címén a franciák, angolok a partnereik. Magyar nyelvet szinte senki nem tanul, így az érdeklődés csak a sport és kulturális rendezvényekre lehet vonzó. — Volt-e olyan előadás, ami különösen maradandó élményt adott? — Talán a drog-színház előadása. A drogfogyasztás: pótcselekvés. Pszichés, szoci­ális, érzelmi labilitás a kiváltó ok. Hangsúlyozták, hogy az elrettentésen át történő felvi­lágosítás nem járt eredmény­nyel. Most az élmény pedagó­gia módszerét alkalmazzák, így e színházi előadás szerep­lői gyógyító terápián levő drogosok voltak. Módunk volt a „színészekkel” beszélgetni. Meglepő volt az őszinteségük, amint saját sorsukról szóltak. Vállalják minden cselekede­tüket és tudatában vannak a mérhetetlen pusztító erőnek is, amit maguk gerjesztenek. Egyikük elmondta, hogy ő biz­tos abban, hiába volt a terápia, mert nem látja értelmét az éle­tének és újra visszaesik a dro­gosok közé. Van családja, két gyereke. Érthetetlennek tűnik ez számunkra, de félő, hogy a hullám Magyarországot sem kerüli el. — Milyen gondolatokkal foglalná össze a látottakat, hallottakat? — Mindenütt meglepő szociális érzékenységet ta­pasztalhattunk. Rendkívül jól tolerálják a másságot. Csak megjegyzem, hogy annak el­lenére, hogy a társadalom ösz- szefog a fiatalság szenvedély­betegségeinek megelőzésére, az alkoholmentesre hirdetett rock-zenekari bemutató érdek­telenség miatt elmaradt. Sze­rettünk volna diák-csere ak­ciókat teremteni, de erre nem akadt példa, a már említett okok miatt. Magyar diákokat szívesen fogadnak és a szemé­lyes kapcsolatok minden bi­zonnyal a jövőben is erősíteni fogják a népek, nemzetek egymáshoz közelítő békés szándékát. Decsi Kiss János Rólunk írják Szigor kétségekkel Magyarország öt évvel a berlini fal leomlása után, idén tavasz- szal a gazdasági szigor korszakába lépett - állapítja meg a belga La Libre Belgique, amely szerdai számában cikksorozatot kez­dett az elmúlt öt év mérlegéről. A szerző a sorozat első részét az ország gazdasági gondjainak szentelte. A külföldi hitelekből teremtett mesterséges .jóléti társada­lom” tényleges reformjára nem került sor Antall József és Bo- ross Péter kormányzása idején - írta a szerző. Az időközben 3,5 milliárd dollárra nőtt költségvetési hiány lefaragására Bokros Lajos pénzügyminiszter tavasszal bemutatott szigorú gazdasági csomagterve vállalkozott. Összességében a gazdasági szigor kezdi meghozni gyümöl­cseit - derült ki a lap elemzéséből, amely szerint a koalíciós li­berális partnerekkel, illetve a szocialista párti balszámnyal egy­aránt konfliktusba keveredett kormányfő legalább a makroöko- nómiai mutatók áttekintésekor némi megnyugvást találhat. A fizetési mérleg júniusban már csaknem egyensúlyba került és nőttek az ország valutatartalékai. Jelenleg az igazi gond, amely ősz elején az IMF budapesti tárgyalóküldöttségét is kiábrándította, hogy gazdasági kérdé­sekben hiányzik a magyar kormány egységes álláspontja - zárta elemzését a belga lap. Egymillióan vagy csak négyszázezren voltak? Békés menet számháborúval Valóban egymillióan vettek részt Washingtonban az „egymillió férfi felvonulá­sán” - állítják a feketék ve­zetői. Nem voltak többen négyszázezernél - mondják a rendőrök. A szélsőséges Iszlám Nemzet vezetője, Louis Farrakhan, a hétfői nagy polgárjogi felvonu­lás fő szervezője nem akarja, hogy elhalványuljon a rászege- ződő reflektorok fénye: most a rendőrséget akarja beperelni. Szerinte nagyon is célzato­san állítják a zsaruk, hogy a „nagy menetelésen” csak négy- százezren vettek részt. Ezzel is kisebbíteni akarják - úgymond a fehér felsőbbrendűség szel­lemében - a feketék megmoz­dulásának jelentőségét. Farrakhan egyik jobbkezé­nek véleménye: „a régi, ültet­vényes időkre emlékeztet mindez, amikor száz bála gya­potért csak negyven bála ellen­értékét fizették ki a rabszolga- tartó fehérek”. A rendőrök váltig állítják: becslésük - a légi felvételek és korábbi tapasztalataik alapján - mindenképpen helyes. Egyébként Farrakhannak a négyszázezres szám miátt sem kellene szégyenkeznie: az 1993-as elnöki beiktatáson 293 ezren, az abortusz jogáért tünte­tők 300 ezren voltak. Divatban a biztonságiak Ahogy sorjában rendezik a legnagyobb divatházak nagy őszi - egyébként jövő évi ta­vaszi kollekcióikat bemutató - seregszemléjüket, egy eddig soha nem tapasztalt jelenség­nek is tanúja a „válogatott elit”, a bemutatók mindenkori törzsközönsége. A Párizsban sajnálatosan megszaporodott terrorcse­lekményektől tartanak a di­vatkreátorok is. Noha a módi­iparban eddig nem történt at­rocitás - hacsak nem gondo­lunk némelyik meglehetősen agresszív ruhakölteményre -, az óvintézkedések mind nyil­vánvalóbbak. Egyre jellegzetesebb részt­vevői a nagy bemutatóknak a „vörös nyakkendős” fiúk: a topmodellek és nézőik biz­tonságára felügyelő testőrök­Párizsban a topmodellekre is vigyáznak FOTÓ: FEB nek, titkosszolgálati alkalma­zottaknak ugyanis ez a „mu- száj-egyenruhájuk”. r n Lí ERTESITES! A DÉDÁSZ Rt. Szekszárdi Kirendeltsége értesíti szekszárdi fogyasztóit, hogy 1995. október 20-án 8 órától 12 óráig ÁRAMSZÜNETET TART. Az áramszünet az alábbi területet érinti: Ybl M. u., Ybl ltp., Munkácsy u. 23-49., 24-46., 7/a,b,c,d. Móricz Zs. u., Kálvária u., Lehel u. 7. Kérjük fogyasztóink megértését. Tisztelt Érdeklődők! A Tolnán induló EURÓPAI ÜZLETI ASSZISZTENS távoktató képzésre 1995. október 25-ig lehet jelentkezni Pócs Margitnál: 74/340-122 Tolna, Hősök tere 1. Értesítjük tisztelt fogyasztóinkat, hogy 1995. október 19-én, 8 órától 16 óráig a Bródy S. u., Bródy-köz és a Baktai zártkertekben villamos-karbantartási munkák miatt vízhiány várható Kérjük szíves megértésüket. Szekszárdi VÍZMŰ Kft. Í8Q174) ^ MM m EGYÉS TÖBBNAPOS osztálykirándulás Kerékpárszállítás, együttes elhelyezés biztosítása, szállásfoglalás. Diákoknak külön kedvezmény! TELEFON: 74/316-096. SZEKSZÁRD, KISKORZÓ TÉR 1. (79657) AJÁNLATUNK: szieszta gázkályhák, olajradiátorok, hősugárzók, műanyag kertibútorok, turista gázfőzök és gáziámpók, hátizsákok, hálózsákok, kerékpárok utánfutó alkatrészek széles választékban kaphatók. Hargitai Üzletház Weekend Szaküzlet Szekizárd, Kossuth L u. 8. Tel.: 74/315-214 (»749} JUDA- HOLLAND bálásáruk vására október 20-án, pénteken Szekszárdon a Kölcsey ltp-i Bála Centrumban 9-16 óráig (80016) Horn Gyula segítséget ígért az újjáépítéshez Egymilliárd dollár a hon-átoknak Franjo Tudjman horvát államfő tegnap Zágrábban fo­gadta Horn Gyula magyar miniszterelnököt, aki hivatalos látogatásra érkezett a horvát fővárosba. A magyar miniszterelnök és kísérete a zágrábi repülőtérről egyenesen a kormányfői rezi­denciára hajtatott. Nikica Va­lenti c és Horn Gyula előbb négyszemközt, majd a kül­döttségek bevonásával első­sorban a délszláv rendezés le­hetőségeiről váltott szót. Mindkét fél állást foglalt Kelet-Szlavónia és a baranyai háromszög békés úton történő visszacsatolása mellett. A kora esti órákban Franjo Tudjman államfő fogadta Horn Gyulát a zágrábi elnöki palotában. A magyar minisz­terelnök a tárgyalások után elmondta: mind Tudjman, mind pedig Valentic biztosí­totta arról, hogy Horvátország mindent elkövet a konfliktus békés rendezése érdekében. A gazdasági együttműkö­désről, a kisebbségek helyze­téről, utóbbiak kulturális és oktatási lehetőségeinek elő­mozdításáról is részletesen szó esett Horn Gyula zágrábi megbeszélésein. Magyar részről egymilliárd dolláros árukeretet ajánlottunk fel az újjáépítéshez, a horvát­országi beruházásokhoz. A miniszterelnök bejelentette, kölcsönösen keresni fogjuk az újjáépítés finanszírozási lehe­tőségeit. Nikica Valentic a ta­nácskozás után tartott sajtóér­tekezleten sikeresnek nevezte a horvát-piagyar találkozót. A magyar miniszterelnök a válság rendezésével kapcso­latban felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell teremteni a feltételeket minden mene­kült hazatérésére. A kifejezetten baráti ma­gyar-honát viszonyon túl a felek a gazdasági kapcsolatok­ról, a fiumei kikötő használa­táról, autóút építéséről és az Adria-olajvezeték sorsáról is kicserélték nézeteiket. A magyar miniszterelnök az esti órákban hazaérkezett Zág­rábból. Pénteken Belgrádban folytatja tárgyalásait.

Next

/
Thumbnails
Contents