Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-14 / 242. szám

1995. október 14., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Német népviseletekről „Utolsó simítások a szoknyán” A Magyarországi Német Nép­tánchagyományok Ápolása Alapítvány adta ki az elmúlt évben a „Magyarországi Né­met Népviseletek” című fotó­albumot. A felvételeket Kört- vélyesi László készítette és Heil Helmut állította össze. Több Tolna megyei település is bemutatja megőrzött kin­csét. Egyik ilyen-közülük Bá- taszék. A színes fényképek között lapozva született a gondolat, keressünk néhá­nyat a szereplők, a képen lát­hatók közül. Elsőként egy bá- taszéki öltöztető asszony vá­laszol. Az album fotója alatti felirat: „Utolsó simítások a szoknyán”. Aki ezeket a mozdulatokat tette a felvétel készítésekor: Hoch- mann Margit. A beszélgetéskor testvérhúga, Anna is azonnal megnyilatkozik. Ketten élnek Bátaszéken egy takaros házban. Margit néni 72 éves, Anna néni 68. Ez a tény már önmagában is jelzi, hogy eleven emlékezettel őrzik azt a történelmi múltat, melyben a háború borzalmai mellett annak a változásnak is tanúi, amikor a népviseletek úgynevezett polgáriasodása be­következett. A Hochmann testvérek szinte egymás szavába olvaszt­ják következő gondolataikat. Megáradt beszédükből tisztul a bátaszéki népviseletről alkotott, szerzett kép. Kritikusan nézik a fiatalokat. Az őket megkereső Edelweis együttes táncosainak ruhavarrásakor is az emlékeze­tük szerinti hitelesség követé­sére adtak tanácsot a kérdező Bogár Katalinnak, az együttes vezetőjének. Az ilyen tanács­adói beszélgetések késő esti órákba nyúlva történelem órákká is nemesednek. Kiin­duló azonban mindig a népvise­let, ami nem volt különösen jel­legzetes itt a faluban. Főleg, ha a közvetlen környező települé­sek, Alsónyék, Báta népvisele­teinek színpompás darabjait szemlélték. Margit és Anna néni nagy tisztelettel szól a sár­közi asszonyok ruházatáról és össze is veti a bátaszéki, szeré­nyebbnek mondott darabokkal. A bátaszéki leányok is min­dig az alkalomhoz illően váltot­tak selyemszoknyát, kötényt. Az asszonyságukat jelző fej­kendőt is az ünnephez igazítot­ták. A táncos eseményekre so­sem mentek „könnyebb” öltö­zetben. Ugyanúgy felvették a tizenhat alsószoknyát és nem akadályozta őket vígságukban. Parádés látvány lehetett, ami­kor a templomban letérdelve körülölelte őket a szoknyaha­lom. Leülni nem nagyon kísé­reltek meg. Fáradtságra a mai napig sem panaszkodnak. Fényképek között élednek az emlékek. Újra és újra összeha­sonlítják a régit az új felvéte­lekkel. Magyarázzák, miért kel­lett az a nagyszámú alsószok­nya. Leginkább azért, hogy a derék ívét még szebbé formálja. Arra is van pontos utalás, hogy milyen hosszúságúnak kell len­nie a szoknyának. Ha ettől el­tér, akkor a Hochmann nővé­reknek már ki is vívta a nemtet­szését. Margit és Anna néni az Edelweis Együttes minden gondjáról tud, hiszen Bogár Ka­talin továbbra is visszajáró vendége házuknak. Ezek a gondok leginkább a jövő terve­ihez, programjaihoz kötődnek. A népviselet megoldottnak lát­szik a csoportban. Külföldi kapcsolatok kínálatából igye­keznek most válogatni. Ez újabb lendületet adhat a sikere­sen szereplő tánccsoportnak. A kérdés megfogalmazhatatlanul is ott bujkál Margit és Anna néni tekintetében, mikor az Edelweis problémái kerülnek elő: lehetne-e közös munkálko­dás, vagy mondjuk szorosabb együttműködés a másik báta­széki német nemzetiségi együt­tessel? Amíg erre az élet adja a meg­felelő választ, továbblapoznak a színes albumban, ahol a fény­képeken Margit néni éppen az utolsó simításokat végzi az Edelweis egyik táncosának, Kecskés Patríciának szoknyá­ján. A felvétel készítésekor utolsó simítás csak, hiszen Margit néni derűje még nagyon sok alkalomra kínál lehetősé­get, hogy a hozzá fordulók ru­házatának redőit úgy igazítsa, ahogy azt elődök példája dik­tálja. Decsi Kiss János Karóba húzás, felnégyelés A régi igazságszolgáltatás emlékei nyelvünkben Ismert tény, hogy ötletes rek­lámmal mennyire fel tudják csigázni az érdeklődésünket egy-egy jó tévéműsor, sport- esemény vagy valamilyen új termék iránt. Arra már keve­sebben gondolnak, hogy a fel­csigázni ige a régi magyar igazságszolgáltatás egyik ke­gyetlen módját, eszközét ta­karja. Valamikor a csigázás a kínzó vallatás elterjedt mód­szere volt. A vádlott kezét hát­rakötötték, a kötésbe horgot akasztottak, a horog kötelét a mennyezetre erősített csigán át a padlón álló motollára, forgó szerkezetre csavarták. A mo­tolla forgatásával a kötél a vádlottat a magasba emelte, a test súlya a karját a vállcsuk- lóból kifordította, s ebben az embertelenül fájdalmas hely­zetben kellett a bíró kérdéseire válaszolnia. Ha nem vallott, a lábára súlyokat raktak. A kötél felfelé, a súly lefelé húzta. A körömszakadtáig tagad kifejezésben egy másik kínval­lató eszköz, a körömszorító fogalma maradt meg. Ezzel a szerszámmal addig sajtolták a vádlott hüvelykujját, amíg vér nem fakadt belőle. Szokás volt az is, hogy a köröm alá faszi­lánkot, tüskét vertek, és ennél a változatnál is felszakadt a vádlott körme, így a köröm­szakadtáig kifejezés ebből a forrásból is eredhet. A kipellengérez szó ugyan­csak a régi igazságszolgáltatás emlékei között található. A feudális korban a piactéren, az elöljáróság épülete előtt állt a pellengér, a szégyenoszlop, valamint a bitófa. A nem halá­los, enyhébb büntetéseknél a pellengérhez kötötték ki a vét­kest, és az odasereglő embe­reknek módjuk nyílt a bűnös gúnyolására, bántalmazására is. Sokszor a szégyenoszlopnál vesszőzték meg a bűnt elköve­tőt, vagy vágták le a fülét. A felnégyelés és a karóba húzás is századokon át ismért bünte­tési forma volt. A krónikák szerint a felnégyelést már Szent István is alkalmazta, méghozzá a lázadó Koppány- nyal szemben. A vezér testét négyfelé vágatta, s darabjait Veszprémben, Esztergomban, Győrött és Gyulafehérváron rakatta ki közszemlére. A ka­róba húzás is kegyetlen bünte­tés volt, mert a vétkes törzsébe alulról felfelé hegyes karót húztak, majd a karó másik vé­gét a földbe szúrták és a holt­test úgy maradt ott a ragadozó madarak étkéül. Szíjat hasítok a hátadból! - kiabál a szülő szinte naponta a gyerekére. Azt már kevesen tudják, hogy a szíjhasítást mel­lékbüntetésként rótták ki va­lamikor a halálra ítéltekre. Akasztás előtt utolsó kínzás­ként a bűnös hátán két párhu­zamos csíkot vágtak, majd a két csík közti bőrt hirtelen le­rántották. Elképzelhető, mi­lyen őrületes fájdalmat érzett az elítélt. A bélyeget sütnek rá kifeje­zés is az egyik legősibb meg­szégyenítő büntetés emlékét őrzi. Szent István korában a templom tüzesített kulcsával sütöttek bélyeget a vétkesre. Könyves Kálmán elrendelte, hogy a hamis tanú arcára ke­resztet égessenek. A 17. szá­zadban Debrecenben a hóhér a pénzhamisítónak az arcára magát a hamis pénzt égette rá, Túróc megyében pedig a fes- lett életű nőket a megyei pe­cséttel bélyegezték meg. Szerencse, hogy már csak a nyelvünk őrzi a régmúlt idők igazságszolgáltatásának bor­zalmait, és mi már csak kultúr­történeti érdekességként is­merjük a felcsigázás, a pellen­gérre állítás eredeti fogalmát. Rejtett értékeink Sántha Károly munkássága Megyénk hit- és irodalmi éle­tében is kitüntető hely illeti meg Sárszentlőrinc egykori lelkészét, akiről még életében leírták: „a Biblia nemcsak a kezében, a lelkében volt, úgy írta szebbnél szebb verseit”. A kecskeméti Sántha Sán­dor szűcsmester nyolc gyer­mekének leghíresebbje 1840. október 22-én született, s idős korában is szeretettel emle­gette édesanyját, Devossa Klárát, aki egyházi énekkel altatta el esténként. Egy sop­roni osztály kivételével szü­lővárosában járt iskolába a gimnázium befejezéséig, teo­lógussá Pest-Budán lett, 1866-ban Sárszentlőrincen káplánkodott. A szép szavú if­jút Tolnahémedi, Sand, 1870- ben pedig Várpalota válasz­totta evangélikus gyülekezete lelkészévé. Minden hely a maga élmé­nyét tartogatta: Némedin az önállóság és későbbi felesé­gének, a mucsfai lelkész leá­nyának, Kirchner Idának megismerése, Sandon első gyermekének születése, Vár­palotán két gyermekének és a nagy gyülekezet irányításá­nak varázsa hatotta át. Szíve mégis visszavonzotta a Petőfi szellemét ápoló és a meghitt­séget sugárzó Sárszentlő- rincre 1876-ban. Ekkor azonban már szinte országosan ismert: Egyházi költemények című kötete 1869-ben jelent meg Kecs­keméten, (a benne szereplő művek némelyikét még Arany János közölte a Koszo­rúban!), cikkei sorban láttak napvilágot az Egyházi re­formban, de a Tolna megyei sajtónak is szorgalmas mun­katársa. Figyelmét nem kerüli el az iskolaügy, a gyermekhalan­dóság kérdése, a vallási kö­zömbösség terjedése, a látszat mögött is meglátja a valót, amikor ilyesmiket ír: ’’Tör­vénytelen szülött ritka, de ez azért nem föltétien bizonyí­téka az erkölcsöknek”. Gaz­dag munkásságára jellemző, hogy csaknem húsz önálló könyve és füzete jelenik meg, első költeménye . 1861-ben a Hölgyfutárban, utolsó verse a váteszi Epilógus címmel élete utolsó napján, 1928-ban a Ha­rangszóban lát napvilágot. A közben eltelt hatvanhat esz­tendőnek szinte nem volt öröme, bánata, ünnepe vagy jeles embere, aki vagy ami meg ne illette volna. Ihletés és alkalmiság? A látszólagos el­lentmondást mesterien oldják azok a művek, amelyekről a Vasárnapi Újság 1898-ban írta: „költeményei mind kül- alakjokkal, mind tartalmukkal elárulják a komoly törekvést, az eszmények nemes kultu­szát, mely a szerzőt vezérli, verselése gondos /.../, nyelve is magyaros, lendületes... Nagy gondolatok nem szár­nyalnak ezekben, de a hazafi szívének melegét mindegyik­ben ;ott érezzük. Újév, már­cius 15-e, húsvét, Katona Jó­zsef centenáriuma, Deák ha­lála, Kossuth betegsége, a sárszentlőrinci Petőfi-emlék- tábla avatása vagy éppen egy Habsburg királyfi halála: mind-mind egy vers, amelye­ket csokrokba szedve akár a kor történetét, akár egy evan­gélikus gyülekezet lelki életét meg lehetne írni. Emellett természetes köte­lességének érzi Sántha, hogy egyházi beszédeinek javát közre adja, eligazítsa az élet nagy kérdéseiben a reá bízot­takat, megírja Zsivora György életrajzát, egyházközsége tör­ténetét, amiben - megejtő szépséggel - saját 35 sár­szentlőrinci évéről s önmagá­ról mindössze hét rövid sor­ban emlékezik meg. Az 1910- es szűkszavúságnak azonban talán más oka is van: a költő­pap úgy érzi, közte és a gyü­lekezet között egyenetlenség támadt, hiszen megzáptojá- sozták az általa kísért munka­párti jelöltet, s a túl érzékeny lelkipásztorban eltört valami. Még 1911 húsvétján elbúcsú­zik híveitől, Budára költözik, ahol csaknem nyomorog a háborús inflációs években, még a tűzifát is ő vágja, noha a hetvenet jócskán elkerülte... Megrendítő Kisfalum, száz­szor megáldlak című versé­ben valósággal feljajdul a nagyváros idegenségében az életének felét jelentő Sár­szentlőrinc után, ahogy az utódja és életrajzírója, Fábián Imre híven festi. Halála napján, 1928. szep­tember 6-án olvashatták utolsó versében: „Énekeltem, imádkoztam/ S az eget a földre hoztam.../ Estém itt, jöjj csendes álom,/ Szebb életre hív halálom”. Egykori hívei 1931-ben emléktáblával tisztelték meg nevét, közel 170 egyházi éneke ma is az evangélikus gyülekezetek lelki kenyere. Dr. Töttó's Gábor TÉVÉNÉZŐ __________________ írta: Tóth Ferenc K öztörvényes közlemények V ’an némi kispolgári derű abban, ahogyan a tévéfo- telből vacsora alatt, előtt, vagy után a bűnügyi krónikákon csámcsorászik az ember, el- szömyűlködik, elítéli a tör­vénnyel szembe kerülő gazem­bereket, netán együtt érez ve­lük. Talán néha még moralizál is, ahogy a néhai tévésztár, Szabó László tette a Kékfény­ben, foncsorozott szemüvegé­ben, nyolc óra huszonöttől szerdánként az egyesen. Ott az­tán megnézhettük, kik kerültek a társadalom kloákájába. Szabó hadnagy a rendszervál­tással búcsút intett a nyilvános szereplésnek, helyébe, - már a tájékoztatás jegyében - nem rendőrújságírók, hanem rend­őrök és újságírók léptek. Itt van például Kacziba Vi­rág. A nádszálkarcsú, ébenfe­kete hajú ifjú hölgy nevének hallatán az ember könnyen asz- szoclál az egyik kategóriára, távoli rokonságát gyanítva Kacziba Antal vezérezredessel. Arcvonásai katonás nevelte­tésre engednek következtetni, sőt az első alkalommal úgy tűnt, hogy Virág kardot nyelt. Késeibb aztán oldódott a hangja, és ma már baki nélkül hadarja, hogy a hét kerületben milyen bélyegzőt loptak el, és ki ütött le nyugdíjasokat egy két dekás cseresznyéért. Vagy Ga- ramvölgyi László, ő egy igazi „Szolgálunk és védünk" típus. (Lehet, hogy Kónya Imre ilyet álmodott meg.) Profi civilru- hás, hanyag eleganciával nyi­latkozik premierplánban, kész­séges, akkor is bővített monda­tokban beszél, ha semmit sem mond. A rendőrség imázsa csak nyert vele. Frei Tamás egy má­sik profi a másik oldalon. Ri­portműsorával úgy érezzük, a mélyvízbe csobbanunk: ukrán maffiózók, nagyban játszó ken­teik, brutális gyilkosok nyomá­ban járunk. A riportoknak leg­alább a fele helyszínen készült azon melegében, sem a. kép, sem a szöveg nem kíméli a né­zőt. Nem lehetnek kétségeink afelől, hogy a„ szolgálnak és védenek” egy dolog, egy másik meg, hogy ölnek és rabolnak. Itt nincs sajtópolitika, azt mu­tatja meg a műsor, amit még a hatóság, a hely és idő megen­ged. Frei Tamás valahogy meg­találja az ötsoros rendőrségi közleményben a szenzációt - ta­lán ezért újságíró és nem rendőr. Szabó László örökségét senki nem vitte tovább. Bár ak­kor megnyugtató többesben áll­tunk szemben az alvilággal, ezen még sincs okunk bánkódni. M ert minden ami Istentől született, legyőzi a vilá­got, és az a győzelem, mely le­győzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? I. Jn. 5.4-5. G yőzelem! Ki az, akinek nem dobogtatja meg a szívét egy-egy szép győzelem? Ki az, aki nem szeretne maga is győzni, legalább életében egyszer? Mindenki vágyik arra, hogy kitűnhessen a többi ember kö­zül, azt szeretnénk, ha meg tudnánk mutatni: lám-lám én is vagyok valaki, én is tettem valamit, amit mindenkinek meg kell csodálni! Ma az em­bereknek kevés jut az alkotás öröméből. Rengeteg problé­mánk van, amiből nem látunk kiutat, nem merünk már re­mélni sem! János a levelében arról be­szél, hogy van lehetőség min­denki számára! Ez a győzelem a hit győzelme! Jézus Krisztus a mi Urunk és Megváltónk, és ez számunkra azt jelenti, hogy ő a halálával és feltámadásá­val új lehetőséget teremtett nekünk. Az életünk más síkra helyeződik, mert kitágul a vi­lág! Ha tudod, hogy bűnös vagy, akiért Jézus az életét adta, akkor nem azt lesed, ne­ked mi jár a másik embertől, akkor azt keresed, mit adhatsz Te másoknak. Ha felismered Isten hatalmasságát, belátod, milyen apró porszem vagy a világban. Ha megtapasztalod Isten szeretetét, már nincs szükséged emberek csodála­tára! Jézus Krisztusba vetett hit­tel új világot ismersz meg, ahol teljes és igazi életet él­hetsz, kitágul a világ és meg­ismered a győzelmet, ami nem egy időszakra szól, hanem el­kísér egész életedben és halá­lod után is veled marad! G yőzni szeretnél? Az út el­készült, csak rá kell áll- nod, követni Krisztust! Ha megtaláltad, kérd a Szendéi­ket, tartson meg rajta! Ha még keresed, ne csüggedj, mert Is­tennek Rád is gondja van és elvezet a teljes győzelemre! Amen. Johanne Kertész Lea * A megbocsátást régen isme­rem, de feledni is taníts, ISTENEM, hogy mindazt, ami másra terhelő, soha többé ne hozzam már elő! Füle Lajos Jó hír

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents