Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-14 / 242. szám
Ahova már nem olvasni, hanem melegedni járnak Megdöbbentő információkat hallhatott a kívülálló a csütörtöki könyvtáros-konferencián, melynek Szek- szárd, a főiskola E épülete adott otthont. Dr. Katsányi Sándor, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főosztály- vezetője előadásában arról számolt be, hogy egyre gyakrabban keresik fel olyan személyek az olvasótermeket, akik nem az információszerzés, hanem a melegedés, az időtöltés miatt lépnek be reggel, s távoznak este az intézmény kapuján. — Ez a jelenség nemcsak Budapesten létezik, az ország majd' valamennyi könyvtárából hallottam ezzel kapcsolatban híreket - mondta dr. Katsányi Sándor. — Ez egyrészt nyilván tragikus jelenség, másrészt viszopt örülhetnénk is annak, hogy a templomon kívül a könyvtár az az intézmény, ahova bármikor be lehet térni pénz nélkül. A jelenség viszonylag új, régebben legfeljebb az úgynevezett kulcsos gyerekek múlatták nálunk az időt, néhány éve azonban megjelentek a hajléktalanok, sőt a deviánsok is. Igazából nem tudunk mit tenni, a megoldás nem könyvtári, hanem társadalmi kérdés. Dr. Kovács Mária, a szombathelyi tanárképző főiskola docense a német könyvtárügy jellemzőit ismertette a résztvevőkkel. Mint szavaiból kiderült, egy budapesti, illetve egy berlini könyvtár hasonló gondokkal küzd. — Pillanatnyilag a németek is egyfajta recessziót élnek meg, ott is panaszkodnak a könyvtárosok a pénztelenségre - tudtuk meg dr. Kovács Máriától. — Viszont a hazaiakhoz képest az ottani könyvtárak sokkal nyitottabbak. Ez azt jelenti, hogy társadalmi munkások tucatjai segítenek az intézményeknek. — Többet olvasnak a németek, mint a magyarok? — Nem hinném. Stuttgartban alkalmam nyílott egy iskolai könyvtár munkáját is tanulmányozni, s gyakorlatilag ugyanazokat a gondokat tapasztaltam, mint idehaza. A német gyerekek sem szeretik a kötelező olvasmányokat, sőt, nem is igazán foglalkoznak azokkal. Viszont ott ülnek - a könyvtárban is - a számítógép, vagy a video előtt. — Elképzelhető, hogy a német könyvtárügy tőlünk is tanulhatna valamit? — Feltétlenül. Nálunk szinte bármelyik könyvtárban bárki hozzájuthat német kiadványokhoz. A németországi kisebbségek számára ez viszont nem természetes. -száAz ötöst ha én nyertem volna... Gazdára talált minden idők legnagyobb lottónyereménye. Egy kisebb város éves költségvetését fedezné az a pénz, ami most egy család tulajdonába került. Az alábbiakban néhányan arról beszélnek majd, mit tennének, ha az ő birtokukba került volna ez a csillagászati összeg. Fodor Miklós, Szekszárd alpolgármestere: Mindenképpen anonim szerettem volna maradni. Külsőleg semmi sem változott volna az eddigi életvitelemben, a közszereplésről nem mondtam volna le, ahogy a munkáról sem. Természetesen gondoskodtam volna a gyermekeim jövőjéről, kellemes környezetet biztosítottam volna a családom számára, kényelmet, de semmi hivalkodót. A pénzt valószínűleg vállalkozásokba fektetném, jól megfontolva, mibe érdemes ma Magyarországon belevágni. Nem feledkeznék meg a karitatív tevékenységről sem. Pék Jánosné, a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház munkatársa: Az összeg tetemes részét arra fordítanám, hogy támogassak és segítsek beteg embereket, kórházakat. Az egészségügy helyzete igen nehéz, ráférne a támogatás. Támogatnám a kulturális. intézményeket is, mert hitem szerint az oktatás mellett a fejlődés alapjait jelentik. Biztosítanám a család minden tagjának a jövőjét és csodálatos helyekre utaznék, persze belekalkulálva, hogy nem ülök repülőre. Allerhand Andrea, budapesti vállalkozó: Feltétlenül adományoznék a pénzből, gondosan tanulmányozva, hogy milyen célokat támogatok, gondoskodnék a fiam jövőjéről és a saját nyugodt életemről. A véleményem egyébként az, hogy nem lett volna szabad ekkora nyereményt felhalmozni, nem jó ennyi pénzhez jutni hirtelen. Nyomasztó teher lehet a hirtelen nagy gazdagság, főleg annak, aki elégedett az eddigi életével, s nem gondolt nagy változtatásokra. Leposa Gyula zenész és hivatalnok: Amellett, hogy a családom jövőjét megalapoznám, azonnal létrehoznék egy saját stúdiót a legcsodálatosabb, legkorszerűbb berendezéssel. Végre megvalósíthatnám minden álmomat, lemezeket adnék ki, végigjárnám és végigzenélném a világot. Bolvári János portás: Nem vágytam soha ennyi pénzre, ennél kevesebb is kihúzta volna a tüskét a lábamból. Talán nem is tudnék mit kezdeni vele. Kisegíteném az összes rokonomat a bajból, s akkor még maradna annyi, hogy az életemet gondtalanul éljem tovább. Patai Mária: Jelentős részét fordítanám jótékony célra, idősek, állami gondozott gyerekek megsegítésére. A többi a családé, a rokonoké lenne, s azt hiszem, egy világkörüli utat sem hagynék ki. Balogh Lászlóné kereskedő: Külföldre mennék, Angliába, Olaszországba a tengerpartra, ott még nyaralót is vennék. Jól élnénk ezután, mi is, a rokonok is, mert nagy ám a Balogh-csa- lád, volna hova tenni a pénzt. Az biztos, én lennék a legboldogabb a világon. Egy magát megnevezni nem akaró hölgy: Valószínű, hogy egy hétig a kórházban kezeltek volna, ha én nyerem meg azt a pénzt. Aztán kezdtem volna csak azon gondolkodni, mire költsem. Az biztos, hogy tovább dolgoznék, és természetesen a családomra költeném a javát. Feltétlenül támogatnám annak a kistelepülésnek az ön- kormányzatát, ahol élek, mert tudom, hogy nehéz helyzetben van. Venter Marianna Színész anekdoták Somlay Artúr belép a Nemzeti Színház öltözőjébe, ahol a két Makláry fivér éppen maszkírozza magát. Somlay leül, sóhajt, panaszkodik: — Rettenetes, hogy fáj a fejem! Megszólal az idősebb Makláry: — Az enyém is fáj, már dél óta egyfolytában fáj. Somlay egy darabig nézegeti, fürkészi a két Mak- láryt, aztán Zoltán felé fordulva ki böki: — Magának azért köny- nyebb. Maguk mégiscsak ketten vannak. * . Vízváry Mariska, a Nemzeti Színház kiválósága kitűnő háziasszony lévén, háztartási iskolába íratta be serdülő lányát. A kislány hazajött az iskolából, és pontosan beszámolt az első nap eseményeiről. — Meg is ettétek, amit főztetek? - érdeklődött az anyja. — Hogy megettük-e? - fakadt ki a kislány. - Muszáj volt. * Jávor Pál, a harmincasnegyvenes évek sztárja nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, de magánemberként is bohém életet élt. Még fiatal színész volt, amikor egy éjszaka az egész havi fizetését elmulatta. Színésztársának másnap délután ezt mondta: — Megírtam az apámnak, hogy küldjön sürgősen kétszáz pengőt. Vagy ha nem akar, akkor küldjön egy töltött revolvert. — Te, Pali - nézett rá rémülten a kollégája -, mi lesz, ha az apád revolvert küld? Jávor huncut mosollyal dicsekedett: — Arra már van vevőm! Jegyzet________________________________________________________________________________^ írta: Hangyái János Lépéshátrányban a könyvtárak Unom a politikát s tizedek óta jósolgatják a Guttenberg-galaxis végét. Aki figyelemmel kísérte/kí- séri a héten zajló „Összefogással a könyvtárakért" akciót, láthatja, hogy a könyvtárak a különböző kormányzatok minden megszorítása ellenére is - igenis élnek. Furcsa módon ezt bizonyítaniuk kell azért, hogy akik a döntéseket hozzák, tudjanak róla. Mert, legyünk őszinték: sokan - így a közösségek életét leginkább befolyásolok közül is - akkor használják a bibliotékát, amikor mondjuk a csemetéjének sürgősen szüksége van a „kötelezőre”, vagy a továbbképzéshez kell egy szakirodalom, illetve akkor jelennek meg, ha ott valami „történik”. További kérdés persze, hogy a szakkönyvet megkapja-e az érdeklődő, az egyre szűkülő lehetőségek miatt. Vannak, akik szerint ha a könyvek világának - a sokat emlegetett, magasztalt, szidott Guttenberg-galaxisnak - nincs is vége, a könyvtárak mindenesetre az utolsókat rúgják. Kétlem. Még akkor is, ha funkciójuk megváltozott/megváltozik, akkor is ha szűkíteni kénytelenek a tevékenységüket, még ha nagyobb megterhelés hárul is az ott dolgozókra. A könyvtárban ugyanis nemcsak akkor „történik” valami, amikor rendezvényeket tartanak benne. Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy látványosabb ha írók, kutatók, érdekes emberek fordulnak meg a bibliotékában, akiknek hírére azok is elmennek, akik inkább . csak kívülről ismerik ezeket az intézményeket. A lényeg azonban nem ez. A fontos az, hogy ne verjék szét azokat az adatbázisokat, amelyek hosszúhosszú munka nyomán jöhettek létre. Meg kell állítani végre azt a folyamatot, amelynek „eredményeként" az országban az elmúlt 15 év alatt 45 százalékára csökkent a könyvtárak száma. Jóllehet zömében üzemi kis könyvtárakat csuktak be, a végeredmény mégiscsak az, hogy több bázis szűnt meg, mint amennyi maradt. Beszélhetnénk a könyvtárosok méltatlanul alacsony béréről, a kényszerűségből megváltoztatott munkaidőről - amely- lyel némi tüzelőt lehet megspórolni -, a könyvbeszerzési keret elértéktelenedéséről. (Húsz éve fele ennyi pénzből huszada ilyen áron vásárolhattak a könyvtárak). Felesleges folytatni a sort, a könyvtárak problémáit számos helyen sokan elmondták már. Most inkább csak egy tényre hívom fel a figyelmet: a megyei könyvtár vezetőjének és dolgozóinak minden igyekezete ellenére mindez ideig nem sikerült elérni, hogy a fenntartók az intézmény számára a rangjának és főleg feladatának megfelelő épületet kerítsenek. Bizonyára nem rossz szándékból vagy nemtörődömségből hullik ki folyton a megyei könyvtár ügye a költségvetés rostáján. Mégis kihullik. Tudom, sokak szerint örülni kellene, hogy „Bokros teendőink” közepette egyáltalán beszélhetünk könyvtárakról. Mégis úgy gondolom, ha ma könyvtárakat fejlesztünk visz- sza, zárunk be, holnap a nyugdíjas nem tudja elolvasni kedvenc lapját, uram bocsá’ a szegény nem tud hol melegedni, és nem tudjuk kikölcsönözni a családi kassza hiánya miatt kimaradó könyveket, ugyanis maguk a könyvtárak sem tudnak alapműveket megvásárolni. Ez a legnagyobb baj. A másik pedig: az infonnatikai robbanás után is csak igen-igen lassan fejlődik a könyvtárak számítógépes adatbázisa. Ha pedig ez így marad, a könyvvagy inkább médiatárak néhány év múlva végképp nem tudják ellátni funkcióikat. Annak pedig valamennyien kárát látjuk. L épni már tegnap kellett volna. Tisztelettel bejelentem, hogy unom a politikát! Ugyanis engem ezek a kommunikációs hogy is hívjá- kok alaposan túladagoltak vele. Mert, kérdezem én, ki bírja azt elviselni, amikor kora reggeltől késő éjszakáig csöpög, ömlik, árad a nép egyszerű gyermekére a nagy- politika? Hogy melyik politikus kivel és miért nem, az a párt osztódik-e éppen vagy szaporodik, és ő mutatott-e fityiszt, netán neki adtak barackot a kobakjára ? Egy szó mint száz, nekem bizony elegem van a politikából. Kérem szépen, én most fogom magamat, meg a kisebbik bőröndöt, s a délutáni döcögőssel leutazom Alsópiszkére, és végre kipihenem a politikát. Napestig hallgatom, hogyan csicseregnek a madarak, meg az. én drága kis feleségem. Ülök a kertben, etetem a csigákat, időnként eltotyogok a pincelépcsőn hűtött sörömért, és még azzal a derék szomszédommal sem állok szóba, nehogy véletlenül politizálni kezdjen. Na jó, azt gondoltam, hogy délután már nem kapok itt a faluban országos napilapot, de egy nyamvadt Piszkei Kurírt azért félretehettek volna nekem a postán. Mert az mégsem járja, hogy az emberfiát teljesen elzárják a nagyvilágtól... Ennek az undok szomszédnak a fejőgépétől pedig nem hallani rendesen az ötórás híreket! Miért nem jó az ilyennek a zacskós tej? Az meg egyenesen bosz- szantó, hogy milyen szellem- képes ez a vacak készülék! Vagy lehetséges, hogy ma reggel óta már két pénzügyminiszterünk van? Mit szól ehhez a Fidesz? Nahát, én egy percig sem maradok itt tovább! Ha elérem az esti gyorsot, otthon még megnézhetem a BBC-híradót.
