Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-16 / 218. szám
1995. szeptember 16., szombat 3. oldal Megyei Körkép Jubilál az urológiai osztály Nemzetközi urológiai kongresszus Dombóváron A dombóvári kórház urológiai osztálya 20 éves jubileumát ünnepli. Ebből az alkalomból Dombóváron szeptember 21. és 23. között nemzetközi urológiai kongresz- szust rendeznek. A rendezvény hivatalos megnyitójára 21-én, csütörtökön, délután 14 órakor kerül kerül sor, majd 15 órakor jubileumi előadás lesz. A cégszimpóziumok 16 órától kezdődnek, majd pedig 19 órától társasági programokat tartanak. Másnap, 22-én, 9 órától 13 óráig előadásokra, majd 14,15-től poszter diszkusszióra, videoelőadásokra kerül sor. A társasági program a Ferring Hungary szponzorá- lásval 16 órakor kezdődik. A kongresszus első két napja előadásainak főbb témái: elsősorban jubileumi megemlékezés, a prosztatarák és a prosztata hiperplázia modern kezelési elvei és a szatelit szimpózium. Szombaton 9 órától sport délelőttön vehetnek részt a résztvevők. (p.teri) Elfogták az éjszakai rablót Mint az már ismeretes, 1995. július 28-ra virradóra ablakki- feszítés módszerével akkor ismeretlen tettes behatolt K. S. nagykónyi lakásába, ahol az ott alvó idős embert megtámadta, tettleg bántalmazta, majd 45 ezer forint készpénzét eltulajdonított. A sértett szeptember 6-án lakásán elhunyt, a rendőrorvosi boncolás a halál bekövetkezte és a korábban elszenvedett sérülések közötti okozati összefüggést nem állapított meg. Szeptember 12-én megyénk rendőrei őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható H. László nagykónyi lakost. A vizsgálat eddigi adatai alapján H. július 27-én, az esti órákban lakásán a családjával erősén ittas állapotban veszekedett, majd otthonról azzal a szándékkal távozott, hogy pénzt szerez. Tervének megvalósításához eszközként egy kapanyelet vitt magával. A bravúros rendőri munka eredményeképpen őrizetbe vett H. Lászlót a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, az ügyben a vizsgálat tovább folyik.---------------------------------\ ------------------------------------------------------N agymányoki rendeletek Két önkormányzati rendeletet fogadott el legutóbbi ülésén a nagymányoki képviselőtestület. A köztisztasági rendelet érelemszerú'en a köztisztasági szabályokat, és az azok megsértéséhez fűződő szankciókat foglalja magába. Helyet kaptak benne az állattartásról szóló szabályok is. A községben nincs úgynevezett egyes övezet, melyben mindenfajta állat tartása tilos lenne. Helyi rendeletben szabályozzák a tennivalókat az adók módjára behajtható tartozások esetere. Mint Teleki István polgármester kérdésünkre elmondta, a községben a vízdíj hátralékok százezres nagyságrendet tesznek ki. A víz köbmétere a 67 forint ötven fillér, s ugyanennyit kell fizetni a szennyvíz csatorna használatáért is. Egy üzlethelyiség eladásáról is döntöttek, amelyet jelenlegi bérlője vásárol meg. A képviselőtestület határozata szerint 27 ezer forintot szánnak a bonyhádi kórháznak műszervásárlása. Német szépkiejtési verseny Az idén is megrendezi a német nyelvű szépkiejtési versenyt a megyei könyvtár. A diákok öt kategóriában, egykét perces szabadon választott leíró prózai szövegrészietekkel mutathatják be tudásukat. A megyei elődöntő szeptember 27-én, a gyermek- könyvtárban lesz. A döntőre október 11.-én kerül sor a Német Színházban. A tanárok diákjaik nevezését szeptember 22-ig küldhetik meg a megyei könyvtárnak. „Rövid időn belül rendeződik a mozgalom sorsa” Tartani a Vöröskereszt tekintélyét A Magyar Vöröskereszt Országos Titkárságán történt események hatásairól dr. Szabó Attilától, a megyei Vöröskereszt titkárától érdeklődtünk. Arról kérdeztük, hogy a kialakult személyi helyzet, illetve a titkárság gazdálkodásának visszásságai miként éreztetik hatásukat a megyei szervezet munkájában. — Az országos titkárságon történt eseményekről nincs kellő tájékozottságom sem nekem, sem titkár kollégáimnak. Amikor Andics László elnök felmentette Szilárd István titkárt, tájékoztatták ugyan a megyei titkárokat annak indokáról, de véleménynyilvánításra nem volt lehetőség. Azóta az érintettekkel nem történt tisztázó megbeszélés. írásos anyagokat kaptunk, de ezek is egyoldalúak. Figyelemmel kísértük a sajtót, de úgy érzem, a közvélemény felé egyoldalú tájékoztatás történt. A kevés információ mellett sem a területet, sem az önkénteseket nem tudtuk objektiven tájékoztatni. — A kialakult helyzet nehezíti-e a munkát ? — A munka folyamatossága független a történtektől, de azok nem könnyítik, hanem némely területen nehezítik. A szakmai területen sem kapjuk meg azt a segítséget, amit egyéb, normális körülmények között eddig megkaptunk. De végeztük saját munkánkat. Egyetlen programunk nem maradt el az országos ügy miatt, Mint ismeretes a Bonyhádi Székely Kör létrehozott egy kutatócsoportot, melynek célja a bukovinai székelyek ősi hagyományainak ápolása és felelevenítése. Ennek a tervszerű munkának az eredménye például az évenként megrendezendő hagyományőrző tábor, a népdalos kazetta, a Halottas könyv. Elkészült a csoport népviseleti ruhája is. — Jelenleg milyen kutató munkát végeznek? - érdeklődtünk a székely kör elnökétől, Höfler Lajosáétól. — Tennivalónk bőven akad, hisz számos hangkazetta vár feldolgozásra étkezései, gazdálkodási és temetkezési szokásokról, de ide sorolnám a bíróválasztást is. Nyomdakész a szövésnél használatos minták, vagy horgolási minták gyűjteménye, valamint a népviseleti ruhák történetét megörökítő dolgozat. Kiadásra várnak a hagyományos mesemondó verseny meséi a gyermekek illusztrációival. Megkezdtük az anyakönyvek számítógépre vitelét. Elkészültek egy tánchásőt a karitatív segítő együttműködésünket sikerült bővíteni. Sehonnan nem jelezték, hogy önkéntesek elhagynák a szervezetet, bár bizonyos megjegyzések vannak. Szerencsére az utóbbi időkben a régiek helyére újak is jelentkeztek. — Miként érintette az ügy a gazdálkodást? — A nyilvánosságra került, és jelentős sajtóvisszhangot kapott ügy a tagszervezésnek nem különösebben használ. Ezen mi új módszerekkel, a személyes kapcsolatok javításával próbálunk úrrá lenni. A gazdálkodásunkat bizonyos mértékig érintette, egyrészt a központi támogatást később kapjuk, másrészt mintegy fél millió forintot nyertünk el a titkárság által kiírt pályázaton, különböző programokhoz. A pályázati pénzekből kizárólag a szociálisan hátrányos gyerekek táborozásához kaptunk az események robbanása előtt, de azóta nem. Szerencsére nem kellett emiatt egyetlen tervezett programot sem elhalasztani, mert más területről elvont pénzekkel, a szociális értékesítés fokozásázas, egy mesés és egy balladás kazettának a stúdiófelvételei is. Bizonyára többen emlékszenek, hogy a Duna TV filmsorozatot indított a szétszóródott bukovinai székelyekről. A Dévára és kornyékére, az Al-Duna melletti területekre telepített testvéreinkről szóló adásokat már bemutatták a közelmúltban. Ezek után merült fel bennünk, hogy a befejező rész a Kanadából kivándorolt székelyekről szólhatna. A kezdő lépéseket mihamarább szeretnénk megtenni. — Említene konkrétumokat? — Hét főből álló csoportot alakítottunk, s közülük hárman máris útra kelhetnének Reginába. Ők amolyan puhatolózó „terepszemlét” tartanának, s amennyiben megtalálnák a megfelelő alanyokat, utazhatna a forgatócsoport. — Kikből áll az „előőrs”? — Fábián Margit tanárnő, mint a kutatócsoport vezetője, Kóka Rozália előadóművész, aki a forgatókönyvet írta a már lejátszott részekhez és jómagam az út szervezőjeként. val sikerült a fedezetet megteremteni. — Hogyan látja a továbbiakat? — Úgy gondolom, rövid időn belül rendeződik a mozgalom sorsa. Tapasztalom, a bizalom megvan, annál is inkább, mert nem személyekhez kötődik az emberek vonzalma, ér-' tékítélete, hanem mozgalomhoz. Külső szervektől pályázaton nyert pénzek rendre megérkeznek, a partnereink részéről nem kapunk hátrányos megkülönböztetést. Azoktól a kereskedőktől, kikkel kapcsolatban vagyunk, igen kedvező feltételekkel tudunk vásárolni. A területek működnek, szerdán Duna- földváron kihelyezett titkári értekezletet tartunk, folyamatban lévő dolgainkat egyeztetjük, pénteken megyei vezetőségi értekezlet lesz. Még nagyobb összefogással, az önkéntesek is fegyelmezetten igyekeznek tartani azt a tekintélyt, amit sikerült a korábbi tevékenységgel elérni. Sajnálom, bár nem függ össze az eseményekkel, több korábban megszokott segítség- nyújtásban nem tudunk előbbre lépni, amiatt mert például nincs élelmiszertartalék. A bevételekből az elmúlt évben a megye lakosságának 7,5 millió forint értékben juttattunk, ami az idén valamivel kevesebb lesz. P. T. — Ki állja a költségeket? — Kanadai rokonaink, ismerőseink a fogadáson túl ellátnak, de az utazás anyagi feltételeit nekünk kell(ene) előteremteni. Épp ezért tervünk megvalósításához támogatók segítségét kérjük. A felajánlott pénzösszeget a székely kör Völgységi Takarékszövetkezetben kezelt számlájára lehet befizetni, illetve átutalni. A pontos cím: 7150. Bonyhád, Völgységi Takarékszövetke- zet.469-98365-00125 Székely Kör. Minden befizetett összeget tisztelettel megköszönünk és az elvégzett munka után el- és beszámolunk arról, a pénzt mire költöttük, mit végeztünk. — Mikor indulnának? — Tekintettel arra, hogy a Bukovinában született és elvándorolt emberek már idősek, s számuk egyre fogy, sietős a dolgunk. Október elején szeretnénk indulni, persze csak akkor tehetjük, ha a szükséges anyagiakat sikerül előteremtenünk. Hunyadi István Hírek A Megyéből A megye alelnöke Nagynyárádon A Baranya megyei Nagy- nyárád németsége ma és holnap ünnepli betelepülésének 275. évfordulóját. Ebből az alkalomból politikusok, politológusok, neves közéleti személyiségek tartanak előadásokat a községben. Szűkebb pátriánkat Temesi Ágnes, a megyei közgyűlés alelnöke képviseli a rendezvényen. Német csoportok Györkönyben E hét végén két német csoport is vendégeskedik Györkönyben. Az evangélikus gyülekezet mintegy negyven, Büchenbachból érkező látogatót fogad, míg egy utazási iroda - falusi turizmus címszó alatt - Németország keleti részéről szervezett csoportot, amelynek tagjai szombaton és vasárnap Györkönnyel ismerkednek. Búcsú Hőgyészen A hőgyészi, immár hagyományos búcsú programja már ma, szombaton este a búcsúbállal megkezdődik. Este 20 órától hajnali 3 óráig tart a mulatság a művelődési házban, ahol a jó hangulatról a bonyhádi Pálfi Antal és zenekara gondos^ kodik. Vasárnap délelőtt fél 10-kor ünnepi misével folytatódik a program. A sportpálya mellett a kirakodóvásárról búcsúfiát vásárolhatnak az ide ellátogatok, de a gyerekek a körhintát is kipróbálhatják. Délutáni szórakozást nyújt a fél 4-kor kezdődő megyebajnoki mérkőzés, amikor a helybeliek Kajdacs csapatát fogadják. Sörfesztivál Zombán Sörfesztivállal egybekötött sport- és barátsági találkozót rendeznek ma Zombán. Az egésznapos rendezvényre az orosházi határőr kerület és polgármesteri hivatal delegációja érkezik Zombára, az itteni képviselő-testület meghívására. A vendégeket fél tízkor Szu- limán Ferenc polgármester köszönti, ezt követően az egész falut megmozgató sportrendezvényre kerül sor, ezután sörfesztivál kezdődik, Koppány sörrel. Támogatókat keres a Székely Kör Kutatócsoport indul Kanadába A városfejlesztésről tárgyalnak Tolnán Ma délelőtt 9 órakor ül össze a tolnai önkormányzat képviselő- testületének városgazdálkodási bizottsága. Az ülés napirendjén szerepel egyebek mellett a volt szovjet laktanya területének hasznosítása; a városfejlesztési koncepció programtervezetének megtárgyalása, elfogadása; a városgazdálkodási bizottság II. féléves üléstervének tárgyalása; rendezvények szolgáltatási díjának felülvizsgálata; a közterület-használatról szóló rendelet véleményezése; a volt kórház- épület lakássá alakításának megtárgyalása; a szennyvízépítés 1996. évi továbbépítési lehetőségének előkészítése, valamint a garzonlakások eladásával kapcsolatos problémák megtárgyalása. Műtőblokk alapkőletétel a megyei kórháznál „Minden ágy annyit ér, amennyi korszerű technológia áll mögötte” (Folytatás az I. oldalról.) Az, hogy a szekszárdi 2,2 milliárdos beruházásból 750 milliót orvostechnika felszerelésekre fordítanak, azt példázza, hogy minden kórházi ágy annyit ér, amennyi korszerű technológia áll mögötte - mondta Kökény Mihály államtitkár az alapkőletételt megelőző sajtótájékoztatón, utalva a korszerűsítési programot ért támadásokra. A tárca komoly többlet forrásokat biztosít az egészségügy korszerűsítésére, hangzott el. Az 1996-os költségvetésben az előző évi előirányzathoz képest a 'szociális és egészségügyi rendszer átalakítására, betegségmegelőzésre 3,5 milliárd forinttal több pénz áll majd rendelkezésre. Ennek a pénznek a legjelentősebb részét pályázat útján fogja a minisztérium a tulajdonosok, ön- kormányzatok, a nonprofit szervezetek körében elosztani úgy, hogy a befektetések segítsék elő az egészségügyi szerkezetváltást és az olyan új típusú ellátó formák létrejöttét, mint a háziápolási szolgálat, ápoló kórházak, rehabilitációs intézmények, a szociálpolitika határ területein működő létesítmények. Csak ilyen formában hiteles az egészségügyben a szerkezetátalakítás, mondta Kökény Mihály. A szekszárdi kórház 2,2 milliárdos beruházása - melynek kilencven százaléka állami címzett támogatás - keretében épülő műtő- és diagnosztikai blokk generálkivitelezője a tolnai székhelyű Wiedemann Rt. Az alapozási munkákat elkezdték, a beruházás építészeti befejezésének időpontja 1996. nyara, ezt követi a 750 milliós orvosi technikai felszerelések üzembe helyezése, majd a jövő évezred igényeinek megfelelő műtőblokk átadása 1997. október 1- én. F. Kováts Éva Szálkáim írta: Decsi Kiss János Menj ölre leányom? Ha napjainkban valaki úgy száll le egy esti vonatról, hogy azt nem csúzlizták, nem dobálták meg, nem térítették el, akkor még ne gondolja, hogy békésen úticéljához is ért. Leánygyermekem főiskolai napjának végeztével vonatra szállt, hogy hazautazzon. A leszállás állomásánál barátságosan köszöntek ismerős lámpák fényei, jelezve a gyalogosok útját. Egy kereszteződéshez érve hirtelen kiáltozás hallatszott. Leányom először segítségkérő hangokat vélt felfedezni, amelyek kimondottan neki szólnak, ezért megállt. Egy rohanó nőalak érte utol. A bemutatkozás ökölcsapásokkal kezdődött, rúgásokkal folytatódott, amit leányom arcára mért az ismeretlen nő. Ezekután következett volna a félreértés. Az tudniillik, hogy lányom után leszállt egy fiú, fiatalember is a vonatról. Hozzá a gyermekemnek semmi köze nem volt. Ezt nem tudta, vagy nem is akarta tudni a hölgy, akit ezentúl csak támadónak lehet nevezni, de így alakult a leszállás a rendje. Az ügy részleteinek tisztázása, amely szerint a támadó feltételezte, hogy lányom azzal a fiúval töltötte az estét, aki mögötte halad, már a rendőrségen történik. Az illetékesek példátlan gyorsasággal a helyszínen teremtek. Az orvos talán kevésbé örült az éjszakai látleletvételnek. Én mint szülő, azon töprengek, ezentúl talán ne arra buzdítsam gyermekemet, hogy keresd a szépet az életben, hanem arra, hogy a támadóval kelj bírókra és menj ölre leányom!?