Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-07 / 183. szám
2. oldal VILÁGTÜKÖR 1995. augusztus 7., hétfő — Hazai Tükör Több évtizedes ellenséges viszonynak vetett véget az amerikai-vietnami diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló megállapodás aláírása. A Hanoiba látogató Warren Christopher külügyminiszter (balra) tárgyalásokat folytatott Do Muoi pártfőtitkárral is. fotó: feb/reuter Nagyrészt horvát kézen a krajina Támadás után viszonylagos nyugalom a délszláv frontvonalakon Sikert hozott a krajinai szerb határvidékek Horvátországba való visszatagolásáért indított általános horvát támadás. Knin mellett vasárnapig elesett Benkovac, valamint több további, katonailag jelentős település. Horvát kézre került a természet- védelmi területté minősített Plitvicai-tavak térsége is. Tudjman horvát elnök kijelentette: meggyőződése, hogy a krajinában folyó hadjárat nem vezet a háború kiszélesedéséhez. A Genfben tárgyaló Mate Granic vasárnap közölte Carl Bildt és Throvald Stoltenberg nemzetközi összekötőkkel, hogy Horvátország lényegében elérte célját, és hétfőn beszünteti a jelentős katonai akciókat. A horvát külügyminiszter ígéretet tett: hazája tiszteletben fogja tartani az emberi jogokat, és felajánlotta a szerb lakosságnak, hogy maradjon Horvátországban. Granic egyben bocsánatot kért Dániától, Lengyelországtól és Csehországtól, amelyek ENSZ-kato- nái közül többen életüket vesztették a horvát hadműveletek során. Jelentések szerint 150 ezer, krajinai területekről menekült szerb tart főként Mrkonjicgrad, Prijedor és Banja Luka felé. A menetoszlop mintegy húsz kilométer hosszú. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága légihidat hoz létre Zágráb, Belgrád és Banja Luka között. A segélyszállító gépek Zágrábból előbb Belgrádba, majd onnan a boszniai Banja Lukába szállítanák az élelmiszert és a gyógyszereket. A Tanjug jugoszláv hírügynökség vasárnap azt jelentette, hogy Kelet-Szlavóniában, Baranyában és Nyugat-Szerém- ségben nyugalom van. A krajinai hadvezetés közleménye hangsúlyozta: a horvát sikerek ellenére nem omlott össze a szerb védelem, s a krajinai egységek csak azokat a településeket hagyták el, ahol a horvát ágyúzás miatt lehetetlenné vált a polgári lakosság helyzete. A televízióban vasárnap sugárzott interjúban Helmut Kohl ismét kizárta német szárazföldi csapatok küldését a konfliktusövezetbe. A gazdasági következményekről a német kancellár kijelentette: „Aki a határokat erőszakosan megváltoztatja, nem számíthat Németországra az újjáépítésben.” Eszéken, ahol szombaton éjszakai elsötétítést rendeltek el, vasárnap általános riadó volt érvényben - jelentette a helyszínről tudósítónk, Balogh Zoltán. Tegnap hajnalban rövid tűzpárbaj bontakozott ki, a szerbek kézifegyverekkel lőtték az Eszék környéki védelmi vonalakat, a horvátok pedig viszonozták a tüzet. Áldozatok nem voltak. Csak kisebb torlódások voltak Viszonylag csendes volt a hét vége az országhatáron. A horvát hadműveletek nem növelték meg a Magyarországon menedéket kérők számát. A személygépkocsival utazók lényegében zavartalanul átjuthattak egyik oldalról a másikra, bár vasárnap délutánra a kilépő oldalon Nagylaknál 6, Gyulánál 4 órára, Tompánál pedig befelé 2 órára nőtt a várakozási idő. Lényegesen rosszabbul alakult a kamionosok helyzete: nekik Záhonynál 20 órát kellett kifelé menet vesztegelniük, míg Nagylaknál és Gyulánál 14, Ártándnál 6 óra volt a várakozási idő. Avar és szláv népek Ezek a népek együtt éltek Zala megye területén a 9. században. A többi között ezt bizonyítják azok a régészeti leletek, amelyek a kehidakustá- nyi ásatások során kerültek napvilágra. Avar szokás szerint a halottat a lovával együtt temették el, a szlávok viszont elhamvasztották az elhunytat. Az együttélés idején nők és gyermekek mellé is temettek lovat, de hiányoztak az avarokra jellemző övcsatok. A településen feltárt avar kori emlékek választ adhatnak arra a kérdésre, milyen mértékben váltak az avarok a magyarság részévé. Vitatkozó diákok versengése Ma kezdődik és öt napig tart a tatai Olimpiai Edzőtáborban az a diákdisputa, amelyen 17 ország középiskolásai egymással ver- ■ sengve, angolul mérik össze vitakészségüket, s fejtik ki véleményüket a szegénységről. A vetélkedőt Soros György finanszírozza és a New York-i székhelyű Nyitott Társadalom Intézet regionális gyermek- és tinédzserprogramja keretében rendezik meg. Részvevői hazájukban már kiválóan szerepeltek az iskolai vitafórumokon. Bezárattak tizenhárom vendéglőt Csaknem 110 vendéglátóhelyen jártak ellenőrök a Balaton északi partján a hét végén. Általában rendben találták a dolgokat, de 13 étteremben és büfében olyan állapotok fogadták őket, hogy az azonnal bezárás eszközéhez kellett nyúlniuk, s a szabálytalan tárolás, mosogatás vagy árubeszerzés miatt további 260 ezer forint helyszíni bírságot róttak ki. A pápa Hirosimáról és a balkáni háborúról II. János Pál pápa a hirosimai atomrobbantás ötvenedik évfordulójának előestéjén emlékeztetett a világbéke megteremtésének sürgősségére. Hirosima és Nagaszaki bombázása a bizonyítéka annak a hihetetlen pusztító hatalomnak, amelyet az ember és a modem tudomány felsorakoztatni képes. A Balkánon - hangsúlyozta a katolikus egyházfő - a háború kiszélesedésének a veszélye egyre fenyegetőbb és közelibb. Feszültség Jeruzsálemben a megemlékezésen Izraelben vasárnap több helyen megerősítették a rendőri készültséget, és lezárták a látogatók elől a jeruzsálemi Templomhegyet, hogy elejét vegyék a szélsőjobboldali fanatikus zsidók és a muzulmán hívek közti összetűzéseknek. A zsidók minden évben megemlékeznek arról, hogy a Templomhegyen épült zsinagógákat a babilóniaiak, majd a rómaiak elpusztították. Punkok kilengései Hannoverben Három éjszakán át randalíroztak a punkok a Hannoverben megrendezett országos találkozón. Százhetven rendőr és legalább ugyanennyi punk megsebesült. Vasárnapra virradóra több száz punk ismét utcai csatákat vívott a rendőrökkel. Havel cseh elnök rockkoncerten Százezernél is több Rolling Stones-rajongó zarándokolt el a prágai Strahovi stadionba. Mick Jagger és társai különösen megörültek egyik hívüknek, a rockbarát Václav Havel cseh elnöknek. A koncertre árnyékot vetett néhány száz német rockrajongó garázdálkodása. A Pentagon cáfolata: még sincs „Öböl-kór” Az 1991-es Öböl-háború amerikai veteránjai közül számosán vegyi fegyvertől való károsodásra panaszkodtak, és kártérítést követeltek a kormánytól. A Pentagon most közzétett orvosi jelentése szerint nem létezik semmiféle titokzatos „Öböl-háború kór”. A tünetek (fáradtság, alvászavar, depresszió, fájdalmak) gyakorisága megegyezik az össznépesség körében tapasztaltakéval. Magyar Államkötvény 1997/V és 1997/W Figyelembe vesszük igényeit Most egy időben, kétféle Magyar Államkötvényt kínálunk, melyek közül az egyik egy egészen új lehetőséget biztosít. Magyar Államkötvény 1997/V 2 év futamidő, évi fix 31 % kamat. Kamatfizetés fél évenként. És most egy eddig ismeretlen lehetőséget kínálunk Önnek, hiszen egy év Magyar Államkötvény 1997/W 2 év futamidő, évi fix 31% kamat. A kamatok a futamidő alatt félévente tőkésítésre kerülnek, így ezzel a kötvénnyel nagyon magas hozam érhető el. A kamatos kamat kifizetésére a futamidő végén kerül sor. Jegyzés: 1995. július 31-től augusztus 11-ig. Jegyzési árfolyam: 1995. július 31-augusztus 4.: 99,4% 1995. augusztus 7-11.: 100% Befektetése mindig biztonságos A Magyar Államkötvény visszafizetéseire és kamataira az állam teljes körű, soha el nem évülő garanciát vállal. így pénze tökéletes biztonságban van. Pénze mindig elérhető A Magyar Államkötvény 1997/V és 1997/W - mint az eddig kibocsátott államkötvények többsége - a jegyzést követően másodlagos forgalomba kerül. Ez azt jelenti, hogy futamidő alatt is napi árfolyamon adható és vehető. Ön eladhatja a tőzsdén, a Magyar Nemzeti Bank és az OTP Bank fiókjaiban, valamint egyes forgalmazóknál. Megvásárlása pedig a tőzsdén, a Magyar Nemzeti Bank fiókjaiban, valamint az értékpapír forgalmazóknál lehetséges. További aktuális információk: 266-6044 Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Tolna Megyei Igazgatósága Szekszárd, Auguszt Imre u. 7. • OTP Bank Rt. 7101 Szekszárd, Mártírok tere 5-7., Paks, Tamási, Bonyhád, Dombóvár, Tolna • Magyar Hitel Bank Rt. Szekszárd, Arany János u. 23-25., Dombóvár, Szabadság u. 21. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG