Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-19 / 194. szám
8. oldal Hétvégi Magazin 1995. augusztus 19., szombat Érted vagyunk polgár! Huszonhetedik vándor- gyűlését tartotta a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Egerben, amelyen ott voltak a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár munkatársai is. A négy résztvevő közül Elekes Eduárdné- val, a könyvtár vezetőjével beszélgetünk az egri rendezvény jelentőségéről. — „A könyvtár és gazdája" címet viselte a vándorgyűlés, miért? — Más közintézményekhez hasonlóan a könyvtárak és fenntartóik is anyagi nehézségekkel küzdenek. A csökkenő erőforrások veszélyeztetik a kulturális és tudományos értékeinket, a szolgáltatások minőségét. Erre a veszélyre kívántuk felhívni a könyvtárhasználók és fenntartók figyelmét, kérve a segítségüket. — Ha jól tudom, ezzel kapcsolatban a vándorgyűlés résztvevői felhívást fogalmaztak meg. — Igen, „Érted vagyunk polgár!” címmel négy pontban rögzítettük mindazt, amit a témával kapcsolatban gondolunk. A könyvtárak jelen vannak a mindennapi életben, a könyvtár a tudomány és a művészet megismerésének eszköze, s mint ilyen, az egyén és a társadalom létfeltétele. Ezért a felhívásban kérjük, hogy olvasóink fogalmazzák meg a könyvtárral szembeni igényüket, tájékozódjanak szolgáltatásainkról! Az információk megőrzése, rendszerezése és hiteles átadása a feladatunk, sokféle dokumentumot, információt kínálunk. A könyvtárak mindenki előtt nyitva állnak, közös érdek, hogy szolgáltatásaink ne szűküljenek le és lépést tarthassunk a világban végbemenő egyre gyorsuló változásokkal, megőrizhessük a múlt szellemi örökségét. — Mindehhez pénz kellene. — így van, éppen ezért várjuk mind a könyvtár- használók, mind a fenntartók segítségét. Kérjük a kormányzati szerveket, az önkormányzatokat és a döntéshozó politikusokat, hogy a közpénzek felosztásának rangsorolásánál a könyvtárakat jelentőségüknek megfelelő helyen szerepeltessék. fkováts Művészet, közélet, tudomány, sport Akiket a megye kitüntetett Tolna Megye Önkormányzata augusztus 20-a, azaz nemzeti ünnepünk alkalmából négy közismert személyiséget tüntetett ki díjaival. A művészet, a közélet, a tudomány, illetve a sport területén végzett magas színvonalú tevékenysége elismeréseképpen Baka István, dr. Józan-Jilling Mihály, Kováts Balázs és Oláh Annamária vehette át a mívesen kivitelezett emlékérmeket. Babits Mihály-díj: Baka István „Baka István költő a megyeszékhelyen, illetve Tamásiban töltötte gyermekkorát, jelenleg Szegeden él. Szülőföldje máig fontos számára. Szinte minden művének ihletanyagát Tolna megyében szerezte. Az országosan elismert költőnek eddig nyolc önálló kötete jelent meg. Alkotó tevékenységéért József Attila- és Weöres Sándor-díjak- ban részesült. Elismerten a ba- bitsi hagyományok egyik legelhivatottabb folytatója a maga nemzedékében.” Bezerédj István-díj: dr. Józan-Jilling Mihály „Dr. Józan- Jilling Mihály 1993 óta Tolna megye kardiológus szakfőorvosa országos és nemzetközi hírnevet szerzett német nemzetiségi politikusi tevékenységével. A Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzatnak elnöke, az Országos Német Kisebbségi Önkormányzatnak pedig ügyvezető alelnöke. Dr. Józan-Jilling Mihály a kitüntetéssel járó pénzösszeget 50-50 százalékos arányban a Német Színház-alapítvány, illetve a szívbetegek-alapítványának javára ajánlotta fel.” Beszédes József-díj: Kováts Balázs „Kováts Balázs vegyipari gépészmérnök 1986-ban kapta a lehetőséget a paksi műszaki középiskola, egy évvel később a főiskola alapítására. Ez a feladat hazánk oktatástörténetében példa nélkül álló úttörő munkát feltételezett. Az intézmény néhány év alatt az ország egyik legsikeresebb iskolájává fejlődött irányítása, igazgatói tevékenysége alatt. A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság Tájékoztatási Irodájának vezetését 1992 óta látja el.” Sípos Márton-díj: Oláh Annamária „A bonyhádi II. Számú Általános Iskola pedagógusa egész életével egyszerre szolgálja általában a testnevelés és a versenysport ügyét. Életútját, atlétika-edzői tevékenységét országos diákolimpiái bajnokok fémjelzik. Különös adottsága van arra, hogy átadja a mozgás, a versenyszerű sportolás örömét és szeretetét. Tanítványai a rajongásig szeretik, sportvezetői és közösségi tevékenysége elválaszthatatlan az iskolától és városától, Bonyhádtól.” Fotó: Bakó Jenő Álmomban hazajárok Szavak, amelyek erőt adnak Az Identitás, tolerancia, szabadság konferencián Tamás Menyhért is tartott előadást. A bukovinai származású írótól Kakasdon kértünk interjút. — Mennyire toleráns ma önnön tagjaival a művésztársadalom? — Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én mondva csináltnak érzem a népi-urbánus szembenállást. Egyetlen szempont határozza meg a nívót: ki hogyan ír az emberről. A fontos, hogy az írók az emberről igaz módon írjanak, a világkép másodlagos. Nem a finomkodó, az álságos, hanem az élő embert kell ábrázolni. Persze ez az egész dolog akkor működne igazán, ha mindenki azt csinálná, amihez ért. Én például sosem fogok könyvet írni a maghasadásról. — Hanem? Éppen most mivel foglalkozik? — Most készítettem el Tamási Áron Ábel Amerikában című könyvéből a forgató- könyvet a Magyar Televízió számára. Ha minden jól megy, jövőre bemutatják. — Amerika, ahogy emlegetni szoktuk a szabadság hazája. Tamási mégis szkeptikus volt a húszas évek Amerikájával. Mit gondol Ón a szabadságról? — Igen, Tamási Áron úgy látta Amerika partjaira érve, hogy meghalt a szó. A szabadságon mindenki mást ért. Az értelmiségi eltérően éli meg, mint - teszem azt - a kétkezi munkás. Utóbbi akkor érzi szabadnak magát, ha van munkája. Az értelmiségi a falakat könnyebben ugorja át. Másrészt az egyszerűbb embereknél a szabadság hiánya másként jelentkezik, hamarabb indulatba jönnek, konfliktusba kerülnek a környezetükkel. — Szóval, ahol van pénz, ott van szabadság. — Igen, ezt el kell fogadni. — Ezen a konferencián a lélek egészségéről van szó. Az íróknak ebben mi lehet a szerepük? — Nem vagyok szakember, de én inkább „lélekellátásról” beszélnék. Az írók szavai, ha azok katartikusak: lélekellátók. Példát mutatnak, s biztatnak, erőt lehet meríteni belőlük. A pedagógusok, az orvosok és az írók sokat tehetnek a lélek egészségéért, de addig, amíg a testi bajok orvoslása ott tart ahol tart, a lélek gyógyítása illúzió. Ennek ellenére dicséretes ez a kezdeményezés, és örülök, hogy itt lehetek. — Ön Bukovinában, Hadik- falván született, élt a Völgységben, ma a fővárosban lakik. Előadásának az volt a címe: A szülőföld, a megtartó pátria. — Mindenki, aki ad magára, annak megtartó erőt jelent a szülőföld. Manapság nem illik ezt a fogalmat vállalni. Az én belső békémhez szükségem van a szülőföld tudatára. A szülőföld szükségességét akkor érezzük igazán, ha elveszítjük. Nemrég voltam Németországban, az Erdélyi Világszövetség meghívására. Sok Erdélyből elszakadt emberrel találkoztam. Ők ugyan jobban élnek, mint hajdan a régi hazában, de éjszakánként megpróbálják idegvégződéseikkel visszahódítani a szülőföldet. Én is így vagyok ezzel: álmomban hazajárok, onnan kapom az erőt, amivel nekiláthatok a modem, XX. századi, lüktető életnek, ami morzsolja az embert, veszettül. Hangyái Rejtett értékeink Követ Uraknak Utasittása (1825) Ha valaki az újkori Magyar- ország legrégibb alapjait keresi, bizonyára az első reformországgyűlés idején találja meg azokat, s ez teszi különösen érdekessé és fontossá azt a százhetven esztendeje, „Kisasszony hava 22-én” elfogadott követi utasítást, amelyet még tiszteletbeli aljegyzőként kezdett, de már tiszteletbeli főjegyzőként fejezett be későbbi legjelesebb reformpolitikusunk, Bezerédj István. Az uralkodó, I. Ferenc 1812. júniusában feloszlatta az Országgyűlést és tizenhárom évig megpróbálta rendeletekkel kormányozni az országot. A politika és a gazdaság sérelmei azonban egyre gyűltek, a pénzt többször leértékelték, 1822-ben az adót is burkoltan két és félszeresére emelték, a megye élére pedig adminisztrátort állított a király. Három év múlva azonban tarthatatlanná vált a helyzet, I. Ferencnek meg kellett egyeznie a rendekkel. Ezért nevezett ki újra főispánt Tolna megye élére, 1825. augusztus elsején pedig az Országgyűlés összehívását is megígérte. Sebtiben tizenkét tagú bizottságot hívtak életre, amely a követeknek adandó utasítás tartalmáról határozott, s javaslatát a megyegyűlés augusztus 22-én el is fogadta. A Tolna Megyei Levéltárban található irat tizenkilenc pontban mondja el, mit kívántak elérni eleink, kezdve attól, miképpen kell „az Uralkodó Ház Tagjainál, különösen Nádor Ispány Urunknál hódoló udvarlásokat” tenni, s persze az uralkodónak hálát kifejezni azért, hogy a Habs- burg-B irodalom „a szent békesség tágas birodalma” lett, „a Haza valódi és tartós boldogulását sikeressen eszközölni fogja”. A királynőnek adandó koronázási ajándék említése még a kötelező tisztelet grádicsa, ám a következő pontban - mintegy összegzésül - megtaláljuk az utasítás velejét. Tolna megye „ő Felségének atyai szívét sérteni, és a Haza sebjeit ujittani nem kí- vánnya; úgy a Követ Urak egész törekedéssel azon fognak iparkodni, hogy hathatós módokat talállyon az Ország Gyűlése, mellyek azon sérelmeket úgy orvosollyák, hogy egy részrűl azok örök feledé- kenységbe temettethessenek, más részrűl pedig Törvényeink s Alkotmányunknak sértődései jövendőre sikeressen gátoltassanak”. Ennek alapja az 1790-ben Országgyűlés törvényeinek megtartása és megújítása, amelyért többszörösen fáradozhatott a két megválasztott követ, Dőry Vince másodalispán (akinek nagybátyja, Ádám főispán volt egykor) és Nedeczky Ferenc táblabíró (akinek nagyatyja II. Rákóczy Ferenc kapitánya volt). Utasították őket, hogy járják ki, az uralkodó a harmad értékű papírpénz helyett ne pengő pénzben szedje az adót, tartózkodjon többet Magyar- országon, a megyékre sérelmes rendeleteket szüntessék be, illetve függesszék föl végrehajtásukat. Tegyék szabaddá az ország kereskedését és szüntessék meg „a minden iparkodást letapodó pénz szűke” állapotot, mert ilyet „egy független Nemzet, melly más Ország interesséjének (érdekének) alája nintsen vetve, a leg világosabb igazsággal kívánhat”. A nemzeti kereskedésen belül különösen a dohánytermesztés ügyét kell támogatniuk, „melly ezen Megye adózói nagy része tehetőségének kútfejét teszi”, mert ez az ág a bevezetett monopólium miatt „annyira tsügged, hogy ha orvoslást minél előbb nem nyer, végképp el fog enyészni, és ez által nemtsak ezen Megye adózói, de az egész Ország érzékeny kárt vall”. A jó pénz, a törvényesség, a katolikus plébánosok megyei szavazati joga, a Ludovika Katonai Akadémia létesítése, a There- siana Nemes Akadémia Magyarországra hozatala, ebben „a Magyar Nemzeti Szokások és nyelvnek tekintete”, valamint magyar nevelők általi igazgatása szerepel a kívánságok között. Szeretnének Pécsre is egy akadémiát, mert „ezen egész alsóbb Táj fiainak nevelését tsak messze földön sok költséggel és fáradsággal eszközölhetni”. Rendezni kell a bécsi magyar testőrség ügyeit, a koronaőr kinevezését, s persze a magyar függetlenséget. A törvények legyenek világosak és illeszkedjenek a jogrendbe, legyen kellő magyarázatuk. Mindezen felül a követ urak „azon legyenek, hogy a Magyar nyelv a Hazában végre minden tekintetben és minden Helyeken közönségessé (általánosan elfogadottá) tétessen”; tevékenységükről pedig két hetenként küldjenek beszámolót. Dr. Töttó's Gábor JTfiekete-fehér fdmkockák pe- 1 regnek előttem. Azt hiszem Szakadék volt a címe a gyerekkoromban látott magyar fűmnek, melyből az a jelenet jutott eszembe, amikor egy levágott gabonatáblán libát legeltetett egy kislegény és a tarló felszúrta a talpát. Aztán egy temetési jelenet maradt meg bennem. Lehet, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz és a filmhez. Tény, hogy minden nyáron, amikor eljön az aratás ideje, a kenyérnek való búza tarlójáról emlékek villannak bennem. Az aratás valamikori szerepét elveszítette már 10-20 évvel ezelőtt is. A gépek kiszorították az ember nagy szertartásaiból a szinte intim kapcsolatot jelentő aratási szokásainak hangulatát. Félreértés ne essék, nem visszasírása ez a múltnak, csupán emlékidézés a Tarlón tarlóról, így az új kenyér ünnepéhez közeledve. Mennyi mindent kitalált az ember magának saját hasznára, javára? Mennyi testilelki gyönyörűségnek valót, nyugtatót, ami ópiumként hat? Na de maradjunk a tarlón! Maga a látvány is gondolatébresztő. Az új termésben ott van az elmúlás. Örök rendje ez a természetnek, amit kevesen tudnak - csak nagy bölcsesség árán - elfogadni, hogy gyorsan múlik a földi élet és az újra megszületés, feltámadás körforgásába ez miként illeszthető! Itt áll megint előttünk a levágott tarló! Magtárakban már a mag, őrölnek a malmok, ki gyorsabban, mások lassabban. A gabona földben maradt gyökerei várják sorsukat. Egykor gyökerestől tépték, később csak a kalászokat, hogy megadja a föld az embernek valót. Tarlók kopaszságának aranyozott képe színesedik az emlékek között. Az alföldi nagyváros határában egy nyári jógatábor hallgatói között töltöttem pár órát. Az Indiából érkezett jógi a tanya udvarában álló hatalmas fa árnyékában foglalt helyet. Hosszú, fekete haja a vállait borította. Testét vakítón fehér lepedőbe burkolva ült egy széken. Áradt belőle a tisztaság. Nagybetűkkel kellene írni és hangsúlyozva olvasni: TISZTASÁG! Belső tisztaság, a megtisztult emberek sugárzása! Körülötte földre telepedve a hallgatóság. Köztük többen mankókkal, tolószékekkel... Figyelték az angol nyelvű beszédet, és a magyarul tolmácsoló halk szavait. Aznap csendes napot tartott a tábor. Csak az előadó szólhatott hangosan. A többiek kérdéseiket is csöndben, írva juttatták el a címzett jógihoz. Egyszer csak felállt a fehér lepedős alak, és elindult a tanya mögötti tarlók irányába. A délutáni lenyugvó Nap aranyozta magas alakját. Ment a tarlón és a hallgatóság egymást segítve, támogatva követte. Akár a Biblia lapjaiból kimetszett jelenet! Megfogott egy marék kalászt az összerakott kévékből és a tenyeréből morzsolva mormolt valamit a maga nyelvén, ami magyarul talán így hangozhatott: A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”.. Decsi Kiss János FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY