Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-12 / 188. szám

Kikötő épülne a Sión?

A szekszárdi Steiner Gábor - most Budapesten, a MAHART- nál dolgozik - Szekszárd mellett, a Sió-csatornán kikötőt szeretne építeni. Hallott arról, hogy valamikor régen volt már itt kikötő, s most az elképzelés kivitelezéséhez társat, társakat keres.

Steiner Gábor a hajózást matrózként kezdte, amikor felvételizett a Budapesti Műszaki Egyetem hajózási szakára. Diplomamunkáját a Sió-csatorna hajózási viszonyairól, illetve a Szekszárdon telepítendő kikötő vizsgálatáról írta. Arról, hogyan és meddig, milyen műszerekkel és eszközökkel lehet hajózni a Sión. Felvázolta az alkalmazandó hajózási technológiát, valamint azt, hogy milyen gazdasági von- zata lenne, ha a Sión megépülne a kikötő.

A szekszárdi közgyűlés gazdasági és környezetvédelmi bizottsága az Általános Rendezési

Terv keretében támogatta az ötletet.

— Milyen lépéseket tett eddig a kikötő megvalósítására ?

— Legelőször is - érezve, hogy csak hajózási képesítéssel nem lehet magasabb szintű gazdasági tevékenységet megfelelő módon folytatni - tovább képeztem magam a BME közlekedési- manager gazdasági mérnök szakán, valamint a balatonvilágosi és a németországi Duisburgban megrendezett kikötő konferencián. A kezdeti lépések megtételéhez a Közlekedési Minisztériumból kaptam segítséget. A Hajózási Főosztály munkatársai nagyon jó ötletnek tartják, mert minden bizonnyal ráérez- tek, hogy ebben a térségben is lehet és szükséges ilyen áruforgalmi elosztóközpontot létesíteni.

— Hova tervezi a kikötőt megépíteni?

— Mint ahogy az Általános Rendezési Tervben is szerepel, a kikötőt a Sió-csatornán a vasúti hídtól keletre tervezem

megépíteni. Ehhez vállalkozói engedélyt váltottam ki, amelyben kikötőüzemeltetés és logisztikai szolgáltatások szerepelnek. Ez azt jelenti, hogy létrejön egy számítógépes nyilvántartással rendelkező központ, ami többek között a belvízhajózási rendszerhez kapcsolódna. A nyilvántartás segítségével a hajók helyzetéről

kaphatnának az ott dolgozók tiszta képet. A kikötő össztevé- kenységének csupán néhány százalékát tenné ki a hajózás, mert többek között raktározással, áruátrakással is foglalkozhat. Ne felejtsük el, hogy jó vasút- és közútkapcsolati lehetőséggel rendelkezik a terület. Természetesen csaknem nélkülözhetetlen egy olyan vám-sza- badterület kijelölése, mely kapcsolódási pontot jelentene a Dunával, akár Európával is.

— Hogyan gondolta az indulást?

— A kikötő létesítésének engedélyeztetése hosszú és igen költséges procedúra egy vállalkozónak. Ehhez, illetve az építkezéshez szeretnék társakat találni, egyrészt olyanokat akik olcsóbban akarnak szállítani. Alapvetően két dologban gondolkodom. Mégpedig egy alapítvány létrehozásában, aminek célja, hogy létrejöjjön Szekszárdon egy kikötő, a másik elgondolás pedig egy kikötő igazgatóság létrehozása, olyan közreműködőkkel, akik a későbbiekben résztulajdonosokká kívánnak válni.

— Szóljon az építési elképzeléseiről.

— Szerintem a kikötőt több lépcsőben érdemes megvalósítani. Elsőként egy nyíltvízi rakodó készülne el a csatornán, s amint

igény mutatkozik, egyéb, pl. terjedelmes áru rakodására, úgy a következő lépcsőben medencés kikötő is létesül, mely egy- időben több hajó fogadására is képes lenne. Ha megfelelő társakat találok a vállalkozáshoz, egy része már az idén megvalósulhat.- p. téri Steiner Gábor F:BAKÓ

Nyolcvanhárom év után:

Búcsú a szülőfalutól

Öreg fát nehéz már átültetni - tartja a mondás. A szükség azonban sok idős embert arra késztet, hogy elhagyja a falut, ahol egész életét töltötte. A györei HUber Jakabné, Rozi néni nyolcvanhárom éves. Eladta a házát, nem kell ugyan messzire mennie, de mégis csak költözik: a leányánál lakik majd ezentúl, Mázán.

— Szemben laktunk, a férjem kereskedő volt - kezdi a beszédet Rozi néni, amikor a múltról faggatom a Győré központjában álló kis házikóban, amelyre már felvette a foglalót.

— Nagyon anyás voltam, a azokat a kérőket, akik el akartak vinni innen, kikosaraztam. De a férjemet szerettem , nagyon jó ember volt. Mőcsény- ből jött ide. Szépen éltünk, megértettük egymást. A gyerekeinket is tisztességben felneveltük.

Tizenkilenc éve - mióta a férje meghalt - egyedül él. Akkor vette ezt a kis lakot, amelyben csak egy kis szoba

volt. Tíz éve épített hozzá egy kis konyhát.

Amikor a távolabbi múltról faggatom, elmondja, hogy dolgozott ő mindent, napszámba járt, ásott, kapált. Még nyolcvanévesen is látták a falubeliek kaszálni. Nagyot sóhajt, miközben a gyümölcsfákról beszél, amelyeket a férje telepített. Egyedül maradva nem bírta már erővel.

— El kell menni no! - mondja inkább magának, mint nekem, fogytán az erőm. Ilonka, az egyik lányom Dombóváron él. Az messze van, meg a városba nem is akartam menni. A másik, Tériké itt lakik Mázán, szerencsére a közelben. Át-átjámak a családjával, segítenek, amit kell. De most már eljött az idő: tudja többször volt mellhár- tyagyulladásom. Amikor előjön, mindig megijedek. Félek, hogy a munkát a ház közül nem tudom megcsinálni. Mert hiába vagyok beteg, nem tudom eltűrni, ha gazos a kert vagy ha rendetlenség van.

FOTÓ: BAKÓ JENÓ

— A rokonaim közül sokan meghaltak, sok fájdalom ért. Most az egyik szemem sír - mert itt kell hagyni a falut -, de a másik nevet, mert van hova mennem. Azt mondták a gyerekek, kapok egy szobát ahol azt csinálok, amit akarok.

— Itt van kert, de Mázán mit fog csinálni?

— Azt mondták, hogy csak beszélgessek velük, de hát én azért szeretnék még dolgozni a kertben, remélem Isten engedi, hogy sokáig tehessem.

— Mi fog a legjobban hiányozni?

— A templomot igen-igen sajnálom. Még amikor napszámba is mentem, minden nap ott voltam. Erőt adott. Most is megyek, amikor csak nyitva van.

— Mázán is eljárhat templomba ...

— Igen az is szép, de fent van a hegyen, nehéz lesz oda felmászni. Mit csináljunk? Amíg majd bírnak a lábaim, felmegyek a lépcsőkön ...

Hangyái

Polgármester, cserkész és lovag

Dr. Tóth László az (jászversenyt irányítja

Dr. Tóth Lászlóval Decsen a cserkésztáborban találkoztunk. Pincehely község polgármestere, és cserkészparancsnok is. A foglalatosságok szokatlan párosítása kapcsán érdeklődtünk dr. Tóth Lászlótól, hogyan került kapcsolatba a cserkészettel.

— Előbb lettem cserkész- parancsnok, mint polgármester. Tizenöt éven át a téesz állatorvosa voltam, - legutóbb Iregszemcsén -, illetve 1990- ben KDNP támogatással, most pedig függetlenként választottak polgármesternek. A cserkészettel 1988-tól, az újraalapításkor, kerültem kapcsolatba. Csapiár Ignác Magyarkeszi Cserkészcsapat néven szerveztünk csapatot, s a székhelye ma Pincehelyen van. Sok gyerek megfordult a csapatban, kevés az, aki aktívan csinálja. Húsz fölötti az állandó létszám.

— Mikor lett tiszt?

— A külföldi Magyar Cserkész Szövetség által 1990- ben Ausztriában szervezett táborban tettem tiszti vizsgát, azóta vagyok képesített cserkésztiszt. 1992-től a nemzetközi kiképző keretben oktatóként is résztvettem nemzetközi táborokban,

— Mit jelent a nemzetközi kerettagság?

— Nagy megtiszteltetés, ha olyan emberek közé fogadnak be, mint Bodnár Gábor, akinek neve fogalom a magyar cserkészetben. ő az, aki a háború után emigrációra kényszerülve külföldön tartotta életben a szellemet, s szervezett maga köré tiszteket. Segítségükkel indult el Magyarországon is a cserkész tisztképzés. Csodálatos volt három éven keresztül nyaranként erdélyi, felvidéki, délvidéki és egy-két nyugatról jött magyar gyereknek tiszti tábort tartani.

— Milyennek ítéli meg a cserkészet helyzetét?

— Remélem, hogy van jövője, mert sajnos kortünet, hogy a gyerekek elidegenednek egymástól is, s eltávolodnak a természettől, a hazaszeretet érzésétől, és sajnos Istentől is. Éppen ezt próbálja visz- szafordítani a cserkészet. Talán a legszebb törvényünk a második: „A cserkész híven teljesíti kötelességét, ezzel Istennek, hazának, és embertársainak tartozik”. Nem szabad, hogy a cserkészet tömegmozgalom irányába menjen el - soha nem is lesz belőle az -, inkább speciális csoport legyen, amelynek tagjai jó példával tudnak előljárni.

— Úgy tudom, hogy lovag is.

— A Jeruzsálemi Templomos Lovagrendnek vagyok a Közép-Magyarországi kontúrja, parancsnoka. A lovagrend a cserkészettel is összekapcsolódik. A törekvés csaknem ugyanaz, sőt igyekszünk minél közelebb vinni egymáshoz a kettőt. A renden belül a magyarság történelmi hagyományaira, nagy személyiségeire emlékezünk, a cserkészek minél gyakoribb bevonásával, így próbáljuk terjeszteni a magyarságtudatot, a nemzeti büszkeséget.

— Hogyan lett tagja a rendnek?

— Ez megint a cserkészettel függ össze. Magyarországon 1944-ben betiltották a szerzetes és lovagrendeket, s a rendeknek külföldre kellett menekülniük. Tömöri Pál érsek, anglikán püspök, a rendszerváltás után Magyarországra, Morvaországba, Csehországba és Lengyelországba visszatelepítette a rendet. Néhány cserkésztisztet megkeresve, kerültem be a rendbe. Négy kontúrra, parancsnokságra osztottuk föl Magyarországot, én a közép-magyarországit vezetem. Határon túli kontúrt is alapítottunk, ebben

elsősorban Ausztriában, Németországban, Svédországban élő magyar származású testvérek élnek. Minden évben össz- rendi zsinatot hívunk össze, és kontúrgyűléseket tartunk.

— Hogyan választják ki azokat, akiket lovaggá avatnak?

— Nem feltétlenül katolikusnak, kereszténynek kell lennie, de rendezett családi háttérrel. Fontos, mennyire éli a hitét, s a hazafias érzelmeket mennyire tudja magáévá tenni. Megkérdezzük, véleménye szerint nekünk mit kell tenni, s ha az a rend regulájával összevág, akkor közénk való.

(p.teri)