Tolnai Népújság, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-25 / 48. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1995. február 25., szombat Sziget-Szekszárdról jelentjük Az egészség ára Az egészség az, amit az ember természetesnek vesz, egészen addig, amíg meg nem betegszik. Ha ez a bizonyos betegség hosszadalmas, kellemetlen, netán végzetes, akkor kezdünk csak el azon sajnálkozni, hogy nem törődtünk az egészségünkkel, felelőtlenül, önpusztító módon éltünk, nem hallgattunk a jótanácsokra, s egészségesen milyen könnyedén vetettük oda a minket óvni szándékozóknak: senki sem él örökké. Az orvostudomány fejlettségének köszönhetően a betegségek nagy része gyógyítható, vagy legalább egy elviselhető szintre korlátozható, s ami még ennél is fontosabb, ma már többféle módja van annak, hogy a legsúlyosabb kórokat idejekorán felismerjék, még akkor, amikor mód van egy-egy káros folyamat visszafordítására, vagy megállítására. Igen ám, csakhogy nagyon sok súlyos betegség hosszú, tünetmentes lappangással kezdődik, s amikor már a beteg maga is észleli, sokszor késő. A rendszeres komplex szűrővizsgálatokkal lehetővé válna, hogy mindenki, mindenkor tökéletesen tisztában legyen egészségi állapotával, tudja, hogy mire kell vigyáznia, mit kell tennie, illetve nem tennie ahhoz, hogy megfelelő módon kímélje egészségét. Ilyen szűrővizsgálaton minden évben át kellene esnünk. Csakhogy. Ha mint magánember, mondjuk elhatározom, én bizony megejtem ezt a dolgot, akkor mit tehetek? Elmegyek a háziorvosomhoz, aki szakrendelésekre szóló beutalókkal szerel fel. Ezt követően jó adag lelkierővel és háromnapi hideg élelemmel felszerelve beköltözők az SZTK-ba, s az ég tudja hány nap alatt túl is esek a laborvizsgálatokon, az EKG-n, a tüdőszűrésen, a fogorvosi viziten, az egyéb szűréseken és szakvizsgálatokon. Összeszedem az eredményeket, ismét felkeresem a háziorvosomat, aki ezek alapján megmondja, milyen állapotban vagyok éppen, szükségem van-e ilyen, vagy olyan kezelésre, egyéb, bonyolultabb vizsgálatokra, életmódváltoztatásra. Mindez nem kerül ugyan pénzembe, de egészen biztos, hogy a munkahelyemtől szabadságot kell hozzá kémem. Ennél jóval egyszerűbb lenne, ha minden munkahelynek érdekében állna, hogy dolgozóit - szervezett formában -, évente elküldje egy általános szűrővizsgálatra, s az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeit leírhatná az adó-alapjából. Erre azonban ma, Magyarországon nincs mód, tehát a munkáltatóknak nem is áll érdekében. Erről csak a kormány, vagy a parlament dönthetne. Pedig érdemes lenne kiszámítani, mi kerül többe, a cégek adóiból elvesző milliók, vagy az évekig folyósított táppénz, s az azt követő rokkantnyugdíj milliárdos tételei. venter Lószőr és fakanál Nem ideges a pesti ember. Ráér beülni - pénze is van - egy-egy kávéra, süteményre, egyéb italra, aztán órákig elcseveg. Olyan helyen főleg, mint a Sissi presszó a Stefánia úton. Mi is így voltunk nemrég, „ráérő” vidékiként. Cseh Gábor festőművésszel és Viktor fiával beültünk a Sissibe, aztán jóízű beszélgetéssel múlattuk az időt. A Szekszárdon élő és alkotó képíró arról vallott, hogy a 83. kiállítása nyílik nemsokára, s ezek közül ez lesz a négy évenkénti negyedik a fővárosban, s a második közvetlen szomszédságunkban, a presszóval egy épületben lévő csodálatos Stefánia Galériában. — Huszonnyolc képet hoztam, a legjobbakat - kortyolt bele a kávéjába -, a korábbi évek terméseit. A Télutó, a Szőlőhegyi est, a Szarvas szűrőik, a Fürdőház utca, a Gemenc vaddisznókkal, a Paksi bárka, a Görögszói kápolna, a Téli este - ez tavalyi kép -, és van köztük egy idei is, a Bóni-fokról készült a Duna-parton. Jó idő van a galériában, majd legalább megszárad a festék - nevetett, aztán a közelmúltban tett tizenhatnapos amerikai útjáról beszélt. Mit beszélt! Átélte és át- élette velünk is a Grand Canyon fényben izzó szikláinak, liláinak, a nevadai sivatag köveinek, kaktuszfáinak, Las Vegas éjszakai fényeinek, a San Francisco-i kisvasúinak a látványát, mindazt, amit majd az ecset talán holnap megörökít. Ismerősök jöttek Szekszárdról. Az első csoportot Sas Feri és Debulai Miklós „hozta”, kicsivel később megérkezett dr. Jánosi György, a megyeszékhely országgyűlési képviselője, aztán Bach József, a megyei közgyűlés elnöke, vele Kinczli Pista, Cserháti Gabi. Barátok, támogatók, tisztelők gyülekeztek. Át is mentünk a a csodálatos hangulatú Stefánia Galériába, a képek közé, ahol újabb jelenlegi és volt szekszárdiakkal, Egyed Lacival, Herczig Ferivel, Csötönyi Sanyiékkal és fővárosi művészetbarátokkal is találkoztunk. Egyszeriben sokan lettünk. Nem véletlen volt ez, hiszen amint az a köszöntőben elhangzott, Cseh Gábornak négy éve óriási sikere volt Budapesten. Szemlélődtünk, ismerkedtünk, majd a meleghangú köszöntő után Dévai Nagy Kamillát hallgattuk. A Honvéd Együttes szólistája első dalát, Juhász Gyula Himnusz az emberhez című megzenésített versét az alkotónak énekelte, ezt követte Illyés Gyula Szekszárd felé, Kányádi Sándor Betemetett a nagy hó, majd Kalász László Ez az ég című énekelt verse, nem minden szándék nélkül, tiszta intonációval - nem újság ez a művésznőnél -, szívig hatolva. Még fel sem ocsúdtunk a hatás alól, máris dr. Jánosi György szólt, a neki otthont jelentő, fővárosba varázsolt kis sziget-Szekszárdon köszöntött, s hangsúlyozta, ha egy idegen betéved a Cseh Gábor által ábrázolt világba, azt kötődéstől függetlenül az otthonosság varázsa fogja meg. „Csak” megemlítette az Európában egyedülálló technikát, amivel a festmények készülnek, majd azt fejtegette, a képek értéke nem a kiállítások és a látogatók számában mérhető, hanem abban, hogy mennyire teszik otthonossá a mindennapjainkat. — Cseh Gábor szorgalmas, termékeny - annak is kell lennie, mivel versenyt kell futnia az idővel, hiszen nemcsak épít, de rombol is az ember, hogy építhessen -, sok lakásban ott lógnak a képei - mondotta -, s ezekben a patriotizmus, az otthonhoz, a szülőföldhöz való kötődés az érték. A korábban elment értékek helyett most ezek jelentik a kapaszkodót, a kötődést. Köszönet a képekért és a kiállítás lehetőségéért - hangsúlyozta -, mivel a kiállítás maga is érték. Ma ezt és minden színházi estét, hangversenyt meg kell becsülni, de talán eljön az idő, amikor gyakrabban és többen is élvezhetjük ezeket az értékeket - zárta megnyitóját, s megköszönte, hogy „beengedték” a Stefánia Galériába Cseh Gábort és Szekszárdot. A szekszárdi borral töltött poharak ezért csendültek össze. Ékes László Fotó: Gotvald Károly A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház „Magam készítem” kézművessorozatának következő foglalkozása március 1-én 14-17 óráig lesz. Ez alkalommal Libisch Győzőné lószőrékszer-készítő tart bemutatóval egybekötött előadást. A januári kiállítás sikere szülte a későbbi terveket. A lószőrékszerekhez jó ha van kéznél gombostű, kisolló, kaptafa, vagyis olyan szerszám, amire mondjuk egy gyűrű elkészíthető, például fakanál. Az alapanyagról, a lószőrről a rendezők gondoskodnak. Mód van arra is, hogy csoportok, már meglevő szakkörök jelentkezzenek a „Magam készítem” sorozathoz, vagy azon belül egy speciális foglalkozáshoz. Ezt időben kell jelezni. A szekszárdi Babits Művelődési Házban Fekete Zsuzsa részletes felvilágosítást ad. Egyre népszerűbbé, válik az origami-oktatási hétvége is, ami a papírhajtogatás művészetével teszi tartalmasabbá az együtt töltött órákat.-decsiAz alkotót köszönti az alkotó Ki mondta, hogy a minőség sokba kerül? BOSCH Bíglí':87',°oífl*W Szeretnénk ennél is többet mondani Önnek a BOSCH Cartel SL és az Ericsson GH 337 készülékről, valamint szolgáltatásainkról. Hívja Telemarketing szolgálatunkat: 265-90-90 vagy (06-30) 30-30-30. A Westel 900 GSM szekszárdi mintaboltja: Arany János u. 4. Telefon: (06-74) 315-715 vagy (06-30) 435-900 ' Pista bácsi versbe foglalt emlékei A nagy dorogi Tancsa Istvánnak nem adott könnyű sorsot az élet. Már a születése is rendkívülinek mondható. Az első világháború idején, 1916-ban édesapja Pécsre kapott behívót. Nagydo- rogon elterjedt a hír, hogy viszik az olasz frontra Pécsről a katonákat. Nosza felkerekedett a faluból mindenki, akinek ott szolgált fia, apja, férje. így tett Tancsa István várandós édesanyja is, vonatra ült, elutazott Pécsre elbúcsúzni az urától, aztán hazafelé jövet, a sok izgalom hatására megindult a szülés, s Pista bácsi a vonaton látta meg a napvilágot. Születési helyének - a máig is hatályos rendelkezés alapján - azt a települést írták be, ahol az édesanya és az újszülött elhagyta a vonatot. Ezért áll az ős-nagydorogi Tancsa István anyakönyvi kivonatában Bátaszék, mint születési hely. Nagydorogon nőtt fel, rádiótávírászként dolgozott a második világháború előtt, a csendőrségnél. A háború idején kezdődtek megpróbáltatásai. Hadifogságba esett 1945. áprilisában, s csak 1951. februárjában tért haza Nagydorogra, 40 kilóra fogyva. A fogság nagyobb részét a Kaukázusban töltötte, ott kezdett verselgetni, leírta a tábori sanyarú viszonyokat, honvágyát, szenvedéseit. Megtalálták a verseit, fogdába került miattuk, az amúgy is csekélyke kenyéradagját pedig lecsökkentették. Úgy határozott hát, hogy megszökik a táborból. Sikerrel is járt, 6 hónapig szökésben volt, bujkált a volt Szovjetunióban, végül sikerült eljutnia a perzsiai haTancsa István fotó: garay tárig. Már a szögesdróton mászott át, mikor a szovjet határőrség egy hatalmas kutyája elkapta. Később mondták neki a határőrök, ha még tovább mászik, agyoncsapta volna a drótokba vezetett áram. Az a kutya, bár Pista bácsi akkor ennek nem volt tudatában, az életét mentette meg. A fogság után 1950. december 9-én érkezett Magyarországra, a Nyíregyháza mellett Sóstóra. Onnan Budapestre került, ahol a tenyészállat-vásár istállóiban helyezték el a volt hadifoglyokat. Rövid kórházi kitérő következett, mert a Kaukázusban maláriát kapott Pista bácsi. A kórház után a mosonyi laktanyába került, ott hallgatták ki, hiszen a háború előtt csendőr volt, s akkoriban az egykori csendőrökre nem jó idők jártak. Az ÁVH végül is úgy döntött, nem helyezik bűnvádi eljárás alá, hazatérhet szülőfalujába, melyet állandó tartózkodási helyéül jelöltek ki. Nagydorogon aztán rendőri felügyelet alá került. Nem tudott elhelyezkedni, senki sem mert állást adni neki, sehová nem utazhatott, levelet nem küldhetett és nem kaphatott, sűrűn zaklatták. Ennek az áldatlan állapotnak 1953-ban, Nagy Imre miniszterelnöksége idején lett vége. Elhelyezkedett végre, dolgozott a KPM-nél 14 évig, a szekszárdi TOTÉV-nél 6 évig, s hogy a nyugdíja magasabb legyen, végül Pécsen, az uránbányában keresett munkát, onnan ment nyugdíjba, s mint mondja, sem a katonaidőt, sem a fogságot, sem a zaklatás éveit nem számították be a szolgálati évekbe. A múlt eseményei mindig is kísértették, s versekbe foglalta, foglalja gondolatait, érzéseit. Elítéli a háborút, az erőszakot. Magányosan él Tancsa István, feleségét 2 esztendeje veszítette el, gyermekük nem született. Társául a hit maradt, s a versek, melyeket fáradhatatlanul, gyönyörű kézírással írogat hosszú évek óta. Venter Marianna „Köszönet a képekért és a kiállítás lehetőségéért”
